VÍZGAZDA - a fenntartható vízgazdálkodás tudományának a hat főtétele

A VÍZGAZDA merőben új alapelvei

Az alapgondolat

Mindenek előtt magunkévá kell tennünk azt a gondolatot, ami szerint a víz- és az életanyag-gazdálkodás egymástól elválaszthatatlanok. Hozzátenném még azt is, hogy a VÍZGAZDA bizonyos mértékig összefügg a föld klímaváltozásaival és az emberiség energia problémáival is.

Minden javasolt műszaki megoldásnál figyelembe kell venni a víz, a szén, a nitrogén és a foszfor nagy természetes körforgásaira való befolyását. Ennek ismeretében felfedezzük azt is, hogy a fenntartható szennyvízkezelés és a szerves hulladékokkal való gazdálkodás is szorosan összefügg: a kettőt együttesen kell végezni. Ennek a kiszélesített szemléletnek a helyes alkalmazása meghaladja a specializált szakemberek szokásos ismereteit és megkérdőjelezi a szokásos módszertani megközelítést is.

A specializált szakemberek « szemellenzői »

Egyetlen szakterületen megszerzett ismeretek a specialista látókörét a legtöbb esetben leszűkítik, ami néha igen nagy tévedésekhez, ill. hibákhoz vezet. Ennek a szemléltetésére három példát idézek:

Egy szennyvízkezelő berendezés, vagy egy száraz toalett megtervezéséhez a talajképződés és a talaj működésének a területén is igen jó ismeretekkel illő rendelkezni. Ismerni kell a szerves anyagok humusszá való átalakulási folyamatait, valamint a szennyező anyagok leépülésének a lehetőségeit a különböző komposztkészítési és szennyvíztisztítási eljárások alatt. Ismerni kell még a talaj fizikai állaga, élettani tulajdonságai és a növénytakarónak a helyi időjárással ill. klímával való kölcsönhatásait. Ezek az ismeretek számos igen súlyos tervezési hibát megelőzhettek volna. Hiányuk olyan környezetromboló megoldásokhoz vezetett, mint pl. az un. skandináv száraz toalettek, vagy a hagyományos elektromechanikai szennyvíztisztítás kötelezővé tétele a szennyvíziszap « természetközelinek » minősített kezelése.
Nagyon jellemző a szakembereknek a biométán szerves hulladékokból való termelésének a szorgalmazása. Nem lélegző folyamatok alatt a szerves anyagokból metán, széndioxid, nitrogéngáz, kénhidrogén és víz keletkezik. Ez alatt, az erjesztési iszapban, jelentős mennyiségű ammónium nitrát marad. A nyert gázt hasznosítás előtt még költséges tisztításnak kell alávetni. Hőértéke így is sokkal kisebb, mint a, jelenleg sokkal olcsóbb, földgázé. Ezek miatt a biogáz értékesítése nagyon nehéz. Például Franciaországban (többek között Amiens városában), ahol háztartási hulladékokból termelték, de a biogázt, vásárló hiányában, a csillagos eget fűtve, fáklyatoronyban égetik el. Az emésztési iszapban lévő nagy mennyiségű ammónium nitrát, mezőgazdasági hasznosítás esetén, a természetes víztartalékokat szennyezi. A jelenlegi energiaárak mellett, a metánkészítéssel szétrombolt életanyag (biotömeg) értéke sokkal magasabb, mint a metán égetésekor nyert energiáé – amikor azt hasznosítják. A talajtani ismeretek hiányában, a szakemberek a biométan készítést a más, életanyag értékesítő, folyamatok elé helyezik. Ilyen pl. a hőgerjesztő komposztkészítés, ami az egyik leghatásosabb felújítható energiatermelő technológia, életanyag rombolás nélkül. Ezt, az igen olcsó, és sokat ígérő technológiát a szakemberek egyszerűen félretették.
A lakosság vízellátása nemcsak hidraulikai, energetikai és egészségügyi probléma. A vízellátás egy sokkal szélesebb körű nyersanyag gazdálkodás része, amelyik a mezőgazdasági, ipari, erdészeti hulladékok, valamint a csapadékok vizének az együttes kezelésével kapcsolatos. A jelenlegi hivatalos higiéniai felfogás, a ma már tudományosan túlhaladott, 19. századi elméletekre épül [1]. Egy sokkal gyakorlatiasabb megközelítéssel, az ivóvízellátást legalább egy nagyságrenddel olcsóbban és a közegészség hatásosabb védelmével meg lehetne oldani.

[1]
Minden háztartási alkalmazásra klórral fertőtlenített víz használatához való ragaszkodás, nemcsak a közegészség és a környezetvédelem rovására történik, hanem tudományosan is téves nézet. A vegyi fertőtlenítés olyan betegségek kockázatait csökkenti, amelyeket a mai orvostudomány könnyen gyógyít. Viszont olyan betegségek melegágyát veti meg, amelyek nagyrészt ma még gyógyíthatatlanok, vagy nehezen gyógyíthatók. Ezen a téren viszont az elektrokémiai és biológiai ismertek is szükségesek.

A szűk tudományos látókörből eredő hibák és tévedések nagyon gyakoriak, bár ezeket a legnagyobb jóindulattal követik el. Sajnos, környezetvédelmi kérdésekben csak a specialisták véleményére hallgatnak. Egy szakember tekintélyét, egy nagyon leszűkített szakterületben közölt tudományos dolgozatok számával mérik. A széles tudományos látókörű kutatót, aki a kutatásainak a természeténél fogva, kevesebb dolgozatot képes közzétenni, meg sem hallgatják.

Az ECOSAN vagy fenntartható szennyvízkezelés tartományát kibővíteni

A fent említett kölcsönhatások miatt a mindenütt ismert ECOSAN alkalmazási területét ki kell bővíteni. Fenntartható lakossági vízellátás nélkül, nem lehet fenntartható szennyvízkezelésről beszélni.

Ehhez az érdekelt tudományág főtételeit teljesen át kell dolgozni. A következőkben a VÍZGAZDA tudományának a hat főtételét ismertetjük, amiből az első öt a szennyvízkezelésre, a hatodik pedig a lakossági vízellátásra vonatkozik.

A VÍZGAZDA tudományának a hat főtétele

A hat főtételt a következőkben lehet megfogalmazni:

A szürke (szappanos) és a fekete (fekáliás) vizet külön kell begyűjteni és összetételükhöz igazított olyan módszerekkel kezelni, amelyek a fekete- és szürke-vízből erőforrásokat teremtenek. Ezek a vizek csak összekeverés után válnak hulladékká és a szennyvíztisztítás nyomán a környezetre veszélyessé.
Emberi vagy állati ürüléket tartalmazó vizet tisztítási folyamatnak alávetni, földre, természetes vizekbe kiönteni vagy talajba szivárogtatni szigorúan tilos. Ezeket a nitrogénben és foszforban gazdag alapanyagokat, cellulózban gazdag növényi eredetű életanyaggal együttesen kell kezelni.
A fekete-víz feldolgozásának elsődleges célja nem a fekáliás vész elleni küzdelem, hanem a talajok humuszkészleteinek visszaállítása és élővilágának a felélesztése. Ezen a szinten a tápanyag elemek, mint a nitrogén (N), foszfor (P) vagy kálium (K) mennyiségének kisebb a jelentősége, mint a humuszképző anyagok molekularendszereiben elfoglalt helye.
A szappanos szürke-víz egy erőforrás amit mezőgazdasági öntözésre és a földalatti vízkészletek feltöltésére lehet és kell hasznosítani.
Szennyvizek természetes élővizekbe való kiöntését (még tisztítás után is), minden eszközzel kerülni kell. A szürke-víz kezelésére előnybe helyezzük a természetes fény és a talaj tisztító képességét.
A vízellátás területén a víz minőséget a felhasználás igényeihez kell igazítani. Minden vízerőforrás együttes értékesítése érdekében, használatát (beleértve a csapadékok vizét is), azonos jogi kezelésben részesíteni. Elfogadni az a tényt, hogy közvetlen iváson és az ételek elkészítésén kívül, minden többi szokásos háztartási felhasználásra ártalmatlan, de az ivóvíz szabványoknak nem megfelelő víz is megfelelő.

A lakossági szennyvíz kezelése

Az első főtétel

Ami szerint a lakossági szennyvizet szelektíven kell begyűjteni és kezelni. Tudományos szempontból a « mindent a szennyvízcsatornába » rendszer alapelve legalább olyan helytelen, mint a « mindent a kukába » felfogás. A fekete- és szürke-víz, igen különböző vegyi és élettani tulajdonságainak köszönhetően, különálló « testre szabott » kezelést igényel. Ezenkívül a fekete-víz szennyezési terhe nem egy szétrombolásra szánt hulladék, hanem a bioszféra szerves részét alkotja. Ezért kell a fekete-vizet növényi eredetű, cellulózban gazdag anyagokkal együtt kezelni.

A ma mindenütt elfogadott felfogással ellentétben, nem szabad azt hinni, hogy az első főtétel alkalmazása a száraz toalettek városi alkalmazása nélkül lehetetlen. A keletkezett fekete-víz kezelésére az alomszék működési elvét városi környezetben is lehet alkalmazni, száraz toalettek használata nélkül.

Városközpontokban a vécékből kifolyó fekete-vizet egy külön csatorna gyűjti be és egy alomátitató telepre vezeti, ahol megfelelő, cellulózban gazdag hulladékokkal kezelve értékes mezőgazdasági adalékanyagot, komposztot készítenek. Családi, kertes külvárosi negyedekben a vécét használó családok fekete-vizét egy szippantható tartályban tárolják. Ez a szippantott víz is az alomátitató telepre megy. Jelenleg (2017) Franciaországban már legalább 6 alomátitató telep működik.

A termelt szürke-vizet, a jelenleg már kiépített csatornarendszer gyűjtetné be, az úttestekről, járdákról és esetleg a tetőkről lefolyó csapadékvízzel együtt.

A városközpontokból begyűjtött szürke-vizet sokkal olcsóbban lehet kezelni, ill. értékesíteni, mint a jelenlegi szennyvíztisztító megoldásokkal. Olajfölözés és rácsszűrés után a víz nagy betonmedencékben [2], a természetes fény és a levegő hatására mezőgazdasági használatra alkalmassá válna.

[2]
Erre még a jelenlegi szennyvíztisztító állomások, gépezetektől megszabadított betonmedencéi is hasznosíthatók. Olyan helyeken és évszakokban, ahol és amikor öntözővízre nincs szükség, a medencékben derített vizet egy természetes, vagy mesterséges, lassú átfolyású nedves helyekre vezetik. Itt a víz már kristálytisztára tisztul, ill. ülepedik. Ezek a nedves körzetek parkosíthatók, vagy a vándormadarak pihenőhelyévé válhatnak.

A második főtétel

A második főtétel határozza meg azokat a feltételeket, amelyek segítségével a környezetromboló és hosszútávon nem fenntartható szennyvíztisztító berendezéseket a környezetépítő szennyvízkezelési megoldásoktól el lehet választani.

Úgy működik ez mint a vegyészek áltat jól ismert « választóvíz » amelyik az aranyat a közönséges fémektől elválasztja. A szétválasztás alapját az emberi- és állati ürüléket tartalmazó vizek kezelése képezi, azokat a megoldásokat kizárva, amelyek a környezetet károsítják és szennyezik. Az itt fogalmazott feltételek nemcsak a szennyvízre, hanem a hígtrágyára is érvényesek.

A főtétel négy feltételt határoz meg, azaz azokat a megoldásokat, amelyeket minden eszközzel kerülni kell. Az emberi- és állati ürüléket tartalmazó vizeket tilos:

bármilyen tisztítási folyamatnak alávetni;
talajra kiönteni;
talajba szivárogtatni;
élővizekbe vezetni (még tisztítás után sem).

A hagyományos « szanitációval » (ECOSAN) foglalkozó szakember ennek láttán megbotránkozik, ugyanis minden jelenleg ismert és használt megoldást ez a négy feltétel kizár. Egyetlen, jelenleg előírt, szennyvíztisztító vagy kezelő berendezés ezeket a feltételeket nem elégíti ki.

Elemezzünk tehát ezt a négy feltételt.

A szennyvíztisztítás nem más, mint a szennyvízben lévő igen értékes szerves anyagoknak a szétrombolása biológiai oxidálással. Ez érvényes a növényi szennyvíztisztításra is. A nagyméretű szerves molekulák, legyenek azok az ürülékben, vagy a háztartásokban használt szerek többségében, természetüknél és eredetüknél fogva az élővilág részei [3]. A szennyvíztisztítás ezeket az értékes anyagokat szennyezéssé alakítja át.
A talajra kiöntés (pl. hígtrágyák esetében) egy súlyos környezeti ártalom, főleg akkor, amikor mennyisége a talaj természetes tisztítóképességét meghaladja. Van a kiöntésnek egy másik hátránya is: a kiöntött, nitrogénben és foszforban gazdag anyagok, növényi cellulóz hiányában, a talaj humuszképző folyamataiból kimaradnak. A természetes oxidáció után keletkező nitrát és foszfát ionok pontosan úgy működnek mint a műtrágyák: bár a terméshozamokat növelik, a talaj humuszkészleteit elektrokémiai úton « kiégetik ».
Az igaz, hogy a talajba szivárogtatás jobban kíméli a környezetet, mint az élővizekbe való kiöntés, de az előző pontban elmondott hátrányok itt is érvényesülnek.
Az élővizekbe való kiöntésről az ötödik főtétel rendelkezik.

[3]
Még akkor is, amikor szintetikus molekulákról van szó, mint pl. a felületi feszültséget csökkentő anyagok is, amelyeket víztisztítás mellőzésével, a talajba szivárogtatva az élővilág anyagcseréjébe vissza lehet – és kell is – vezetni.

Ezek után felvetődik a kérdés: amennyiben minden jelenleg ismert szennyvízkezelő megoldást a második főtétel kizár, akkor mit kell, ill. lehet a fekáliás vizekkel csinálni?

A főtétel ezt is megadja: a fekáliás vízben lévő nitrogénben és foszforban gazdag anyagokat, cellulózban (szénben) gazdag hulladékanyagokkal kel kezelni. A kétféle anyag együttes kezelése nélkül, az ürülék kikerül a nagy természeti körfogásokból, amelyekben a humuszképződés kulcsszerepet játszik. Az állati- és emberi eredetű életanyag [4] csak növényi eredetű életanyag segítségével képez humuszt. Ez valósul meg a különböző komposztkészítési folyamatok alatt is.

[4]
Bár ez nem tartozik szorosan a szennyvízkezeléshez, de az emberi- és állati tetemeket is pontosan ebbe a humuszképző folyamatokba kellene beépíteni. A jelenleg mindenütt alkalmazott temetés és elhamvasztás környezeti lábnyoma igen nagy, ami a világ lakosságának a növekedésével egyre súlyosabb lesz. Vonatkozik ez a járványokban elpusztult állati tetemekre is, amelyeket hatalmas energiaveszteséggel elhamvasztanak. A tetemek komposztálása az egyetlen környezetjavító megoldás, ami hosszútávon is fenntartható. A VÍZÖNELLÁTÓ Belgiumban indított mozgalma, amit eleinte « compostmortem » néven ismertek jelenleg (2016-ban) már a törvényjavaslat szintjén van. Belgiumban a neve « humusation ». Az új, sokkal olcsóbb és kíméletesebb kegyeleti eljárást így reklámozzák: « Humusation: halálod után a föld újraélesztésével, adj új életet! »

A harmadik főtétel

« A fekete-víz feldogozásának az elsődleges célja nem a fekáliás vész elleni küzdelem (szanitáció), hanem a talajok humuszkészleteinek a feltöltése és élővilágának a felélesztése. »

Itt az egész eljárás új célja van megjelölve. Az is igaz viszont, hogy a régi cél, a szanitáció a VÍZGAZDA rendszerben is megvalósul. Kimutathatóan ezen a szinten van az új rendszer bevezetésének a legnagyobb akadálya. A 19. században kidolgozott és ma már tudományosan túlhaladott higiénikus felfogás a fenntarthatatlan fejődés ideológiája. Ugyanis itt nem tudományról, hanem ferdített tudományos köntösbe öltöztetett politikai ideológiáról van szó, amit egy nagy (pénz)hatalommal rendelkező érdekközösség tart fenn, bármi legyen is annak a gazdasági-, szociális-, környezeti- és egészségvédelmi ára.

A negyedik főtétel

…ami szerint « A szappanos szürke-víz nem hulladék, hanem az öntözéses gazdálkodás és a földalatti vízkészletek feltöltésének az egyik erőforrása ».

Ezt a főtételt is számos, kaptafára szabott tudományosan helytelen vélemény ellen lehet csak érvényesíteni. A rendszert ellenző szakemberek véleménye egy tévedésen alapul. A háztartási szürke-vízben lévő anyagok (néha súlyos) környezeti hatását számos tanulmány igazolja. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a szürke-vízzel való öntözés, nemcsak szennyező, hanem az egészségre is veszélyes.

Sajnos a szakemberek egy nagyon is lényeges körülményt nem vesznek figyelembe. A kérdéses tanulmányok kivétel nélkül az élővizekben (néha szennyvíztisztítás után) keletkezett károkat mérték fel. Más szavakkal: a szürke-víz csak akkor káros a környezetre, amikor az szennyvíztisztító állomásra kerül. Talajba szivárogtatva – és minden előzetes kezelés nélkül a környezeti behatás nulla [5] .

[5]
Ez alól van néhány kivétel. Talaj nélküli sziklás-, karsztos vidékeken és árterületeken szürke-vizet kiönteni, vagy a talajba szivárogtatni, pontosan a környezeti behatások miatt, nem szabad. Ezeken a területeken a második főtétel élővizekre alkalmazott rendelkezéseit kell betartani. A gyakorlatban ez nem más, mint a szürke-víznek a teljes KEGYEDI rendszerrel való kezelése. Ma már a szürke-víz tisztítására pontosan ezért nem javasoljuk a teljes KEGYEDI rendszert, a fent említett helyeken kívül.

Amint azt már említettük, a városokban külön begyűjtött szürke-vizet rácsszűrés, olajfölözés és nyitott medencékben való derítés után a mezőgazdaság talaj menti öntözéssel értékesítheti, ami egyenértékű a talajba szivárogtatással.

Az ötödik főtétel

Az ötödik főtétel az élővizekbe való kiöntésnek a második főtételben előírt rendelkezését a szürke-vízre is kiterjeszti és általánosítja, ezekkel a szavakkal: « Szennyvizek élővízbe való kiöntését – még tisztítás után is – minden eszközzel kerülni kell ».

A vízügyi szakemberek az élővizekbe való kiöntést szorgalmazzák mindenütt. Ennek az egyik legjellegzetesebb példája a kistelepülések kényszercsatornázása, ahol csatornázás előtt már jelenlévő igen olcsó megoldások környezetvédelmi hatásfoka sokkal magasabb volt, mint a legdrágább szennyvíztisztító berendezéseké.

Fontos megjegyzés. Ez a megállapítás az élővizekbe és az ásott kutakba való kiöntésen kívül minden, falvakban hagyományosan alkalmazott, szennyvíz-eltávolítási megoldásra érvényes. Bár nem ez az eszményi megoldás, de a háztartási – fekáliát is tartalmazó szennyvíz – lefolyástalan és növényekkel teli mélyedésbe, vagy árokba való kiöntése is sokkal hatásosabban védi a környezetet, mint a legdrágább jelenleg előírt víztisztító berendezés. Ennek a figyelembevételével a vidéki kényszercsatornázás és szennyvíztisztítás, környezetvédelem szempontjából kimutathatóan egy környezetkárosításnak tekinthető. Ne is beszéljünk a környezetrombolásra (=csatornaépítésre) elköltött hatalmas pénzösszegekről. Kényszercsatornázás helyett elegendő lett volna a kiöntés élővizekbe és ásott kutakba való megtiltása. Ezzel az egyetlen rendelkezéssel, még Magyarországon is, több ezer milliárdos költségmegtakarítást lehetett volna megvalósítani, a környezet hatásosabb védelmével. A belgiumi Vízügyi Kormánybizottságnak ebben az irányban tett javaslatomat még 1996-ban elutasították. A javaslatom elfogadásával csupán Wallonia legalább három milliárd eurós költségmegtakarítást eszközölhetett volna. A javaslat elutasítása annál is inkább érthetetlen, hogy a szennyvízkezelési program végrehajtására elköltött pénzt banki kölcsönökkel (tehát súlyos kamatterhekkel) valósították meg. Az előbbiekben jelzett eszményi megoldást már 2000 decemberében Szegeden, egy magyar szakembereknek tartott előadásomon vázoltam. 2003-tól ez a megoldás a honlapomon magyarul is olvasható volt. Ekkor azt is jeleztem, hogy ezt a pénzbe nem kerülő javasolt programot, az EU-hoz való csatlakozás előtt lehetne akadálymentesen megvalósítani. Jeleztem a lehetséges költségmegtakarítást is.

Nagy városok szürke-vizét is, még mezőgazdasági felhasználás nélkül is, lehet a folyóba való kiöntés mellőzésével kezelni. Amint azt már említettük, fénnyel való derítés után a víz egy lassú átfolyású nedves területre ömlik, ahol a természetes fény és a levegő a derítést befejezi. A vízinövények jelenléte ellenére, itt szó sincs növényi víztisztásról. A szürke-vízben lévő nitrogén tartalom alig haladja meg a felhasznált vezetékes víz nitrogén koncentrációját. A csatornában való tartózkodás, nemlélegző (anaerob) folyamatokkal a nitrát ionok egy részét elemi nitrogén gázra N₂ -re redukálja. A maradékot a vízi növények felveszik. A folyóba gyakorlatilag nitrátmentes és nagyon hatásosan derített víz kerül. A fény a háztartási szereket és a baktériumokat is koagulálja és (teljesen ingyen) a vízből kicsapja. A vízinövények tövére leülepedett iszapot az ott kialakuló baktériumtenyészetek széndioxidra és vízre bontják le.

A ötödik főtétel alkalmazására, a szürke és a fekete-víz kiöntésére a törvényhozónak más-más szabványokat kellene meghatároznia. Egy másik, nagyon lényeges változtatás a külön kezelt szürke- és fekete-víz különböző kiöntési szabványaira térne ki. Ezeknek az új szabványoknak az alkalmazása nemcsak a környezet hatásosabb védelmét biztosítaná, hanem a szennyvízkezelés költségeit is (főleg városközpontokon kívül) legalább egy nagyságrenddel (tízed részére) csökkentené [6].

[6]
Nem csatornázandó körzetekben, a költségek csökkentésére, csak egy példát szeretnék megemlíteni. Jelenleg itt a nagyon drága elektromechanikus – « egyedinek nevezett » – víztisztító berendezéseket írják elő. A VÍZGAZDA alkalmazásával a háztartási szennyvizek szelektív kezelésénél keletkezett – fekália nélküli – szürke-vizet nemcsak kertöntözésre lehetne felhasználni, hanem, minden környezeti ártalom nélkül, egy nagyon olcsó szikkasztóba vagy szórógödörbe is lehetne ereszteni. Jelenleg a szikkasztó használata tiltva van. Azt a szakemberek még nem fedezték fel, hogy a szikkasztó csak akkor szennyezi a földalatti vízkészleteket, ha abba fekáliás vizet engednek. A szennyezés kulcseleme, a nitrogén (amiből a nitrát szennyezés keletkezik), emésztett szürke-vízben kevesebb van, mint a legtöbb városi vízben. Fekáliát nem tartalmazó szappanos szürke-víz, minden környezeti ártalom nélkül a talajba vezethető. Külvárosokban és falvakban azok a családok, akik alomszéket használnak, csak szürke-vizet termelnek, amit kertöntözésre hasznosítanak. Ilyen esetekben a szennyvízkezelési költségek és a környezeti ártalom is a nullával egyenlők. A ház belsejében elhelyezett alomszék legalább olyan kényelmet és higiéniát biztosít, mint a vízöblítéses vécé. Ezzel szemben szennyezés és vízpazarlás helyett, a kertben felhasználható, nagyon értékes szerves, hozamnövelő és talajjavító komposztot termel, miközben az összes kerti- és konyhai hulladékot a kertben értékesíti. A jelenlegi jogi környezetben, az alomszéket használó családokat is, a méregdrága, külföldről importált, elektromechanikus víztisztító berendezések vásárlására kötelezik. A szakemberek sajnos el sem tudják képzelni a fekáliás víz nem termelését.

A fenntartható lakossági vízellátás

A hatodik főtétel

Ez a főtétel két nagyon fontos rendelkezést tartalmaz:

A víz minőségét mindig a felhasználás igényeihez kell igazítani.
Az összes rendelkezésre álló vízforrás kihasználását egy összhangba hozott vízpolitikával kell szabályozni.

Az első rendelkezés csupán egy mai fenntarthatatlan felfogás félretételét szorgalmazza, ami minden háztartási használatra az ivóvíz szabványoknak megfelelő vizet írja elő.

Vízbázisaink minősége nem mindig kielégítő, ami az ivóvíz szolgáltatásra egyre költségesebb műszaki megoldásokat igényel. Itt pl. a vízben lévő nitrát- és növény védőszer szennyezésre és egyes vidékeken a szabványokat nem kielégítő arzén- és vastartalomra gondolunk.

Az alapvető kérdés, amit ilyenkor fel kell tenni a következő: egy személynek naponta mennyi, a szabványoknak megfelelő ivóvízre van szüksége? Tudományos megfigyelésekre alapozott válasz a következő: legfeljebb 5 literre, ami arra vízre vonatkozik, amelyet ivással és az ételekkel elnyelünk. A háztartárban tehát az iváson és az ételek megfőzésen kívül, minden háztartási használatra a szabványoknak nem megfelelő víz is megfelel. Amikor az ivóvíz előállítása költséges, miért kell naponta és személyenként 100 – 150 liter ivóvizet szolgáltatni, amikor abból csak 5 liter kerül közvetlenül az emberi szervezetbe?

A vízközművek szakemberei ezt a döntést azzal indokolják, hogy a VÍZGAZDA megoldásához egy második vízelosztó hálózat kiépítése és kétfajta víz szolgáltatása és számlázása szükséges ami talán még költségesebb lenne, mint a jelenlegi rendszer.

Van viszont egy cseremegoldás is, ami bizonyítottan olcsóbb és a közegészséget hatásosabban védi, mint a jelenlegi rendszer. Erre elegendő elolvasni a dokumentációs oldalon lévő letölthető cikkünket.

Ebben az esetben a jelenlegi vezetékeken nem ivó, hanem un. ártalmatlan, olcsóbb vizet lehet szolgáltatni, aminek figyelmetlenségből kis mennyiségben (néhány liter) való megivása az egészségre nem veszélyes. Iváson és az ételek megfőzésén kívül a háztartásban ezt használnák.

A hatodik alapelv második rendelkezése a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összes víztermelési eljárásnak egyenértékű jogi lehetőséget kell biztosítani.

Jelenleg a jogi gyakorlat egészen más. Az ivóvíz elosztása és értékesítése néhány nagyvállalat féltve őrzött monopóliuma. Az esővíz-hasznosítást néhány európai tagállamban szigorú törvények szabályozzák, és teljesen indokolatlanul korlátozzák. Franciaországban például [7], a törvény az esővíz házon belüli felhasználását tiltja. Még vécéöblítésre is csak vegyi- vagy sugárfertőtlenítés után lehet használni. Középületekben az esővíz vécéöblítésen kívüli felhasználása minden tagállamban tiltva van.

[7]
Franciaországban a törvényalkotó még az esővíz-hasznosítás egyetlen helyes technikai megoldását is betiltotta. A 2009-ben megjelent törvény szerint minden olyan víztároló használata tilos, amelyiknek a belső fala a vízzel vegyi reakcióba lephet. A betonból, téglából és kövekből készült tárolókat tehát nem szabad használni, ezek ugyanis az esővíz természetes savasságát vegyileg semlegesítik, és a vízbe értékes ásványi sókat oldanak be. A vízzel nem reagáló anyagokból (rozsdamentes acél, műanyag, stb.) készült tárolókban az esővíz savas marad, ásványi sókat gyakorlatilag nem tartalmaz. Az ilyen tárolókban lévő víz gyorsan megposhad, a vízvezetékeket korrodálja, tehát háztartási használatra alkalmatlan.

A tetőkre eső csapadékok vizének teljes hasznosítása nélkül nem lehet fenntartható vízgazdálkodásról beszélni. Tiltó- és korlátozó törvények és szabályzatok helyett az esővíz teljes felhasználását és a megfelelő térfogatú (legalább 160 liter tároló térfogat [8] minden négyzetméter tetőhöz) tárolók elhelyezését kellene kötelezővé tenni, és elhelyezésüket anyagilag támogatni.

[8]
Mérsékelt égöv alatt (pl. Európában) az évi csapadékmennyiség 500 és 1200 mm között van, ami négyzetméterenként, évente 500 – 1200 liter vizet jelent. Állandó használat esetén, a tároló eszményi térfogata csak a tetőfelület vízszintes vetületének a nagyságától függ. A tároló térfogatát tehát nem a család vízigényeihez, hanem a rendelkezésre álló tető felületéhez kell igazítani.

Törvénybe kellene iktatni azt az alapelvet is, ami szerint minden család megtermelheti a saját fogyasztásra szánt ivóvizet, minden törvényes minőségi korlátozás nélkül. Ami – például az esővízből – termelt ivóvíz minőségét illeti, a magánszférában termelt és ott, helyben felhasznált víz esetében csak tanácsolt, de nem kötelező minőségi előírások lehetnek. Ez természetesen vonatkozik a kút-, talaj-, forrás- és folyóvizek fordított ozmózissal való kezelésére is. Ezzel a technikával ezekből a vizekből éltető minőségű ivóvizet lehet nagyon olcsón előállítani.

A hatodik főtételnek van egy városrendezési vetülete is. A ma nagyon divatos tetőteraszokról és füvesített tetőkről esővizet háztartási használatra nem lehet begyűjteni. Száraz, aszályos vidékeken, a fenntartható vízgazdálkodás érdekében, a az ilyen tetőzet elhelyezését nem kellene tanácsolni.

Ezekkel a jogi döntésekkel, természetes víztartalékainkra nehezedő nyomást jelentősen le lehetne csökkenteni. A fogyasztott víz önköltségi ára nagyon csökkenne, nem is szólva a vegyileg fertőtlenített víz használatának a csökkenésével létrejövő közegészség-javulásról.

Az esővíz-hasznosítás elterjedésével, a természetesen lágy víz fogyasztásával, a szennyvíz szennyezési terhe is csökkenne [9]. Ezen a szinten a lakossági vízellátás és a szennyvízkezelés közötti igen szoros kapcsolat láthatóvá válik.

[9]
Nagyon kevés vízkövet tartalmazó esővíz használatakor a szappan, a mosó- és mosogató szerek mennyiségét 30 - 60%-al le lehet csökkenteni. A szappanok, és háztartási szerek nagy része a vízben lévő vízkő semlegesítését szolgálja. Ezek a felületi feszültséget csökkentő anyagok a hagyományos víztisztító állomásokon átmennek, és a folyók élővilágát fenyegetik. A teljes esővíz-hasznosítás tehát a szennyezést a forrásnál megelőző megoldások egyike. Néhány európai tagállamban ezt korlátozza jelenleg a törvényalkotó. Az esővíz vécéöblítésre való felhasználása, a szennyezést annyiban növeli, hogy az erre elpazarolt lágy víz helyett, pl. mosásra, mosogatásra, tisztálkodásra kemény városi vizet használnak. Kemény vízzel több mosó- és mosogatószert kell használni, ami a szennyvizek szennyezési terhét csak növeli.

Az európai törvények és a VÍZGAZDA

Befejezésül csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy a VÍZGAZDA főtételeinek az alkalmazása nem ütközik az európai törvényekbe, sőt azok szellemét maradéktalanul követi és gyakorlati megoldásainak az elhelyezését lehetővé teszi. A vízgazdálkodás területén az európai törvények is csak alapelveket tartalmaznak és azt az egyetlen követelményt, ami szerint egyik tagállam sem hozhat olyan törvényeket, amelyek a környezetet kevésbé védik, mint az európai előírások. Alkalmazásukra felhasznált műszaki megoldások kiválasztását a tagállamokra bízza ami azt jelenti, hogy bármelyik tagállam áttérhet azonnal a VÍZGAZDA rendszerre az európai törvények megszegése nélkül.

Egy ilyen döntésnek az egyik következménye a környezet hatványozottan hatásosabb védelme és a vízgazdálkodáshoz kötött költségek erős csökkentése lenne. A másik következmény azt hozná, hogy kb. egy év elteltével, amikor a VÍZGAZDA fölénye bizonyítást nyert, Európából sőt az egész világból a szakemberek Magyarországra jönnének a rendszert tanulmányozni. A VÍZGAZDA rendszert ismerő, és tapasztalattal rendelkező helyi vállalatok a vízkezelési piacon nagy előnyre tennének szert.

Az olvasás folytatására kattintson a fenntartható vízgazdálkodás alapelemei c. fejezetre.

ELEJÉRE