DeutschVÍZÖNELLÁTÓEnglishVÍZÖNELLÁTÓEspañolVÍZÖNELLÁTÓFrançaisVÍZÖNELLÁTÓMagyarVÍZÖNELLÁTÓNederlandsVÍZÖNELLÁTÓ
Site d'information basé sur les travaux de Joseph Országh Site d'information basé sur les travaux de Joseph Országh Site d'information basé sur les travaux de Joseph Országh
Eautarcie EAUTARCIE Eautarcie- Joseph Országh
CímlapBevezetésVÍZGAZDA: a fenntartható vízgazdálkodásEsővízhasznosításSzennyvízkezelésSzáraz toalettekVízönellátó a városban és a nagy világbanA biotömeg és a víz együttes kezeléseGondolatok a vízügyi politikárólFüggelék VÍZÖNELLÁTÓ Fenntartható vízgazdálkodás a világban
Száraz toalettek
Száraz toalettet használni

Mi és az ürülékünk

Kiáltvány az ürülékről

Egy kis humor a vécé körül

A száraz toalettek három nemzedéke

Az alomszék használata
Ürülékünk vegyi összetétele
Komposzt emberi trágyából
Alomszék a kereskedelemben

Ürülékünkhöz való viszonyunkban egyes összefüggések felismerésére nagyon hasznos a  következő szöveget elolvasni és tartalmán elgondolkozni. A felismerés és a cselekedet között viszont van egy bizonyos távolság, amit különböző érvekkel magyarázunk. Ebben lehet segítségünkre az itt mellékelt humoros írás

Az itt olvasható fejezet egy eddig nem közzétett könyv kéziratából vett részlet.

Először a www.eautarcie.com honlapon jelent meg 2004-ben

Megjelenési dátuma francia nyelven a www.eautarcie.org honlapon:
2009-10-09

Magyar nyelven: 2010-12-20

Frissítve: 2012-04-05

Az ürülék(hez)től való (v)iszonyunk

«Mindenki fél a haláltól, csak az nem, aki alomszéket használ, mert tudja, hogy ürülékével egy új élet veszi kezdetét, és vezet a feltámadásra. Ha ürülékünket nem becsüljük, ha Isten és a Kozmosz dicsőségére nem készítünk belőle humuszt, elveszítjük jogunkat arra, hogy ezen a szép kék bolygón éljünk.»

«Friedensreich Hundertwasser»
Kiáltvány

Testünk és lelkünk egészsége a Föld és a talaj egészségétől függ.

A 20. századi un. «zöld forradalom», amit sokan a 19. századi ipari forradalomhoz hasonlítanak, a világ mezőgazdaságát egy öngyilkos zsákutcába vezette. Célja elvileg az évszázadok – mondhatnám évezredek – óta rendszeresen visszatérő éhínségek megszüntetése volt. Sajnos a zöld forradalom, célját nem érte el. Ennek ellenére, a szakemberek többsége még nem jött rá arra, hogy a bajok gyökere az élelmiszer termelés mennyiségi szemléletének az előtérbe helyezésében keresendő: a lehető legmagasabb hozamok elérésével a lehető legtöbbet elvenni a földtől. Olyan ez, mint az anyaföld megerőszakolása. A hektáronként elérhető hozam lett az agrármérnökök rögeszméje. Nem vették észre, hogy a műtrágyák bevezetése a növények megbetegedését és a károkozók szaporodását eredményezte, amit növényvédő szerekkel lehet, úgy ahogy kordában tartani. Ennek következtében, élelmiszereinkben is megjelentek a mérgek, amelyek egészségünket aláásták, de a talajok életvilágát is a teljes pusztulás szélére vezették. A kizsigerelt és tönkretett földeken tengődő szegényes ökorendszerek ma már csak igen nagy ásatag energia befektetéssel képesek élelmiszereinket megtermelni. Ha nem állítjuk meg a folyamatot, a mezőgazdasági ökorendszerek végleges pusztulását a génjeikben módosított növények termelése fogja végül befejezni.

Agrármérnök munkatársaimmal való vitáim folyamán mindig ugyanazokat az érveket hallottam: «a korszerű mezőgazdaság megnövelt hozamai nélkül az emberiség nagy része éhen halna». Véleményem szerint ez a kérdés nem olyan egyszerű, hogy termelési számokkal kifejezhető lenne. A terméshozamok valóban magasabbak, mint régen, de a végeredmény az elvárásoknak nem felel meg.

Azt hittem álmodom, amikor egy gazdának átadott, talajjavítási javaslatokat olvastam. Az érdekelt gazda, egy mezőgazdasági kutató laboratóriumból jött vissza, ahová földjeinek néhány mintáját vitte elemzésre. Elemzés előtt egy űrlapot kellett kitöltenie, amiben az előző évi hozamot és a tervezett növénytermesztést kellett ismertetnie.

Az elemzés hagyományos tápelemekre, mint a nitrogén, foszfor és a kálium, valamint a nyomelemekre, mint a magnézium, mangán, cink, réz, stb. vonatkozott. A kívánt hozam elérésére, a táp- és nyomelemek mennyiségének a mérlege alapján, határozták meg a nitrogén, foszfor, kálium és más adalék anyagok hektáronkénti bevitelét.

Olyan ez, mintha a termőföld egy bankszámla lenne, aminek a mérlegét a kiadások, és a bevételek algebrai összege adja meg. Az ilyen megközelítés csak a növények és a talaj közötti igen bensőséges kapcsolat nem ismerésének a jele.

A talaj nem egy élettelen ásványokból álló közeg, amiben a növények az oda bevezetett tápanyagokat csak felveszik. A termőtalaj egy valóságos élővilág, ahol a legkülönbözőbb élőlények milliárdjai élnek a növényekkel teljes összhangban. A talajban van a szárazföldi élet alapja. A nap energiáját biotömegükben tároló növények a világegyetemmel kötnek össze bennünket [1]. Nem túlzás azt állítani, hogy a talajban élő lények összessége bizonyos tekintetben úgy viselkedik, mint egy hatalmas élőlény. A növények ehhez szimbiotikus módon kapcsolódnak. A műtrágya ezt az együttműködést megzavarja, és a növényt beteggé teszi. A mérgező növényvédő szerek viszont a talaj életét ölik meg. A korszerűnek nevezett mezőgazdaság pontosan a szárazföldi bioszférát teszi tönkre: a növény egészsége a talaj egészségétől függ. Ez viszont a növényeket fogyasztó emberek és állatok egészségére is kihat.

[1]
Ennek a meglepő gondolatnak a megértéséhez tanácsos elolvasni Rudolf Steiner ide vonatkozó könyvét a bio-dinamikus mezőgazdaságról. A bio-dinamikával foglalkozó emberek sokszor helytelenül értelmezik Steiner gondolatait és a tudományosan gondolkodó emberek számára olyan elfogadhatatlan kijelentéseket tesznek, amelyek Steiner műveiben nem találhatók. Ilyen pl. az a kijelentés, ami szerint «a bolygók mozgása irányítja a növények növekedését». Steiner azt mondja, hogy a bolygók mozgása csupán egy kozmikus óraszerkezet mutatóihoz hasonlítható, amelyek a növények növekedésének különböző szakaszaiban bizonyos helyeken vannak. A több milliárd év folyamán a növényi élet ebben a kozmikus környezetben alakult ki. Az élőlények «bioritmusai» ehhez a környezethez alkalmazódtak. A bio-dinamikai mezőgazdasági technika, évszázados gyakorlati megfigyelések alapján, tulajdonképpen ebből a felismerésből jött létre. Kísérletileg igazolt tény, hogy a növények fejlődési szakaszai és tulajdonságai, többek között, a hold mozgásához kötött naptár szerint követhetők.

Növények nélkül nincs sem emberi-, sem állati élet. Másrészt a növényvilágnak is szüksége van az állatokra és az emberre: ürülékük és tetemeik a földet, a talaj élővilágát táplálják. Így záródik be a kör. Amikor a természetes körforgások megszakadnak a földi élet is megbetegszik.

A legtöbb nép hagyományaiban a föld, a talaj, fontos szerepet játszik. Isten az embert is földből teremtette, mint azt a 13. századi halotti beszéd is mondja régies magyar nyelven: «Latiatuc feleym zumtuchel mic uogmuc? Isa pur es chomuv vogmuc.» (Látjátok feleim szemetekkel mik vagyunk? Bizony por és hamu vagyunk.). Földből lettünk és halálunk után földdé válunk. Ürülékünk is földdé válik. Ebben az értelemben beleink ürítése hasonló a halálhoz, amiből új élet keletkezik: ez a természet rendje. Ősi hagyományaink igen világosan szemléltetik a természet nagy körforgását. Ürülékünkhöz való viszonyunk az emberiség fenntartásának egy nagyon fontos eleme. A zsidó-keresztény hagyomány ürülékünk földbe való visszatérését eltakarta. Így lett az ürülék a legvisszataszítóbb és a legjobban megvetendőbb elemmé. A holtvágányra siklott hagyomány olyan jelentős környezeti károkat okozott, amelyeket csak az ásatag energiahordozók nyakló nélküli elégetése nyomán keletkezett klímaváltozáshoz lehet hasonlítani. A klímaváltozások okai között sajnos a helytelen biotömeg gazdálkodás is jelentős szerepet játszik. Ez utóbbi pedig, az emberi- és állati ürülék kezelésével van igen szoros kapcsolatban. Tudományos szempontból a 19. században megjelent higiénikus felfogás és a nyomában járó köztisztasági mérnöktudomány a biotömeghez való viszonyunkat érzelmi – és tudományosan helytelen – alapokra helyezte. A VÍZGAZDA főtételeinek a megfogalmazása pontosan ezt hívatott kijavítani.

Az ürülékünktől való iszony

Tapasztalatból tudom, hogy a tudományos szakemberek által keresett megoldások mögött, egy életbölcseleti megközelítés mindig fellelhető. Amint azt már említettem, a zsidó-keresztény felfogás nemcsak az ürüléktől való iszonyt és félelmet nevelte belénk, hanem azt a – szintén tudományosan védhetetlen – felfogást, ami szerint az ember, a Föld és a Természet, isteni eredetű ura [2]. Ürülékünkhöz való viszonyunkban egy tudományosan is ésszerű szemlélet helyett egy érzelmi, mondhatnám vallási eredetű szemléletet alakítottunk ki, aminek a pusztító következményeivel sajnos még csak igen kevesen vannak tisztában.

[2]
A Bibliában Isten a Föld minden élőlényét, növényeket és állatokat, az embernek adja. A Föld urává kinevezett ember tehát azt teheti vele, amit csak akar. Talán ennek köszönhető a keresztény egyházaknak az élővilág és a környezet védelme terén mutatott viszonylag közönyös magatartása. Az osztatlan hatalomra való törekvés «isteni» eredete a nőkhöz való viszonyban is jelen van. Nagymamáink férjeiket még «uramnak» szólították. Az sem véletlen, hogy a férfiakat még ma is «uraknak» nevezik. A nőnek, a nemi szervével együtt, a Biblia a bűnre való «kísértő» szerepét osztja ki. Minden a bűn és a büntetés körül forog. Ezzel szemben a kereszténységet megelőző hagyományok szerint a «föld» és a «víz» nőnemű fogalmak. Ezeket a zsidó-keresztény felfogás a férfi, az «úr» gondjaira (és kényére) bízza. Hím felfogású civilizációnk ezt a mindenek feletti uralmat szentesíti és viszi előtérbe. A Földhöz és a Természethez való viszonyunkban minden téren, az uralkodás és a hatalom elve érvényesül. A higiénikus felfogásból kinőtt egészségügyi mérnöki tudomány is pontosan ezt a vonalat követi: a Föld és a Víz megerőszakolását. A mindenütt jelenlévő, uralkodáson alapuló műszaki megoldások, mint a vegyi mezőgazdaság, a fekáliás víz tisztítása, de még a védőoltások erőszakolása is ebbe a folyamatba épülnek bele. Minden, a (rövidlátó) ember számára nem hasznos, élőlény «kár- és kórokozóvá» minősül, amit vegyszerekkel és mérgekkel meg kell ölni, el kell pusztítani. Nagyon jellemző a parlagfűvel szemben kialakított hivatalos vélemény, ami ezt az igen hasznos takarmány- és gyógynövényt első számú közellenségnek nevezi ki. Az allergia nem a parlagfűhöz, hanem a vegy- és gyógyszerek nyakló nélküli fogyasztásából eredő immunrendszer romboláshoz kötődik.Több látnokkutató az emberiséget, pontosan ezek miatt, teljes joggal, Földünk rákfenéjének tekinti.

Régi hagyományok az alvást időleges halálhoz hasonlítják. Hasonlóan, a belek ürítése is a halál előszobájába vezet bennünket. Mint az alvás, a belek ürítése sem vezet végleges halálhoz, hanem egy új élet születéséhez. Az emberi- és állati ürülék kezelésénél pontosan ezt kellene bennünk tudatosítani.

Az alomszék használata a zsenge gyermekkorunkban belénk nevelt, pontosabban belénk vert, felfogást borítja fel. Itt kell keresni sok, igen művelt, okos és jóindulatú férfi és nő iszonyát, amikor egy alomszék használatáról esik szó. Egy igen fiatal gyermek nem undorodik és nem fél a székletétől, sőt játszik vele. A kutya és macska kölykeinek az ürülékét néha még meg is eszi. A székletével játszó gyermeket megbüntetik. Minden, ami az ürülékkel, vagy a földdel érintkezik, a «kaka» jelzőt kapja. Később a gyermek azt is megtanulja, hogy a földben és az ürülékben betegséget hordozó baktériumok vannak, amitől nemcsak undorodni, de félni is kell. A médiákban – különösen a reklámokban – ezt a gondolatot sulykolják szünet nélkül az emberekbe. Az ürüléket gyakran kísérő illatok, amiket szagoknak minősítenek, lassan így válnak undor tárgyává. Érdekes megjegyezni, hogy a nevelés ellenére néhány ember, pl. az istállószagot, a biometán (kevés kénhidrogént tartalmazó metán), de még a kénes víz illatát is kellemesnek tartja. Nagy általánosságban, 2 éves korunk előtt, az ürüléktől való iszony agyunk tekervényeiben már mélyen «programozva van», de ez csak egy programozás. Sajnos sokan képtelenek tőle megszabadulni [3].

[3]
Az alomszékről tartott előadásaimon néha elmesélem a kis Florentine történetét, akinek az igen környezettudatos szülei, már kislányuk születése előtt is, alomszéket használtak. Még pelenkás korában, bilijében mindig alom volt. Szülei a «Föld Barátai» (Friends of the Earth) nevű, természetvédő nemzetközi szervezet tevékeny tagjai voltak. A családban gyakran esett szó a víz szennyezéséről és a környezeti károkról, amit a kis Florentine a maga szintjén meg is értett. Öt éves volt, amikor egy baráti látogatás folyamán az első alkalommal láthatott egy igazi vécét. Onnan azonnal ki is jött, mondván anyjának, hogy «ebben a biliben víz van». Édesanyja megnyugtatta és elmondta neki, hogy ezt a bilit vécének hívják és nyugodtan használhatja. Még az öblítő használatát is megmutatta neki. Alig fél perc múlva Florentine újra kijön a vécéből és a társaság legnagyobb derültségére kijelenti: «Ezt nem tudom használni! Hol van az alomszék?» A «miért» kérdésre az a választ adta, hogy «a vizet csúnya dolog bepiszkítani». Véleményem szerint ebben a gyermeki mondatban sokkal több bölcsesség van, mint tíz vaskos víztisztítási szakkönyvben. Florentine esete világosan mutat rá a gyermekkorunkban belénk nevelt felfogások irracionális jellegére.

Ezt a gondolatot az amerikai Joseph Jenkins, aki az alomszék egyik változatát alkotta meg, így fejezi ki:

« A probléma nem gyakorlati, hanem lélektani jellegű. Ürülékük komposztálását sokan emberi méltóságuk lealacsonyításaként érzékelik. Például Indiában az ürülékkel csak a társadalom legalacsonyabb szintjén tengődő osztály tagjai foglalkoznak, akiket különben, pontosan emiatt «érinthetetleneknek» minősítenek. Ürülékét hordó ember alázatos, önmegtagadó tettet hajt végre. Az önmegtagadás manapság igen ritka erény.» [4].

[4]
Forrás: «The Humanure Handbook : A Guide to Composting Human Manure », 155. oldal, Kiadó és szerző: Joseph Jenkins Inc., 3. kiadás, 2005.

A gyermekkorunkban belénk nevelt iszonyból, az egészségünket, a szennyvízkezelést,  és a mezőgazdaságot érintő számos, teljesen észellenes nézet táplálkozik, aminek a következménye a környezetrombolás. Ezek a hibás nézetek az ember, az állat, a növény, a talaj és a víz közötti egységet bontják meg. A nyakló nélküli energia fogyasztás következményein kívül, minden környezeti- és sok esetben egészségi problémának tulajdonképpen ez a hibás szemlélet az alapja. 

A Zsidó-keresztény civilizáció még a vízzel kapcsolatos szervek és fogalmak neveit is közönségessé, illetlenné nyilvánította. Nyugati nyelvekben, a kereszténység régebbi gyökerei miatt, ez kevésbé észlelhető, mint a magyarban [5].

[5]
Honfoglalás kori nyelvünkben a vízzel kapcsolatos szervek nevei még nem voltak közönségesnek, illetlennek minősítve. Ezek a rendes magyar szavak feltehetően a hittérítés hatására váltak «illetlenné». Régi nyelvünkben a vizet «csó»-nak nevezték. Víz szavunk, mint a finn «veden», inkább az ivást fejezte ki. Talán innen ered a «vedelni» ige. Mai nyelvünkben a vízzel kapcsolatos fogalmak neveiben a «csó», vagy «cs» (hangutánzó) hangzó igen gyakran jelen van. Ilyen a csobolyó, csupor, locsoló, csésze, csap, cső, csepp, csók, csermely, mocsár, loccsan, csobban, csámcsog, de ide tartozik a csecsemő, a csöcs, de a pöcs és a picsa is. A pöcs nem más, mint a «bő-csó» (bő víz). Nem finnugor elkötelezettségű nyelvészeink szerint, innen ered a Mecsek déli, régebben forrásokban gazdag, oldalán épült Pécs, de a hasonlóan nedves vidéken lévő Bécs neve is. A zöngés «b» és a zöngétlen «p» mássalhangzók közötti hasonulás a nyelvészetben igen gyakori. A «fing» szavunk is feltehetően a hittérítéskor lett illetlen. A régi magyarban, mint a kínai nyelvben (feng), egyszerűen szelet jelentett. Pl. a ma nagyon divatos feng-csui (ami a nem latin betűs, idegen szavak magyarra való átírásának szabályait figyelmen kívül hagyva, «feng-tshui» helyesírással közismert) kínai nyelven, de magyarul is szél-vizet, «fing-csó»-t jelent.    

«Higiénizmus»: a fenntarthatatlan fejlődés ideológiája

A higiénizmus és az egészség

A baktériumoktól való szinte rögeszmés félelem, a mikro-organizmusok és a betegségek között lévő összefüggésekről egy, a valóságtól elrugaszkodott, torz szemléletet alakított ki.  Az élettan és az orvostudomány teljes eszköztárát annak a bizonyítására mozgósították, hogy a legtöbb fertőző betegség oka a fekáliában keresendő. Ezalatt szem elől tévesztették azt a tényt, hogy a nemzedékek százai, ezrei alatt kialakult immunrendszerünk, a környezetünkben és testünkben mindenütt jelenlévő baktériumokkal és vírusokkal kialakított erőteljes egyensúlyra lett «programozva». A mikro-organizmusokkal való állandó érintkezés építi immunrendszerünket. Az is igaz viszont hogy a különböző mesterséges tartósító, állagjavító, színező, stb. élelmiszer adalékok, fertőtlenítő szerek és védőoltások nem szerepelnek ebben a programozásban. A hatásuk alatt összeomlott immunrendszerek, többek között az allergiás megbetegedések elterjedéséhez vezettek. Az sem elhanyagolható tény, hogy a baktériumok és a vírusok, az őket pusztító gyógyszerek hatására, eddig ismeretlen és igen veszélyes változatokat neveltek ki. Pontosan az igen higiénikus, sterilizált kórházi közegekben vannak a legveszélyesebb kórokozók, amelyek ellen nincs gyógyszer.

A vízgazdálkodás terén, a higiénikus felfogás alkalmazásai világviszonylatban egy kezelhetetlen állapotot alakítottak ki. Az igen gyakori ivóvíz problémákon kívül, ennek a szemléletnek köszönhetően a víz csak egy kereskedelmi árúvá vedlett, amelyik tisztít, mos, hulladékainkat elviszi. Csak azt tévesztették szem elől, hogy ezzel maga a víz is bepiszkolódik, és a szennyezés mindenütt megjelenik.

Szennyvízkezelés

Erre a szakemberek csak azt mondják, hogy elég akkor a vizet tisztítani. Ezzel indul el egy sorozat helytelen műszaki döntés, ami a vízellátásból, egy világméretű gazdasági és politikai problémát csinált. A helytelen ipari megoldások tulajdonosai ebből viszont nagy hasznot húznak. A profit fenntartása érdekében szakembereket, hivatalnokokat és politikusokat megvásárolva, világszerte olyan törvényrendszereket építettek ki, amelyek minden józan, a problémákat a forrásnál megelőző, műszaki megoldásokat megtiltanak, vagy félretesznek. Ehhez adódik a társadalom félretájékoztatása, amiben a higiénikus ideológia kulcsszerepet játszik. A szennyezés, és az azt követő tisztítás, egy felfelé ívelő csigavonalában vagyunk, ahol az egyre ritkuló jó minőségű vízkészletek olyan kezekbe kerülnek, amelyek a vizet zsarolással, hatalmi célokra használják.

Ennek ellensúlyozására csak egyetlen lehetőség van: a VÍZGAZDA alaptételei szerint kialakított vízpolitika. A VÍZGAZDA egyik sarkalatos tétele szerint az emberi és állati ürülék nem egy víztisztítással eltüntetendő hulladék, hanem a bioszféra igen fontos alapanyaga.  Ürülékünk köt össze bennünket a földdel, aminek az egészségi állapota fogja meghatározni a jövő nemzedékek élelmezését és puszta létét ezen a bolygón.

Ez a gondolat nem új. Mit írt ezzel kapcsolatban, 150 évvel ezelőtt Victor HUGO a «Nyomorultak» c. regényében?

«Párizs évente 25 milliót dob a vízbe. Nem átvitt értelemben, hanem a valóságban. Hogyan és miként? Éjjel és nappal. Mi célból? Teljesen céltalanul. Milyen gondolattal? Gondolkozás nélkül. Miért? A semmiért. Melyik szervével? A beleivel. Mi a bele? A szennyvízcsatorna. 25 millió, és ez még a tudományos szakemberek által felmért legkisebb összeg. Hosszas tapogatózás után a tudomány az emberi trágya magas mezőgazdasági értékét megállapította. A kínaiak, mondjuk ezt szégyenünkre, ezt már előttünk tudták. Eckelberg szerint egyetlen kínai nem megy a városba, egy bambuszrúd végeire erősített, emberi trágyával megtölthető, két vödör nélkül. Az emberi trágyának köszönhetően, Kínában a föld olyan fiatal, mint Ábrahám korában volt. A kínai gabona minden elvetett szeme százhússzoros termést ad. Nincs az a guanó, amelyik olyan termékennyé tenné a földet, mint egy főváros szemete. A nagyváros egy valóságos trágyagyár. Várost használni a mezők megtermékenyítésére biztos sikert biztosítana. Ha aranyunk tulajdonképpen trágya, trágyánk ezzel szemben aranyat ér. Mit csinálnak ezzel az arany trágyával?... Egy szakadékba söprik. Hajó konvojok hozzák a déli féltekéről a guanót, amíg a kezünk ügyében lévő nagy gazdagságot mi a tengerbe eresztjük. Az emberi és állati trágya összessége, amit a világ így elveszít, az egész világot táplálhatná.

Az utcák kövezete alatt hömpölygő bűzfolyam, (ami nem más, mint a szennyvízcsatorna; a fordító megj.) tudjátok mi ez? Virágzó mező, illatos fű, zsálya, kakukkfű és majoránna, vadbaromfi, a tehenek, az ökrök elégedett bőgése, illatos széna, arany kalászok, kenyér az asztalon, meleg vér ereinkben, ez az egészség, a vidámság, ez maga az élet. Így teljesül a teremtés rejtélye, újjászületés a földön és átszellemülés az égben.» (Danielle BAILLY olvasata)

Gyakorlati szempontból nézve: az emberi és állati ürüléknek nem a vízben van a helye. A vízbe való eresztésük által okozott kárból ered környezetünk gyorsuló pusztulása, ahol a jó minőségű víz egyre ritkább lesz. Ebből vezethető le az a megállapítás, ami szerint a mai értelemben vett víztisztítás alapelve a fenntartható fejlődéssel összeegyeztethetetlen.
Ennek a gondolatnak az elmélyítésére olvassa el a VÍZGAZDA fejezeteit.

Az olvasás folytatására nyissa meg a A száraz toalettek három nemzedéke c. fejezetet. Előtte viszont nagyon ajánlom az ürülékkel kapcsolatos kiáltványból vett rövid szöveg elolvasását.

ELEJÉRE

Bevezető - Bevezetés - Fenntartható vízgazdálkodás - Esővízhasznosítás - Szennyvízkezelés - Száraz toalettek - Vízönellátó a városban és a nagy világban - A biotömeg és a víz együttes kezelése - A fenntartható vízgazdálkodás bölcseleti és jogi szemlélete - Tartalomjegyzék