A KEGYEDI rendszer városokban és falvakban

A VÍZÖNELLÁTÓ honlap magyar nyelven 2003 óta olvasható, és sokan el is olvasták. Ennek ellenére, 2008-ban a honlap bevezető oldalán, a követező észrevételt voltam kénytelen közreadni:

Akik a KEGYEDI rendszer városi alkalmazásának a gyakorlati részleteit szeretnék csupán ismerni, az elméleti részeket átugorva, ide kattintva nyissák meg a második részt. Az elméleti részek ismerete nélkül, a javasolt műszaki megoldások indokoltsága nehezen érthető.

A «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » elv tarthatatlansága

A «  mindent-a-szemétládába  » elv tarthatatlan jellegét ma már senki kétségbe nem vonja. Viszont, érdekes módon a «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » elvet mindenki elfogadja, annak ellenére, hogy mind a kettő azonos észjárás eredménye. A különbség csupán az, hogy ez utóbbi következményei sokkal súlyosabbak, ugyanis alkalmazása a világ élelmiszer termelésének az alapjait rombolja szét.

Ennek a gondolatnak a megértéséhez, fel kell hívni a figyelmet néhány igen lényeges adatra. Földünk egyre növekedő lakossága és igényesebb életmódja, az évmilliók alatt kialakult ökológiai egyensúlyokat felborította. Nem szabad szem elöl téveszteni azt sem, hogy az ember a szárazföldi ökorendszerek és a bioszféra szerves része, viszont hatalmas biotömegével azokat egyre jobban megterheli. Ma már ott tartunk, hogy az élővilágban az emberiség biotömegét csak a szarvasmarha fajok összességének a biotömege haladja meg. Ez bizony, nem egy elhanyagolható mennyiség...

6 milliárd ember naponta legalább 6 millió tonna vizeletet és majdnem 1 millió tonna székletet «  termel  ». Egy ember évi ürülékében átlagosan 5 – 10 kg nitrogén és 0,5 – 0,9 kg foszfor van, értékes szerves vegyületek formájában. Egy, 2000-ben közzétett tanulmány szerint az emberiség ürülékében lévő nitrogén (N) mennyisége egyenértékű a világ mezőgazdaságában használt nitrogén legalább 40 százalékával [1]. Jelenleg ez az arány feltehetően még magasabb és növekvőben van.

Az IAASDT 2008-as jelentése a világ mezőgazdaságáról évi 80 millió tonna nitrogén és 25 millió tonna foszfor felhasználásáról számol be műtrágya formájában (a Szovjetunió nélkül). Hasonlítsuk ezt össze 6 milliárd ember ürülékében lévő nitrogén és foszfor mennyiségével. A fent említett 5 - 10 kg nitrogént és 0,5 – 0,9 kg foszfort vesszük alapul, akkor is évente az emberi ürülékben 30 – 60 millió tonna nitrogént és 3 – 5,4 millió tonna foszfort jelent. Ehhez, még hozzá kell adni a komposztkészítéskor az ürülékhez adott növényi biotömegből adódó még nitrogént és foszfort is, nem is beszélve az állati ürülékből készült komposztról.

Mindent összegezve: az emberi- és állati ürülékben lévő elemek a világ mezőgazdaságában a műtrágyák használatát fokozatosan ki tudnák szorítani, még a terméshozamok csökkenése nélkül is. A vízügyi szakemberek ezt az igen értékes szerves adalékokat szeretnék a szennyvíztisztítás általánosításával nemcsak a világ élelmiszer termeléséből kivonni, hanem nitrát- és foszfát szennyezéssé átalakítani. Ha figyelembe vesszük a fekália mezőgazdasági felhasználásának hiányában használt műtrágyák okozta szennyezést, és hozzáadjuk azt is, ami a víztisztításból ered, megértjük, hogy a «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » rendszer a világméretű vízproblémák fő okozója.

A mindent-a-szennyvízcsatornába elv feladásának a kulcsa a háztartási szennyvizeknek az emberi ürüléktől való elkülönítésében van. Az emberi és állati ürülék helyes, vagy helytelen kezelésén múlik a hosszútávon is fenntartható élelmiszer termelés sorsa.

Amikor egy nagyon szennyezett és tönkretett körzetet vizsgálunk, amelyet helyre kellene hozni, az elemzés mindig azonos eredményekhez vezet. A felszíni vízkészletek nitrát, foszfát és baktérium szennyezése, a földalatti készletek nitrát- és növényvédő szerekkel való szennyezése. A folyók, tavak vizének az algásodása (eutrofizáció). A folyók hozamának a nagymértékű ingadozása, árvíz- és aszály veszély. A termőtalajok erózióval való eltűnése, szikesedése. A földalatti vízkészletek kimerülése és minőségük romlása.

Ezekért a jelenségekért, elsősorban a «  korszerűnek  » minősített vegyi mezőgazdaságot teszik felelőssé, ami igaz is. Viszont arra senki sem gondol, hogy a mezőgazdasági termelés fenntartása érdekében a műtrágyák használatához, a szerves adalékok mennyiségének a folyamatos csökkenése vezetett. A hagyományos mezőgazdaság termelékenységét a családi termelőegységekben a növényi- és állati eredetű termékek együttes előállítása tette lehetővé. A két tevékenységi terület egymást jól kiegészítette: az állatok trágyája táplálta a növénytermelésre szánt földeket. A mezőgazdasági termelés szakosításával a két területet egymástól elválasztották. Egyrészt létrejöttek a nagy növénytermelő egységek, másrészt az állattenyésztést a tömeges termelésre állították át. Az előbbiekben trágya hiányában műtrágyákat kezdtek alkalmazni, az utóbbi mellékterméke a hígtrágya lett, ami viszont a használatnál igen szennyezőnek bizonyult.

Senki sem vette észre azt, hogy amikor a tömeges állattenyésztésben a növényi almon való nevelés helyett az állatokat rácsra tették, a vízöblítéses vécé elvét az állatokra is rákényszerítették. Mind az állati, mind az emberi ürülék a vízbe került, aminek igen súlyos következményei lettek. A jelenleg világszerte tapasztalt vízproblémák eredete itt keresendő.

A hagyományos mezőgazdaságban legalább az almon nevelt állatok trágyáját a földek termelékenységének a fenntartására használták. Bizonyos mértékig ez történt a pottyantós árnyékszékek tartalmával is. Ha nem is tökéletesen, a nitrogén, a foszfor és a szén természetes körforgása bezárult. A világ élelmiszer termelése az állati- és emberi eredetű szerves anyagokra épült. A korszerűnek nevezett mezőgazdaság bizonyos mértékig azért jött létre, mert az állati és emberi ürüléket a talaj helyett a vízbe vezették. A hiányzó emberi trágya helyett műtrágyákat kellett használni.

Évtizedeknek kellett ahhoz eltelni, hogy a vízbe vezetett ürülék tisztításából és a műtrágyák használatából eredő vízszennyezésre felfigyeljenek. Teljesen érthetően mindkettő azonos szennyezéshez vezetett, viszont a vízügyi szakemberek a folyók szennyezését nem a forrásnál, hanem a tüneteknél kezelték: a folyóba öntött vizet, minden áron «  tisztítani  » akarták, holott pontosan ezt kellett volna elkerülni.

A vízöblítéses vécé és a rácson nevelt állatok hozták létre a mezőgazdaságban a műtrágyák használatát, aminek a másik következménye a növényvédő szerek igénye lett. Természetes vízkészleteink szennyezése ebből a két emlőből táplálkozik. Érthetővé válik tehát a következő ok-okozati összefüggés sorozat: vécé és a rácson nevelés, aminek a következménye a vegyi mezőgazdaság, ami viszont az ismert vízproblémákhoz vezet.

Fenntartható élelmiszer termeléshez és vízgazdálkodáshoz, ebből az ördögi körből az első láncolatnál kell kilépni. Ez pedig az emberi és állati ürülék vízbe nem vezetésével kezdődik. Időközben az emberi biotömeg annyira megnövekedett, hogy a benne lévő szerves anyagok nélkül a világ mezőgazdasági termelését nem lehet fenntartani. A megoldás tehát kézenfekvő: a fenntartható vízgazdálkodás, vagy magyarul VÍZGAZDA megvalósítása a «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » elv félretételével kezdődik.

A VÍZGAZDA világméretű alkalmazásának a várható eredményei

Ha figyelembe vesszük a haszonállatok által termelt nitrogént is, a «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » rendszer megszüntetésével, a világ mezőgazdasága könnyedén nélkülözhetné a műtrágyák használatát. Ebből, a szakemberek által ma még egyáltalán be nem látott, nagy előnyök származnának:

• Számottevő energia megtakarítás. Egy kg nitrogén termeléséhez műtrágya formájában, 2,5 kg kőolajat kell elégetni. Ez is hozzájárul a légkör üvegházhatásához, tehát a klímaváltozásokhoz. A komposztkészítéskor nagy mennyiségű hőenergia szabadul fel, amit üveg- és lakóházak fűtésére is lehet használni.
• A felszíni és földalatti vízkészletek növekednek és fokozatosan visszanyerik eredeti minőségüket. A műtrágyák mellőzésével és helyes mezőgazdasági módszerek bevezetésével nemcsak a nitrátszennyezés tűnik el, hanem a növényvédő szer igény is csökken és fokozatosan eltűnik. A mezőgazdaság vízigényeinek a csökkenésével a ma mindenütt tapasztalt vízhiány is lassan felszívódik. Még a legszárazabb vidékeken sem lesz ivóvíz hiány.
• A közegészség javulása. A mezőgazdasági- és városi vízszennyezés eltűnésével fokozatosan a legtöbb természetes ivóvíz tartalék minősége feljavul. A nem vegyi mezőgazdaság termékeinek a fogyasztása a közegészséget hihetetlenül feljavítja és az orvosi költségeket lecsökkenti.
• A termőtalajok erózióval való eltűnése lelassul, ill. megáll. Magasabb humusztartalom mellett, a talajok állaga javul. A kötött agyagos föld termékennyé és porhanyóssá válik. A laza, könnyen kiszáradó homokos talajból kötöttebb, televényföld keletkezik. Az állag javulásával az eróziós jelenségek is lelassulnak. Jelenleg a «  modernnek  » nevezett vegyi mezőgazdaság által tönkretett földek növekvő sebességgel a folyókon át a tengerbe vésznek. Ez, emberi léptékben nem pótolható veszteség, ugyanis a sziklás alapból a bioszféra munkájával néhány cm termőtalaj keletkezéséhez évezredek szükségesek.
• A mezőgazdaság vízigénye erősen lecsökken. A talaj humusztartalmának a növekedésével a föld a nedvességet mint egy szivacs magába szívja és meg is tartja. Egy gramm humusz bizonyos esetekben 50 gramm vizet képes tárolni.
• Az aszály- és az árvízveszély jelentősen csökken. A humuszban gazdag televényföld takaróval a csapadékok közvetlen elfolyása helyett a víz inkább a földalatti tartalékokban gyűlik össze, ahonnan a folyókba csak lassan és fokozatosan kerül. A kiszáradt források újra vizet adnak, a folyók hozama szabályosabbá válik. Az aszályos apadás és az árhullámok közötti különbség mérséklődik. Egy folyó gyűjtőmedencéjében lévő hatalmas mennyiségű humusz hihetetlen mennyiségű vizet képes visszatartani.
• Fokozatos, de álladó klímajavulás. Nem szabad elfelejteni, hogy a földi légkört a bioszféra hozta létre. A jelenleg tapasztalt klímaváltozás három tényező együtt hatásának a következménye: A) Az ásatag energiahordozók nyakló nélküli égetése. B) Kozmikus hatások, többek között a napfolt tevékenység változása. C) A bioszféra (a biotömeg) világméretű rombolása, energiatermelés és víztisztítás ürügyén. Ez utóbbiról jelenleg kevés szó esik, viszont nagy valószínőséggel ez legalább annyira hozzájárul a jelenséghez, mint a túlzott energiatermelés. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a klíma formálja a talajt, de a talaj is visszahat a klímára. A jelenleg szétrombolt (víz-tisztított) és elégetett biotömeg világméretű mozgósításával az ökorendszerek termelékenysége erősen feljavulna. Nagyobb növényi biotömeg több vizet párologtat, hőségben a talaj menti levegőréteget lehűti, az emelkedő meleg légáramlatokat megszünteti. Ehhez járul még hozzá a televényföld fényvisszaverő képességének (albedójának) a csökkenése. Az emelkedő légáramlatok fékezésével a csapadékok mennyisége is növekszik. A sivatagok fokozatos visszahódítása nagyon is lehetséges, egy világméretű biotömeg tervezet megvalósításával, többek között Jean Pain és Paul Moray (Móray Pál) módszereinek az alkalmazásával. Egy ilyen tervezet sokkal kevesebbe kerülne, mint pl. a humusz hiánya miatt vízéhes mezőgazdaság fenntarthatatlan vízellátása.
• Hosszútávon is fenntartható élelmiszer termelés. A növényi- és állati (ill. emberi) biotömeg együttes kezelésével a termelékenységet gyakorlatilag a jelenlegi hozamok szintjére lehet fokozatosan emelni. A lakosság növekedésével jelentkező többlet igényeket egy sorozat szervezési döntéssel lehetne a meglévő forrásokkal kielégíteni. Ezek közé tartozik az élelmiszer termelés és általában a mezőgazdaság teljes kivonása a pénzügyi spekulációra épített nemzetközi «  globalizációból  ». Ennek eredményeként, fokozatosan minden vidék önellátóvá alakulna. Megszűnne a mezőgazdasági termékek nagy távolságokra való szállítása (energia takarékosság). Az élelmiszer termelése, feldolgozása és értékesítése kizárólagosan helyi jellegű tevékenység lenne.

Az entrópia a természetes folyamatok «  hőmérője  »

Az alábbi, eléggé elméleti eszmefuttatást, a természettudományokban nem jártas olvasó átugorhatja.

Egy kis termodinamika a szennyvízkezelés megértéséhez

A «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » elv tudományosan is teljesen helytelen felfogás. A termodinamika második főtételének értelmében amikor különböző dolgokat összekeverünk, az entrópiát növeljük, a keverék elemeinek a szétválasztása az entrópiát csökkenti, de ez csak energia befektetéssel lehetséges.

Egyszerű szavakkal az entrópia nem más, mint a vizsgált rendszer rendezettségének és rendezetlenségének a matematikai mértéke [2]. Ezt egy nagyon egyszerű példával szemléltetni lehet. Tegyük fel, hogy egy pohár vízből és egy kockacukorból álló rendszert vizsgálunk. Amíg a kockacukor a vízzel teli pohár mellett van, a rendszer entrópiája kicsi: minden a maga helyén van, a cukor és a víz. Tegyük most a cukrot a vízbe. A cukros víz már egy új rendszer, aminek az entrópiája már sokkal nagyobb. Ugyanis a cukros vízzel egy keveréket (úgy mondjuk oldatot) hoztunk létre, amiben a víz- és a cukormolekulák igen nagy rendezetlenségben vannak, entrópiájuk igen magas.

Vissza lehet-e az eredeti rendezettséget állítani? Vagyis a víz és a cukor molekuláit szétválogatni és a vizet a pohárba, a cukrot pedig egy kocka formájában a pohár mellé helyezni. Ez természetesen lehetséges. A cukros vizet egy zárt görebbe öntjük és a görebből a vizet desztillálással a pohárba visszavezetjük. A víz teljes elpárolgása után a cukor a görebben marad. A lerakódott cukorkristályokat gondosan összeszedjük és egy kocka alakú edénybe helyezzük, aminek a tartalmát egy prés segítségével összenyomjuk és kész a kockacukor. Az eredeti állapotot visszaállítottuk: az entrópia csökkent. Viszont ennek ára is van. A víz desztillálásához és a cukor összepréseléséhez energiát fogyasztottunk, ami viszont a rendszert körülvevő külső tér entrópiáját növelte: a görebet melegítő tűz az üzemanyagot és a levegő oxigénjét összehozta, ami vízgőzt és széndioxidot hozott létre. A külső rendszer entrópiája megnövekedett.

Teljesen azonos a helyzet a szennyvízbe vezetett ürülékkel is. Itt amíg a víz a vécéöblítőben és az ürülék a vécécsészében külön áll, a rendszer entrópiája alacsony. Amikor megnyomjuk az öblítőt, egy visszafordíthatatlan folyamat indul be. A hagyományos szennyvíztisztítás célja az ürülék (széklet + vizelet) és az öblítésre elhasznált víz szétválasztása. A nyert vizet visszavezetjük a folyóba, az ürüléket pedig, legalábbis elvileg, vissza kellene a termőföldbe vezetni. Élelmiszerünk a földből jött, ürülékünk a földbe tér vissza. Ezzel a kör bezárul. A természetben minden körfolyamatokkal működik. A folyamatok csak így tarthatók fenn. A hagyományos víztisztítás pontosan ezeket a folyamatokat töri meg. Az ürüléket a vízből képtelen kivenni, ezért igen nagy energia befektetéssel a benne lévő anyagokat szétrombolja.

Az alomszékbe helyezett ürüléket ezzel szemben egy még rendezettebb rendszerbe visszük át. Itt kezdődik az a természetes átrendezési folyamat, ami ürülékünket a talajba visszavezeti. Pl. a vizeletben lévő karbamid molekulák az alomban lévő cellulóz molekuláival nem keverednek, hanem a cellulóz polimer láncaira szépen sorban kemoszorpcióval ráülnek. Ez már egy entrópia csökkenés és a humuszsavak hatalmas rendezett molekulái felé vezető út első lépése.

Ha ez nem történik meg, akkor a vizeletben lévő enzim, az ureáz segítségével a karbamid vizet felvéve széndioxiddá és ammóniává bomlik. Minden bomlási folyamat az entrópiát növeli. Ez történik az un. skandináv toalettekben, amikor a vizeletet egy külön tartályba gyűjtik be, ahol cellulóz hiányában a karbamid bomlásával egy rendezetlen, kaotikus állapot jön létre.

A hagyományos víztisztítás ezt a kaotikus állapotot még messzebbre viszi. A szennyvízbe kompresszorral vezetett levegő oxigénje biológiai oxidációval a fekáliában lévő fehérjeszerű vegyületeket szedi ízeire. A fehérje szénláncai (amelyek szintén a humuszképződés fontos elemei) széndioxidra és vízre bomlanak, miközben szervetlen nitrát- és foszfát ionok keletkeznek. Itt a rendezetlenség már igen magas fokú, nem is beszélek az erre elpazarolt energiáról, amellyel az egész rendszert működtetik. Az energia felhasználása is entrópia növekedést von maga után.

Az entrópia, az élő szervezetek, a komposztkazán és a biogáz

Az entrópiával kapcsolatban azt is tudni kell, hogy termodinamikai szempontból az élet, mint jelenség az entrópiát csökkenti: az élő szervezet, amit már a neve is kifejez, molekula szinten egy igen magas fokú szervezettséget valósít meg, entrópia csökkenéssel. Ezt nevezik negentrópiának. Mint minden szervezési folyamatnak, ennek is ára van: energiát fogyaszt, amivel a termelt entrópiát, a szervezetlenséget, a szervezet (organizmus) a környezetébe vezeti.

A komposztkészítés is egy szervezési folyamat, amiben az együttműködésben (szimbiózisban) tevékenykedő élőlények halmaza építi a szervezett humuszmolekulákat. Ez a szervezés is energiát igényel, amit a növényi biotömeg biológiai részleges «  elégetése  » fedez. Ezért kell a komposztba nagy mennyiségű növényi anyagot tenni. Mint az előző példában a göreb melegítésekor a tűz nemcsak a görebben lévő vizet, hanem a környezetet is felmelegíti. Ez történik a komposztkazánban is de itt, a szervezés által szétszórt energiát még fűtésre hasznosítjuk. A hőtermelő erjedést létrehozó baktériumok szaporodása is egy szerveződési folyamat (negentrópia), ami a cellulózban tárolt napenergiát fogyasztja és egyben a környezetet is felmelegíti.

A magas tudásszinten dolgozó komposzt-mesterek ezért mondják azt, hogy a komposztkupac építésével egy «  új organizmust hozunk létre  », amelyik bizonyos szempontból úgy működik, mint egy melegvérű állat, amelyik belső szervezettségének a fenntartására táplálékát «  égeti  » el, miközben meleg testével a környezetet is fűti. A komposztkazán, mint a pelletet égető kazán a napenergiát szabadítja fel. A különbség csak az, hogy az eső ezt az energiát szervezettséggel állítja elő, amíg a második az élő anyagot (a pelletben lévő cellulózt) teljesen lerombolja és igen nagyfokú rendezetlenséget hoz létre.

Bár kisebb mértékben, hasonló a helyzet a biometán készítésénél is. Termodinamikai alapon azonnal meg lehet érteni, miért jobb a biotömeget komposztálni mint biogázzá alakítani. Sok szakember azt hiszi, hogy a biogáztermelés maradéka olyan értékes, mint a komposzt, csak a nyert metánnal, még energiát is termelünk. Ez egyáltalán nem így van. Nem véletlen az, hogy a biogáztermelés «  atermikus  » [3] folyamat, amíg a komposztkészítés mindig sok hőt termel.

Amikor a biogáz keletkezik, pontosan úgy mint a hagyományos víztisztításkor, egy igen erős leépítési folyamat megy végbe, ami sok entrópiát termel. A keletkezett metán elégetésekor víz- és széndioxid termelésével még nagyobb az entrópia növekedés. A komposztkazánban a hő a humuszépítő folyamatok mellékterméke, amit ha nem hasznosítunk, elvész.

A műtrágya, a növényvédő szerek és az entrópia

A korszerűnek nevezett mezőgazdasági felfogás szerint, a talaj csak egy olyan ásványi eredetű szemcsehalmaz, amiben a növények gyökerei megkapaszkodhatnak [4]. Minden év elején, amikor a vetéseket előkészítjük, a talajminta vegyi elemzése alapján pontosan meg lehet állapítani azt pontos mennyiséget, amire a tervezett vetésnek minden elemből (nitrogén, foszfor, kálium, stb.) szüksége van. Olyan ez mint egy banki számla: az egyensúly érdekében pontosan annyit kell betenni, mint amennyit ki a karunk venni.

Lehet, hogy «  maradi  » vagyok, de én ezt a véleményt nem osztom. A talaj, a földi élet, a bioszféra egyik alapja. Bizonyos mértékig olyan ez, mint egy hatalmas lapos élőlény, aminek a hátán élnek a többiek. A talaj, önálló életet él, pontosan a benne élő, igen gazdag és változatos, egyedileg kisméretű élővilág segítségével. Egy helyesen karbantartott legelő talajában élő giliszták, bogarak, gombák, baktériumok és más élőlények összes biotömege nagyobb, mint a rajta legelő teheneké. A növények gyökerei ezzel a gazdag talaji élővilággal élnek teljes együttműködésben, szimbiózisban. Csak ilyen, életben gazdag talajon lehet olyan növényeket termelni, amelyek nemcsak egészségesek, hanem azt sem teszik beteggé, aki megeszi őket.

Mi történik akkor, amikor, amikor ebbe a nagyszerű «  élőlénybe  », ami a termőtalaj, műtrágyát viszünk be? A talajba vezetett műtrágya az ott jelenlévő nedvesség (szemcseközi víz) ionerősségét [5] növeli.

Minden talajban a humusz teljesen természetesen, bár lassan, bomlik. A bomlási sebesség a hőmérséklettel, de az ionerősség négyzetgyökével is exponenciálisan növekedik. A magasabb hőmérsékletnek köszönhetően a trópusi talajok igen törékenyek, humusztartalmuk gyorsan elfogy, amit az erdőirtás után égetett hamu még csak fokoz. Igaz, néhány évig magasak a hozamok, de csak az elbomlasztott humusznak köszönhetően. Humusz hiányában a talaj állaga leromlik és a záporokkal a folyó felé veszi útját. A folyókból a tengerbe mosott talaj a szárazföldi élővilág számára véglegesen elveszett. Az elhordott talaj helyén marad a sivatag.

A műtrágyáknak a talaj nedvességébe való oldásakor létrejövő elektrolitikus disszociáció már eleve egy igen erős entrópia növekedést okoz. Ezt a növekedést, a molekula szinten igen szervezett humusz bomlása, még jobban fokozza.

A sivatagképződési folyamatot a műtrágyák használatával könnyű követni. Ki nem látott még manapság iszap ömledéket záporok után a termőföldeken? Humusz, és a benne lévő élőlények nélkül a talaj, a víz és a szél eróziójának a martalékává válik.

A műtrágyával elégetett humuszból felszabaduló nitrát-, foszfát- és kálium ionokat a növények csupán a hajszálcsövek elve alapján szívják magukba. Műtrágya nélkül a gyökerek által termelt enzimek bontják – sokkal lassabban – a humuszt. Az így lassabban felszabaduló ionokból a növények csupán enzim termelésük mértékében jutnak élelemhez, de csak annyihoz, amennyi kell. A műtrágyán termelt növények olyanok, mint a tömött liba: külsőleg kövérek, tömegük (főleg víztartalmuk) nagy, de alapjában véve betegek. A természet nem kedveli a beteg elegyeket, elpusztítja őket. Nem véletlen az, hogy a műtrágyával betegre tömött növények az élősdieket (gombás betegségeket, kártevőket, stb.), mint egy mágnes a vasat, úgy vonzzák magukhoz. Érthetővé válik az is, hogy az un. növényvédő szerek főleg a vegyi mezőgazdaság elterjedésével jelentek meg tömegben. Ennek szerencsére a fordítottja is igaz: a műtrágyák mellőzésével a növényi betegségek és a kártevők is visszavonulnak arra a szintre, amin egy egyensúlyban lévő ökorendszernek szüksége van. Amit mi kártevőknek nevezünk, azok a Természet rendőrei és köztisztasági dolgozói: a beteg, nem odavaló, nem életképes egyedeket elpusztítják.

A növényvédő szerek használatát a műtrágyával beteggé tömött növények betegségei, amelyek a kártevőket is vonzzák, tette szükségessé. Sajnos ezek a mérgek, nemcsak a kártevőket, hanem a talaj igen értékes élőlényeit is megölik. A talaj, mint élőlény meghal. Halott talajban félő, hogy csak halált hordozó növényeket lehet termelni. A megölt talaj termelékenysége csak vegyi műtrágyákkal tartható fenn. Olyanná váli a talaj, mint a Dr. Frankenstein által életre keltett élő halottak, a zombik.

A túlnépesedett földön a komposztkészítés a talaj humusztartalmának a fenntartásához elengedhetetlen. Viszont a szennyvíztisztítás és energiatermelés ürügyén szétrombolt emberi, állati és növényi biotömeg nélkül nincs humusz utánpótlás. Így válik érthetővé az a tény, hogy «  a mindent-a-szennyvízcsatornába  » elv a vegyi mezőgazdaság egymást kiegészítik, egymástól elválaszthatatlanok [6].

A szennyvizek tisztítása entrópia csökkentés. Viszont ezt a csökkentést egy másutt létrejövő, sokkal nagyobb entrópia növekedés kíséri. Ez nemcsak a tisztítási folyamattal jön létre, hanem annak a melléktermékeinek a használatával még súlyosbodik.

Miért kell a szappanos és fekáliás vizet külön kezelni?

A fentiekben ismertetett entrópia növekedés a jelenlegi szennyvízkezelés elméleti alapjait kérdőjelezi meg. Viszont a szennyvizek egyedi kezelésnek van igen kézzelfogható, közvetlen elemzéseken alapuló indokolása is. Ennek érdekében elemezzük a szennyvizek vegyi- és élettani összetételét és mennyiségi eloszlását. Ezen a téren vizsgáljuk meg azt a három összetevőt, a baktériumokat, a nitrogént és a foszfort, amelyeknek a legnagyobb a környezeti behatása [7].

[7]
A szakemberek azt állítják, hogy a szürke- és fekete-víz között a szennyezési teher, KOI-ben (kémiai oxigén igényben) kifejezve kb. fele-fele arányban oszlik meg. Azt is gyakran hangoztatják, hogy a szürke-vízben lévő tenzió-aktív anyagok (szappanok mosó- és mosogatószerek, stb.) legalább olyan károsak a környezetre, mint a fekete-vízben lévő nitrogén. A szürke-vízben jelenlévő foszforról is gyakran szónokolnak, mert szerintük ez okozza a folyók eutrofizálódását. Miközben egyes mosószerekben lévő foszfát káros hatásáról beszélnek, egészen különösen «  elfelejtik  » azt a tényt, hogy a fekáliában és a vizeletben is nagyon sok a foszfor (tízszer annyi, mint a szürke-vízben), ami tisztításkor foszfáttá alakul. A szakirodalomban tudtommal egyetlen utalás nincs arra, hogy a foszfátot tartalmazó mosószerek betiltásával (amiről állandóan beszélnek) a folyók eutrofizálódását egyáltalán nem lehet megállítani addig, amíg a szennyvízbe fekália is kerül. Azt sem veszik tudomásul, hogy a BOI-ben (BOI = biológiai oxigén igény) és KOI-ben (KOI = kémiai oxigén igény) kifejezett szennyezési tehernek csak akkor van jelentősége, amikor a vizet egy folyóba öntik ki, amit a VÍZGAZDA harmadik főtétele értelmében, pontosan minden áron kerülni kellene. Egy viszonylag magas KOI értékű szürke-víz talajba való szivárogtatása esetén semmilyen környezeti kárt nem okoz. Ezzel szemben még egy viszonylag alacsony (a kiöntési szabványoknak is megfelelő) KOI értékű tisztított szennyvíz folyóba vezetve, nagy károkat okozhat. A fekáliában lévő baktériumok és gyógyszer maradékok jelenléte is csak folyóba való kiöntéskor okoz ártalmat. Megfelelő talajba eresztéskor nem. A szennyvízben a három legkártékonyabb elem a baktérium, a nitrogén és a foszfor. Viszont ezeknek az eloszlása a fekete- és szürke-víz között nem fele-fele arány, hanem 99 az 1-hez és 90 a 10-hez között változik.

Az első ábrán a városi szennyvízben lévő szennyezési teher százalékos eloszlását láthatjuk a szürke-víz a vizelet és a fekália között. A második ábrán viszont a szennyvizek különböző összetevőinek: a szürke-víz, a vécéöblítő víz, a vizelet és fekália térfogata van összehasonlítva. A két ábra elemzésekor meglepő eredményre jutunk, amit két pontban lehet összegezni:

• A környezeti károkat okozó elemek (baktériumok, nitrogén és a foszfor) 90 – 99 százaléka a fekete-vízben van.
• Ezeknek az elemeknek az eredete, az ürülék: fekália és a vizelet. Viszont az ürülék térfogata kevesebb, mint 550 liter/fő/év, amit 55.000 liter vízbe öntenek bele. Ebben az 1 % (!) folyadékban van a szennyezési teher 90 – 99 százaléka.

Amint kivesszük a fekáliát tartalmazó vizet a városi szennyvízből, a maradék szappanos szürke-víz kezelése rendkívül leegyszerűsödik és igen hatásos környezetvédelmet biztosít.

A «  mindent-a-szennyvízcsatornába  » rendszer vége

A fekete- és szürke-víz egyedi kezelésének a különböző lehetőségeit fogjuk most elemezni. Bár az alapelvek azonosak, városokban és falvakban nagyon különböző megoldások születnek. A VÍZGAZDA alapelveinek az alkalmazási lehetőségeit a «  VÍZÖNELLÁTÓ a magyar falvakban  » c. fejezet tárgyalja. Itt a megoldások igen egyszerűek és azonnal alkalmazhatók, csak a szabályzati kereteket kellene még biztosítani. Külvárosi körzetekben (kertes családi házak) a megoldások hasonlóak. Ezeknek a részletesebb leírása a «  Balaton megmentése  » c. fejezetben olvasható.

Jogi keretek a VÍZGAZDA peremvárosi és falusi alkalmazásához

Magyarország, azon kevés európai tagállamok közé tartozik amelyik a 271/91 sz. európai víztörvényt jogi rendszerébe maradéktalanul átültette. Ezek után már csak az alkalmazási kormányrendeleteket kellene az új felfogás szerint kissé módosítani.

Szikkasztó, de csak szürke-víznek!

Az első módosítás a szikkasztók használatára vonatkozik. Jelenleg a szikkasztókat majdnem teljesen betiltották. Viszont a VÍZGAZDA alapelveinek az alkalmazásával egészen új helyzet alakul ki. Figyelembe kell venni a szürke- és fekete víz összetételének a sajátosságait. Amint azt már az előzőekben kifejtettük, a szürke-vízben nitrogén gyakorlatilag nincs és a fekáliás baktériumok jelenléte is elhanyagolható. Azt is tudni kell, hogy a szappanok és tenzió-aktív [8] anyagok igen poláris molekulái a talajrészecskékre igen hatásosan tapadnak és ott, a baktériumok segítségével vízre és széndioxidra bomlanak le. Az esetleges foszfor és kén oldhatatlan foszfátok és szulfátok formájában csapódik ki és a vizet nem szennyezi.

Csak szürke-víz kezelésére tehát teljesen értelmetlen az igen olcsó és hatásos szikkasztókat betiltani. Szikkasztóból a talajvízbe szennyezés csak akkor juthat, amikor abba fekáliás vizet vezetünk. A fekete-vízben lévő nitrogén lassan ammónium- és nitrát ionokká alakul, amelyek viszont minden földtani összetételű talajrétegen átszivárognak.

Tehát azok a családok, akik fekete- és szürke-vizüket nem keverik össze, a szürke-víz egyedi kezelésére, kérvényezhetnék, egy szikkasztó használatát. Ez a helyzet azoknál jön létre, akik alomszéket használnak, vagy a fekete-vizüket egy külön szippantható tárolóba gyűjtik be.

A szennyvízcsatornáról való lekapcsolódás

Amint azt már a «  Balaton megmentése  » c. fejezetben kifejtettük, a VÍZGAZDÁRA való áttérésnek az egyik feltétele a fekete- és a szürke-víz szétválasztása a forrásnál, azaz már a házban. Külvárosokban és falvakban a csatorna, az önkormányzat által kijelölt határidő után, már csak szürke-vizet és az úttestekről, valamint a járdákról lefolyó esővizet gyűjtené be.

Az alomszéket használó családok többé fekete-vizet nem termelnek, tehát szürke-vizük kezelésére kérvényezhetnék egy szikkasztó használatát. Ez számukra is olcsóbb lenne, mint a csatornadíj fizetése. Ezzel viszont a környezetet is sokkal hatásosabban védik. A csatornába öntött szürke-vízben lévő tenzió-aktiv anyagok maradékai a folyóka kerülnek viszont talajba szivárogtatva, általuk semmilyen környezeti kár nem jön létre.

Akik ragaszkodnak a vízöblítéses vécé használatához, azok fekete-vizüket egy szippantható szennyvíztárolóba gyűjtenék be. Ebben az esetben a maradék szürke-vizet szikkasztóba ereszthetnék és ők is kérvényezhetnék a csatornáról való lekapcsolódást. A fekete-víz szikkasztóba eresztése kihágásnak minősülne, ami súlyos bírságot vonna maga után. Az esetleges kihágás, a szikkasztóból kivett vízminta szúrópróba-szerű nitrogén elemzésével egyértelműen és igen gyorsan kimutatható.

A szürke-víz kertöntözésre való felhasználásához engedély nem kellene. A szomszédokkal ebből esetleg felmerülő nézeteltérést a szokásos jogi eljárással kell kezelni.

Csatornázott körzetekben, tehát a fent említett esetekben az érdekeltek a csatornáról való lekapcsolódást az önkormányzatnál megkérvényezhetik és megfelelő vizsgálat után az engedélyt meg is kapnák. Ezzel a csatornadíj fizetésétől is mentesülnének.

Száraz toalettek városokban?

Száraz toalettek városi elhelyezése gyakorlatilag lehetetlen. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az alomszék működési elvét városokban nem lehet érvényesíteni. A szürke- és a fekete-víz szelektív begyűjtésével a városi szennyvíz többé nem hulladék, hanem egy értékes erőforrás, alapanyag. A fekete-vízből humuszképző mezőgazdasági adalék készül. A szürke-vizet viszont a földek öntösésére és a földalatti vízkészletek feltöltésére fogják használn.

A városi fekáliás, fekete-víz kezelése

A városokban keletkezett fekete-vizet kétféle rendszerrel lehet begyűjteni. Zárt beépítésű városközpontokban a jelenlegi csatornahálózat mellé egy kisebb keresztmetszetű csatornarendszert kell kiépíteni, amibe csak a vécékből kifolyó fekete-víz kerül.

Külterületekben, kertes családi házak lakói szintén két lehetőség közül választhatnak. Akik ragaszkodnak a hagyományos vécé használatához, az onnan kifolyó fekete-vizet a kertjükben elhelyezett szippantható tartályba gyűjtik be. Ez a víz a jelenlegi szennyvíz mennyiségének még az ötödét sem jelenti, ami a szippantások költségeit lecsökkenti.

Amint az már a fentiekben említettük, akik a vécéről hajlandók lemondani, azoknak a szennyvízhez kötött költségeik nagyon lecsökkennek. Egy jó száraz toalett (mint az alomszék) használata mellet keletkezett szürke-víz kerti felhasználásakor sem csatornára (csatornadíjra), sem víztisztításra nincs szükségük. Természetesen ez az elegáns megoldás lesz a környezettudatos családok választása, amivel sok pénzt is lehet megtakarítani.

A csatornával, vagy szippantással begyűjtött fekete-vizet egy alomátitató telepre vezetik, ahol értékes komposztot készítenek belőle. Több ilyen alomátitató telep Franciaországban már évek óta sikeresen működik.

A város peremén kiépített alomátitató telepek lesznek az élelmiszer termelő mezőgazdaság « köldökzsinórjai ». A fekete-vízen kívül itt dolgoznák fel a hígtrágyát, az élelmiszeripar szennyvizének a tömény részét és a városi hulladékok erjeszthető frakcióját ami a jelenleg begyűjtött hulladék tömegének a 45%-át teszi ki. Ehhez járul még hozzá a begyűjtött szennyes papírhulladék amiből újrapapírt nem lehet készíteni, valamint az un. városi « zöld hulladék » is. Nem szabad elfelejteni a szállításokhoz felhasznált faládákat és platókat, amelyek aprítva az alom értékes részévé válnak. Amennyiben ezek a cellulózban gazdag hulladékok nem elégítenék ki a telep szükségleteit, ide kerülhetnek még az erdő- és mezőgazdaságban keletkezett növényi hulladékok, amelyeket jelenleg ostoba módon elégetnek vagy metánt készítenek belőlük. Ez utóbbi technológia az élővilágot pusztító öngyilkos tevékenység.

Megfelelő lélegző (aerob) erjesztés után a kapott komposzt mezőgazdasági használatkor nemcsak a talaj termékenységét tartja fenn, hanem a humusztartalom növelésével annak az állagát is javítja. A homokos száraz talajok barna televényfölddé, amíg a kötött agyagos talajok porhanyóssá válnak. Humuszban gazdag talajokon a csapadékok vize nem a folyók felé megy (árvízveszély csökkentése), hanem a talajban marad, ahonnan a földalatti vízkészleteinket feltölti.

Még egy fontos adat: franciaországi megfigyelések alapján egy alomátitató telepnek szagártalma nincs. Tehát ezeket a létesítményeket nem szükséges a lakóházaktól messze vinni.

Amikor a fekália energiát termel

Itt mindenki a biogáz termelésre gondol, pedig nem ez a legjobb megoldás. Nemlélegző (anaerob) erjesztés a szerves anyagok molekuláiban lévő szénláncokat szétrombolja, aminek egy része metán formájában szabadul fel. A maradékban az igen értékes szerves nitrogén, ammónium és nitrát ionokká alakul. Ez magyarázza a maradék mezőgazdasági hasznosításakor tapasztalt magasabb hozamokat. Tulajdonképpen a biogáztermelés maradéka pontosan úgy működik, mint egy műtrágya. Ezen az utólagos komposztálás sem javít sokat.

Az alomátitató telepeken kezelt anyagok komposztálása viszont a tapasztalat szerint igen nagy mennyiségű – bár viszonylag alacsony hőmérsékletű (60°C) – hőenergiát szabadít fel, amit üveg- és lakóházak fűtésére is fel lehet használni. Amikor a komposztkupac hőenergiáját fűtésre kiadta, a mezőgazdasági értéke igen magas. Ezt a módszert nevezik komposztkazánnak. Bár az egyetemi szakemberek nem érdeklődnek a komposztkazán iránt, néhány lelkes barkácsoló Magyarországon, igen figyelemre méltó energia termelést figyelt meg. A komposztkazán kísérletek még folyamatban vannak.

A termelt komposzt használatának egy egész sorozat igen kedvező következménye van amit az előzőekben már röviden leírtunk.

A városi szürke-víz kezelése

A szappanos szennyvizekkel kapcsolatban már említettük, hogy fekáliás baktériumok, nitrogén és foszfor gyakorlatilag nincs bennük, legalábbis abban az esetben, amikor a foszfátos mosószerek használatát mellőzik.

Számos megfigyelés arra mutat, hogy a háztartási szappanos vizet, minden kezelés nélkül a növények gyökértéri öntözésére előnyösen fel lehet használni minden előzetes kezelés nélkül. Nagyobb városok esetében ezen a szinten két lehetőség kínálkozik: nedves éghajlat alatt a természetes fénnyel való tisztítás, amit « fénytisztításnak » (photo-épuration) is nevezhetnénk, száraz vidékeken a mezőgazdasági felhasználás. Télen és nyáron a két megoldást váltogatni is lehet. A városok által termelt szappanos víz nem egy elhanyagolható mennyiség, ami a mezőgazdaságnak egy jelentős segítséget jelent.

A megfigyelések szerint, szabad levegőre és napfényre kitett szappanos szennyvíz néhány nap alatt, minden segítség nélkül, letisztul. Az így ülepített víz a legszigorúbb szennyvízkiöntési szabványoknak is megfelel. Ezt a tényt felhasználva a városok által termelt szennyvizet, egy lassú lefolyású, nedves zónába, ill. természetvédelmi rezervátumba kell vezetni. A napfény itt a vízben lévő szappanokat és baktériumokat koagulálja, amelyek iszap formájában rakódnak le a víz fenekén. Ebben a tisztulási folyamatban a növények semmi szerepet nem játszanak. Tehát itt nem egy növényi víztisztításról van szó. A jelenlévő növények legfeljebb a háztartásokban felhasznált városi vezetékes vízből származó nitrátokat távolítják el. Viszont a vízalatti gyökértérben élő baktériumok a leülepedett iszapot építik le vízere és széndioxidra. Igen lassú lefolyás esetében itt egy kevés metán is keletkezhet. Az így kezelt szennyvíz minősége nagy valószínűséggel jobb, mint a vizet befogadó folyóé.

Egyesek talán az erre alkalmas terek hiányát említenék a városok körül. Azt hiszem, amikor valamire megvan a politikai akarat, azt meg lehet valósítani. Nagyméretű szennyvíztisztító állomások építése helyett inkább nagy hozamú gyűjtőcsatornákat kellene építeni, amelyek a szennyvizet a város peremére vezetnék. Tehát a nagyon költséges szennyvíztisztító állomások helyett ezek a nedves területek vagy a vándormadarak pihenőjévé, vagy rendezett sétáló parkokká válnának.

Száraz, aszályos vidékeken a városok által termelt szürke-vizet, rácsszűrés és olajfölözés után, minden más kezelés nélkül a termőföldek talaj menti öntözésére lehet felhasználni.

A VÍZGAZDA fokozatos bevezetése

A világot sem teremtették egy nap alatt. A VÍZGAZDA bevezetése az önkormányzatoktól egy hosszútávú tervezet kidolgozását igényli. Minden falu vagy város egyedi esetet jelent. Nehéz itt egy mindenki által követhető eljárást kidolgozni, bár nagyon sok a közös elem.

Önkormányzati szinten a fenntartható vízgazdálkodás bevezetésének az első feltétele a politikai akarat a közösség és a lakosság költségeinek a csökkentésére, valamint környezetet kímélő, sőt javító intézkedések foganatosítására.

Sok önkormányzat elődjeitől egy nagyon kedvezőtlen helyzetet örökölt: magánkézbe eladott vízművet, a közösségre ráerőszakolt csatornahálózatot, és ami ezzel jár: rengeteg közösségi és egyéni adósságot, emelkedett vízszámlákat és csatornadíjat.

Amennyiben állami szinten a fenntartható vízgazdálkodás felé akarnak menni, akkor az önkormányzatokat ezen az úton az állam is igen hatásosan segítheti anélkül, hogy a segítség az államkasszának egyetlen forintjába is kerülne. A javasolt szabálymódosítással az európai víztörvényeknek nemcsak a betűit, hanem a szellemét is jobban követjük, mint az eddigi szennyvízkezelési politikával.

Ennek a legegyszerűbb módja a fent említett két szabályváltoztatás: a szikkasztók engedélyezése szürke-víz kezelésére, és a szennyvízcsatornáról való lekapcsolódás, bizonyos feltételekkel.

Az állam módosítja a szennyvízkezelési szabályzatot

Ebben az esetben a szennyező-fizető európai alapelv érvényesülhet és bár lassan, de egy olyan folyamat indul be, amelyik minden állami, vagy önkormányzati segítség nélkül elindítja a községeket a fenntartható vízgazdálkodás útján. Az oka nagyon egyszerű: amennyiben a törvényes keretek adottak, a fenntartható szennyvízgazdálkodás a használó számára is olcsóbb, mint a hagyományos víztisztítás.

A vízzel kapcsolatos költségeit minden család fokozatosan lecsökkentheti, miközben a környezetet egyre hatásosabban kíméli és javítja. Falvakban erre az utat a «  VÍZÖNELLÁTÓ a magyar falvakban  » c. fejezet mutatja be.

Az állam nem módosítja a szabályzatot

Ebben az esetben, nemcsak az állam, hanem az önkormányzatok, és a lakosság is igen komoly nehézségek és kiadások elé néznek, miközben a falvakban a közületi szennyvíztisztítás a környezetet egyre jobban károsítja.

A lakosságnak nem marad más választása, mint a környezetvédő és javító állampolgári engedetlenség. Ez is hasonlít a fent jelzett útra, mondhatnám majdnem azonos vele, de megvalósításához a helyi hatóságok hallgatólagos türelme is nagyon hasznos lehet. Állami szinten talán, pontosan a nemzetközi vízkezelő nagyvállalatok és bankok nyomására, a szabályzatokat nem módosíthatják, viszont a helytelen szabályzatok csendes megkerülése felett, alsóbb szinten a hivatalnokok szemet hunyhatnak. Az eredmény azonos lesz: a költségek csökkentése minden szinten (állami szinten is) és a környezet egyre hatásosabb védelme, sőt javítása.

Egy igen hasznos önkormányzati döntés

A VÍZGAZDA alapelveinek az alkalmazásához először is a lakosság helyes felvilágosítása szükséges. Viszont minden szónoklatnál szebben beszél a tett. Ezen a téren olyan önkormányzati döntést lehet hozni, amelyet semmilyen törvény meg nem tilthat: egy vagy több kísérleti berendezés létesítését. Önkéntes alapon minden községben néhány, mindenki által megtekinthető, VÍZÖNELLÁTÓ házat kellene létrehozni, ahol alomszék, a hozzá való komposztrendszer, a komposztfűtés, a szürke-víz kezelés, szürke-vízzel való öntözés és kút- vagy esővízből való ivóvíz előállítás, működik.

Kisebb városok és nagyobb községek a VÍZGAZDA útján

Mintaházakat itt is lehet létesíteni, de a kísérleteket itt már tovább kell vinni. A fekete-víz kezelésére egy kisebb, kísérleti átitató telep létesítése elengedhetetlen. Még abban az esetben is, amikor az állam a VÍZGAZDA alapelveit nem akarja alkalmazni, egy ilyen telep létesítését megtiltani semmilyen jogcímen nem lehet. Erre helyi magánvállalkozókat is lehet találni. Egy ilyen létesítmény nagyon jövedelmező is lehet, ugyanis itt nemcsak a fekete-víz tárolók szippantásáról, hanem a kerti hulladékok egyedi begyűjtéséről, a fatörek készítéséről, energiafű termelésről, a komposztkazánok elhelyezéséről és a nyert komposzt értékesítéséről lenne szó. Egy átitató telepen, nemcsak a szippantott fekete-vizet lehet értékesíteni, hanem a hígtrágyát is. A hígtrágyából átitatással készült komposzt sokkal értékesebb, és nitrát szennyezést gyakorlatilag nem juttat a földalatti vízrendszerbe.

Ezzel párhuzamosan, mindig önkéntes alapon, olyan kísérleti társasházakat is lehetne építeni, amelyekben kísérleti töménybudikat használnak, a szürke-vizet pedig egy kisebb nedves területen, szintén a kísérlet keretei között, tisztítják. Egy ilyen létesítmény megtiltására sincs semmilyen jogalap. Első lépésben a töménybudik termelését egy szippantható fekete-víz tárolóba gyűjtenék be. Az esővíz hasznosítására a házakban kísérleti TELESŐ rendszereket is el lehetne helyezni, mint ahogyan azt egy másik fejezetben tárgyaltuk. Ezt sem tilthatja be senki.

VÍZGAZDA vagy ECOSAN?

A VÍZGAZDA hat főtételét még külföldön sem nagyon ismerik. Ezzel szemben az agyonreklámozott ECOSAN vagy «  ecological sanitation  » fogalmába mindent és akármit belegyömöszölnek. Alapelvek hiányában, a javasolt megoldások környezeti behatásai nagyon is vitathatók és sokszor (mint pl. a vizelet elválasztó száraz toalettekben) igen szennyezőek és környezetrombolók.

Németországban és a skandináv államokban történtek és történnek kísérletek arra, hogy környezetkímélőbb szennyvízkezelési módszerekkel dolgozzanak. Ezek a kísérletek néha meglepő megoldásoknak adtak helyet. Például az emeletes házak lakásaiban termelt szennyvizet a ház homlokzatán elhelyezett növények voltak hívatottak tisztítani. Másutt már felfedezték a VÍZGAZDA harmadik főtételételének egyik részét, és a talaj igen hatásos tisztító képességével dolgoztak. A szennyvíz itt egy igen nagyméretű növényi szűrőtányér alsó részébe folyik bele, ahol a növények gyökerei, valamint a talajrészecskék végzik a tisztítást. Az elért eredmények változóak és nem arányosak a befektetett összegekkel. Ezek a növényi tisztító berendezések igen helyigényesek, drágák és környezeti behatásaik sem elhanyagolhatók.

Ezeknek a kísérleteknek a közös pontja, és egyben a legnagyobb hibája az, hogy kitűzött céljuk, nem a környezeti behatások minimumra csökkentése, hanem a lehető leghatásosabb víztisztítás legyen. A másik alapvető hiba a fekete és szürke-víz együttes kezelésében rejlik. Amikor a városi szennyvizek kiöntésének a környezeti behatásait vizsgáljuk, rájövünk arra, hogy a folyóvizek szennyezése csupán a probléma egyik, és nem is a legfontosabb, része. A fenntartható vízgazdálkodás ötödik és hatodik alaptételének a figyelembe nem vételével elhanyagolják a legfontosabb behatást: a szén, a nitrogén a foszfor és a víz természetes körforgásának a tiszteletben tartását. Amint a fekália a vízbe kerül, ezeknek a ciklusoknak az erőszakos megszakítása elkerülhetetlenné válik. A víztisztítás a biotömeg nagyméretű rombolásával egyre nagyobb környezeti károkat okoz. A növényi víztisztítás ezen sajnos semmit nem változtat.

Az olvasás folytatására nyissa meg a VÍZÖNELLÁTÓ a fejlődő országokban c. fejezetet.

ELEJÉRE