Szarkeverő társadalom – A Szent Szar dicsérete

Kivonatok « A Szar dicsérete » c. kiáltvány szövegéből.

Az eredeti szöveg elolvasására kattintson ide.

Évmilliók növényi élete kellett ahhoz, hogy a terméketlen iszapot és kőzetet televényes termőföld  borítsa be, levegőjét pedig éltető oxigén, (régiesen: « éleny ») tegye lélegezhetővé. Ez lett az emberi élet alapja ezen a földön.

A letakart mérgeket és a piszkos iszapot, amit kozmikus erők hosszú hatása tüntetett el, azt a hálátlan ember, bányászatával hozza felszínre. A felelőtlen ember szörnyű bűnének következtében a világ vége lesz az új idők kezdete. Öngyilkosságot követünk el! Városaink rákos fekélyek a föld szép arcán. Onnan fentről ez nagyon jól látható. Nem azt esszük, ami közelünkben terem, hanem élelmünket nagyon messziről, Afrikából, Amerikából, Kínából, és Új-Zélandról hozzuk rengeteg energiaveszteséggel. A szarunkat sem gondozzuk. Ürülékünket, szemetünket csövek és gépek messzire viszik. Pedig ezek folyóinkat, tavainkat és a tengereket mérgezik. Közben abban az illúzióban élünk, hogy ezek a drága és igen bonyolult szennyvíztisztító állomások a piszkot eltüntetik. Szemetünket szétszórjuk, elpusztítjuk, elégetjük. Miközben ezzel a levegőt, a vizet és a talajt szennyezzük. Szarunk a termőföldekre, ahonnan élelmünk jön, nem tér vissza. Az út az élelemtől a szarig működik. A szartól az élelemig vezető utat már elfelejtettük.

Hulladékainkról teljesen hibás képünk van. Amikor a vécéöblítő gombját megnyomjuk, azt hisszük, hogy egy higiénikus cselekedetet hajtunk végre. A valóság az, hogy ezzel a mozdulattal az egyetemes kozmikus törvényeket szegjük meg: egy halálos szentségtörést követünk el. A vécébe zárkózva szarunkat messze küldjük és szeretnék azt hinni, hogy ezzel pontot tettünk a végére. Miért szégyelljük magunkat, és tulajdonképpen mitől is félünk? Szarunkkal való törődést, mint a halált, alátudatunk mélyére temetjük el. Nem akarjuk tudni, sem tudomásul venni, mi történik utána. A vécécsésze mélyén tátongó lyuk számunkra a halál kapuját jelképezi: ürülékünk csak menjen gyorsan el és felejtsük el a rothadást és az enyészetet. Pedig ennek pontosan az ellenkezője történik: az élet a szarral kezdődik. A szar sokkal fontosabb, mint az élelem. Az élelem csak az emberiséget szaporítja, mennyiségében növeli. Közben a minőségében satnya emberiség, a földi élet számára egy halálos veszéllyé nőtte ki magát. Írtja a növény- és állatvilágot, szennyezi a vizet, a levegőt és pusztítja az éltető humuszt. A szar feltámadásunk alapköve. Emberemlékezet óta, halhatatlanok szeretnénk lenni. Lelket is akarunk magunknak, de nem tudjuk, és nem is akarjuk tudni, hogy a szar tulajdonképpen nem más, mint a lelkünk. Csak a szar segítségével élhetjük át a kozmikus időket. Hála szarunknak, halhatatlanokká leszünk. Mindenki fél a haláltól, csak az nem, aki alomszéket használ, mert tudja, hogy szarával egy új élet veszi kezdetét, és vezet a feltámadásra. Ha szarunkat nem becsüljük, ha Isten és a Kozmosz dicsőségére nem készítünk belőle humuszt, elveszítjük jogunkat arra, hogy ezen a szép kék bolygón éljünk.

Teljesen helytelen egészségügyi törvények nevében kozmikus anyagi erőnket pazaroljuk, és újjáéledésünket tesszük kétségessé. Ha nem is akarjuk tudomásul venni: a piszok nem más, mint az élet, a sterilizált tisztaság pedig a halál. « Ne ölj! » - mondja a parancsolat, de mi, a sterilizálással, a fertőtlenítéssel környezetünkben minden életet elpusztítunk. Mérgekkel, betonnal és gépekkel pusztítjuk az élővilágot: ez is gyilkosság. Az ember nem más, mint egy csővezeték. Egyik oldalon mindent lenyel, a másikon ugyanaz kijön – megemésztve. Elől van a száj és hátul a végbélnyílás. Vajon miért? Ennek fordítva kellene lennie. Miért hisszük azt, hogy amit megeszünk, az pozitív anyag, míg az ürülék negatív? Ami belőlünk kijön az nem szemét, hanem egy új élet záloga. A valóságban szarunk arany, és ez a vérünk is. A szennyvíztisztító állomás civilizációnk felvágott ütőere, ahol földi életünk vére folyik el. Esztelenül vízbe dobott szarunkkal a természet nagy körforgásait szakítjuk meg. Aki vérzik, és vérzését nem állítja meg, az bizony meghal.

Freud az álmok magyarázatával nagyon is rátapintott a lényegre, amikor megállapította, hogy a szar és az arany jelentése azonos [1]. Ideje tudomásul venni, hogy a « szarany » nem egy álom, hanem a valóság. Amikor filmében [2] Passolini szereplőivel szart etet, a természetes körfolyamat bezárását jelképezi. Talán ez a film, kétségbeesett kísérlet a dolgok felgyorsítására. Ami belőlünk kijön « hátul » olyan szeretetet és figyelmet érdemel mint az, amit megeszünk « elől ». A szar is olyan szertartásra jogosult, mint az étkezés: tiszta abrosz, szép tányérok, csillogó evőeszközök, gyertyafény, stb. Imáink vannak evés előtt és utánra is. Szaráskor senki sem imádkozik. Istennek hálát adunk a földből jövő mindennapi kenyerünkért, de nem imádkozunk azért, hogy szarunkból új élet szülessen.

Nem látjuk az igazi valóságot: a hulladékok tulajdonképpen szépek. Hulladékot osztályozni és újra hasznosítani egy nagyon vidám, hasznos és életet adó tevékenység. Ezt nem elbújva, pincékben, hátsó udvarokban, trágyadombokon és zárt fülkékben kellene végezni, hanem ott, ahol élünk. Hulladékainkat napfényben kellene kezelni: a társalgóban és a díszteremben. Tulajdonképpen hulladék, mint ilyen nincs is. A humuszt termelő alomszék az előkelő és fennkölt életmenet jelképe. Előjoggal lehetünk annak a tanúi, hogy bölcs döntéseinkkel hulladékaink és ürülékünk hogyan válik éltető humusszá. Olyan ez, mint amikor a fán érlelődő gyümölcsöt, vagy az aranyló búzatáblát szemléljük. Mindez nálunk történik, otthon, ez is olyan, mint a gyermekünk. Homo – humusz – humanitas három azonos értelmű szó [3].  A humusz a föld aranya [4].  A humuszban gazdag televényföldnek nagyon kellemes az illata. A humusz illata szent, olyan mint a tömjénfüst: közel áll Istenhez.

Az erdőben sétálva bárki érezheti ezt az isteni illatot [5]. Mai hozzáállással, a szemétláda a lakás közepén, valamint az alomszék a társalgó díszhelyén kissé szokatlan kép, bár nagyon jelképes [6].  Ez jellemzi azt, hogy a mindent elpusztító civilizációnak hátat fordítottunk és az életet választottuk. A humusz (televény) illata az Isten, a feltámadás és a halhatatlanság illata.

Friedensreich Hundertwasser

Az olvasás folytatására, nyissa meg a következő humoros oldalt.

ELEJÉRE