DeutschVÍZÖNELLÁTÓEnglishVÍZÖNELLÁTÓEspañolVÍZÖNELLÁTÓFrançaisVÍZÖNELLÁTÓMagyarVÍZÖNELLÁTÓNederlandsVÍZÖNELLÁTÓ
Site d'information basé sur les travaux de Joseph Országh Site d'information basé sur les travaux de Joseph Országh Site d'information basé sur les travaux de Joseph Országh
Eautarcie EAUTARCIE Eautarcie- Joseph Országh
CímlapBevezetésVÍZGAZDA: a fenntartható vízgazdálkodásEsővízhasznosításSzennyvízkezelésSzáraz toalettekVízönellátó a városban és a nagy világbanA biotömeg és a víz együttes kezeléseGondolatok a vízügyi politikárólFüggelék VÍZÖNELLÁTÓ Fenntartható vízgazdálkodás a világban
Szennyvízkezelés
Szürkevíz-tisztítás

Szürke-víz kezelő rendszerek kiépítése

Növényi szennyvíztisztítás

KEGYEDI rendszer a kereskedelemben

A növényi szennyvíztisztítás a környezetvédők legkedveltebb módszere. Köreikben a növényi vízkezelés bírálata valóságos « szentségtörésnek » minősül. Ezzel szemben, egy széleskörű tudományos vizsgálat után, a növényi víztisztítás, egy egészen más képet mutat.

Ez a szöveg 2003-ban jelent meg először a www.eautarcie.com honlapon.

Átvitel a www.eautarcie.org honlapra: 2010-04-19

Frissítve: 2016-08-25

A növényi szennyvíztisztítás okozta környezeti károk

A kérdés egyszerű: Mit akarunk? Vizet tisztítani, vagy a környezetünket védeni?

Bár első közelítésre furcsának tűnik, a növényi szennyvíztisztítás az összes többi hagyományos tisztítási eljárással együtt azonos elgondoláson, alaptételen nyugszik: minél tisztább vizet öntünk ki a befogadó közebe, annál hatásosabban védjük a környezetet. Ennek pontosan az ellenkezője az igaz.

Ha célunk csupán a szennyvíztisztítás, a növényi víztisztítás igen előnyösnek tűnik, ugyanis a növények a vízből a szennyező nitrogén és foszfor egy részét kivonják és élőanyagukba beépíti . Ezzel szemben a hagyományos elektromechanikai tisztítás a szerves nitrogént és a foszfort nitrát- és foszfát ionokká alakítja át, amelyeket bonyolultabb és drágább berendezésekben több-kevesebb sikerrel, kivonják. A legkorszerűbb nagy víztisztító állomások a nitrogén kb. 70%-át nitrogén gázzá (N2) redukálják, ami a levegő egyik alkotóeleme. Ezek a berendezések a foszfort is nagyrészt kivonják a vízből. A szennyvízben lévő igen értékes szerves nitrogénvegyületek tisztítással való elpusztítása, 70% nitrogén veszteséggel, az élővilágot erősen károsítja. Ezen a szinten nem is annyira a nitrogénveszteség (lásd a VÍZGAZDA harmadik alaptételét) okoz gondot, hanem a humuszképző szerves vegyületek elpusztítása.

Mind a hagyományos, mind a növényi víztisztítás esetében a szakemberek a tisztítási hatásfokot helyezik az előtérbe. Ezzel szemben, környezetvédelem szempontjából a tisztítási hatásfok teljesen másodrendű követelmény, pontosabban: semmi jelentősége nincs. Az előbbiekben már kimutattuk, hogy a legtöbb esetben minél jobban tisztítjuk a háztartási szennyvizeket, környezetünket annál jobban romboljuk. Szennyvízkezelő berendezések elbírálásakor tulajdonképpen a környezetvédelmi hatásfokot kell csak figyelembe venni. Tulajdonképpen minden vízkezelő berendezést csak a teljes környezeti behatások felmérésével lehet és kellene is elbírálni. Ha csak a tisztítási hatásfokot vesszük figyelembe, a vízszennyezést megelőző megoldások sajnos a háttérbe szorulnak.

Pontosan ez a növényi, víztisztítás legnagyobb bűne. A tisztítási hatásfok előtérbe helyezésével a növények által jól megtisztított víz csak a használónak ad jó lelkiismeretet. A környezetet károsítja. A hibás szemlélet eltereli a használó figyelmét a helytelen vízhasználatról, annak környezeti behatásairól és a szennyezést megelőző műszaki megoldásokról.

A növényi víztisztítás műszaki hátrányai

Sok környezetkímélő álma szennyvizét növényekkel tisztítani. A növényi víztisztítás igen helyigényes. A rendelkezésre álló terep domborzata sem közömbös. Az eszményi telephely gyengén lejt, ahol a víz, minden szivattyúzás nélkül, egyik medencéből a másikba folyik. Ismerek több belga családot, akik szennyvizüket növényekkel tisztítják. Kertjük jelentős részét a különböző medencék foglalják el.

A nyári melegben az első medence, ahová a szennyvíz befolyik, gyakran kellemetlen szagot terjeszt ami néha a szomszédokat is zavarja. A fekáliát tartalmazó víz mindig kellemetlen szagú. A további medencékben a szag eltűnik, ezzel szemben ezeknek a medencéknek a vize még nem eléggé tisztított arra, hogy ott halak éljenek s elpusztítsák a mindig megjelenő szúnyog lárvákat. A növényi víztisztítás így válik szúnyog tenyészetté, amit a szomszédok gyakran szóvá is tesznek. Csak a rendszer utolsó medencéjében válik olyanná a víz, hogy halak is élhessenek benne, bár a nitrát tartalom itt is könnyen elérheti a 60 milligrammot literenként, ami a beömlő vízhez képest alacsony, ezzel szemben egy természetes folyó-, vagy állóvíznek sok.

A berendezés rendszeres karbantartást is igényel, ami nem kis munka és nem is a legkellemesebb. Telepítés után az első évben a növények még túl kicsik ahhoz, hogy hatásosan tisztítsák a vizet. Ez idő alatt a berendezésből kifolyó víz eléggé szennyezi a környezetet. A növények a második, harmadik és negyedik évben viszonylag jól felveszik a szennyezést. Az ötödik évtől kezdve a berendezés hatásfoka fokozatosan csökken. A különböző medencékben az iszap lassan lerakódik és a víz csak az áramlással kialakult csatornákban folyik. Az átáramló szennyvíz kevesebb növénnyel érintkezik, ami a tisztítás rovására megy. Ilyenkor a berendezést fel kell újítani. A növények eltávolítása után a lerakódott iszapot is ki kell meríteni. Ezután a növényeket újra kell telepíteni és az öt éves körfolyam újra indulhat.

A növényeket minden évben le kell vágni, ami nem a legkellemesebb munka. Ehhez a szennyvízben kell állni. A kitermelt növényekből komposztot kell készíteni. Ha már komposztot készítünk, sokkal egyszerűbb egy alomszék "termelését" közvetlenül komposztálni. Amikor fekáliás vizet nem termelünk, a növényi víztisztítás teljesen szükségtelenné válik. A szappanos vizet nagyon egyszerű és olcsó módszerekkel lehet kezelni, ill. hasznosítani.

Meleg, aszályos vidékeken a növényi víztisztítás még jobban károsítja a környezetet. Olyan helyeken, ahol minden liter víz « aranyat ér », mert a rendelkezésre álló mennyiség határozza meg a mezőgazdasági termelés szintjét, nem célszerű olyan berendezést használni, amelyik a termelt szennyvíz 60 – 80 százalékát elpárologtatja. Az így elveszett vizet a tartalékokból kell pótolni, ami nem mindig lehetséges. Itt a vízöblítéses vécé és az alomszék közötti választás már nemcsak műszaki, hanem erkölcsi és etikai probléma is.

Növényi víztisztítás és a nagy körfolyamatok

A növényi víztisztítás védői gyakran érvelnek a növények által felvett nitrogén és foszfor hasznosításával. Hallani olyan érvet is, ami szerint az ilyenfajta tisztítás visszavezeti a fekáliát és a vizeletet a nitrogén természetes körfogásába. Ez igaz, csak sajnos egy igen nagy kerülővel és jelentős veszteségekkel. Ahhoz, hogy a növények a nitrogént és a foszfort fel tudják venni, a fekáliában lévő szerves makromolekulákat először le kell bontani. Lebontás közben nitrát- és foszfátionok keletkeznek, amelyeknek a növények egy részét valóban felveszik. A maradék, a befogadó vízrendszer életét zavarja.

A veszteség másik oldala a fehérjeszerű- (aminosavak) és a szénhidrát molekulaláncok biológiai « elégetése » széndioxiddá és vízzé. Ezek a szénláncok a nitrogéntartalmú peptid kötésekkel, közvetlen komposztkészítés alatt, a keletkező humuszsav molekulák « csontvázait » alkotják. Tehát a szennyvízben lévő értékes, humuszképző szerves anyagok (ürülék, szappanok, mosószerek) molekuláit nem szabad leépíteni. A víztisztítás ürügye alatt végzett életanyag rombolás kedvezőtlen hatása nem is annyira a maradék szennyezés, hanem az a tény, hogy a lebontott anyagok biológiai értéke magasabb, mint a tisztítás által remélt környezeti « haszon ».

A növényekbe beépített nitrogén és foszfor, csak egy új egyéves, napenergia ciklus felhasználásával kerül vissza az élővilágba, igen nagy veszteségek árán. Ez mérlegben azt jelenti, hogy a fekáliát termelő éves ciklus az élővilág számára elveszett.

Ezzel szemben a fekália közvetlen és helyes komposztálása nem más, mint az emberi anyagcsere visszavezetése a nagy természetes körfolyamatokba.

Mikor használunk növényi víztisztítást?

Mindent összevetve, felvetődik a kérdés : mennyiben indokolt a növényi szennyíztisztítás? Egy hosszútávon is fenntartható vízgazdálkodásban sohasem. Ugyanis ott, a vécét használók (szippantott, vagy külön csatornával elvezetett) fekete-vizét egy alomátitató telepen fogják komposzttá alakítani. Emellett a szürke (szappanos) vizet a kertben lehet és kell is felhasználni, esetleg a talajba szivárogtatni. Tehát « tisztításra » nem marad víz. Aszályos vidékeken a növényi szennyvíztisztítás, pontosan a víz elpárologtatása miatt, egy elsődleges környezeti ártalom.

Amint a család le tud mondani a vécé használatáról, a növényi szennyvíztisztítás tehát teljesen indokolatlanná válik. Az alomészék használata mellett a család csak szürke ill. szappanos vizet termel, amit a kertben öntözésre értékesít, vagy a talajba szivárogtat. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a vécé mellőzésével a háztartási vízfogyasztás 25 – 30 százalékkal csökken, valamint a termelt szappanos vizet tisztítás után, veszteség nélkül, öntözésre fel lehet használni, a vízmegtakarítás igen jelentőssé válik.

A növényi víztisztítás környezeti behatásai

A víztisztítás folyamán a növények a szennyvízben lévő nitrogén és foszfor jelentős részét felveszik. Ennek ellenére ez a « harmadrendű » tisztítás még mindig elég nitrát és foszfát iont hagy a vízben ahhoz, hogy a befogadó folyó vizének az oxigén készletét az algák burjánzásával kisebb nagyobb mértékben kikezdje. Ha a tisztított víz mennyisége meghaladja a befogadó folyó hozamát, az érintett folyót a víztisztító berendezés kilométerekre « megfojthatja ». Az érzékenyebb halak eltűnnek, de a kevésbé igényesebbek száma is csökken. Határesetben a halak kipusztulnak.

Sajnos a hagyományosan – a növényekkel is – tisztított vízben más szennyező anyagok is megmaradnak, amelyek a nagyon érzékeny vízi élőrendszereket erősen károsítják. A mosószerekben lévő felületi feszültséget csökkentő (tenzioaktív) anyagok, valamint az ürülékben lévő gyógyszermaradékok minden hagyományos víztisztító berendezésen (beleértve a növényi szennyvíztisztítást is), majdnem maradéktalanul átmennek. Már literenként egy milligramm felületi feszültség csökkentő mosó- vagy mosogatószer maradék a hasznos vízi rovarok életét és vele egy egész élelem láncolatot veszélyezteti.

Különös figyelmet igényelnek a vécékből kifolyó vízben lévő gyógyszermaradékok. Ezeket a növények sem veszik ki a vízből. Itt, többek között a halak nemi életét zavaró hormonokról, a mosószerekben lévő fehérítő-, rostpuhító és vízlágyító anyagokról beszélünk. Ez utóbbiak, mint a polifoszfátok, az algásodáshoz járulnak hozzá. A vegyi komplex képző anyagok, mint az EDTA és az NTA a folyóvizek iszapjában lévő nehézfémeket viszik oldatba, ami a víz minőségét erősen rontja. Mindezekből érthetővé válik a VÍZGAZDA egyik fontos főtétele, ami szerint « tisztított, vagy nem tisztított szennyvíz felszíni vizekbe (folyókba, tavakba, tengerbe) való kiöntését minden eszközzel kerülni kell. A talaj, és a napfény víztisztító képességet ki kell használni ».

A talaj tisztító képessége olyan, hogy helyes kiöntési megoldással a fent említett szennyező anyagok a földalatti vízrendszerbe nem kerülhetnek bele.

Ha nem tudunk a vécéről lemondani...

Ahol csatorna is van, ott a szürke-víz kerti felhasználása és talajba szivárogtatása mellett, a vécéből kifolyó fekete-vizet a csatornába öntjük ki. Ahol nincs csatorna, ott a fekete-vizet egy szippantható tartályba vezetjük, ahonnan szippantás után a legközelebbi szennyvíztisztító állomásra kerül. Jó tudni, hogy a szürke-víz kerti felhasználásával a szippantásra szánt víz térfogata legalább az egy ötödére csökken. Gazdaságos vécéöblítővel ez a mennyiség még kisebb.

Egy másik megoldás az un. egyedi víztisztító berendezés elhelyezése. Sajnos, ezek a külföldről importált, elektromechanikai berendezések elég drágák és minél hatásosabban működnek, annál jobban szennyezik és rombolják a környezetet. Ehhez jön még a berendezés által fogyasztott elektromos energia, valamint az évente egyszer vagy kétszer előírt iszap szippantásának és elvitelének a költségei.

A rendszert üzemeltető elektromos áram kikapcsolásával a fekália tisztítási hatásfoka és ezzel a termelt nitrátmennyiség is lecsökken. Ilyenkor a méregdrága rendszer úgy működik, mint egy olcsó emésztő. A belőle kifolyó emésztett vízben még sok a fehérje-szerű szerves molekula, ami (szerencsére) nem alakult még át nitrát szennyezéssé. Ezek a nagyméretű, poláris molekulák a talajrészecskékre igen hatásosan tapadnak (adszorbeálódnak), ahol az ott magától kialakuló baktérium tenyészetek a bennük lévő nitrogént és foszfort fokozatosan a növények részére felszabadítják. Ha az emésztett fekáliás vizet 15 -20 cm mélységben egy gyökér-téri zónába szivárogtatjuk, a talaj mélyebb részeibe gyakorlatilag nem kerül sem nitrát- sem ammónia szennyezés. Amit minden áron kerülni kell, az a tisztított víz folyóba való kiöntése.

Van egy, a törvény által szigorúan tiltott rendszer is, ami a környezetet igen hatásosan védi, ill. táplálja. A fekáliás vizet közvetlenül (tehát egy kisméretű emésztőn keresztül) egy, a kertben elhelyezett lefolyástalan, növényekkel teli, szélesebb mélyedésbe öntjük ki. A víz elpárologtatására tanácsos ide bambuszt, vagy fűzfákat ültetni. Nyáron ezt a nedves mélyedést burjánzó gyom- vagy ültetett dísznövények tömege lepi el. Az esetleges szagok megelőzésére a mélyedésbe 12 – 20 cm vastag rétegben mosott kavicsot terítünk szét. A rendszer télen sem szennyezi a földalatti vizeket. A talajba mélyebben beszivárgó fekáliás víz nitrát- és ammónium ionjait egy magától kialakuló baktériumtenyészet, nemlélegző (anaerob) közegben nitrogén gázra redukálja. Nitrát- és baktériumszennyezés csak ott jöhet létre, ahol nagy mennyiségű fekáliás vizet kis felszínen táplálunk a talajba. Sajnos a törvényhozó nem vette figyelembe a talaj rendkívül hatásos, a szakemberek által jól ismert és ingyenes víztisztító képességét.

Amikor a drága elektromechanikai rendszert újra rákapcsoljuk az elektromos hálózatra, a tisztító berendezés újra elindul. A fekáliában, lévő szerves nitrogén és foszfor viszonylag gyorsan nitrát- és foszfátionok formájában egyrészt a tisztított vízzel távozik, másrészt a tisztítási iszapban marad. A tisztított víz egy helyre való kiöntése esetén, a tisztítással felszabadított nitrátionok minden talajon végül átszivárognak és a talajvizet szennyezik. A rendszer által kiöntött víz, alacsony KOI (kémiai oxigén igény) értékével a kiöntési szabványoknak megfelel, viszont a környezetet nagyon szennyezi. Folyóba, tóba, vagy patakba való kiöntés esetén a környezeti kár még nagyobb mértékű: a tisztításkor keletkezett nitrát- és foszfátionok a természetes felszíni vizeket fokozatosan rothadó szennyvízzé alakítják át. A burjánzó algák a víz oxigén tartalékait felemésztik és a vízi élővilágot megfojtják. Ezt a jelenséget a szakemberek eutrofizáció néven ismerik.

Folytassa az olvasást a KEGYEDI rendszer a kereskedelemben c. fejezettel.

ELEJÉRE

Bevezető - Bevezetés - Fenntartható vízgazdálkodás - Esővízhasznosítás - Szennyvízkezelés - Száraz toalettek - Vízönellátó a városban és a nagy világban - A biotömeg és a víz együttes kezelése - A fenntartható vízgazdálkodás bölcseleti és jogi szemlélete - Tartalomjegyzék