A hagyományos szennyvízkezelés tudományának az alapvető tévedései

« A szennyvíztisztító állomás civilizációnk felvágott ütőere, ahol földi életünk vére folyik el. Esztelenül vízbe dobott ürülékünkkel a természet nagy körforgásait szakítjuk meg. Aki vérzik, és vérzését nem állítja meg, az bizony meghal. »

«Friedensreich Hundertwasser»
« Éloge de la merde », Algajola, Velence, Új-Zéland, 1979-1980

A városi szennyvizet a környezet érdekében tisztítani kell: ez igaz vagy nem igaz?

Ez a kérdés az olvasót meglepheti, sőt megbotránkoztathatja. A válasz a szakemberek számára egyértelmű: minél hatásosabban tisztítjuk a szennyvizet, annál jobban védjük a környezetet. Ezt a kézenfekvő gondolatot, amelyik akkor született, amikor a fenntartható vízgazdálkodásról még senki sem beszélt, mindenki elfogadta, és ezt alkalmazzák ma is világszerte. Ezzel szemben a hosszútávon is fenntartható szennyvízkezelés igen komoly kihívás elé állította a szakembereket, ugyanis egyre több adat áll rendelkezésünkre, ami az eddigi felfogást kibővíti, és számos alapvető tételét megkérdőjelezi.

Példának vegyük egy folyónak az esetét, amelynek a vizét egy város szennyvize szennyezi. Egy víztisztító állomás elhelyezése nyomán a folyóba tisztább víz kerül és, bár nagy költségekkel, a folyó « meg van mentve ». Legalább is ma ezt mondják a vízkezelési szakemberek.

Minden attól függ, mi a kitűzött cél. Ha célunk a folyót kímélni a szennyvíz okozta szennyezéstől, minden más környezeti hatás figyelmen kívül hagyásával, az eljárás ésszerűnek tűnik, bár sokkal hatásosabb akkor a szennyvizet a folyóba nem kiönteni. A probléma akkor válik igazán láthatóvá, amikor rájövünk arra, hogy környezetünk védelme nem egyszerűsíthető le egy folyó vizének a vizsgálatára. A háztartási tevékenységek környezeti behatásait nagy hiba lenne egy vízi élőrendszer minőségének a megőrzésére korlátozni.

A leszűkített céljával, a hagyományos szennyvízkezelés nem veszi figyelembe a víztisztítás előtt és az után keletkező környezeti behatásokat. A fenntartható vízgazdálkodáshoz egy szélesebb körű szemlélet elkerülhetetlen. A szűk látókörű hatásos víztisztítás helyett, az elérendő cél, a vízhez kötődő emberi tevékenységek természeti behatásainak a minimumra való csökkentése lenne [1]. Amint elfogadjuk ezt a célt, könnyen kimutatható, hogy a ma mindenütt javasolt, sőt előírt műszaki megoldások alapelvei a fenntartható szennyvízkezelés alapelveivel összeegyeztethetetlenek.

Zsákutcában a szennyvízkezelés mai tudománya?

Vajon miért került a szennyvízkezelés mai tudománya ebbe a zsákutcába? A jelenlegi helyzet egy sorozat lélektani, szociális és főleg gazdasági tényező egybeesésének a következménye, aminek az eredete a városok modern kori történetében keresendő.

Ez a tudományág a városi szennyvizek kezelésének a hiányából eredő egészségügyi gondokmegoldására született. A csatornahálózat kiépítése volt ezen az úton az első lépés. A gondot a vízöblítéses vécé elterjedése csak felerősítette. Az is igaz viszont, hogy eleinte a csatornák csaknem kizárólagosan csak háztartási szappanos (szürke) vizet gyűjtöttek be. A korabeli mérnökök szerint a csatornák feladata csak a szennyvíz házakból való eltávolítása volt, nem szükségszerűen a folyóba való kiöntés, ahol az, már a 19. században is kimutatott gondokat okozott. Pontosan ezért építettek nem vízhatlan csatornákat, amelyeknek a célja nem a folyóba való kiöntés, hanem a talajba való szivárogtatás volt. Ez a nagyon gyakorlatias felfogás nemcsak környezetkímélő volt, hanem olcsóbb is, mint a vízhatlan csatornák elhelyezése.

Ebben az időben (a 20. század első felében) fekete (fekáliás) víz nagyon kevés került a csatornába. A városi lakosság túlnyomó többsége, az udvarok hátsó részében elhelyezett pottyantós árnyékszéket használta. Ezeknek, a kellemetlen szagokat terjesztő, latrináknak a rendszeres ürítését, és tartalmuk hasznosítását, a városkörnyéki zöldségféléket termelő gazdák végezték [2].

A vízöblítéses vécék elterjedésével a begyűjtött szennyvíz összetétele megváltozott. A fekáliás víz nagy mennyiségű nitrogén- és foszfor vegyületet juttatott a csatornába. A szakirodalomban fellelhető adatok összevetéséből kiderül, hogy a városi szennyvízben lévő nitrogén 98 százaléka jelenleg a vécékből ered. A nitrogén a vízszennyezés egyik kulcseleme. Ez késztette a szakembereket a városi szennyvizek a lehető leghatásosabb tisztítására. A csatornán keresztül a talajba való beszivárogtatás helyett, a víz tisztítása mellett döntöttek.

Ez a változtatás súlyos következményekkel járt:

A szennyvízben lévő, igen értékes szerves anyagok teljes lebontása, ami a nitrogén, a szén és a foszfor természetes körfogásából való kivonáshoz vezetett.

A tisztítás ürügyén a szerves anyagokban lévő nitrogén, nitrát-, és a foszfor, foszfát ionok formájában való felszabadítását. Ezek az ionok a természetben, mint szennyező anyagok jelentek meg [3].

A vízhatlan csatornahálózat kiépítésével az érintett körzetekben a víz természetes körforgása, ill. áramlása is megváltozott.

Ezek a jelenségek eleinte nem keltették fel a szakemberek figyelmét. A fürdőszoba kultúra és a vécék elterjedésével nemcsak a termelt szennyvíz mennyisége növekedett, hanem a folyók szennyezettsége is. A jelenség ma már a tengerek élővilágát is veszélyezteti.

Ebben az időben a szakemberek egyáltalán nem figyeltek az élővilágban lefolyó jelenségek kölcsönhatásaira. Sajnos ma sem nagyon. Részben ez magyarázza a mai víztisztítási eljárások elterjedését, ami csak egy nagyon rövidtávú megoldásnak tekinthető – ha ugyan megoldásról beszélhetünk… A mai értelemben vett víztisztítás, legjobb esetben is csak egy tüneti kezelés.

A fenntartható vízgazdálkodás – a VÍZGAZDA – kidolgozására fel kellett menni a problémák forrásáig. Ezt megelőzően elemezzük a hagyományos szennyvízkezelés ki nem fejezett alaptételeit, amelyek ma már valóságos dogmákká merevedtek. Ezek az alaptételek a következők:

A környezet kíméléséhez a szennyvizet a lehető leghatásosabban tisztítani kell. A cél tehát a leghatásosabb víztisztítás, és nem a környezeti behatások minimumra való csökkentése lett, annak ellenére, hogy a 91/271-es európai törvény első törvénycikke is ezt írja elő, nem a szennyvíztisztítást.

A begyűjtés és a kezelés egyszerűsítésére a fekete- és szürke-vizet összekeverve kell a csatornába önteni. Ennek a « mindent a szennyvízcsatornába » elv általános alkalmazása lett a közvetlen következménye. Sajnos ez az elv azonos a « mindent a kukába » felfogás alapgondolatával.

A szakemberek számára a városi szennyvíz összetétele egy megváltoztathatatlan adat, aminek a segítségével a víztisztító berendezéseket tervezik. Ez az un. « lakós egyenérték » (équivalent-habitant), aminek a pontos összetételét még a víztörvényekbe is bevezették. Ennek a merev felfogásnak köszönhetően a szakemberek által elfogadott tény, hogy a szennyvizek összetételének a javításával felesleges foglalkozni. A szennyezést a forrásnál megelőző műszaki megoldások keresése teljesen megállt, de a már létező megoldások is félre lettek téve, vagy egyszerűen megtiltva. Erre a legjobb példa a száraz toalettek fejlesztésére, valamint az emberi- és állati fekália értékesítésére irányuló kutató programok teljes hiánya [4].

A berendezések méreteinek a csökkentése érdekében a nem lélegző (anaerob) lehetséges víztisztítási eljárásokat teljesen félretették. Erre csak a nitrát eltávolítás képez egy kivételt.

Feltehetően egyszerűsítés érdekében, a tisztított vizek folyókba való kiöntése lett a szabály. Holott, pontosan ezt kellene minden áron elkerülni.

Minden tudományos adatot félretéve, egyéni víztisztító berendezések engedélyezésére, azonos szabványokat írnak elő a folyóba való kiöntésre és a talajba való beszivárogtatásra. Környezetvédelem szempontjából ez a tévedés súlyos következményekkel jár, de a víztisztítás költségeit is legalább egy nagyságrenddel (tízszeresen) megnöveli.

A hagyományos felfogás környezeti behatásai

Csak a hagyományos víztisztítás környezeti behatásainak a tanulmányozásánál fedezzük fel igazán, az alapvető tévedések következményeit. Itt csupán három alapvető tévedésre hívjuk fel a figyelmet.

Az első tévedés: a tisztítási hatásfok előtérbe helyezése

Egy víztisztító berendezés megítélésekor a tisztítási hatásfok az elsődleges tényező, a többi csak utána jön.

Szem elől tévesztették azt, hogy a szennyvízkezelés legfontosabb célja nem a víztisztítás, hanem a környezet védelme és kímélése. Amint elfogadjuk ezt a kiterjesztett célt, a berendezések elbírálásánál, a környezetvédelmi hatásfokot szükséges megvizsgálni. Itt több tényezőt veszünk figyelembe, többek között:

• A berendezés által fogyasztott, és a működtetéséhez, karbantartásához szükséges – főleg elektromos - energiát. Természetesen figyelembe kell venni a berendezés gyártásánál, elhelyezésénél, valamint a felhasznált adalékanyagok elkészítésénél keletkezett energiafogyasztást is. Különös figyelmet kell fordítani a tisztítási iszap szállítására és kezelésére elfogyasztott energiára.
• A berendezés által okozott szag-, valamint a működésekor és az iszap szállításakor létrejövő zajártalmat.
• A víztisztítási iszap kezelésekor létrejövő környezeti károkat.
• A tisztított vízzel és a tisztítási iszappal a környezetbe juttatott nitrogén mennyiségét. Ezt, az évente és személyenként kidobott mennyiséget, kilogrammban kell kifejezni.
• A tisztított vízzel a folyóba kiöntött felületi feszültséget csökkentő és más káros anyagok (szappan és mosószer, gyógyszer maradékok, stb.) mennyiségét, szintén évente, személyenként és grammban kifejezve.
• A körzetben a csatornahálózat által a természetes vízkörforgásban (a vízáramlásban) létrejövő zavarokat.
• A víztisztítás ürügyén elpusztított – és nitrát szennyezéssé alakított – életanyag (biotömeg) mennyiségét és biológiai értékét. Itt főleg a fekete-vízben (fekáliás vízben) lévő, humuszképző anyagokról van szó.

A víztisztító állomásokat megelőző környezet behatási tanulmányok a fent idézett elemekből néhányat figyelembe vesznek. Ezzel szemben az utolsó – és a legfontosabb – tényező, az emberi ürülék biológiai értéke, a jelenlegi hatástanulmányokban soha meg nem jelenik. Még ha azt a teljesen valószínűtlen eredményt is figyelembe vesszük, ami szerint a vizsgált berendezés a környezetet egyáltalán nem szennyezi, a fekáliában lévő értékes szerves anyagok tömeges rombolása a hagyományos víztisztítás technikáit, a fenntartható szennyvízgazdálkodás, a VÍZGAZDA, lehetséges műszaki megoldásainak a körén kívül helyezi. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a fekáliás életanyagnak a nitrogén, a szén és a foszfor természetes körforgásaiba való helyes visszavezetése a világméretű életanyag gazdálkodás egyik igen fontos eleme. Helyes életanyag gazdálkodás hiányában az emberiség túlélése földünkön kérdésessé válhat. Még a mezőgazdasági szakemberek által sem kellően felismert tény, hogy emberi- és állati fekália hiányában a rendelkezésre álló növényi életanyag a humuszképződés folyamatába csak nagy veszteségekkel vezethető vissza. Hosszútávon, az ásatag energiahordozókat nélkülöző jövő világában, csak a nitrogénben gazdag emberi- és állati ürülék, valamint a szénben gazdag növényi életanyag együttes kezelése teszi lehetővé az élelmiszer termelés fenntartását.

Ez a gondolat vezet a második alapvető tévedés elemzéséhez.

A második tévedés: a nagy természetes körfolyamatok figyelmen kívül hagyása

A szennyvízkezeléssel foglalkozó szakemberek egyszerűen nem veszik tudomásul a víztisztításnak a víz, a szén, a nitrogén és a foszfor természetes körforgására gyakorolt, egyáltalán nem elhanyagolható hatásait.

Amikor a szennyvízcsatornák kiépítését gyakorlatilag mindenhová javasolják (üzleti okokból még oda is ahol ez nem indokolt), nem veszik tudomásul a víz körfogására gyakorolt hatást. Egy sűrűbben lakott körzetben a földalatti-, vagy felszíni tartalékokból kiemelt víz tömege, ami végül a csatornába ömlik, egyáltalán nem elhanyagolható mennyiség. Nagyobb városok esetében a víz természetes körfogásának a megzavarása nagyobb méreteket ölthet. Az a víztömeg, amit a csatorna a folyóba gyorsan visszavezet, a természetes körfolyamat « rövidzárlata ». A csapadékok vizének a talajba való visszavezetése, a természetes folyamat szerves része. Ezt a folyamatot « zárja rövidre » a csatornahálózat.

A fekete-vízzel évente személyenként 80 – 100 kg értékes szerves anyag kerül a szennyvízcsatornába. A benne lévő kb. 10 kg nitrogén és 1 kg foszfor, tisztítás után, nitrát- és foszfátionok formájában [5], csak a környezetet szennyezi.

A nagyméretű életanyag-rombolás mellett a hagyományos víztisztítás nitrát- és foszfát szennyezése csak ennek a technikának egy kevésbé jelentős ártalmát képezi. A szakemberek legnagyobb tévedése abban rejlik, hogy a szennyvízben lévő szerves anyagokat, olyan nem kívánatos hulladéknak tekintik, amit minden áron « el kell tüntetni ». A valóságban a konyhából és a vécéből kijövő szerves vegyületek nem hulladékok, hanem élővilág működésének a nélkülözhetetlen erőforrása, alapanyaga. A víztisztítás ürügyén szétrombolt – és egyrészt nitrát szennyezéssé alakított – szerves anyagok biológiai értéke sokkal nagyobb, mint az a (valóságban csak vélt) előny, amit a víztisztítás adhat. Ennek a gondolatnak a kifejezésére, a 90-es évek elején, a következő alaptörvény fogalmaztam meg:

Az élővilág mai, igen tönkretett állapotában, nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy az emberi ürüléket víztisztítás, vagy biométán termelés ürügyén szétromboljuk [6]. Az ilyen nagyméretű rombolás a vízhez kötött gondokat világszerte csak súlyosbítja.

A szakemberek az életanyag- és vízgazdálkodás közötti szoros kapcsolatokat vagy tagadják, vagy jelentőségét elhanyagolhatónak minősítik. Nézzük meg az általuk felhozott érveket:

1. « A háztartásokban felhasznált víz mennyisége a természetes körforgásban lévő víz térfogatához képest egy elhanyagolható mennyiség. A természetes körfolyamatot nem zavarja. A szennyvízcsatorna hálózat tehát a víz körforgását nem befolyásolja. » Ez a vélemény a városokban használt és egy vidékre eső csapadék mennyiségének az összehasonlításán alapul. A valóságban a vízáramlás megzavarása a városok körzeteiben nem elhanyagolható. Városrendezéssel foglalkozó szakemberek már évek óta javasolják a városokban vízhatlanná tett felületek és területek csökkentését. Nagyobb utak és autópályák mellett hatalmas viharmedencéket építenek, amelyek a nagyobb záporok vizét hívatottak tárolni. Ha egy város lakóinak a számát megszorozzuk a naponta és személyenként fogyasztott vízmennyiséggel, ami Európában kb. 180 liter, egy kisebb-nagyobb folyó vízhozamával egyenlő értéket kapunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a városokban fogyasztott víz igen nagy részét földalatti vízkészleteinkből emelik ki, amit a beszivárgó csapadékok táplálnak. Ezért szükséges a csapadékok lefolyásának a szabályozását is a fenntartható vízgazdálkodás, a VÍZGAZDA, kereteiben tanulmányozni. Ehhez kapcsolódik igen szorosan a teljes esővíz hasznosítás a TELESŐ rendszerrel. Az ilyen rendszerekkel felszerelt város esővíztárolóinak az összessége felér egy hatalmas viharmedencével, amiből a víz, csak lassan, a felhasználás folyamán kerül a folyóba.
   
   
2. « Az emberi ürülékben lévő szerves anyag mennyisége is elhanyagolható a bioszférában jelenlévő anyag tömegéhez képest. » Ez az állítás is nem összehasonlítható adatok egybevetésén alapul. Minden élő faj, az ember behatása is, a közvetlen élet-terében érvényesül. Az emberiség által termelt ürülékben lévő nitrogén a világ mezőgazdaságában felhasznált nitrogén mennyiségéhez képest nem elhanyagolható. A mezőgazdaság az emberi faj élet-tere, amit jobb lenne a bioszférába helyesen visszahelyezni. A világ lakosságának a növekedésével ez a gond egyre súlyosabbá válik. A szennyvíztisztító berendezésekbe vezetett ürülék nemcsak a mezőgazdaság, hanem az egész élővilág számára is nagyrészt elveszettnek tekinthető. A fekáliás víz tisztítása hosszútávon, élelmiszer-termelésünk alapjait ássa alá.
   
   
3. « A harmadrendű víztisztítás a nitrát- és foszfátszennyezést megelőzi. »
   Erre az ellenvetésre már a [5] lábjegyzetben válaszoltunk. A probléma teljes megértéséhez szükséges a hagyományos víztisztítás nitrogén- és foszfor mérlegét tanulmányozni.

A harmadik tévedés : a kiöntési technikák környezeti behatásainak a félre tétele

A szakemberek továbbra sem foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a szennyvizek kiöntési technikáinak a környezeti behatásai nagyobbak, mint a tisztítási technikáké. Minden tisztítás nélkül a talajba helyesen beszivárogtatott szennyvíz teljes környezeti behatása kisebb, mint a leghatásosabban tisztított, de egy folyóba kiöntött vízé. Tévedés tehát a tisztított szennyvizek folyóba öntésének a szorgalmazása, amit a szakemberek ma tesznek. Ennek a tévedésnek több hátrányos következménye van:

1. a viszonylag hatásos tisztítás ellenére a folyók vizének minősége romlik;
   
   
2. a szennyvízkezelés költségei, teljesen feleslegesen, igen magasak;
   
   
3. a legegyszerűbb, a leghatásosabb és a legolcsóbb műszaki megoldásokat mellőzik, vagy alaptalanul megtiltják [7].

A vízi élőrendszerek a legcsekélyebb szennyezésre is igen érzékenyek. Nagy hiba tehát a talaj rendkívüli víztisztító képességét hatásosan kihasználni. Ez a megállapítás vezet majd a VÍZGAZDA második alaptételéhez.

A szakembereknek van egy másik tévedése is, ami a rendelkezésre álló adatok ismeretében, már a csalás határán van. A víztisztító állomások környezeti behatásait a folyóba való, tisztítás nélküli beöntéshez viszonyítják. Ilyen összehasonlítás mindig a víztisztítás előnyeit mutatja ki. A valóság az, hogy az összehasonlítási alap egy olyan helyzet, amit már eleve el kellett volna kerülni. A VÍZDAZDA hat alepelvének ismeretében, az ilyen összehasonlítás tudományosan teljesen hibás, környezetvédelmi és gazdasági szempontból pedig, elfogadhatatlan.

A hagyományos víztisztítás velejáró műszaki hibái és tévedései

Ezekről a szakemberek a nyilvánosság előtt nem beszélnek, ugyanis a hibák kijavítására, félre kellene tenni a hagyományos alapelveket.

1. A víztisztító állomásokban, néhány órás kezelés alatt, a szennyvízben lévő mosószer- és szappanmaradékok, valamint a növekvő mennyiségben jelenlévő gyógyszer maradékok, nem épülhetnek le. Ezek, a vízi élővilágot már alacsony koncentráción is veszélyeztetik [8]. A tisztított szennyvizek folyókba való kiöntése ivóvíz készleteink minőségét is fenyegeti.
   
   
2. Nagyobb záporok után hatalmas mennyiségű víz hígítja a csatornahálózatban tisztításra váró vizet. Egy valóságos zuhataggal felérő vízözön, a csatornákban és a víztisztító medencékben lévő szennyezési terhet, minden tisztítás nélkül a folyóba szállítja. Ennek a megelőzésére a szakemberek az esővíz elvezetésére külön csatornahálózat építését javasolják. Ez a költséges megoldás csak akkor célszerű, ha a második csatornahálózat nem az esővizet, hanem a vécékből kifolyó fekete-vizet gyűjti be. Ezt a gondolatot a KEGYEDI rendszer a városban, c. fejezetben bővebben is tárgyaljuk.
   
   
3. A hagyományos víztisztítás a fekete-vízben lévő nagy mennyiségű fekáliás baktériumot nem képes a vízből kivonni. Amikor a befogadó közeg vize természetes fürdőző helyre kerül, akkor a tisztított vizet, kiöntés előtt még vegyileg fertőtleníteni kell. Ezt nevezik negyedfokú tisztításnak. Az orvosi bioelektronika ismeretében tudjuk, hogy a vegyi fertőtlenítés a víz biológiai tulajdonságait az egészségre kedvezőtlenül megváltoztatja. A kórokozó baktériumok elpusztításával, a fürdőzők számára más, súlyosabb egészségi veszély lép fel.

Mi a helyzet a növényi víztisztítással?

A környezetvédők által annyira kedvelt növényi szennyvíztisztítás környezeti behatásai alig jobbak, mint a mechanikus tisztító állomásoké. Ezek, az « alternatívnak », « környezet-közelinek » nevezett rendszerek, és a hagyományos víztisztító berendezések azonos alapelvek szerint működnek. Feketevizet tartalmazó szennyvizet, semmilyen víztisztító rendszerrel nem lehet környezetkímélő módon kezelni. Helyes száraz toalettek használata esetén [9] a növényi víztisztítás teljesen felesleges, sőt aszályos vidékeken a környezetet is károsítja.

A hagyományos szennyvízkezelés tudománya a nemzetközi mamutvállalatok szolgálatában

A VÍZÖNELLÁTÓ honlap oldalainak az olvasása után egyre több fiatal szakember ismeri fel a hagyományos vízkezelés tudományának az alapvető tévedéseit. Műszaki egyetemek hallgatóitól számos visszajelzés érkezett, amivel az érdekeltek tanáraik, az itt kifejtett gondolatok iránti teljes közönyét, sőt néha ellenséges álláspontját is jelezték. Különös módon, tekintélyes szakember kollégától eddig az itt kifejtett gondolatokra sem ellenvetést, sem építő bírálatot eddig (2016) nem kaptam, egyetlen kivétellel [10]. Ami a többi kollégát illeti, jelenleg még nem történt visszajelzés az itt kifejtett gondolatokra. Ezekkel gondolatokkal természetesen lehet nem egyet érteni, viszont az egésztől elzárkózni nem egy tudományos álláspont. Felvetődik a kérdés: vajon miben keresendő ennek az oka? A tudományos adatok ismeretében az elismert, és tekintéllyel bíró szakemberek miért ragaszkodnak a környezetromboló megoldásokhoz és miért vetik el a szennyezést a forrásnál megelőző műszaki megoldásokat? Nem kétséges az, hogy minden anyagi kényszertől mentes kutatók, az alábbiakban lefektetett alapelvek alapján működő vízkezelési technikákat, már régen kidolgozták volna. A probléma forrása feltehetően anyagi, ill. üzlet érdekek találkozásában keresendő. A jelenleg javasolt technikák, legalább is a nagy vállalatoknak, sokkal nagyobb profitot biztosítanak, mint a VÍZGAZDA olcsó, egyszerű és hatásos megoldásai. Alaposabb vizsgálat azt is felfedi, hogy a jelenleg javasolt technikák a világszerte ismert komoly vízgondok megoldása helyett, azok fenntartását szavatolják. Minél nagyobb a környezet szennyezése, a szennyezés kijavit(gat)ásával annál több pénzt lehet keresni. Olyan ez, mint az aranytojást tojó tyúk, amit nem szabad megelőző megoldásokkal « megölni ».

A csatornahálózat és a közületi víztisztító állomások építésének a kierőszakolása falusi és kisvárosi körzetekben is, ahol ez egyáltalán nem indokolt, nagyon jól szemlélteti a fenti megállapítást.

A csatornahálózat és a közületi víztisztító állomások építésének a kierőszakolása falusi és kisvárosi körzetekben is, ahol ez egyáltalán nem indokolt, nagyon jól szemlélteti a fenti megállapítást.

A közületi szennyvízkezelés és a nem demokratikus döntések

Önkormányzatok szintjén a szennyvízkezelést érintő döntések Európa-szerte letértek a demokratikus utakról. Ez alól Magyarország sem kivétel. A városok és falvak szennyvizeinek a kezelését meghatározó döntésekben a víztisztító berendezéseket szolgáltató vállalatok szakemberei minden esetben nagy súllyal vettek részt, annak ellenére, hogy ezek a döntések kizárólagosan a választott községi képviselők hatáskörébe tartoztak. Közérdekű munkálatok, vagy bevásárlások ügyében a szállító vállalatok szakembereit a döntési folyamatokba bevonni, minden európai államban, tőrvényellenes cselekedet. A közületi beszerzéseket szabályzó törvényeket, a csatornázási és szennyvízkezelési döntéseknél gyakorlatilag sehol sem vették figyelembe. Nyugat-Európában a víztisztító berendezéseket gyártó, forgalmazó és elhelyező vállalatok igazgatósági tanácsaiban majdnem mindig találkozunk választott politikusokkal vagy magas rangú (és nagy hatalmú) állami, vagy városi hivatalnokokkal, akik vállalatigazgatósági mandátumukért, bőkezű juttatásokat kapnak. Nehéz elképzelni azt, hogy ezek az emberek a városi döntéseknél az őket alkalmazó vállalatok közmunka ajánlatait a közösség érdekében esetleg elutasítanák. Itt, egy nagyon jól álcázott érdekközösség jött létre.

Nyugat-Európában még az, elvileg független, egyetemi és akadémiai tudományos körök sem mentesek a vízkezelő berendezéseket gyártó nagy vállalatok befolyásától. Laboratóriumaik és tudományos kutatásaik finanszírozásában ezek a vállalatok adják a legnagyobb részt. Az a tudományos kutató (és itt tapasztalatból beszélek), aki a szennyezésnek a forrásnál való megelőzésén dolgozik, lemondhat a magáncégek anyagi támogatásáról. Viszont ezzel tudományos kutatásaihoz szükséges anyagi forrásokról is elesik. Karrierje holtvágányra fut.

A létrejött érdekközösség határozza tehát meg a vízgazdálkodási politika irányelveit, amelyeket két pontban foglalhatunk össze:

1. A közületi és nagy befektetéseket igénylő központosított berendezések elhelyezése teljes elsőbbséget élvez. Ezeket akkor is elhelyezik, amikor ez sem műszakilag, sem gazdaságilag, sem a környezetvédelem szempontjából nem indokolható.
   
2. A decentralizált és alternatív megoldásokat, amelyek a gondokat a forrásnál megelőzik, rendszeresen félreteszik, ha egyszerűen meg nem tiltják azokat.

Még a nagyvállalatokkal elvileg ellenkező környezetvédőket is sikerült ebbe az érdekközösségbe bevonni. Egy széleskörű, tudományos alapokon nyugvó, gondolkozás hiányában ők is, minden bírálat nélkül, a nemzetközi vízkezelő vállalatok álláspontját fogadták el. Pontosan a környezetvédők követelik mindenütt a környezetromboló és szennyező közületi víztisztító berendezések elhelyezését. Számukra nincs egészséges lakókörnyezet víztisztítás és vízöblítéses vécé nélkül [11].

Figyelmüknek az igazi műszaki problémáról való elterelésére találták ki a növényi szennyvíztisztítást, mint az egyetlen alternatív megoldást. Senki sem vette észre azt a tényt, hogy a növényi víztisztítás is ugyanazon – és hibás – alapelvekre épül, mint az elektromechanikus szennyvízkezelés: a leghatásosabban tisztítani a vizet, nem törődve a következményekkel.

Nagyon tanulságos elemezni, a nemzetközi vállalatokat különben elítélő környezetvédőknek, a vízgazdálkodással kapcsolatos álláspontját. Ezek a jóindulatú emberek nem veszik észre, hogy ezen a téren az orruknál fogva vezetik őket, amíg olyan semmitmondó és felesleges témakörökön töltik ki minden erejüket, mint:

1. Minden egyénnek a « vízhez való joga »;
   
2. A vízről, mint « eladható árúról » való felesleges szónokolás;
   
3. A Riccardo Petrella által elindított « Világegyezmény a vízről » (Charte mondiale de l'eau);

…amelyek földünk vízgondjainak a megoldásához teljesen hatástalanok. A környezetvédők nemzetközi, agyonreklámozott nyilvános konferenciáin mindenről beszélnek, csak a vízgondok valóságos okairól és igen egyszerű megoldásairól nem. Nem tudják, ill. nem akarják tudomásul venni azt, hogy a világszerte tapasztalt súlyos vízgondok eredete pontosan a mamutvállalatok és az általuk megvásárolt szakemberek és döntéshozók javaslatai nyomán elhelyezett technikai megoldásokban keresendő. Eddig egyetlen környezetvédelmi nemzetközi konferencián sem említették, pl. az elektromechanikus szennyvíztisztítás kétségbeejtő környezeti mérlegét.

A megoldáshoz vezető egyik lehetséges út, a VÍZGAZDA

A VÍZGAZDA alapelveinek az ismeretében egy, ma hihetetlennek tűnő, lehetőséget fedezünk fel. Legalább egy nagyságrenddel (tízszer) kisebb anyagi és emberi befektetéssel, a világméretű és sorcsapásként bemutatott, vízproblémákból az emberiség két nemzedék (kb. 50 év) leforgása alatt könnyedén kilábalhat. A ma javasolt nehéz és költséges megoldások helyett, egy merőben újszerű megközelítéssel, alternatív, problémákat megelőző, technikákat kellene alkalmazni. Ezek ma még nagyrészt « tiltott », ill. félretett technológiák.

Amint azt már említettük, a VÍZGAZDA elnevezéssel jelölt tudományág, a szennyvízkezelésen túl, a lakosság fenntartható vízellátását is magába foglalja. Ez sokkal általánosabb és tudományosan alaposabb, mint a közismert ECOSAN, vagy « ecological sanitation ».

A VÍZGAZDA merőben új alapelveit a következő fejezetben tárgyaljuk.