Miért használunk száraz toalettet?

Útmutató

A jelen oldal bal felső részén lévő élőkapcsokkal érhetők el a száraz toalettek használatával kapcsolatos tudnivalók.

A « Miért használunk száraz toalettet » c. alanti fejezet ezeknek a berendezéseknek a használatát lehetőségeit és környezeti behatásait elemzi. Felhívja a figyelmet a működésükről alkotott hibás elméletekre és ezeknek a környezeti behatásaira. Megismerhetjük az élőrendszereket szabályzó alaptörvényt is. Elemezzük a « környezetvédők tévedéseit » is a száraz toaletteket illetően.

A « Mi és az ürülékünk » c. fejezet a mai embernek az ürülék(é)hez(től) való (v)iszonyát elemzi. A jelenleg uralkodó felfogás a ma mindenütt észlelhető igen komoly vízgondok egyik – igen lényeges – eredete. A jelentős károkat okozó « higiénizmus » a fenntarthatatlan fejlődés (tudományos köntösbe öltöztetett) politikai ideológiája. Testünk, lelkünk és a földi talajok egészsége nagyon szorosan összefügg. Az élővilág szerves részét képező emberi ürüléket a szennyvíztisztás vonja ki a nagy természeti körfogásokból, aminek súlyos környezeti behatásai vannak.

A « Száraz toalettek három nemzedéke » c. fejezet ezeknek a berendezéseknek az osztályozását javasolja a működési elvük alapján. Megismerjük a világszerte használt hungaricum, az « alomszék » működését, valamint használatát és a használóiról alkotott téves véleményt is. Egy alomszék építése sem egy nehéz feladat. Nyugat Európában közületi használata is egyre jobban terjed.

« Az alomszék használata » c. fejezetben egy nagyon gyakorlati használati utasítást olvashatunk. Érdemes megismerni az alomszék és a vécé együttélését egy házban.

Ismeretterjesztő oldal « Az emberi ürülék vegyi összetétele ».

Tanulságos, mulatságos és üdítő olvasmány a « Kiáltvány az ürüléről », ami a « Szent Szar dicsérete ». A « szarkeverő társadalomról » alkotott gondolatok az olvasót mellbe vágják.

« Komposztkészítés emberi ürülékből » c. fejezet, nagyon gyakorlati tanácsokon túl több más, ide kapcsolódó témakört is elemez. Ilyen az « Alaptalan vélemények az emberi ürülek mezőgazdasági felhasználásáról », valamint a « Gyógyszerhasználat és az emberi trágya komposztálása » is. Szó esik a « felszíni komposztálásról » is, amivel a nagyon kizsigerelt, szennyezett és rossz állagú (homokos, agyagos) talajokat lehet élő, termékeny televényfölddé varázsolni.

A száraz toalettek használata előtt tornyosuló akadályok

A száraz toalettek helyes használatának a megismerésére az alanti, elméleti jellegű fejezet elolvasása kikerülhető. Idő hiányában jobb először a gyakorlati tanácsokat, tartalmazó részt elolvasni. Viszont a dolgok « miértjének » a megértéséhez az alanti fejezet hozzásegít. Ebben a fejezetben a kereskedelemben árult száraz toalettek környezeti behatásait elemezzük.

A környezetvédők szerint, egy jó száraz toalett használata a környezettudat egyik csúcsát képezi. Ez így is van. Többségük tehát a száraz toalettek általános használatát sürgeti, ami viszont nem egy valósághű megközelítés. Az emberiség növekvő hányada nagy városokban lakik és fog lakni, ahol a jelenleg ismert száraz toalettek nem használhatók. Ami nem jelenti azt, hogy elhelyezésüket – ahol ez lehetséges – ne szorgalmazzuk. A legjobb száraz toalett működésének az elvét, városokban is lehet alkalmazni. Ehhez természetesen a « mindent a szennyvízcsatornába » rendszert fel kellene számolni. Kertes, családi házas peremvárosokban és falvakban, viszont a száraz toalettek használata nemcsak a környezetet védi igen hatásosan, hanem a legolcsóbb megoldás is.

A környezetvédők érvelése két megállapítás körül forog: a vízöblítéses vécék (a későbbiekben ezeket csak vécének nevezzük [1]) által elpazarolt nagy mennyiségű víz és az így keletkezett környezetszennyezés. Anélkül, hogy ezeket tagadnánk, sajnos ki kell mondani, hogy ez a két ellenérv a vécék által okozott károknak csak egy viszonylag lényegtelen része. A legnagyobb kár azzal jön létre, hogy az ürülékünkben lévő igen értékes szerves anyagokat a szennyvíztisztítás lerombolja és szennyezéssé alakítja át.

[1]
« Vécé » szavunk az angol « water closed » kifejezés (rövidítve WC), nyelvünk igényei szerint való, igen szerencsés átírása. Ettől függetlenül jobb, ha a magyar használó tisztában van az idegen nyelvből magyarra átültetett szavak pontos jelentésével. Magyar tanárom, aki különben orosz- és francia szakos is volt mindig azt mondta « ne keverjük össze a szezont a fazonnal ». Erre gondolok, amikor a rádióban a « szezonárusi influenzáról » hallok. Holnap már az idénymunkásokat is « szezonárusi munkásoknak » fogják nevezni. Franciául a « saison » szót az évszak és az idény jelölésére egyaránt használják. A kettő jelentése pedig nem ugyanaz. Magyarul « influenza idényről », még helyesebben « náthaláz idényről » kellene beszélni, ami nem egyezik meg szükségszerűen valamelyik évszakkal. A náthaláz idény egyik évszakból a másikba is elhúzódhat.«

Hasonlóképpen nem szabad összekeverni a francia « toilette »-ből átvett toalett szavunkat a szintén jövevény vécé szavunkkal. A franciák a toilette szavukat használják nemcsak a mosdó, hanem a ruhaviselet és a tisztálkodás megjelölésére is. A toalett magyarul csak azt a helyet és eszközt jelöli, ahol és amibe ürülékünktől megszabadulunk, bár a mosdó és a vécé szavunk ezeket a fogalmakat még pontosabban jelölik meg. Viszont egy toalett működhet vízzel vagy víz nélkül. Egy vécé viszont csak vízzel működik, minután az eredeti angol szóban a „water” vizet jelent. A gyakran használt « száraz vécé » magyarul tulajdonképpen fából vaskarika: ami száraz, abban nem lehet víz (water). Használjuk tehát toalett szavunkat azokra a berendezésekre, amelyek víz nélkül működnek. Amelyek viszont vízzel működnek, pontosabb a vécé szót használni. Egyenlőre a továbbiakban, félreértések elkerülése végett, a « száraz toalett » kifejezést fogom használni. A későbbiekben azt is látni fogjuk, hogy a gyakran emlegetett « komposzt toalett » számos, még működési elvében is különböző, berendezést jelöl. Itt is jobb minden esetben a pontos magyar szavakat használni, amelyekre még rátérünk.

Száraz toalettek gyártóival és azokat áruló kereskedőkkel folytatott hosszú vitáim folyamán arra jöttem rá, hogy a harmadik ellenérv nem ismerése nemcsak műszaki- és tudományos tévedések forrása, hanem a száraz toalettek elterjedésének is az egyik akadálya. Gyakran gondoltam a francia közmondásra, ami szerint « a pokol jóindulattal van kikövezve ». Ez a mondás jellemzi legjobban a kialakult helyzetet.A jelenlévő akadályokat három osztályba csoportosíthatjuk:

A vízpazarlás és a környezetszennyezés előtérbe vitele a harmadik, a leglényegesebb ártalmat, az életanyag rombolást eltakarja. Ennek az egyik következménye nem más, mint a világon a legelterjedtebb száraz toalettek tervezési hibáinak a fenntartása.
A jelenlegi fenntarthatatlan szennyvízkezelési műszaki megoldások a vécék használatából születtek. Bár a vécé használata városokban elkerülhetetlen, a szennyvizek szelektív begyűjtésével a szakemberek rájönnének arra, hogy a jelenlegi víztisztító berendezéseknek, most már jövője nincs [2]. Egy befolyásos gazdasági érdekközösség áll a száraz toalettek elterjedésének az útjában.
Ezzel magyarázható a harmadik akadály: a tájékozatlan nagyközönség minden változás előtt tanúsított fázós magatartása [3].

[2]
Erre szerintem már rá is jöttek. Amíg a víztisztítási szakemberek a VÍZGAZDA alapelveit nem hajlandók megvizsgálni, környezetünk károsításának az útjáról le nem térhetnek. Ez utóbbi út folytatása egyes vállalatoknak nagyon jövedelmező. Hiányosan tájékoztatott, bár jóindulatú, környezetvédők a VÍZGAZDA alapelveit « nehezen emésztik » meg.

[3]
Megfelelő tájékoztatással és a környezetet valóban védő törvényekkel az embereket viszonylag gyorsan át lehetne vezetni a fenntartható szennyvízkezelés műszaki megoldásainak az elfogadására. Erre csak egy határozott politikai akarat kell. A politikai vezetők, még a közelmúltban is, ennél sokkal népszerűtlenebb kényszerhelyzeteket tudtak a választópolgárokra rákényszeríteni. Teljesen tárgyilagos és következetes tájékoztatás nyomán, feltehető az is, hogy városokon kívül a közvélemény egy jelentős része áttérne a száraz toalettek használatára.

A kereskedelemben árult száraz toalettek viszonylag kényelmesek, nagyon hasonlítanak (nem véletlenül) a vécékre, viszont eléggé drágák. Amint azt a továbbiakban látni fogjuk, környezeti mérlegük nagyon is vitatható. Mielőtt a közvélemény rá nem jön a jelenlegi környezetkárosítás eredetére, a « mindent a szennyvízcsatornába » felfogásra még szép napok várnak.

A száraz toaletteket gyártó és értékesítő emberek szerint a vitatható környezeti mérlegű toalettjeik használata indokolt. Szerintük « Jobb egy kevésbé környezetkímélő toalettet használni, mint a vizet a vécében pazarolni ». Erre a gondolatra még visszatérünk

A száraz toalettek működéséről alkotott hibás elméletek

A fekáliát és a vizeletet szét kell választani

Egy brüsszeli építészcsoport által rendezett nyilvános előadáson [4] egy dán száraz toalett tervező azzal indokolta a vizelet és a fekália szétválasztását, hogy « az állatok sem vizelnek szükségszerűen a fekália mellé » tehát teljesen « ésszerű » a kettő szétválasztása. Ez a magyarázat természetesen vitatható.

[4]
Ez az építész Pierre Deru és társai, akinek a munkái a régi brüsszeli házak környezetkímélő felújításában, valamint a bio-építészetben nagyon figyelemre méltóak. http://www.architectes-aadd.be

Szerintem becsületesebb lenne a szétválasztás valódi okát egyszerűen kimondani: műszaki szempontból a vizelet külön tartályba való begyűjtése teszi lehetővé a toalett évente csupán egyszeri vagy kétszeri ürítését. A külön tartályba begyűjtött vizelet, ürülékünk tömegének a 90 százalékát képezi. A szilárd széklet viszonylag kis helyen tárolható és ürítésére ritkábban van szükség. Ezekben az un. « skandináv toalettekben » a csésze úgy van kialakítva, hogy a vizelet egy külön tartályba folyjon. A fekália egy másik tartályban gyűlik össze, ahol a legtöbb esetben vagy elektromos ellenállással, vagy más energiaforrással megszárítják. Így ezeknek a toaletteknek a használata semmiben sem különbözik a hagyományos vécé használatától. A kitűzött célt elérték: a használó ürülékétől megszabadult, ez utóbbi szemei elől eltűnik. Ezután úgy tehet, mintha az ürülék kezelésének a problémája nem is létezne; lelkiismerete tiszta. Amikor a begyűjtött fekáliát nem szárítják meg [5], akkor azt egy nagyon ötletesen kialakított, több köbméteres tartályban, rácson « komposztálják ». Ezt nevezik belső komposzt rendszernek. Zárt tartályban, a talajtól teljesen elválasztva nehéz egy humusztermelő folyamatot létrehozni. Ezekben a tartályokban, nemlélegző folyamatok jelenhetnek meg, amelyek a szerves nitrogént ammónium nitrátra bontják le. Az igazi komposztkészítés csak a talajjal közvetlenül érintkező kupacban, vagy rétegben történik. A talajban élő lények, mint a giliszták, baktériumok, bogarak és gombák a humusz képződésében nagyon fontos szerepet játszanak. A tartályban kialakuló nemlélegző folyamatok az ürülékben lévő szerves nitrogént a humuszképződés folyamatából részlegesen kivonják. A keletkező nitrát- és ammónium ionok ezután, mint szennyezés jelenhetnek meg a környezetben. A külön tartályba begyűjtött vizelet felhasználására még visszatérünk. Erről a kényes környezeti ártalomról még a környezetvédő szakemberek sem beszélnek. Úgy tesznek, mintha nem is létezne.

Sajnos a skandináv toalettek által nyújtott kényelemnek ez a környezeti ára. Ne is beszéljünk ezeknek a toaletteknek a kereskedelmi áráról (± 5000€ + beszerelés).

Műszaki szempontból a vizelet szétválasztása egy másik probléma forrása: a szagok megjelenése, ami igen bonyolult és drága berendezések kidolgozására kényszeríttette a mérnököket. Amint azt majd az alomszék működésénél látni fogjuk, la szagok megelőzésének a kulcsa pontosan a vizelet, az ürülék és a növényi alom együttes jelenlétében van. A vizelet és a széklet szétválasztásakor keletkezett szagok elvezetésére bonyolult, energiaigényes és drága berendezéseket kell elhelyezni. Ennek az egyik legjellegzetesebb példája a Clivus Multrum amelyiknek az elhelyezéséhez a házat gyakorlatilag át kell alakítani, vagy a házat már a toalett köré kell építeni. A fekália begyűjtésére az alagsorban vagy a pincében egy tartályt helyeznek el. A szagokat egy csőrendszer vezeti el, amihez a padlózatot, a mennyezetet és a tetőt át kell törni. A tetőre elhelyezett, állandóan működő ventilátor [6] az egész rendszerben alacsonyabb légnyomást létesít, ami a keletkezett szagokat a rendszerben tartja.

[5]
Ezeknek a toaletteknek a gyártói a szárított fekáliát « komposztnak » nevezik, ami talajtani ismereteikre különös fényt vet.

[6]
Egy ismerősöm egy ilyen toalettet helyezett el házában. Minden rendben is volt addig, amíg a család két hétre el nem ment nyaralni, ami alatt a házban az áramot – biztonsági okokból – kikapcsolták. Hazajövet a házban iszonyú bűz volt és nagyon sok légy.

Egy ilyen skandináv toalettet nagyon kell akarni. Először is az ára, ami 2006-ban 5.000 € felett volt, jelenleg még többe kerül. Ehhez jönnek még az elhelyezési költségek. Mibe kerül egy pince-helység kialakítása a tartály befogadására? Ezután még legalább két mennyezetet kell áttörni és a tetőt is; egyrészt a fekáliát és a vizeletet elvezető, másrészt a vizeletet a külön tartályba juttató, valamint a szagokat a tetőre kivezető csöveknek. Még egy naponta 24 órán keresztül működő ventilátort is be kell szerelni. Ez utóbbi évente 100 – 200 € értékű elektromos energiát fogyaszt. Ha most a jóindulatú használó megismeri a berendezés teljes környezeti behatásait, csalódás vár rá.

A második hibás elmélet a szárított fekáliát « humusznak » minősíti

A kereskedelemben árult száraz toalettek túlnyomó többsége az előbbiekben leírt rendszer szerint működik [7]. A kereskedők által bemutatott szép színes katalógusokban és hirdetésekben a vizelet kezeléséről vagy nem esik szó, vagy nagyon kevés. A szakértőt legjobban az lepi meg, hogy az elektromos ellenállással, vagy más módszerekkel kiszárított fekáliát « komposztnak » nevezik. A fekália és a vizelet szétválasztásával a helyes komposztkészítés sokkal körülményesebb. A fekáliához hozzáadott tőzeg még nem indítja be a humuszképződést. Ez sem megoldás.

[7]
Egy valóban környezetkímélő toalett megtervezéséhez ismerni kell a talaj humuszképződésének a folyamatát is. A toalett « termelésének » a helyes kezeléséhez a különböző komposztrendszerek ismerete is szükséges.

A humuszképződés folyamatának a hiányos ismerete nemcsak a száraz toalettek tervezőinek és árusítóinak a « kiváltsága ». Számos vízkezelési szakember, egyetemi tanár kollégával való eszmecseréim folyamán megdöbbentett részükről (mély tisztelet a kivételeknek!) a víztisztítás teljes környezeti mérlegének, a különböző komposztrendszerek, valamint a talajtani ismeretek hiánya. Pedig ilyen ismeretek nélkül a hibás víztisztító rendszerek, vagy száraz toalettek tervezésének nagy a valószínűsége.

A harmadik helytelen vélemény szerint tartályba begyűjtött és tárolt vizelet, minden környezeti ártalom nélkül, a kertben is hasznosítható

A külön tartályba begyűjtött vizeletben, a mindig jelenlévő természetes enzim [8], a szerves nitrogént szervetlen nitrogénre alakítja át. A vizeletben lévő nagy mennyiségű urea, vagy karbamid enzimes hidrolízise folyamán ammónium ionok keletkeznek. Ez az oka a biliben tárolt vizelet erős ammónia (NH₃) szagának. Ürülékünkben lévő szerves nitrogén kb. 80 százaléka, a vizeletben van. Ezzel válik érthetővé a vizelet helyes kezelésének a fontossága, amikor a száraz toalettek környezeti behatásait vizsgáljuk.

[8]
Ennek az enzimnek a neve ureáz. A tárolt vizeletben lévő urea, vagy karbamid (NH₂)₂CO molekulákat az ureáz hidrolizálja. A vegyi folyamat következtében ammónium NH₃ és széndioxid CO₂ keletkezik.

Levegő jelenlétében az ammónium ionok részben nitrát ionokká oxidálódnak. Kisebb mértékben, mérgező nitrit NO₂- ionok is keletkeznek. A tartályban tárolt vizelet, viszonylag elég gyorsan, tömény ammónium nitrát NH₄NO₃ oldattá alakul, amiben még nitrit ionok is vannak. A skandináv toalettek tervezői a tárolt vizeletet, 8-szoros hígítás után, a kert öntözésére tanácsolják.

A nyolcszoros hígítás után felvetődik a kérdés a toalett által megvalósított víztakarékosságról. A hígított vizeletnek a kertben való felhasználásakor a tárolás alatt keletkezett ammónium ionok NH₄+ a talajba szivárognak [9], és amit a növények fel nem vesznek, az a földalatti vízrendszerbe kerülhet. A vízben megjelenő ammónium-, nitrit-, és nitrát ionok földalatti vízkészleteink minőségét veszélyeztetik. A tárolt vizeletben lévő ammónium nitrát a kertben pontosan úgy viselkedik, mint egy műtrágya: a terméshozamot növeli, a talaj természetes humusztartalmának a rovására. Hosszútávon a talaj állagát tönkreteszi. A laza talajból könnyen elmosható futóhomok, a kötött talajból nedvesen ragacsos, szárazan pedig kőkemény, repedezett talaj keletkezik.

[9]
Az ammónium ionok (NH₄+) kisebbek, mint a szintén könnyen beszivárgó nitrát (NO₃-) ionok. Szerencsére a talajban végbemenő nemlélegző redukciós élettani folyamatok ezeket az ionokat részben nitrogén gázzá alakítják. Viszont ezeknek a folyamatoknak is van egy határa, amit a hígtrágya mezőgazdasági értékesítése nyomán tapasztalt nitrát szennyezés, jól szemléltet. Az ipari állattenyésztés által termelt hígtrágya majdnem azonos a skandináv toalettek használata nyomán keletkezett és tárolt vizelettel.

Hatásait figyelembe véve, a tárolt és hígított vizelet kerti felhasználása pontosan olyan következményekkel jár, mint a hígtrágya mezőgazdasági értékesítése. Ez annál is inkább igaz, hogy a toalettben tárolt és szárított fekália szintén a kert földjébe kerül, ahol a talajban, pontosan a magas nitrogén tartalma miatt, a humusz szénkészleteit mozgósítja. A talajtannal foglalkozó szakemberek ezt nevezik « szénéhségnek ». Bár a kerti fölművelésre a hígtrágya felhasználási szabványai elvileg nem érvényesek, környezeti behatásai ezzel még nem elhanyagolhatóak. Az EU szabványai szerint, hígtrágyával évente és hektáronként legfeljebb 200 kg nitrogén lehet a földekre vinni. Egy ember, ürülékével évente kb. 5 kg nitrogént termel. Ennek a nitrogén mennyiségnek a szabványok szerinti felhasználásához személyenként legalább 250 m² kert lenne szükséges. Ekkora felszín családi kertekben ritkán áll rendelkezésre. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a 200 kg nitrogén hektáronkénti (európai törvényes előírás) határértékét számos szakember túl magasnak tartja, ugyanis ilyen értékek mellett a földalatti vizek nitrát szennyezése még növekedik.

A negyedik helytelen felfogás szerint a száraz toalettek legfőbb erénye a víztakarékosság és a vízszennyezés csökkentése

Skandináv toalettek esetében a tárolt vizelet hígításához felhasznált víz a takarékosságot jelentősen csökkenti. Az is igaz viszont, hogy a háztartásokban felhasznált víz 25 – 35 %-a vécéöblítésre szolgál. A fentiekben azt is láttuk, hogy azok a toalettek, amelyek a vizelet és a fekália szétválasztásával működnek, közvetlenül és jobban szennyezik a környezetet, mint a vécék. Ebből viszont helytelen lenne azt a következtetést levonni, hogy a vécék környezetkímélők. Környezetkárosítás szempontjából a vízöblítéses vécé és a skandináv toalettek közötti választás olyan, mintha a pestis és a kolera között kellene választani.

Ezen a szinten egy nagyon gyakori tévhitet kell szétoszlatni, ami szerint egy hatásos víztisztítás a vécé által okozott környezeti károkat megszünteti. Ez egyáltalán nem igaz. A VÍZGAZDA második főtétélének az értelmében « emberi vagy állati ürüléket tartalmazó vizet, tisztítani nem szabad ». Hiányosan felvilágosított környezetvédők egyik legsúlyosabb tévedése a növényi víztisztításba vetett vak hit. Egy jó száraz toalett, pl. alomszék, használata esetén a család által termelt szappanos szürke-víz kezelésére a növényi víztisztítás teljesen felesleges, száraz vidékeken pedig, határozottan káros.

Térjünk a tárgyra

A fenti elemzés nyomán az olvasó joggal kérdezheti: ha a vécé használata káros, és a kereskedelemben árult száraz toalettek is károsítják a környezetet, akkor mit tegyünk a földünk és saját jövőnk érdekében?

Erre a fogós kérdésre csak akkor tudunk választ adni, ha:

ürülékünkhöz való viszonyunkat felülvizsgáltuk;
ismerjük az élőrendszerek működését szabályzó alaptörvényt;
készek vagyunk ezeket az új ismereteket mindennapi életünkbe is beépíteni.

A az ökorendszereket szabályzó alaptörvény

Az élővilág által létrehozott értékes « életanyag » nem hulladék, hanem az élővilág nélkülözhetetlen erőforrása. Ennek az állati- és növényi eredetű életanyagnak minden kilogrammja, amit a humuszképződés folyamataiba vissza nem vezetünk, az élőrendszerek működési erejét csökkenti, a földi élet feltételeit rontja, és a környezetet szennyezi. Az életanyag rombolása, többek között a szén, a nitrogén, a foszfor és a víz természetes körforgását töri meg.

Mit nevezünk növényi és állati életanyagnak?

Növényi életanyag	Állati életanyag
Fák, levelek, ágak, növények, gyümölcsök, szalma, széna, polyva, törek, szárak, csutkák, kérgek, rőzse, szecska, stb. Ehhez tartozik még minden cellulózban gazdag hulladék is, mint a papír, karton, gyapot, pamut, természetes rostok, cefre, növényi olajok, stb.	Hullák, dögök, tetemek, emberi- és állati ürülék, vizelet, tollak, gyapjú, szőrme, bunda, bőr, csontok, stb.
Szénben gazdag, nitrogénben szegény, cellulóz alapú anyagok.	Nitrogénben gazdag, szénben szegény aminosav (fehérje) alapú anyagok.
Magas szén/nitrogén (C/N) arány, ami 300-at is elérhet.	Alacsony szén/nitrogén (C/N) arány, ami 7 alá is süllyedhet.

E két fajta életanyagnak a termőtalaj képződési folyamataiba való helyes és együttes visszavezetése nélkül földünkön nem lehet sem fenntartható vízgazdálkodás, sem fenntartható élelmiszer termelés.

Ezzel szemben: A rendelkezésre álló összes életanyag világméretű mozgósítása a humusz képzésére és a szárazföldi élőrendszerek talajainak az újraélesztése nemcsak a klímaváltozásokat lassítaná, vagy állítaná meg, hanem az emberiséget véglegesen kivezetné a világméretű vízproblémákból. Ezeken kívül elegendő élelmiszert biztosítana minden ember számára.

Egy világméretű életanyag tervezet (magyarul? projekt) végrehajtása nem kerülne többe, mint amit ma az ivóvíz problémák megoldására a szakemberek kérnek. Egy ilyen életanyag tervezet két nemzedék leforgása alatt (kb. 50 év) megvalósítható. Megvalósításának az első 5 éve után már igen jelentős eredményeket, javulást láthatnánk.

A jelenlegi világméretű vízválság eredetét az életanyag gazdálkodás hiányában, ill. az azt érintő helytelen döntéssorozatban kell keresni. Az élővilág egyensúlyát a világméretű életanyag rombolás, többek között « energiatermelés » és « szennyvíztisztítás » ürügyén bontotta meg. Még az annyit emlegetett klímaváltozás és üvegházhatás is részben ennek köszönhető.

Sok tekintélyes szakember véleményével ellentétben, az emberi ürülékben lévő életanyag egyáltalán nem egy « elhanyagolható mennyiség ». Az emberiség által termelt ürülék értékes szerves anyagában lévő nitrogén, a mezőgazdaságban ma használt nitrogén 40 %-ával egyenértékű [10]. Ez a hatalmas mennyiségű értékes szerves anyag jelenleg elvész, vagy víztisztítás folyamán nitrát szennyezéssé alakul. A földön élő nagy termetű állatok életanyagában az ember, a szarvasmarhák és a sertések után, a harmadik helyet foglalja el (ez a sorrend a rendelkezésre álló információtól függően kissé változó). Az élővilág fenntartható működéséhez, az egyre nagyobb tömeget képező emberiség ürüléke nélkülözhetetlen. Az ürülékben lévő szerves anyag víztisztítás ürügyén való szétrombolása kollektív öngyilkosságnak minősíthető. Ebben az értelemben a fekáliás (fekete) víz tisztítása, bármilyen módszerrel is történik, a fenntartható gazdálkodás alapelveivel összeegyeztethetetlen [11].

Ennek a gondolatnak a bővebb kifejtése a humusz jelentőségét ismertető fejezetben olvasható. Ez is hozzátartozik a VÍZGAZDA alapelveihez.

A fent meghatározott alaptörvény tiszteletben tartására olyan műszaki megoldásokat kell alkalmazni, amelyek az állati- és növényi eredetű életanyagot együttesen a humuszképződés folyamataiba hatásosan visszavezetik. Ennek a megvalósítására, a továbbiakban leírt alomszék használata képezi az egyik lehetséges megoldást.

[10]
Ezt az adatot egy, a Löveni Katolikus Egyetemen (UCL) 2000-ben megjelent tanulmány idézte. Jelenleg ez a szám feltehetően magasabb. Forrás: M. Bertaglia, Séminaire en pollution de l'environnement 1998-99. Université Catholique de Louvain (Belgique). Unité de Génie Biologique.
Nem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi mezőgazdaság egy jelentős hányada ipari jellegű és nem élelmiszer termelésre használják. Az emberi ürülék növényi hulladékokkal való komposztálása nagyrészt fedezné az élelmiszert termelő földek nitrogén, foszfor és kálium igényeit. Ez különben jelentős ásatag energiahordozó megtakarításához is vezetne: pl. egy kilogramm nitrogén, műtrágya formájában való előállításához, két és fél kilogramm kőolajat égetnek el.

[11]
Az első vízöblítéses vécét egy angol vízvezeték szerelő, Thomas Capper építette a 18. század végén. Eleinte, kizárólagosan a gazdagok igényeit volt hivatott kielégíteni. Ilyen korlátolt használat mellett, a létrejött környezeti károk nem voltak számottevőek. Sajnos az akkor divatba jött « higiénikus » életfelfogás nyomására, sok szakember ebben látta a városok köztisztaságának a leghatásosabb megoldását. Ekkor a környezeti behatásokkal még senki sem foglalkozott, bár a vécék széleskörű elterjedésének a következményeit a korabeli francia szakemberek élesen bírálták. Az is igaz, hogy ők sem a víz pazarlását és szennyezését helyezték előtérbe, hanem az emberi ürülék fel nem használásából eredő gazdasági károkat. A franciák az angolokat, akik ekkor Londonban már a vécéket a szennyvízcsatornákra kötötték, milliókat érő pazarlással vádolták és kinevették. Párizsban ekkor még a fekáliás vizet a városon kívül elhelyezett hatalmas tárolókba gyűjtötték be, ahonnan az « elzáró csapok » (franciául: vannes) kinyitásával a derített feketevizet elpárologtató tartályokba eresztették. A franciák ezért hívják még ma is a fekáliás- feketevizet « eaux vannes »-nak, amit magyarra szó szerint « csapvíznek » fordíthatnánk. Az « eaux vannes » elpárolgása után fennmaradt iszap nagy mennyiségű ammónium nitrátot tartalmazott, amiből a francia hadseregnek, Lavoisier eljárásával, robbanószereket készítettek. Állítólag, ötven évvel Liebig előtt, a Párizs környéki zöldséges kertekben még műtrágyának is használták. Victor Hugo még a fekália ipari és mezőgazdasági felhasználásának nagy híve volt. Jules Verne, ezzel szemben már a higiénikus felfogás híveként, az általa elképzelt eszményi városban, a csatornára kötött vécében látta a jövő városainak a tisztaságát. Az ipari korszak nagy városainak a zsúfoltságát ekkor még a fel nem tárt földrészek igen ritka lakossága ellensúlyozta. A « mindent a szennyvízcsatornába » felfogás és a vécék által okozható környezeti károkra a korabeli szakemberek nem gondolhattak. Ennek a felfogásnak az árnyoldalai, de a cseremegoldások is, ma már ismertek. Azt is tudjuk pontosan, hogyan kerülhetjük el a városok szennyvize által, a közeli folyók bűzlő csatornákká való alakítását. A ma mindenütt kierőszakolt szennyvíztisztítás nem megoldás. A vízöblítéses vécé tulajdonképpen csak egy történelmi tévedés, amit most már ideje lenne kijavítani. Aggasztó viszont az a tény, hogy a vízügyi szakemberek többsége még a 19. század tévedéseiben él és dolgozik.

Ideje lenne az ürülékünkről alkotott felfogásunkat felülvizsgálni. Egyszer s mindenkorra meg kell érteni azt, hogy az emberi- és állati ürülék nem egy egészségre veszélyes hulladék, amit minden áron el kell tüntetni. Ellenkezőleg: ez az állati életanyag az élővilág szerves része, amit a víz, a szén, a nitrogén és a foszfor nagy természetes körforgásaiba vissza kell vezetni. Élelmiszerünk a földből ered; tehát amivé válik, ürülékünket is a földbe kell visszavezetni, de nem akárhogyan, hanem a talajban lejátszódó élettani folyamatok figyelembe vételével. Ennek hiányában, földünk életében helyrehozhatatlan károkat okozhatunk.

Az olvasás folytatására nyissuk meg Az ürülék(hez)től való (v)iszonyunk c. fejezetet.

ELEJÉRE