VÍZÖNELLÁTÓ a fejlődő országokban

Esővízhasznosítás

Amikor a házban nincs villanyáram

Aki még soha sem járt a trópusi Afrika eldugott, erdei falvaiban, annak fogalma sincs arról mit jelent a mindennapi életben a villanyáram hiánya. Trópusokon, a napok hossza egész évben 12 óra. A szürkület negyed óráig sem tart. Amikor a nap lenyugszik, a trópusi falvakra hirtelen áthatolhatatlan sötétség borul. Csak a vacsorakészítés tüze ad valami kevés fényt. Reggel az asszonyok és lányok 10 – 15 literes edényekkel a fejükön mennek vízért a sokszor több kilométerre lévő kúthoz, vagy forráshoz. Érdemes kipróbálni egy vízzel teli vödört a fejünkön vinni, csak néhány métert és megértjük az afrikai asszonyok és lányok büszke és kecses járását és testtartását. A földművelés és a vízhordás Afrikában asszonymunka, ehhez férfiak nem nyúlnak. Szerencsésebb esetben a falu egy folyó mellett van, és ott az ivóvizet onnan merítik, ahol mások mosnak, mosogatnak és állatok kíséretében fürdenek. Azokon a kisebb-nagyobb településeken, ahol már van vezetékes víz (az utcákon elhelyezett közös csapokkal, mint az volt Magyarországon alig 60 éve), ott a csapok álladóan nyitva vannak, még akkor is, amikor senki sem vesz vizet. Nem csoda, hogy ezek a berendezések nagyon gyorsan tönkremennek és használhatatlanokká válnak.

Tisztálkodásra rendszerint van mindenütt elegendő víz, aminek a minősége mosásra, mosogatásra, tisztálkodásra megfelelő; ivásra sajnos nagyon ritkán. Afrikában és sok más fejlődésben lévő országban egyedül az ivásra szánt víz jelent a legnagyobb problémát. Ezen a téren az esővízből szűrt ivóvíz az egyetlen, mindenütt olcsón alkalmazható megoldás. Ahol a száraz évszak hosszú, csupán a tárolók térfogatát kell megnövelni.

Még egy nagyon fontos szempont. A csapadékok egy egyenletesen elosztott és szétszórt vízforrást képeznek. Felhasználásuk is szétszórtan a legolcsóbb és a legegyszerűbb. Teljesen helytelen tehát, mint azt a hivatásos szakemberek képzelik, az esővizet begyűjteni és azután vezetékekkel elosztani. Ezekben az országokban az a magyar közmondás, ami szerint « közös lónak túros a háta », különösen érvényes. Itt is, mint mindenütt a világon, egy esővízhasznosító rendszer csak családi, ill. egyéni gondozással működik helyesen.

A tároló térfogatának a kiszámítása

Az évente begyűjthető vízmennyiséget a tető négyzetméterben kifejezett vízszintes vetületének és a méterben kifejezett évi csapadékmennyiségnek a szorzata adja, köbméterben.

Egész évre elosztott egyenletes vízfogyasztást feltételezve, a kapott értéket 12-vel elosztva megkapjuk a havonta rendelkezésre álló vízmennyiséget. A tároló térfogatát úgy kapjuk, hogy a havi vízmennyiséget, a hónapokban kifejezett száraz évszak hosszúságával megszorozzuk.

Példának vegyünk egy 50 m² alapterületű házat trópusi vidéken, ahol az évi csapadékmennyiség 1400 mm vagy 1,4 m. A száraz évszak 5 hónapig tart. A tetőről évente 50x1,4=70 m³ vizet lehet átlagosan begyűjteni. 10 %-os veszteséggel számolva, ez az érték 63 m³. A házban lakó család naponta átlagban 63000/365 = 173 liter vizet használhat. Afrika falvaiban az átlagos napi vízfogyasztás személyenként 25 liter alatt van. Az itt említett házban tehát az esővíz 6 – 7 személy szükségleteit elégítheti ki. Egy 50 négyzetméteres házban még Afrikában is ritkán lakik ennél több ember.

A tároló térfogatának a kiszámításához tudjuk azt, hogy évente csak 7 hónapig esik az eső. Ez alatt havonta átlagban 63/7 = 9 m³ víz kerül a tárolóba. Az átlagos havi fogyasztás 63/12 = 5,25 m³. A tároló térfogata elméletileg 5 hónap x 5,25 m³ = 26,25 m³. A valóságban a havi csapadékmennyiség változó, másrészt a száraz évszak is lehet néha hosszabb is. Ez a két tényező nagyobb tároló térfogatot igényel. Egy kb. 30 köbméteres tároló, ebben az esetben majdnem az összes csapadékot, ami a tetőre esik, begyűjti és 5 köbméteres átlagos havi fogyasztással a száraz évszak végén sem ürül ki teljesen.

A tető és az ereszek

Afrikában gyakran használt horganyzott acél, vagy műanyag hullámlemez tető az esővíz begyűjtésére nagyon megfelel; a cseréptető is. Náddal, pálma-, vagy banánfa levelekkel takart tető viszont nem felel meg. Ereszeknek használhatunk horganyzott bádogot, cinket, műanyagot, vagy esetleg kerámiát. Szükség esetén ketté hasított bambusz is megfelel. A szúnyogok miatt nagyon ügyelni kell arra, hogy a víz az ereszekben ne maradjon meg.

A víz kiemelése a tárolóból

Villanyáram hiányában a vizet a tárolóból a csapóajtón keresztül egy kötélre erősített vödörrel is kiemelhetjük. A vizet a házban nagyobb (20 – 50 literes), lehetőleg csak belül zománcozott cserépedényekben tároljuk. Az víz frissen tartására az edényt kívülről vizes rongyokkal vesszük körül.

A víz kiemeléséhez egy kézi szivattyút is lehet rendszeresíteni. Kisebb, napelemekkel üzemeltethető szivattyúk már fényűzésnek számítanak.

Tisztálkodásra a meleg vizet egy magasabb faállványra szerelt, feketére festett pl. 200 literes vaslemez hordó szolgáltatja (ilyen, szabványos hordókat üzemanyag szállításra használnak). A nap a benne lévő vizet 40 – 50°C-ra felmelegíti amivel csapokat, vagy zuhanyozót is lehet ellátni. A tartályt egy kézi szivattyúval kell reggelenként feltölteni. Ha a ház teteje nem nagy, jobb a meleg víz tartályt nem az esővíztárolóból, hanem más, gyengébb minőségű vízzel feltölteni. Az esővizet mindenek előtt ivásra és főzésre használjuk.

Ivóvízellátás

A fenntartható vízgazdálkodás első számú alapelve szerint a víz minőségét mindig a felhasználás igényeihez kell igazítani. Egy személy napi ivóvíz szükséglete nem haladja meg az 5 litert. A fejlődésben lévő országok egyik legnagyobb vízproblémája a jó minőségű víz hiánya. Ezt, az a helytelen felfogás csak súlyosbítja, hogy a szakemberek szerint mindenre – még vécéöblítésre is – csak ivóvizet szabad használni. A TELESŐ rendszer egy sokkal gyakorlatiasabb felfogáson alapul: az elsőbbséget az esővízből szűrt ivóvíz készítésének adjuk. A többi használatra gyengébb minőségű víz is megfelel amit rendszerint nem az esővíztárolóból emelünk ki. Fejlődő országokban, ahol a jó minőségű víz ritka, tulajdonképpen ez a felfogás képezi a TELESŐ rendszer legnagyobb előnyét. Az esővizet tehát mindenek előtt ivóvíz készítésre kell felhasználni.

Itt az ivóvizet a tárolóból kiemelt vízből, gravitációs mikro-szűrő segítségével állítjuk elő. Kézi szivattyúval működő mikro-szűrős rendszerek a szaküzletekben már évtizedek óta kaphatók. A gravitációs szűrő egy 10 – 15 literes, fedővel ellátott tartályaljára szerelt kerámia gyertyaszűrőkkel. működik. A szűrőkön keresztül a víz cseppenként egy vízcsappal ellátott alsó tartályban gyűlik össze. Némi kísérletezés után, kerámiaszűrőket egyszerű fazekas műhelyekben is elő lehet állítani. Helyi kézművesek termékeit a lakosság olcsón megveheti.

Nemzetközi szervezetek kerámiaszűrők nagybani beszerzését anyagilag is támogathatják. Az ilyen családi berendezésekkel előállított ivóvíz a legolcsóbb megoldás arra, hogy mindenki kifogástalan minőségű vizet igyon.

A népnevelés fontossága

Az ivóvízellátás a fejlődésben lévő országokban is egy nagyon fontos ügy. Az ivásra és főzésre szánt vizet viszonylag kis befektetéssel esővízből is elő lehet állítani. A többi használatra (tisztálkodás, mosás, mosogatás, stb.) gyengébb minőségű (folyó-, kút-, vagy forrásvíz, vagy nem ihatóvá, csak « ártalmatlanná » tett vezetékes víz) is megfelel.

Az esetek túlnyomó többségében az esővízhasznosítás nem tartozik az érdekelt lakosság hagyományaihoz. Annak ellenére, hogy a TELESŐ rendszer viszonylag egyszerű, megértéséhez és helyes használatához, a lakosságot nevelni kell.

Az esővíz ihatóvá szűrése nagyon egyszerű, könnyű megtanulni. Elég az esővizet a gravitációs mikro-szűrő berendezés felső tartályába beönteni és a szűrt ivóvizet az alsó tartály csapjából a pohárba tölteni. Ennyi az egész. Meg kell még tanulni a kerámia szűrőelemek, az erre fenntartott körömkefével való tisztítását.

Afrikai tapasztalataim szerint (12 évet éltem a Kongóban, de később dolgoztam Burundi-ban is, Brazíliát is bejártam) a lakosság számára a legnehezebb azt megtanulni, hogy az esővíz, bár felújuló vízforrás, mennyisége véges és takarékosan kell bánni vele. A felelős egyéni vízgazdálkodás elsajátítása látszik ezekben az országokban a legnehezebb feladatnak. Minden esetben ki kell számítani a naponta rendelkezésre álló ivóvíz mennyiségét és azt, az érdekeltekkel közölni.

Az « ártalmatlan » minőségű nem ivóvíz környezetkímélő termelése

Első lépésben tudatosítani kell azt a tényt, hogy ivóvizet akarni biztosítani minden háztartási használatra nem tartozik a fenntartható vízgazdálkodás alapelvei közé. Ezt a felfogást, nemcsak a lakosság, hanem a környezet érdekében is, nemcsak a fejlődésben lévő országokban, hanem mindenütt a világon, jobb elfelejteni.

Amint ivásra és főzésre esővízből jó minőségű ivóvizet készítünk, a többi használatra nem szükséges ivóvíz minőségű vizet előállítani: a városi hálózatban olcsóbb, un. « ártalmatlan » vizet lehet elosztani. Ezzel igen sok esetben a vegyi fertőtlenítést ki lehet iktatni, ami közegészség szempontjából is kedvező: klórozott víz külsőleges használata és fogyasztása az immunrendszert gyengíti. Erre különösen a csecsemők és a fiatal gyermekek érzékenyek.

Fekáliás baktériumokkal erősen fertőzött folyó-, kút-, vagy forrásvíz háztartási felhasználásra is alkalmatlan. Folyóvizek esetében a víz ön-tisztulási folyamatát kihasználva, sokat lehet javítani a felhasznált víz minőségén. Ennek érdekében a szennyezett folyó vizének egy részét néhány mesterséges medencébe, ill. tóba kell vezetni. A tisztulási folyamatot főleg a napfény erősíti fel. Ezért ezek a medencék középen csak 80 cm, a széleken pedig 30-40 cm mélyek. Legjobb megoldásnak a műanyag fóliával bélelt medencék bizonyultak. A sekélyebb, partok menti részekre vízi növényeket is lehet telepíteni. Kacsák, libák, vagy más háziállatok természetesen nem mehetnek be ezekbe a medencékbe, de fürdésre sem szabad őket használni. A szúnyog lárvák elpusztítására halak, békák, szalamandrák jelenléte nagyon hasznos lehet.

Az így eltérített és lelassított szennyezett folyóvíz a medencékben harmadrendű tisztulási folyamatnak köszönhetően nemcsak a szerves szennyezéstől, hanem a nitrát- és foszfát szennyezéstől is megszabadul. A természetes fény hatására a vízben lévő szappan- és mosószer maradékok, a baktériumokkal együtt koagulációs és flokkulációs folyamattal kicsapódnak és a medencék fenekére leülepednek ahol más baktériumok veszik őket kezelésbe. Ez a szennyezési teher ott vízzé és széndioxiddá épül le. A letisztult vízben a napfény ultraibolya sugarainak a hatására a kórokozó baktériumok is elpusztulnak. A természetes tisztulási folyamat élénkítésére napelemekkel, vagy szélmotorokkal működtetett szivattyúk segítségével szökőkutakat vagy buborékoltatókat lehet elhelyezni.

Ilyen tisztító medencék működését, sokkal kedvezőtlenebb körülmények között, a KEGYEDI rendszer kikísérletezése folyamán volt alkalmam megfigyelni és elemezni. Itt, folyóvíz helyett, háztartási szennyezett szappanos vizet vezettünk a tóba egy emésztőn és növényi szűrőárkon keresztül. A tóban lévő letisztult víz, számos esetben az ivóvíz szabványainak is megfelelt . Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy ilyen berendezéseknél minden eset egyedinek tekinthető. Nincs két egyforma tisztításra szánt víz. Amikor pl. a vízben túl sok a fekáliából eredő nitrát- és foszfát szennyezés, fonalszerű algák tömege fejlődhet ki. Ezeket az algákat a vízből rendszeresen el kell távolítani és komposzttá alakítani. A rendszer tehát sok esetben karbantartást is igényel.

A medencék méreteit a befolyó víz minősége és a tisztított víz mennyiség igénye határozza meg. A legtöbb esetben a víz átfutási ideje 3 és 4 hét között mozog; súlyos esetben elérheti a 6 hetet is. Kongó nyugati részén néhány erdei falu lakói a száraz évszakban, ilyen derítő medencékből nyerik vizüket, amikor a közeli forrás (a nyakló nélküli erdőirtás miatt) már elapadt.

A medencékben tisztított vizet használat előtt néha szükséges még egy kavicsokkal, folyami homokkal, morzsolt mészkővel és végül faszénnel bélelt szűrőágyon átvezetni. Ilyen berendezéssel több száz, vagy ezer ember « ártalmatlan víz » igényeit olcsón lehet biztosítani. Ismétlem, a termelt víz sok esetben nem felel meg az ivóvíz szabványainak, bár kis mennyiségben való elnyelése az egészségre ártalmatlan. Gravitációs mikro-szűrő berendezéssel, száraz évszakban (amikor nem lehet esővízből ivóvizet előállítani), az ivóvízellátást a medencék vizéből is lehet biztosítani.

A fent leír rendszer a hagyományos ivóvíz előállításának egy sokkal olcsóbb és a közegészségre kedvezőbb megoldása, mint az klórozott vezetékes víz. Itt vegyszerek helyett (mint az alumínium sókkal való flokkuláció, és klórral való fertőtlenítés) egy biológiai természetes tisztulási folyamatot használunk.

Fontos megjegyzés: Amint a fenntartható vízgazdálkodás hat alaptétele az általános használatba bekerül, a nagy költségekkel építhető berendezések, mint a vezetékes vízhálózat, majdnem mindenütt feleslegessé válik. Ebben az esetben sem a városi, sem a vidéki lakosság a természetes víztartalékokat többé nem szennyezi. Mezőgazdasági és ipari szennyezés megfékezésével a folyók vize visszakapja eredeti tisztaságát és megszűnik a vízhiány. Ennek az egyik kulcsa pontosan a vegyszeres mezőgazdaság felszámolása lenne. A legtöbb szakember véleményével ellentétben erre meg vannak a nagyon is kézenfekvő lehetőségek, különösen a fejlődésben lévő országokban, de Magyarországon is.

Esővízhasznosítás a sivatagban

A TELESŐ rendszer alkalmazásával olyan sivatagban is, ahol nincs kút-, vagy forrásvíz, a csapadékokból nem elhanyagolható mennyiségű vizet lehet termelni. Példának vegyünk egy olyan helyet, mint a Szahara belső részei, ahol az átlagos évi csapadékmennyiség kb. 20 milliméter (a Dél-Alföldön ez az érték 500 és 600 mm között van). Megfigyelések szerint ez egy, átlagosan két évente leeső 40 milliméteres záporból ered. Ilyen záporok után a sivatag, bár rövid időre, de « kivirágzik ». Ennek az igen ritkán eső zápornak a vizét kell tehát begyűjteni és legalább két évre tárolni. Évszázadokkal ezelőtt a karavánok útja oázisokon kívül, természetes esővíztárolók mellett vezetett. A sziklás lejtőkről természetes földalatti barlangokba befolyó víz ott frissen és nagyon jó állapotban éveken át megmaradt. A TELESŐ rendszer tárolója sem más, mint ezeknek a természetes vízbarlangoknak a mesterséges utánzata.

Szerencsére a sivatagban a csapadékok begyűjtésére nagy területek állnak a rendelkezésre. Egy hektáros (100x100 méteres) begyűjtő területről, évente átlagosan 200 köbméter vizet lehet begyűjteni. Beleszámítva a záporok ritkaságát, egy ilyen területhez kell legalább egy 400 köbméteres földalatti tároló, ami naponta mintegy 450 - 500 liter vizet képes állandó használatra biztosítani.

Egy megfelelő méretű betontárolót kell tehát eltemetni egy több hektáros terület lefolyási mélypontjára. Sziklás lefolyási terület hiányában homokból kell gépekkel a gyűjtő medencét kialakítani. A simított homok ágyat műanyag fóliával kell vízhatlanná tenni. A nap ultraibolya sugarai ellen a fóliára egy kb. 20 cm vastag mosott kavics réteg kerül. A gyűjtő medencét az állatok és a sétálók eltérítésére egy kerítés veszi körül. Az esővíz a kavicsokon keresztül a fólián folyna be a betontárolóba.

Több négyzetkilométeres gyűjtőmedencével, megfelelő betontárolókkal, mesterséges oázisokat is lehetne létesíteni. A párolgás csökkentésére, itt ügyelni kellene a növények közötti föld állandó takarására. Takarónak minden növényi anyag megfelel: fa levelek, kitépett gyomnövények, fa- és gallytörek, stb. Növények hiányában talajtakarásra kidobott karton dobozok hullámpapír lemeze is nagyon jó megoldás.

A városi szennyvíz fenntartható kezelése

Trópusi környezetben

A lakosság egyre növekvő hányada él, igen rossz higiéniás viszonyok között, robbanás szerűen terjedő hatalmas városokban. A higiénia hiányát, de a betegségeket is, mindig a szennyvízcsatorna hálózat hiányának a rovására írják. Másrészt ezeken a hatalmas, túlnépesedett városokon átmenő folyók vize jelentős fekáliás és szappanos szennyezést hordoz. A jó minőségű természetes víz gyakorlatilag itt már nem létezik. A helyi vízművek igen satnya minőségű vizet tudnak csak szolgáltatni– amikor szolgáltatnak.

Egy újfajta szennyvízcsatorna

Vízügyi szakemberek a szennyvízcsatorna hálózat kiépítését és a víztisztító állomások elhelyezését javasolják, mint egyetlen lehetséges megoldást. Az ilyen berendezések elhelyezése, ha más szakmai tévedéstől el is tekintünk, az érdekelt országok pénzügyi lehetőségeit mindig meghaladja.

Trópusi éghajlat alatt, még a szennyvízcsatorna hálózat kiépítése sem jelent nagy előrelépést. Számos város tapasztalata alapján a csatornák a trópusi felhőszakadások vizét képtelenek elvezetni. A csatornából kilépő szennyvíz ilyenkor az utcákon folyik és a lakosságot (főleg az utcán játszó gyermekeket) a fekáliából származó szennyezésnek teszi ki. Ilyenkor a víztisztító állomások szennyezési terhe is teljes egészében, minden tisztítás nélkül pontosan azokba a folyóba kerül, ahonnan a helyi vízművek a vizet szivattyúzzák.

Ilyen körülmények között hogyan lehet a városi szennyvizet fenntarthatóan és hatásosan kezelni? Erre is van megoldás... ha van hozzá politikai akarat.

Első lépésben a várost két körzetre kell felosztani: a függőleges, zárt beépítésű városközpontra és a külvárosi családi (nyomor) negyedekre. Az első körzetben egyelőre megmaradna a ma javasolt csatorna rendszer és a víztisztító állomás. Később itt is alkalmazni lehet a KEGYEDI rendszer városi alkalmazásának a lehetőségei c. fejezetben leírt megoldásokat. Szerencsére ezek a körzetek a trópusi városok területének csak egy viszonylag kis részét képezik. A lakosság túlnyomó többsége a külvárosi, kis parcellákon épített, családi nyomortanyákon él.

Ezekben a városnegyedekben csak az úttestekről lefolyó vizet kell egy likacsos betonlapokkal fedett beton árok rendszerbe begyűjteni. Az ilyen árkok elhelyezése sokkal olcsóbb, mint a hagyományos szennyvízcsatornáké. Ideiglenesen ezek az árkok a háztartásokban termelt szürke-vizet is begyűjthetnék. Csak a fekáliás víz ezekbe az árkokba való beöntését kellene szigorúan megtiltani. Ha ezek az árkok a szürke-vizet is elvezetik, akkor az árkot nem szabad vízhatlanná tenni. A begyűjtött szürke-vizet a talajba kell beszivárogtatni. Amint azt már bemutattuk, ennek semmi környezeti behatása a földalatti vízkészletekre nincs. Azt is látni fogjuk, hogy amint a fenntartható szennyvízkezelés alapelveit alkalmazzuk, ezek az árkok szürke-vizet legfeljebb csak az esős időszakban kapnának, amikor a szürke-vizet a családok a kerti veteményes öntözésére nem használják fel.

A városi mezőgazdaság és a fenntartható vízgazdálkodás

A fejlődésben lévő országok hatalmas városainak a kis kertjei egy nem elhanyagolható mennyiségű élelmiszer termelésére hasznosíthatók. Új városnegyedek tervezésénél, a városrendezési hivatal, a lakónegyedekbe ékelt nagy hozamú konyhakerteket létesítene, kis családi parcellákra szétosztva. Egy másik megoldás szerint (ami a termények lopását korlátozná) ezt a területet a kis családi házak mellé kellene elhelyezni. Az élelmiszerárak árak várható növekedésével, a városi mezőgazdaság egy jövedelmező gazdasági ágazatot és egy nélkülözhetetlen ökológiai rendszert képezne. Ennek az igen jelentős termelési ágazatnak a kifejlesztésére, egyszer s mindenkorra el kell hagyni azt a teljesen hibás felfogást, ami szerint a lakosság higiéniájának a javítása a vízöblítéses vécék elhelyezésével valósítható csak meg. Az alomszék legalább olyan higiénikus és kényelmes, mint a hagyományos vécé. Elfogadása csupán népnevelés és az állampolgári öntudat kifejlesztésének a kérdése, bár az alábbiak ismeretében ez a lakosság anyagi érdekeivel is találkozik.

Az alomszékek termelésének a komposztálása nagy értékű mezőgazdasági szerves trágyát adna. Központilag szervezett városi komposztálás [2] a hulladékok szerves részét (erjeszthető étel maradékokat és a cellulózban gazdag szennyezett papír – és karton hulladékokat) értékesítené. Ehhez járulna még hozzá a parkokban és utak mentén keletkezett zöld hulladékok komposztálása. Egy ilyen eljárással, a városi szennyező hulladékok mennyisége legalább a felére csökkenne. Erjeszthető szerves hulladékok hiányában a begyűjtött városi hulladék (fémek, műanyagok, üveg) helyes osztályzása sokkal könnyebb lenne. A nem hasznosítható műanyagot energia termelésre hasznosítanák, a jelenleginél nagyobb hatásfokkal.

A városi hulladékokban lévő karton dobozok felaprítása és a városi zöld hulladék elegendő almot biztosítana a városi alomszékek « üzemeltetésére ». Az üres telkeken és a parkokban növő magas trópusi fű pedig a száraz évszakra egy nagyon hatásos nedvesség megőrző, talaj takaró készítésére alkalmas. Ez egyben egy nagyon jó talajjavító megoldás is. A magas mezőgazdasági hozamok fenntartására a Jean Pain -féle módszer széleskörű alkalmazása elkerülhetetlen.

A vízöblítéses vécék eltávolításával a háztartások által termelt szappanos szürke-víz száraz időszakban a kertekben termelt növények öntözésére, minden egészségügyi veszély nélkül nagyon alkalmas. A talaj gondos takarásával a termelt szürke-víz a családi kertek öntözését nagyrészt fedezheti. A beton árkok ekkor kiszáradnának. Esős évszakban az öntözésre fel nem használt szürke-víz az árkok által begyűjtött esővízzel együtt egy városon kívüli nedves természetvédelmi körzeten keresztül ömlene a legközelebbi folyóba. Ezeket a természetvédelmi nedves körzeteket kb. 3 heti átfutási időre kellene méretezni.

Száraz és sivatagi körzetekben

Aszályos és igen száraz vidékeken, ahol « minden liter víz aranyat ér », amikor megismerjük a fenntartható vízgazdálkodás alapelveit, rájövünk arra, hogy a vízöblítéses vécék használata valamint a fekáliás víz tisztítása nemcsak elsődleges környezeti ártalmat, hanem egy igen komoly erkölcsi problémát is jelent. Itt minden liter vécéöblítésre pazarolt víz csak a termelhető élelmiszer mennyiségét csökkenti. Az ürülék eltávolítására pazarolt és szennyezett víz, valamint a víztisztítás ürügyén végbevitt biotömeg rombolás az igen érzékeny száraz ökorendszerek teljes pusztulásához és az élelmiszer termelés összeomlásához vezet. Jobb tehát a vécéket és a víztisztító állomásokat egyszerűen elfelejteni. A vécék eltávolításával a városi lakosság vízszükséglete 25 – 30 százalékkal lecsökken, nem is beszélve az ürülékből készült komposzt víz megőrző képességéről, a mi viszont az öntöző víz szükségletet csökkenti.

Mint az előző fejezetben, a várost itt is két körzetre kell felosztani. A zárt beépítésű városközpontban viszont itt azonnal a KEGYEDI rendszer a városban c. fejezetben leírtakat kell alkalmazni, a töménybudik elhelyezésével és a fekete-víz begyűjtő csatornahálózat kiépítésével. A városi szürke-vizet, minden kezelés nélkül a városon kívüli termőföldek öntözésére lehetne maradéktalanul felhasználni. Ezzel a megoldással, a városi szennyvíz teljes egészében a mezőgazdaság rendelkezésre állana.

Külvárosi negyedekben a vízöblítéses vécék használatát szigorúan meg kellene tiltani. Az igen alacsony évi csapadékmennyiség miatt ezekben a körzetekben a csatornahálózat kiépítése gyakorlatilag nem indokolt. Az úttestekről lefolyó vizet esetleg egy beton árokba lehetne vezetni. A háztartásokban termelt szürke-vizet egyszerűen a családi kertek öntözésére használnák. Az alomszékek alomszükségletét, központilag a városi hulladékokban lévő karton dobozok aprításával fedezhetnék. Szükség esetén a parkok által termelt zöld hulladékkal lehetne a szükségletet kiegészíteni. A kertekben készített komposzt közvetlenül a családi konyhakertben kerülne felhasználásra.

Egy város által termelhető komposzt mennyiségét gyakran alábecsülik [3]. Mennyiségét csak a hulladékok szerves, erjeszthető részére korlátozzák, bár ez is a hulladékok tömegének a 40 – 50 százalékát teszi ki. Ehhez jönnek még a cellulózban gazdag papír- és karton hulladékok, amelyekből újra papírt már nem lehet készíteni, valamint a város lakóinak az ürüléke. Ez utóbbi évente, személyenként több mint fél tonna anyagot jelent.

A komposzt széleskörű mezőgazdasági alkalmazásának a kedvező hatásait még kevésbé ismerik. A talaj humusztartalmának a növelésével nő a talaj vízvisszatartó képessége, ami az öntözés vízigényét nagyon lecsökkenti. Természetes humuszon nevelt növények növény védőszer igényét is lecsökkenti, ill. meg is szünteti. Ez viszont a természetes vízkészletek szennyezését korlátozza. Sivatagi és száraz vidékeken a humuszban gazdag sötét színű földek fényvisszaverő képességének a csökkenésével a felfele menő meleg légáramlatok is csökkennek. Ez a folyamat hosszútávon az évi csapadék mennyiségének a növekedéséhez vezet. A sivatagok meghódítása technikailag lehetséges, csak egy politikai akarat kell a megfelelő műszaki megoldások széleskörű alkalmazására. Ehhez kellene egy világméretű biotömeg tervezet, amiben Jean Pain és Paul Moray igen hatásos megoldásait a gyakorlatba vinnék.

Felhívás a fejlődő országokban élő barátaink részére

A VÍZÖNELLÁTÓ filozófiáját, bár nem tudnak még róla, világszerte sokan követik. Az ilyen irányú tapasztalatok és információk széleskörű kicserélése mindenki számára csak hasznos lenne. Villámpostai üzenetekkel jelezzék nekem a fenntartható vízgazdálkodás terén folytatott kísérleteket és a tapasztalatokat. A biotömeg és a víz együttes fenntartható kezelése a jobb földi élet egyik záloga. Ehhez kérem minden jóindulatú ember segítségét.

Vissza a honlap tartalomjegyzékére.

ELEJÉRE