DeutschEnglishEspañolFrançaisItalianoMagyarNederlands

Teljes esővízhasznosítás

Az esővíz minősége
Nem iható víz a háztartásban
Az « éltető víz »

Ásványi anyagok az ivóvízben

A lúgos és hidrogénes vizekről

rH₂ et más tudományos elemek

A víz fertőtlenítése

A bioelektronika bírálata

A TELESŐ rendszer elhelyezése
Az esővíztároló a használatban
Szűrőrendszerek
TELESŐ a kereskedelemben

A víz vegyi- és besugárzó
  fertötlenítésének a következményei

A életölő (biocid) vízkezelés problémái

A klórral és az ultraibolya (UI) besugárzással történő fertőtlenítés tulajdonképpen biocide (életet ölő) eljárások, amelyek a pasteuri higiénikus szemléletnek a szülöttei. Céljuk a vízben lévő összes mikroszkopikus élőlény, főleg a baktériumok elpusztítása, amelyek elméletileg beteggé tehetnek bennünket. Ezzel indokolják a fertőtlenítő szerek, mint a klór, vagy az UI sugarak használatát.

Első látásra ez a közelítés ésszerűnek tűnik, ugyanis az elővigyázatosság elvét alkalmazza. Kétely esetén (azaz amikor nem tudjuk, hogy egy mikróba kórokozó vagy nem) « a teljes elpusztítás nem okozhat gondot », bár ez egy olyan tudományos eljárás, aminek az általános érvényességét soha nem bizonyították. Ezzel ellentétben egy szigorú tudományos eljárás, előre megszabott gondolat nélkül, csak a laboratóriumban és a terepen megfigyelt tényekre támaszkodik.

A környezetünkben lévő kórokozó, vagy nem kórokozó mikro-organizmusokkal való dinamikus egyensúly megvalósítására, immunrendszerünk genetikailag emberi nemzedékek ezrei folyamán alakult ki. Életünk ezeknek a mikro-organizmusoknak az állandó jelenlétében zajlik le. A dinamikus egyensúly két ellenkező irányban hat: immunrendszerünk az esetleges kórokozók ellen egy nagyon bonyolult mechanizmussal lép fel, miközben ezek a mikro-organizmusok visszahatnak immunrendszerünkre és megteremtik azt a mechanizmust, amit ma immunitásnak neveznek. A környezettel kialakított kölcsönhatásokat illetően az immunrendszer úgy működik, mint egy szerv, mint pl. egy izom aminek a hatóképességét a rendszeres működ(tet)és tartja fenn. Megfelelő működtetés nélkül a szerv lassan elsorvad. Az immunrendszer esetében a működtetés hiánya nem más, mint a környezetünkben lévő mikro-organizmusok rendszeres elpusztítása. Mint egy izom, amelyet nem használunk, legyengül, hasonlóan megfelelő és mindennapi stimulus nélkül (steril környezetben élve, fertőtlenített italokat és ételeket fogyasztva) immunrendszerünk sem képes szerepét ellátni. Ebben az esetben két lehetséges válasz jelenik meg: a kórokozóknak képtelen ellenállni és megbetegszünk, vagy legyengült immunrendszerünk minden külső behatásra indokolatlanul is nagyon erősen reagál. Ekkor jelennek meg az allergiás jelenségek.

Ma már nem kétséges az a tény, hogy a mikro-organizmusok környezetünkből való rendszeres eltávolítása, valamint a védőoltásokkal való állandó beavatkozásoknak eredménye -képpen immunrendszerünk egyre gyakrabban indokolatlanul « felpörög » és allergiás betegségeket hoz létre, amit a mai orvostudomány képtelen féken tartani. A másik kézenfekvő következmény az, hogy a vírusos megbetegedésekre való hajlam hihetetlen arányokat vett fel. 50 – 60 évvel ezelőtt pl. náthaláz, ill. influenza járványról csak nagyon ritkán beszéltek. Ma a média tele van vele.

Ezzel kapcsolatban jó azt is tudni, hogy a manapság használt fertőtlenítő szerek azoknak a betegségeknek a kórokozóit (baktériumokat) pusztítják el, amelyeket a korszerű orvostudomány minden gond nélkül gyógyít. A vegyi fertőtlenítés viszont megteremti azokat az elekrokémiai feltételeket, amelyekben a vírusok robbanásszerűen szaporodhatnak. Ezeket a vírusos betegségeket az orvostudomány nagyon nehezen kezeli. A fertőtlenítés élettani hatásait az orvosi bioelektronika tanulmányozza. Sajnálatos módon, a Vincent-féle bioelektronika, akadémiai orvosi körökben egy « tiltott tudomány ».

Az orvosi körökben rögeszmévé vált vegyi fertőtlenítés mellett, széles körben alkalmazzák a besugárzásos fertőtlenítést. Ezek az eljárások válogatás nélkül minden mikro-organizmust megölnek: az ártalmatlanokat, a hasznosakat és a nélkülözhetetleneket is. Ehhez csak a mezőgazdaságban használt mérgező növényvédő szerek használata hasonlítható. Az életölő (biocid) módszerek széleskörű alkalmazása, közvetlen és távolabbi környezetünkben, egyre több és komolyabb egyensúly bomláshoz vezet.

A klór a vízben

A baktériumok a vízben

Központosított vízelosztás esetében a klórral való fertőtlenítés elkerülhetetlennek tűnik. A több kilométeres csőrendszeren átmenő vízben a baktériumok elszaporodhatnak: a csövek és a tartályok belső falaira – biofilm formájában – rakodnak le. Ezeknek a baktériumoknak a túlnyomó többsége az emberre teljesen ártalmatlan. Egy kis hányada olyan baktérium, amelyik nagy számban megfigyelhető olyan személyek testében, akik bizonyos fertőző betegségekben szenvednek. Ebből a megfigyelésből ered az a feltevés, ami szerint ezek a baktériumok okozzák ezeket a fertőző betegségeket. A valóságban az ok – okozati összefüggés a kettő között közel sem olyan egyértelmű.

Számos megfigyelés alapján tudjuk, hogy nagy mennyiségű, kórokozónak minősített, baktérium felvétele nem vezet szükségszerűen betegséghez. Ezzel szemben a betegség megjelenhet baktériumok vízzel való felvétele nélkül is. Fertőző betegség több, a szervezeten belül és kívül lévő tényező kölcsönhatásainak az eredménye. Az általánosan elfogadott véleménnyel ellentétben a legszámottevőbb tényező nem az ivóvízzel felvett kórokozó baktériumok jelenléte, hanem az immunrendszer állapota.

Még ha a külső tényezők hatása nem is a legfontosabb, a legelemibb óvatosság arra intene, hogy ne vegyünk magunkhoz baktériumokat tartalmazó vizet. A pasteuri higiénikus felfogás szerint a baktériumok elpusztításával a fertőző betegségek megelőzhetők. Ezt követve, ivóvizünkben mérgező vegyi (biocid) anyagokkal minden életet el kell pusztítani. A klór használatát ezzel indokolják. A pasteuri higiénikus felfogás erre, a tudományosan erősen leegyszerűsített, feltevésre épül. Így lép elő az életet ölő, biocid és mérgező klór, egészség védelmi eszközzé. A valóság az, hogy a klór használata folytán számolni kell számos mellékhatással, viszont ezekről úgyszólván soha szó nem esik.

Szerves klórvegyületek a vízben

Az Egészségügyi Világszervezet (Organisation Mondiale de la Santé vagy OMS) szakértői nagyon jól tudják, hogy az ivóvíz klórozása hátrányos egészségügyi következményekkel is jár. A végleges döntés a klórozás ügyében egy kockázati mérlegen alapul: a klórozás a közvetlen fertőző betegségek veszélyét hárítja el, ezzel szemben hosszútávon súlyos egészségkárosodáshoz vezethet. Ez utóbbi kockázatról, az egészségügytől és az orvostudománytól teljesen független okok miatt, nyilvánosság előtt szó soha nem esik. Tény az, hogy a vegyi fertőtlenítés folytán megjelenő betegségek és a klórozás között, pontosan az idő tényező miatt, az ok-okozati összefüggést egyszerű ragálytani (epidemiológiai) mérésekkel viszonylag nehéz igazolni, bár lehetséges.

A könnyen hozzáférhető szakirodalomban csak a klórozás útján keletkező mérgező szerves klórvegyületek hatásáról olvashatunk. Ezek a mérgek csak szerves anyagokkal szennyezett, vagy nagy mennyiségű baktériumot tartalmazó víz klórozásakor keletkeznek. Viszonylag tiszta víz klórozásánál nem keletkezik az egészségre veszélyes mennyiségű klórvegyület. Ezzel szemben az ilyen víz fogyasztása is káros az egészségre. A vegyi fertőtlenítés igazi kockázata más szinten észlelhető: a víz redoxi tulajdonságainak a megváltozásánál. Erről még hivatalos egészségügyi körökben is csak igen ritkán esik szó, a nagyközönség előtt... soha!

A klór oxidáló hatása: a Vincent-féle bioelektronika (BEV) elemei

A BEV négy alaptételre épül amelyek a vizes közegben történő elektromos töltések egyensúlyát és kinetikai változásait foglalják egy igen összefüggő és nagyon kiterjedt matematikai természetű elméletbe [1].

1. Az első főtétel: Minden vizes közegben létrejövő változás (elektrolitikus disszociáció, töltésátvitel, töltésmozgás) a víz, mint tevékeny (aktív) oldószer tulajdonságait változtatja meg. Ezek a változások, néhány jól megválasztott elektróda segítségével egyszerűen mérhetők. Ezek az elektródák csak a megváltoz(ta)tott víz tulajdonságait érzékelik, és nem az oldott anyagokét.
   
   
2. A második főtétel: A pH-val kifejezett protonátviteli- és az rH₂-vel kifejezett elektronátviteli folyamatokat, e két paraméter segítségével, mint egymástól független változóval, egy kétdimenziós térben lehet ábrázolni, amelyben minden pont a vizes közeg, egy jól meghatározott állapotához köthető.
   
   
3. A harmadik főtétel: A vizes közeg minden állapotához egy bizonyos protonátviteli- (pH) és elektronátviteli- (rH₂) szint tartozik. Minden ilyen állapothoz nagyszámú helyzet köthető, amelyeknek az elektromos töltéssűrűsége és elektromos töltés mozgásképessége (mobilitása) más. Ez utóbbiak a vizes közeg fajlagos elektromos ellenállásával jellemezhetők.
   
   
4. A negyedik főtétel: Az élő szövetekben felhalmozott vegyi energia felhasználásának, ill. szórásának (disszipáció) a legnagyobb sebessége (elektromos teljesítménye) az ott mért redoxi potenciál négyzetével egyenesen-, a fajlagos ellenállással fordítottan arányos.

A bioelektronika első alapkövét az amerikai W.M. Clark tette le 1920-ban a vizes oldatok rH értékének a megalkotásával. Az rH alig hét évvel követte a Sørensen által megalkotott pH-t. Később a francia Vlès javaslatára az rH-t pontosabban rH₂-vel jelölték. Míg a pH érték a protonaktivitást jellemzi, az rH₂ az elektronaktivitást hívatott tükrözni. A kettő között szoros összefüggés van, bár a legtöbb általános kémiai könyv a sav-bázis és redoxi jelenségeket külön fejezetben tárgyalja [1]. Az első a protoncserés, az utóbbi az elektroncserés reakciókra vonatkozik. A két reakciócsoport elméletének a matematikai leírása csak annyiban különbözik egymástól, hogy ellenkező előjelű elektromos töltések átviteléről van szó. Nem meglepő, bár csak kevesek által ismert tény, hogy a két reakciócsoport csaknem azonos matematikai egyenletekkel írható le.

A pH fogalma túl ismert ahhoz, hogy itt foglalkozzam vele. A pH értéke 0 és 14 között változik. A sav-bázis semlegességi pont a pH = 7. A vizes oldatok rH₂ -je 0 és 42 között van. A redoxi semlegességi (indifferens) pont az rH₂ = 28. A következő táblázat a két csoport közötti párhuzamot mutatja be.

A sav-bázis és redoxi folyamatok jellemző adatai

Sav-bázis reakciók	Oxido-redukciós reakciók
Protoncsere H+	Elektroncsere e-
Proton aktivitás: [H+]	Az elemi hidrogénhez kötött elektronaktiviás: [H2]
A mért mennyiség: pH = -log[H+]	A mért mennyiség : rH2= -log[H2]
Savas közeg: pH 0 és 7 között	Oxidáló közeg: rH2   28 és 42 között => lélegző (aerob) közeg
Semleges közeg: pH = 7 Sav-bázis semlegesség	Indifferens közeg: rH2 = 28 Redoxi semlegesség
Bázikus közeg : pH 7 és 14 között	Redukáló közeg: rH2  0 és 28 között => nemlélegző (anaerob) közeg

Az rH₂-t a mért pH és a vizes oldatba mártott platina elektróda potenciáljából (E voltban mérve) számítják ki a következő képlettel:

rH₂ = 33,8 E + 2pH

Néhány évvel ezelőtt a A kereskedelemben a pH-mérőkhöz hasonlóan rH₂ -mérők is kaphatók voltak [2].

Bár nagyobb körültekintést igényel, az rH₂ olyan jól mérhető, mint a pH. Sajnos különböző okokból a hivatalos vízvizsgáló laboratóriumokban nem mérik, sőt a legtöbb vegyész még létezéséről sem tud.

Az orvosi bioelektronika alapelemei

Fontos megjegyzés: A következőkben az orvosi bioelektronika elemeit ismertetem igen röviden, vegyész lévén, minden orvosi szakértelem nélkül. Az itt olvasható elemek csupán információk, és orvosi szakvéleménynek nem minősülnek. További információt az olvasó az interneten talál. A legtöbb forrás csak francia nyelven hozzáférhető, bár német nyelven is vannak igen érdekes dolgozatok.

Minden, a vízben élő mikro-organizmus, csak egy bizonyos pH és rH₂ értéktartományban tud élni és szaporodni. Ha az rH₂-t a pH függvényében egy derékszögű koordináta rendszerben ábrázoljuk, egy Vincent-féle diagramot kapunk. Ennek a rendszernek minden pontja egy más élettani tulajdonságú vizes közeget határoz meg. A Vincent-féle diagramon minden mikro-organizmus létezési területét így fel lehet « térképezni ».

A legtöbb fertőző betegség kórokozói redukáló, semleges vagy gyengén bázikus vizes közegben szaporodhatnak. Ezzel szemben a vírusok inkább a bázikus, de oxidáló közeget kedvelik. Az élő szervezetben az esetleges kórokozók csak kedvező elektrokémiai körülmények között szaporodhatnak el. A jó egészségben lévő egyén vére igen gyengén bázikus vagy semleges, rH₂ értéke pedig 21 és 24 között van. Ilyen körülmények között sem a vírusok sem a fertőző betegségek kórokozói nem szaporodnak. Klinikai méréseknél kiderült, hogy beteg egyének vérének a bioelektronikai koordinátái majdnem mindig beleesnek a betegségnek megfelelő kórokozók szaporodási tartományába. Innen adódott az a kézenfekvő kérdés, hogy a vér bioelektronikai koordinátáinak az elváltozása vajon a betegség oka, vagy annak a következménye?

Ez a kérdés még nem dőlt el, bár számos jel mutat arra, hogy a vér bioelektronikai elváltozása szerepet játszik számos betegség kialakulásában. Ennek a fordítottja is igaz: jelentős sikereket értek el igen súlyos betegségek kezelésénél a vér bioelektronikai tulajdonságainak a javításával. Daniel Pinon, francia biológus feltevése és kísérletei szerint a vér rH₂ értéke meghatározná a vérben és a sejtekben lévő alkáli- és alkáli földfémek ionjainak az egyensúlyát. Ezek szerint az rH_2-től függene az Na⁺/K⁺ és a Mg⁺⁺/Ca⁺⁺ ionarány. A feltevés szerint ezeknek az arányoknak az eltolódását biológiai transzmutációk katalizálják. Viszont ez utóbbiakat a vizes közeg elektronaktivitása szabályozza.

Az Na⁺/K⁺ és a Mg⁺⁺/Ca⁺⁺ arányok határozzák meg a sejtekben lévő citoplazma, sejtmag és a sejten kívüli folyadékok között mérhető (50 – 100 mV nagyságrendű) elektromos potenciálkülönbségeket. A vér elektronaktivitásának a csökkenésével (az rH₂ növekedésével) a citoplazma és a sejtmag közötti potenciálkülönbség lecsökken, majd polaritása megfordul. Ekkor jelennek meg a sejtosztódás zavarai. Más szóval a sejt rákos jelleget vesz fel. Amíg az immunrendszer ezeket a « hibás » sejteket elpusztítja, a betegség tünetei nem jelennek meg. A vér bioelektronikai mérése a készülőben lévő rákot már akkor jelzi, amikor még minden más ismert klinikai elemzési módszer negatív eredményt szolgáltat. Megjegyzendő, hogy bioelektronikai mérések a készülőben lévő trombózist is minden más klinikai tünet megjelenése előtt egyértelműen jelzik.

Több klinikai megfigyelés szerint a vér rH₂ értéke a kalcium és magnézium szervezetbe való beépülését is szabályozza. A vér rH₂ értékének a javításával (pl. hidrogénes víz rendszeres fogyasztásával) a csontritkulás, csontnyaktörés megelőzhető, valamint a magnézium hiányból adódó betegségek is könnyen gyógyíthatók. Táplálékunkban mindig van elegendő kalcium és magnézium, csak szervezetünk sokszor képtelen azokat beépíteni.

A vér rH₂ értékének az elváltozása egyeseknél a szervezet kalcium egyensúlyát borítja fel. A csontokban lévő kalcium, ionizált formában, a vizelettel távozik. A gyógyszeres pótlás addig nem jár eredménnyel, amíg a felszívódás elektrokémiai feltételei nincsenek meg. Ezeket az elektrokémiai feltételeket a hagyományos orvostudomány elhanyagolja. Feltehetően öröklődési okokból, egyeseknél a csontrendszerből kijövő kalciumionok egy része nem távozik a vizelettel, hanem az idegsejtek mielin burkolatába ül, s ott az elektromos jeleket « rövidzárlattal » megzavarja. Így jelenik meg a szklerózis multiplex néven ismert, gyógyíthatatlannak minősített betegség. A vér rH₂ értékének a javításával igen biztató eredményeket értek el kezelésében, sőt egyes esetekben, teljes gyógyulást is. Ott, ahol a hagyományos orvostudomány eredményt nem ért el.

Megjegyzés: A vér rH₂ értékének a javítására a jelenleg ismert egyik leghatásosabb módszer a hidrogénes víz rendszeres fogyasztása. A témakörrel a jelen honlap egyik fejezete is foglalkozik.

Természetesen az orvosi bioelektronika nemcsak a vér rH₂ értékét méri, hanem a pH-t és az elektromos ellenállást is. A méréseket a nyálra és a vizeletre is kiterjesztik [3]. Először Franciaországban, majd Németországban, igen nagy számú klinikai mérések alapján készítettek számítógépes programot a bioelektronikai mérések orvosi használatára. A mért adatokat a mérőműszer [4] a számítógépbe táplálja. A program alapján a számítógép többek között kiszámítja a « bioelektronikai életkort » és a vese elektromos töltéseltávolító (elimináló) mérlegét. A felrajzolt három dimenziós [5] Vincent-féle diagram segítségével az orvos megállapítja a diagnózist.

Az orvosi bioelektronika alapja a vér és a többi testi folyadék (vizelet, nyál) bioelektronikai koordinátáinak a gyógyszeres kezeléssel, vagy élelmezési alapon történő helyreigazítása. A leukémia és az AIDS kezelésénél is igen figyelemre méltó eredményeket értek el.

A kezelés egyik nagy problémája a gyógyszer redukáló kémhatásának a vékonybélbe juttatása a pH = 2 gyomorsavon keresztül. Vegyileg ez nagyon nehezen valósítható meg. Számos orvos ösztönösen is a bioelektronika elméletét alkalmazza, amikor rákos betegét igen nagy mennyiségű C-vitaminnal kezeli. Sajnos a C-vitamin nemcsak redukáló, hanem savas kémhatású is. Emiatt, nagy mennyiség alkalmazásakor, kellemetlen mellékhatás jelenhet meg. A rák C-vitaminnal való kezelése ennek ellenére néha sikerrel jár [6].

A C-vitamin bizonyítottan véd a vírusos betegségek ellen, ill. bizonyos mértékig gyógyítja azokat. A bioelektronika elmélete nélkül ez a hatás tudományosan nem magyarázható. A C-vitamin redukciós kémhatása nagyobb mennyiség bevétele után a vér rH₂ értékét csökkenti. Vírusos megbetegedések akkor jelentkeznek, amikor a vér rH₂ értéke 29 fölé emelkedik. Itt van a legtöbb vírus szaporodási tartománya. Ha egy redukciós, pl. C-vitaminos, kezeléssel a vér rH₂ értékét 28 alá sikerül lenyomni, a kórokozó vírusok tovább nem szaporodhatnak, az immunrendszer felülkerekedik és a beteg meggyógyul. Ez a folyamat az AIDS HIV vírusára is érvényes, de itt az rH₂ -t még lejjebb kell vinni [7]. Sajnos a HIV vírus ellen alkalmazott gyógyszerek oxidáló hatásúak, így hosszú távon hatástalanoknak minősülnek. Oxidáló kémhatású gyógyszerek a vírusok szaporodásának és a rákos sejtek szaporodásának a melegágyát vetik meg.

Amint az a Vincent-féle diagramból is igen világosan leolvasható, hogy a rákos betegek vére kissé bázikus és erősen oxidáló kémhatású. Az rH₂ értéke 29 és 34 közé kerül. Egyes orvosok jelzései szerint (bár szerintem ezt jobb lenne ellenőrizni) bioelektronikai kezelés esetén amint az rH₂-t 28 alá sikerül lenyomni a rákos daganatok kezdenek visszafejlődni a, még « gyógyíthatatlannak » minősített, betegeknél is. A kezelés közben a vér bioelektronikai koordinátái más fertőző betegségek tartományain mennek keresztül. Amikor egy kezelt rákos beteg hirtelen belázasodik, náthát vagy influenzát kap, ez a hatásos kezelés és gyógyulás jele. Ezek a mellékhatások gyorsan eltűnnek. Sajnos a hagyományos, ma széles körben alkalmazott, rákellenes gyógyszerek oxidáló kémhatásúak. Csak a rákos szöveteket pusztítják el, de a betegség ellen küzdő szervezet « táptalaját » nem javítják, hanem rontják.

Bioelektronikai kezelésnél a redukciós hatást a vérbe kell juttatni. Redukáló vegyi anyagok közvetlen vérbe juttatása életveszélyes. A bioelektronikai gyógyszerek a vérrel csak a vékonybélen keresztül érintkeznek. Szerencsére számos erjedési enzimes folyamat erősen redukciós közegben történik. Ha sikerül ezeket az enzimeket aktív állapotban a vékonybélbe juttatni, a gyógyhatás nem marad el. Ilyen enzimes gyógy-, illetve tápszereket Mycothers, Algother és Ferment de vie néven hoznak forgalomba Franciaországban.

A betegségek bioelektronikai megelőzése

Az utolsó fél évszázadban több ezer emberről készültek bioelektronikai mérések. A tapasztalat szerint az « egészségesnek » minősített egyének vérének az rH₂-je növekedő tendenciát mutat, ami érzékenyebbé tesz a különböző vírusos, rákos és allergiás megbetegedésekre. Úgy tűnik, mintha szervezetünk « elektron készlete » (a valóságban elektronaktivitása), megfelelő redukáló kémhatású élelmiszerek hiányában, fokozatosan csökkenne.

Ez egyáltalán nem meglepő. A higiénia pasteuri szemlélete minden környezetünkben lévő mikroszkopikus élőlénynek hadat üzent. A fertőtlenítő vegyszerek használata általánossá vált. Ez alól az élelmiszeripar sem kivétel. A « sterilizált », « pasztörizált » élelmiszerek elektronaktivitása igen alacsony. Ha csak ilyeneket fogyasztunk, szervezetünk belső nedveinek aktív « elektron készlete » lassan, de biztosan csökken. A fokozott fertőtlenítés pontosan azokat a betegségeket tarja távol tőlünk, amelyeket nemcsak immunrendszerünk, hanem a legegyszerűbb gyógyszerek is könnyen kordában tartanak. Ezzel szemben a túlzott sterilizálással sokkal súlyosabb betegségeknek teremtjük meg a melegágyát. Minden fertőtlenítő szer elektronban szegény, erősen oxidáló kémhatású, sőt számos, betegséget gyógyítani hívatott gyógyszer is.

Helyes étrenddel bizonyos mértékig ellensúlyozni lehet a fent írt oxidáló hatásokat. Redukáló kémhatású ételek fogyasztása legjobb esetben csak az elektronveszteséget pótolja, vagy inkább a hiányt csökkenti. A nem sterilizált vagy pasztörizált, gyümölcs vagy gyümölcslé túlnyomó többsége redukáló kémhatású. A vörösbor is [8], csak kár, hogy alkohol is van benne. A nyers főzelékfélék (káposzta, karalábé, karfiol, cékla, sárgarépa, retek, saláta, stb.) rendszeres fogyasztása már bizonyos védelmet nyújt. Ezekben a növényekben már aktív redukáló enzimek is vannak, amelyek sajnos a főzésnél elpusztulnak. A teljes kiőrlésű lisztből kovásszal (tehát élesztő nélkül) készült szikkadt kenyérben néhány napi állás után jelentős mennyiségű igen aktív redukáló enzim keletkezik. Ilyen szempontból jobb tehát szikkadt barna kenyeret enni. Ezek az enzimek már átjutnak a gyomron keresztül a vékonybélbe, ezért fokozottan hatásosak [9] Igen értékes redukáló enzimek a nemes penészesedési folyamatokkal érlelt hentesárukban (pármai sonka, téliszalámi) is jelen vannak. A sok telített állati zsír ezeknek az enzimeknek a jótékony hatását sajnos ellensúlyozhatja. A vinum tokajense passum is egy bioelekronikai gyógyszer... kis mennyiségben. Sajnos a nemes rothadással érlelt szőlő legértékesebb része a présben marad. Talán egyszer a tokaji szőlősgazdák felismerik és értékesíteni fogják a törkölyben lévő enzimeket amelyeknek az értéke magasan meghaladja törkölypálinka értékét.

Bioelektronikai szempontból a legnagyobb értékű élelmiszereket tejsavas erjesztéssel állítják elő. Ezek között az erjesztéssel savanyított káposzta és cékla a leghatásosabb, természetesen nyersen fogyasztva. A joghurt és a kefir is igen értékes, de csak akkor, ha nem sterilizálták vagy pasztörizálták. Sajnos a kereskedelemben árult tejtermékek túlnyomó többsége, pontosan a helytelenül megfogalmazott higiéniai törvények miatt, bioelektronikai szempontból értéktelen.

A manapság nagyon divatos lúgos vizek valós hatásait a bio-elektronika egészen más megvilágításba helyezi. Ebben a témakörben még érdemes elolvasni a hidrogénezett vizekről írt fejezetet is.

A víz klórozásának a következményei

A bioelektronika elemeinek ismeretében a klóros fertőtlenítés igazi behatása érthetővé válik. A klórral kezelt víz elektronaktivitása igen alacsony (az rH₂ értéke magas). Az ilyen víz fogyasztása és külsőleges használata hosszútávon a szervezet bioelektronikai koordinátáinak az eltolódásához vezet. A klórral fertőtlenített víz bioelektronikai koordinátái a betegségének az utolsó szakaszában lévő rákos beteg vérének a koordinátáival azonosak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy pár liter klórozott víztől rákot kapunk. Ezzel szemben rendszeres fogyasztása és a benne való mindennapos fürdés, a szervezet elektronkészletét lassan felemészti. Ez a folyamat évekig, sőt évtizedekig eltarthat, de megfelelő étrend hiányában előbb-utóbb igen súlyos egészségkárosodáshoz vezethet.

Személyi adottságoktól függően a fent leírt betegségek egyikének megjelenését a klórozott víz fogyasztása előbbre hozhatja. Természetesen, a betegségek megjelenésében ez csak egy, a számos együttható tényezőből. Érthető tehát, hogy « éltető vizet » vegyi fertőtlenítéssel nem lehet előállítani. A vízben lévő esetleges baktériumokat fizikai szűréssel kell eltávolítani. Ez egy kerámiaszűrővel igen egyszerű.

Klórral fertőtlenített víz fürdésre

A klórozott víz hatása külsőleges használat esetén sem elhanyagolható. Az ilyen vízben való fürdésnél tudni kell, hogy a nedves bőr két oldala között 100-200 millivolt potenciál különbség alakul ki, ami a szervezetből az elektronokat valósággal « szivattyúzza » ami az immunrendszert lassan leépíti. Legyengült immunrendszer esetén, rendszeres fürdés után a legkülönbözőbb allergiás jelenségek léphetnek fel... még a parlagfűre való érzékenység is! Egészséges felnőtt szervezete ennek szerencsére nagyon jól ellenáll, bár a klóros vízben való fürdés minden esetben egy elektronhiányt hoz létre, amit helyes, redukáló kémhatású, étrenddel lehet csak helyrehozni.

A csecsemők és a fiatal gyermekek a klórozott vízre viszont fokozottan érzékenyek. Vékony bőrük és kis testtömegük miatt fürdéskor a szervezetük elektronaktivitása jelentősen csökken. Csecsemőknél a szoptatás ezt bizonyos mértékig ellensúlyozza, de nem teljesen. A fürdővízzel való mindennapos « klórozás » az immunrendszerüket nagyon gyorsan leépíti. Emiatt gyakran látunk igen tiszta, jól táplált, gondozott, rendszeres orvosi felügyeletnek örvendő csecsemőt, aki egyik náthából a másikba, mandula- és torokgyulladásba esik sőt minden arra járó vírusos betegséget megkap, újabban allergiát is. Belgiumban számos sok gyermekes családban az esővíz használatra való áttérés után ezeknek a betegségeknek a jelentős része egyszerűen eltűnt, vagy legalább is csökkent.

Bár a bioelektronika elmélete az Egyesült Államokban sem nagyon ismert, tapasztalati úton, a klórral kezelt víz gyermekekre való kedvezőtlen hatását ott is észrevették. Sok iskolai uszodában a medencéből kijövő gyermekek egy klórmentes vizet szolgáltató zuhanyozó alagúton mehetnek csak az öltözőbe.

A klór hatása a víz redoxi tulajdonságaira a klór-víz diagramon jól szemléltethető. Ennek tudatában nehezen érthető egyik belgiumi vízszolgáltató vállalat reklámfüzetében közölt kép. Talán pontosan ezen a szinten kell keresnünk a bioelektronikával szemben tapasztalható hivatalos elzárkózás egyik okát.

A bioelektronika helye az orvostudományban

A fent írtak alapján nem szeretném, ha az olvasó arra a hibás következtetésre jutna, hogy a bioelektronika egy egyetemes gyógymód. Itt csupán néhány súlyos betegség egy újszerű megközelítéséről van szó. A bioelektronika legnagyobb érdeme az elektrokémia, orvosi gyakorlatba való bevitele. Az elektron- és protonaktivitás elmélete, a rákos és más betegségek jobb megismerésére és hatásosabb kezelésére, merőben új kutatási területeket nyitna meg. Az eddig elért eredmények biztatóak, de ellenőrzésükre és rendszeresítésükre további kutatások szükségesek.

A bioelektronikával kapcsolatban érdemes elolvasni a hidrogénes vizeknek szentelt fejezetet, különös tekintettel az orvosi alkalmazásokkal foglalkozó részre.

A bioelektronika ötven év alatt sem tudott kitörni a tudományos különlegességek lomtárából. Hosszú lenne itt elemezni ennek az okait, amelyek egyrészt a nemzetközi tudományos kutatás működésének és szervezésének a sajátosságaiban, másrészt gazdasági érdekekben keresendők. A bioelektronika bírálata c. fejezetben erről több szó is esik.

Vizet fertőtleníteni ultraibolya (UI) lámpával?

Az ultraibolya (UI) (idegen nyelvű rövidítéssel UV) lámpákat a vízben esetleg szűrés után még megmaradt baktériumok elpusztítására használják. Ezek a lámpák hatásosságukat csak a melegedési idő elteltével érik el. Ezalatt egy bizonyos mennyiségű nem fertőtlenített víz jön ki a rendszerből. Az UI lámpák legnagyobb problémája nem ez a kis vízpazarlás. Bár sem vegyi, sem más módszerrel nem kimutatható, az UI sugarak megváltoztatják a besugárzott víz élettani tulajdonságait. Ezt a változást egy nagyon egyszerű kísérlettel igazolni lehet. Elég egy csokor virágot, vagy csíráztatni való magokat kétfelé osztani és az egyik felét UI sugarakkal kezelt vízbe tenni, a másikat ugyanabba, de nem besugárzott, vízbe. Ez utóbbiban a magok könnyebben csíráznak és a csokor virág is sokkal későbben hervad el.

A kísérlet eredményeit helytelen lenne részletes tanulmány hiányában a növényekről az emberre is kiterjeszteni. A kérdés viszont felmerül: a besugárzott víz fogyasztása vajon ártalmatlan-e az egészségre? Sajnálatos módon tudtommal egyetlen tudományos csoport ezzel a problémával nem foglalkozik.

Ezen a ponton, mint sok más esetben ami az egészséggel kapcsolatban van, a szakemberek még nem alakítottak ki egy egységes álláspontot. Véleményem szerint a nézeteltérések eredete nem annyira tudományos, mint inkább filozófiai téren van. Talán éppen ezért nehéz a két tábor között a párbeszéd.

Az ultraibolya sugarak hatása az ivóvízre

Az ivóvíz fertőtlenítése UI sugarakkal, egy ártatlan kezelésnek tűnik, ugyanis a víz vegyi összetételét nem változtatja, csupán a benne lévő mikor-organizmusokat öli meg. Az UI sugarak fotonjai sokkal nagyobb energiát hordoznak, mint a látható fényé. A látható sugarak egész tartományában a víz átlátszó: a fotonok akadálytalanul mennek át rajta. Ezzel a vízben semmi elváltozás nem történik. Ezzel szemben az ultraibolya sugarak teljes frekvencia tartományában a víz nem átlátszó. Ami azt jelenti, hogy a vízbe hatoló ultraibolya sugarak fotonjai ott is maradnak. Ezzel a hordozott sugárzási energiát is leadják a víznek. Az elnyelt energia a vízmolekulák belső szerkezetében oszlik szét: megváltoztatja az atomok rezgési-, valamint a molekulák fogási energiáját.

A fizikusok azt mondják, hogy « a rezgési és a forgási energia szintek megváltoznak, a molekulák gerjesztett állapotba kerülnek ». Víz esetében ez a gerjesztett állapot főleg a molekulák közötti un. hidrogén kötéseket változtatja meg. A hidrogén kötések határozzák meg a víz polimer szerkezetét. Ez a polimer szerkezet határozza meg a vizes közeg élettani tulajdonságait. Éltető vízben a polimer szerkezetek az oldott ionok körül alakulnak ki. Más oldott anyagok ezt a szerkezetet már valamelyest megváltoztatják. Az ultraibolya fotonok olyan hatást keltenek ezekben a rendezett szerkezetekben, mint a házakba lőtt 18. századi ágyúgolyók: a rendezettséget megszüntetik, a víz többé már nem « éltető » minőségű. A következményeket a növényi kísérleteteken már láttuk.

A sugárfertőtlenítéses megoldást védő fizikusok azt mondják, hogy az elnyelt UI fotonok energiája a vízben teljes egészében hőenergiává alakul. A sugárhatás eredménye csupán egy igen gyenge hőmérséklet emelkedés. Ha csupán ez lenne a hatás, akkor hogyan lehet a sugarak baktériumölő hatását megmagyarázni? Néhány tized fok hőmérséklet emelkedés a baktériumokat el nem pusztítaná. Az elpusztult baktériumok a mikroszkóp alatt úgy néznek ki, mint amelyeket egy golyóval szétlőttek.

Egy nagyon gyakorlatias állásponttal a sugárfertőtlenítés körüli vitán könnyű túljutni. Az iváson kívül a háztartásban nincs szükségünk fertőtlenített vízre. Ivásra is csak néhány liter naponta és személyenként. A TELESŐ rendszerben javasolt kerámia mikro-szűrő minden kórokozó baktériumot eltávolít, a víz élettani tulajdonságainak a megváltoztatása nélkül. A fordított ozmózissal kezelt vízben marad annyi oldott ion, amennyi a víz « életető » minőségét megőrzi. A nyert ivóvíz a legszigorúbb szabványoknak is megfelel. Elemzési kampányaink alatt a TELESŐ rendszert használó családoknál ellenőriztük a kerámia-, vagy ozmózis szűrőből kijövő víz minőségét. Egyetlen esetben sem találtunk olyan vizet, amelyik a szabványoknak nem felelt volna meg. Még olyan berendezésekben sem, ahol a szűrőrendszert már évek óta nem tartották karban.

ELEJÉRE

Bevezető - Bevezetés - Fenntartható vízgazdálkodás - Esővízhasznosítás - Szennyvízkezelés - Száraz toalettek - Vízönellátó a városban és a nagy világban - A biotömeg és a víz együttes kezelése - A fenntartható vízgazdálkodás bölcseleti és jogi szemlélete - Tartalomjegyzék