A TELESŐ rendszer elhelyezése

Gyakorlati tanácsok egy házi esővíz-hasznosító rendszer megvalósítására

Az alábbiakban közölt adatok és tanácsok csak a TELESŐ rendszer elhelyezésére érvényesek. Más rendszerek elhelyezésénél az itt megadott tanácsok rossz megoldásokra vezethetnek, de ennek a fordítottja is igaz: más rendszerekre vonatkozó tanácsok a TELESŐ rendszer elhelyezésénél jelentős többletköltségeket vonnak maguk után.

A TELESŐ rendszer elhelyezése csak jól átgondolt tervek alapján ajánlott. Ehhez mindenek előtt a jelen honlap esővízhasznosítással foglalkozó fejezeteit kell igen figyelmesen elolvasni, építkezés esetén a tervező építésszel, a tervek elkészítése előtt elolvastatni. Az esetleges kérdésekre, villámpostán válaszolok. A rendszer helyes használata érdekében igen fontos az esővíz minőségével kapcsolatos elméleti részeket is elolvasni.

A rendszer esetleges hibáit több mint 30 éves tapasztalat alapján sikerült a minimumra csökkenteni. A használók százainak a megfigyelései és megjegyzései alapján mondhatjuk, hogy az esetleges problémák megelőzése egyszerű, de a legtöbbet a tervek helyes kidolgozásával kerülhetjük el. Az esővíztároló és a hozzávaló bekötések elhelyezése a ház terveit is módosíthatja. Az utólagos módosítások nagy többletköltséget vonzanak.

Ismételjük, hogy a tároló nem más, mint egy földalatti vizes barlang mesterséges utánzata, amiben az esővíz jó állapotban megmarad. Ehhez nagyon fontos a tároló föld alá helyezése. Az esővíz savasságát csak beton-, tégla-, vagy mészkő falak biztosítják. Műanyag- vagy fémes tárolóban a víz nagy valószínűséggel megposhad.

Felhasznált anyagok a tetőhöz, és az ereszekhez

A megfelelő anyagok

Tetőfedésre olyan anyagokat használjunk, amelyek a víz minőségét nem rongálják. Ide tartozik a hagyományos, lehetőleg zománcozott, cserép, hogy a moha ne ragadjon rá, a természetes palakőből készített tető is nagyon jó, nem is szólva az üvegtetőről. Az esővíz minőségének szentelt fejezet fenntartásait figyelembe véve, a cinkből készült tető is megfelel. A mesterséges pala, a horganyzott bádog és a műanyagtető is, bár némi fenntartásokkal, megfelel.

Ereszeket cinkből, horganyzott bádogból, rozsdamentes acélból, műanyagból, valamint égetett cserépből is lehet készíteni.

Ha a meglévő tető nem megfelelő anyagból van, az ivóvíz előállításához a fordított ozmózis berendezés nélkülözhetetlen. Ekkor a kerámiaszűrő már nem elegendő. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a tetőfedést újra kell kezdeni. A nem megfelelő tető anyagra tehát mindig van valamilyen szűrési megoldás.

A réz, az ólom és az alumínium

A réz és az ólom a mindig savas eső vizében gyengén oldódik és mint nemkívánatos anyag a tárolt vízben is megjelenik.

Bár eddig TELESŐ rendszerrel felszerelt berendezésekben az ivásra szánt vízben a szabványokat meghaladó mennyiséget soha nem mértünk, amennyiben a nehézfémek esetében a legkisebb kétely merülne fel, jobb a vizet a kérdéses fémre elemeztetni. Egy ilyen részleges elemzés nem kerül sokba. Ha a mért koncentráció az ivóvíz szabványokat meg is haladja, a begyűjtött vizet, iváson és főzésen kívül minden másra lehet használni – veszély nélkül. Ilyenkor ivásra, mint azt már említettük, és főzésre a szokásos kerámia mikro-szűrő helyett, a vizet egy fordított ozmózis rendszerrel kell előállítani.

A fazsindelyes tető

Hegyvidékeken gyakran hasznának ilyen tetőfedő anyagot. Sajnos a fatető esővíz begyűjtésére nem nagyon alkalmas. A ráhulló víz egy részét a fa visszatartja és az eső végén elpárologtatja: gyengén szitáló esőből kevesebb jut a tárolóba. Az ilyen tetőt használók a veszteséget 5%-ra becsülik.

A legnagyobb gondot azonban a begyűjtött víz minősége okozza. A fában lévő illó olajok és a lignin a víznek barna színeződést adnak. Az évek folyamán ez a színeződés fokozatosan csökken, végül halvány sárgáról 5 – 6 év után színtelenné válik. A barna szín oka a vízben lebegő (szuszpenziós) szilárd szerves anyagok amelyek a baktériumok robbanásszerű szaporodásához vezetnek. Szerencsére ezek a baktériumok az egészségre nem károsak. Viszont barna vízben fürödni nem kellemes. Türelmesen ki kell várni a zsindelyek öregedését, amikor a begyűjtött víz végre tiszta lesz.

Mesterséges tetőfedő anyagok

Lehetőleg kerüljük a könnyű mesterséges tetőfedő anyagokat, mint a cserepeket utánzó olcsó műanyag (egyik márka a «Derbygum») burkolatot. Több használó panaszkodott a víz «gumi» szaga miatt, amit még az aktívaszén szűrő is nehezen tud kivonni. A gyakran felújítandó aktívaszén szűrőelemek ára miatt több család lemondott az esővíz használatáról – még vécéöblítésre is. Más használók viszont az ilyen tetőről teljesen szagtalan vizet gyűjtenek be. A tetőfedő anyag minőségi különbségei feltehetően a gyártó cégtől függenek. Olcsó és könnyű műanyag tetőknél jobb tehát ebben az ügyben a kereskedőt megkérdezni.

Kátrány és bitumen alapú tetőknél a kellemetlen szag egy – két év alatt eltűnik. Addig viszont a víz csak kertlocsolásra alkalmas.

A tetőfedő anyagok gyártása nagyon gyorsan fejlődik. Számos levelezőm számolt be sikeres TELESŐ rendszerről új tetőfedő anyagokkal, mint az EPDM (etilén propilén dién monomer), TPO (termoplasztik poliolefin), vagy még a jó öreg PVC (polivinil klorid). Az ilyen tetőkről begyűjtött víz, bár szagtalan, nem tudjuk milyen anyagok (monomerek, katalizátorok, festékek, stb.) oldódhatnak be róluk a vízbe. Erről tanulmány tudtommal még nem készült. Nem tudjuk azt sem, hogyan viselkednek ezek az anyagok az öregedés alatt, valamint a nap ultraibolya sugarainak a hatására. Jobb tehát az óvatosság, ami nem jelenti azt, hogy ezeket az olcsó és könnyű anyagokat eleve elvessük. A kockázati tényező a használónak kedvez: nagyon kicsi annak a valószínűsége, hogy a beoldott nemkívánatos anyagok még külsőleges használatnál is gondot okoznának – kivéve az allergiában szenvedőknek. Az ivóvíz előállításánál a kerámiaszűrőben lévő aktívaszén betét ezeket a nemkívánatos anyagokat megköti. Óvatosságból nem árt a nem ivásra szánt vizet is egy külön aktivszénnel szűrni. A szűrőelemek rendszeres cserélése a víz önköltségi árát megemeli. Amint azt már említettem, a nem helyesen kiválasztott tetőfedő anyag, a szűrésnél többletköltséggel jár.

Lapos és gyepesített tető

Betonburkolatú lapos tető nagyon megfelel, kivéve ha rendszeresen járnak rajta, mint egy teraszon.

A gyepesített tetőt jobb elfelejteni. Ilyen tetőkről esővizet begyűjteni nagyon körülményes. Nem is beszélek a vízhatlansági problémákról és a megerősített (költségesebb) tetőszerkezetről, amit az ilyen tető megkíván. A növények kisebb záporok vizét egyszerűen elpárologtatják: a víz nem kerül a tárolóba. Nagyobb esők egy része begyűjthető, de a víz minősége nagyon rossz. A barna színű víz, ami a tárolóba kerül, nagy mennyiségű humuszt tartalmaz szuszpenzió formájában. Ez a baktériumok eszményi táptalaja. A szűrők nagyon gyorsan telítődnek és az elemeket gyakran kell cserélni. A nyert víz önköltségi ára magas.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyepesített- és/vagy lapos tető elhelyezése egy nagyon értékes lakható térfogatot szüntet meg: a padlás teret. Ez utóbbi még későbbi használatra szánt lomok, vagy kevésbé használt tárgyak tárolására is kitűnő. Amikor a család megnövekedik, a padlás teret viszonylag szerény költséggel lakhatóvá lehet tenni. Lapos tető esetén erről le kell mondani.

Az azbeszt tető problémája

Régebben a mesterséges pala zsindelyekbe azbesztet is kevertek, amit «Eternit» néven árultak. Ma már az ilyen zsindelyek gyártása és elhelyezése tilos. A régi mesterséges palatetőkről begyűjtött víz azbesztet nyomokban tartalmaz, amit még a kerámia mikro-szűrő sem szűr ki. Akik ilyen tetőkről gyűjtik az esővizet, eddig nem találkoztak különösebb egészségi problémával. Az azbeszt mérgező hatása lenyelés esetén nem bizonyított. Az emésztőrendszeren minden kár okozása nélkül átmegy. Ezzel szemben az azbeszt, belégzéssel bizonyítottan tüdőrákot okozhat. Jobb tehát az azbeszt tető padlás terében nem tartózkodni. Akik félnek az azbeszt esetleges mérgező hatásától, ivóvizüket kerámia mikro-szűrő helyett fordított ozmózissal állítsák elő.

Vízhatlanító szerek a tároló falaira

Munkatársam, a kanadai építész André Leguerrier, áttanulmányozta a kereskedelemben található vízhatlanító szereket, amelyeket víztároló medencéhez használnak. Jelenleg egyre több ilyen anyagot árulnak, amelyeket a tároló belső falaira rá lehet kenni. Sajnos a gyártó cégek az esővíz hasznosításával nem foglalkoznak. Így az anyag sav semlegesítő képességét nem ismerik. Egy esővíztárolóban a víz savasságát feltétlenül semlegesíteni kell. Több levelezőm visszajelzése szerint, azok a kenhető anyagok, amelyek a vízhatlanító polimereken kívül még cementet is tartalmaznak, képesek az esővizet semlegesíteni. Nagyobb tároló építésénél jobb tehát a tervezett anyagot először, kisebb méretekben kipróbálni. Erre egy teknőt kell szerezni, aminek belsejére a tervezett vízhatlanító anyagot rá lehet kenni és esővizet tárolni benne. Ha az esővíz néhány óra után semleges lesz, az anyag megfelel. A próbához vagy pH-mérő, vagy indikátor papír szükséges.

Ami a tároló előtt van a rendszerben

Az ereszcsatornák tervezése és karbantartása

A tetőre hulló faleveleket az ereszcsatorna lefolyó csövére helyezett ráccsal vissza lehet tartani. Egyesek vékony drótrácsot helyeznek (kb 5-8 mm-es lyukakkal) az ereszcsatorna fölé a teljes hosszon. Ez is visszatartja a faleveleket, de az esetleges döglött madarakat, egereket, patkányokat is. A rácsokat és az ereszeket évente legalább kétszer – tavasszal és az ősz végén – ellenőrizni kell. Szükség esetén az ereszekből a port vagy iszapot el kell távolítani. A kereskedelemben a lefolyócsőbe helyezhető levélszűrőket is árulnak. Az elhelyezésüket a dugulás veszélye miatt nem nagyon ajánlom. Részleges duguláskor a lefolyó víz egy része elvész és nem jut a tárolóba.

A ház terveinek az elkészítésénél figyelembe kell venni az ereszek karbantartását is. Az ereszekhez létrával könnyen hozzá kell tudni férni.

A tetőről lejövő víz előszűrése

Az ereszcsatornából kifolyó vizet, mielőtt az a tárolóba kerül, a legnagyobb szennyeződésektől jobb megszabadítani.

Erre az egyik leghatásosabb eszköz az ereszcsatorna alá helyezett műanyag szűrőkosár amit egy műanyag vízelosztó tartályba kell elhelyezni. A kosarat a tartályból, kiürítésre rendszeresen ki kell emelni. Van aki betontartályba helyezett homokszűrőt használ, ami nagyon hatásos, viszont elég drága.

Árulnak még 100 mikronos likacsú falevél szűrőt is, aminek a szűrőeleme egy műanyag szivacspárna. Ezt a szűrőt minden nagyobb zápor után tisztítani kell.

Nagyon poros és száraz vidékeken néha hetekig, sőt hónapokig nem esik az eső. A száraz időszak utáni első zápor nagy mennyiségű port vihet a tárolóba, ahol az, iszap formájában lerakódik. Ide nem felesleges minden lefolyócső alá egy kb. 50 literes, jó fedett, ülepítő medencét elhelyezni. A túlfolyót, amit a tároló felé menő csőre rákötünk az ülepítőben, egy lefelé fordított könyökcsővel látjuk el. Ez akadályozza meg a vízen úszó szennyeződések továbbjutását. A rágcsálók és a békák behatolásának a megakadályozására, az ülepítő fedelét gondosan le kell zárni.

A száraz évszak utáni első zápor által szállított por tárolóba jutását egy nagyon ötletes, gémeskút szerű szerkezettel meg lehet akadályozni. Egy jó barkácsoló ezt el is tudja készíteni. Az eresz lefolyó melletti szakaszába egy kb. egy méteres billenő szakaszt kell beépíteni. Ez az eresz szakasz egy vízszintes tengelyen fordulva lefelé billenhet, vagy visszamehet az eredeti helyére. A mozgó ereszt egy vizes hordóba helyezett úszó mozgatja fel vagy le. Felső helyzetben, amikor a hordó tele van vízzel, a mozgó eresz a rendes helyén van: a víz a tárolóba ömlik. Amikor a hordó üres, az úszó az ereszt lehúzza és az esővíz a hordóba folyik. A száraz évszak alatt a hordót ki kell üresíteni. Az első zápor eleje, a tető és az ereszek porát a hordóba önti. Amikor a hordó megtelik, az úszó a mozgó ereszt újra a rendes helyére tolja, és a tárolóba már tiszta víz ömlik.

Ez a megoldás hatásos, de figyelmet igényel. Ha elfelejtjük a hordót kiüríteni a rendszer mintha ott sem lenne: nem működik és a por csak a tárolóba kerül. Szerintem a lefolyók alá helyezett ülepítők, vagy szűrő kosarak és egy jó derítő medence minden esetben jó eredményt ad. Igaz az ülepítőket rendszeresen ki kell kotorni, a szűrő kosarakat pedig megtisztítani. Sok háztartásban a víz közvetlenül a derítő medencébe folyik. Ez is jó megoldás, bár nagyon poros vidékeken a por bekerülhet a tároló medencébe és onnan a szűrőelemekbe, amelyeket kissé gyakrabban kell karban tartani, ill. cserélni.

Az esővíztároló elhelyezése

Az esővíztároló helyes méretezése

A tároló méretezésénél követnek el legtöbben hibákat. Akik nem gondolkoznak a helyes méreteken, tárolójukat mindig túl kicsire méretezik. Az ilyen tároló gyorsan megtelik és esős időben a túlfolyón sok víz vesz kárba. A túlfolyón elveszett víz viszont száraz időben nagyon hiányozni fog. A helyes méretezés annál is inkább fontos, mert utólagos kijavítása nagyon sokba kerül. Eszményi esetben a házat már úgy tervezik, hogy az adott lehetőségekhez képest, tetőfelülete a lehető legnagyobb legyen: nagy tető = sok begyűjtött esővíz és ennek az állításnak a fordítottja is igaz.

Sokan azt hiszik, hogy a tárolót a család nagyságához kell igazítani. Ez csak akkor helyes, amikor a tető igen nagy: több vizet «termel», mint a család szükséglete. Ilyenkor csak akkora tároló kell, mint ami a szükségleteket kielégíti. Az esetek túlnyomó többségében a tető túl kicsi ahhoz hogy a család teljes vízszükségleteit fedezze.

Egy másik, igen gyakori tévedés azt hinni, hogy a tároló méretei az évi csapadékmennyiséggel arányosak. Ennek pontosan a fordítottja az igaz: minél aszályosabb egy vidék, annál nagyobb tárolóra van szükség. Még hozzáadnám: nem folytonos használat esetén (nyaralók, hétvégi házak), a tároló nagyobb, mint állandóan lakott családi házaknál. Egy nyaraló tetejéről egy év alatt begyűjtött esővizet a két nyári hónapban használják el.

Állandó használat mellett, mérsékelt égöv alatt, a tároló térfogata kizárólagosan a tető felületének a vízszintes vetületétől függ. Kiszámítása egyszerű: minden nézetméter vízszintes tetővetülethez legalább 160 liter tároló térfogat szükséges. Például egy 10x10 méteres (100 m²-es) családi házhoz egy legalább 16 m³-es tárolót kell építeni. Ez a térfogat a tároló- és az derítő medence együttes térfogata. Tervezésnél a kapott értéket mindig felfelé kell kikerekíteni.

Nagy általánosságban, a derítő medence az össztérfogat kb. egy ötöd részét (20%-át) foglalja el. Nyugat-Európában az előregyártott beton tartályok olcsóbbak, mint az épített tárolók. Magyarországon talán az épített tárolók az olcsóbbak.

Előregyártott tárolók elhelyezésénél a számított térfogatot több, kisebb méretű tároló sorozatba való összekötésével is el lehet érni. Például egy 110 m² alapterületű házhoz elméletileg 18 m³ tárolótérfogat szükséges. Ezt egy 10+5+3 m³-es tárolók egybekapcsolásával el is lehet érni. Ebben az esetben a tetőről lefolyó vizet a 3m³-es tárolóba vezetjük, ami a derítő medence lesz. Innen folyik a víz a másik két tárolóba. Biztonságosabb azonban a rendszert kissé túlméretezni és 10+5+5 m³-es tárolót elhelyezni [1].

Több tároló elhelyezésénél a víz az egyikből a másikba folyik. Az összekötő csövet jobb a tároló felső részére tenni 1 – 2 cm-rel a túlfolyás szintje alá. Az esetleges földmozgásból eredő csőtörések elkerülése végett, jobb az összekötő csöveket hajlékonyra tervezni. Egy vastag gégecső erre a használatra megfelel. Felső átvezetésnél minden tárolóba külön szívócsövet kell elhelyezni, amit elzáró csapokkal felszerelt csőrendszer köt össze a házi szivattyú teleppel. Van aki az összekötő csöveket a tárolók aljára szerelteti. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy a különböző tárolókban a közlekedő edények törvénye szerint, a víz szintje kiegyenlítődik s így egyetlen szívócsővel üzemel az összes tároló. Az elrendezés hátránya az összekötő cső repedése esetén, az összes tárolóban lévő víz elveszítése.

A derítőmedencében az ülepítőből jövő vízben lebegő szilárd szennyező anyagok a medence aljára iszap formájában rakódnak le. Más, a víznél könnyebb szennyeződések, a víz felületén úsznak. Ezért kell a derítő túlfolyóját, amelyik a tárolóba folyik, egy lefelé fordított könyökcsővel felszerelni, a derítő oldalán.

Milyen anyagból legyen a tároló?

A felhasznált víz minőségének a javítására olyan anyagokat kell kiválasztani ami az esővíz természetes savasságát semlegesíti. Ezért kell mellőzni a műanyag és a fémes tároló tartályokat. Esővíztárolónak három anyag jöhet számításba: a beton, a malterral burkolt téglafal és a természetes mészkő [2].

A műanyagtárolók (PVC, polietilén, polipropilén) ezzel szemben sokkal olcsóbbak, könnyebben szállíthatók és elhelyezhetők, mint a betontárolók. 2009-ben egy kísérletet végeztünk a PVC tárolók felhasználását illetően. Egy 80 m²-es tetőről a vizet egy 1500 literes beton derítőmedencébe vezettük. A derítőmedence túlfolyóján kijövő, teljesen semlegesített vizet, 5 darab 2000 literes földalatti műanyag tartályba vezettük. Ezekben a tárolókban a víz azóta is megőrzi igen jó minőségét. A kisméretű beton derítőmedence műanyagtárolókkal összekötve bizonyul a leggazdaságosabb megoldásnak.

A már meglévő műanyagtárolókba egy kötél segítségével, mészkő darabokkal teli, zsák hálókat lehet leereszteni. Itt ki kell kísérletezni azt a mészkő mennyiséget, amelyik elegendő a semlegesítésre.

A tároló vízhatlanná tétele

A tárolóba behatoló talajvíz, a begyűjtött esővíz minőségét nagyon ronthatja. Ezt elkerülendő, a tároló falainak a külső felét kátránnyal, vagy más vízhatlan anyaggal kell bekenni. A falak belső része viszont egy vékony, de igen sima malter vakolatot kap. Malter helyett egyesek korszerű, cementet tartalmazó polimer vízhatlanító anyagokat használnak. Kerülni kell, a cementet (ami a vizet semlegesíti) nem tartalmazó vízhatlan anyagokat.

Nagyon régi esővíztárolók

Régi várakban, katonai erődítményekben gyakran találkozunk több száz éves, mészkőből épített esővíztárolókkal, amelyekben a víz még mindig tiszta. A múlt század elején épített brüsszeli házak pincéiben mindig volt esővíztároló aminek vizét főleg tisztálkodásra és mosásra használták. A mosókonyha (és sokszor a konyha is) mindig a pincében az esővíztároló mellett volt, aminek vizét úgy csapolták meg, mint egy hordót. Az esővíz egy nagyméretű sárgaréz csapon folyt a kőből készült mosóteknőbe, vagy a melegítő rézüstbe. Érdemes megjegyezni, hogy az általunk látogatott régi brüsszeli házak esővíztárolóinak a térfogata a tető felületéhez képest minden esetben közel állt a fent javasolt értékekhez. Az 1930-as évek után mindenhová bevezették a városi vizet és elhitették a lakossággal, hogy az esővíz «nem higiénikus». Sok régi víztárolót vagy betemették törmelékkel, vagy pincehelységgé alakították át. 1985 óta egyre több régi víztárolót restaurálnak és helyeznek újra működésbe. A brüsszeli önkormányzat néhány éve anyagi támogatást is ad ezekre a munkákra.

A francia Bretagne tartományban a kutak vize hagyományosan rossz minőségű volt – még a vegyi mezőgazdaság és az ipari sertéstenyésztés bevezetése előtt is. Minden ház mellett volt egy földalatti, mészkőből készült nagy esővíztároló. A lakosság ivásra is, évszázadokon keresztül ennek a vizét használta. Csak a jószágot itatták az ásott kutakból. Az 1950-es évektől ott is fokozatosan mindenhová bevezették a városi vizet. A házak vízhálózatra való bekötését kötelezővé tették annak ellenére, hogy a csapvíz a legtöbb városban és községben igen rossz minőségű volt. Az ipari sertéstenyésztést nagyon kifejlesztették, aminek a következtében a hígtrágyából a víztartalékokban erős lett a nitrát szennyezés. Bretagne-ban 2000 óta egyre több TELESŐ rendszert helyeztek el, ami a hatóságok dühét váltotta ki. 2008-ban az esővíz házon belüli felhasználását Franciaországban törvényileg betiltották [3] .

A víztárolóhoz használt beton minősége

A tároló betonjának minőségét illetően TELESŐ rendszert használók részéről gyakran kapok aggódó kérdéseket. A legtöbb cementgyárban ipari- és háztartási szemetet, valamint szárított szennyvíztisztítási iszapot égetnek, amit «helyettesítő üzemanyagnak» neveznek. Felvetődik a kérdés: vajon az üzemanyagban lévő mérgező anyagok nem kerülnek-e bele a gyártott cementbe és a tároló betonjából a begyűjtött esővízbe? A kérdés jogos, ugyanis a cementgyárak füstgázaiban gyakran jeleznek mérgező dioxin vegyületeket. Azonkívül a cementgyártásnál elégetett hulladékokban nehézfémek is lehetnek.

A betonozáshoz használt un. Portland-féle cementeket 1700°C-n égetik. Ilyen magas hőmérsékletet egyetlen szerves molekula sem bír ki: széndioxiddá és vízzé ég. A nehézfémek egy része ezzel szemben a cementbe kerülhet. Szerencsére, ezen a hőmérsékleten a nehézfémek a cementbe vízben oldhatatlan oxidok és szilikátok formájában épülnek be. A cementgyárak füstgázaiban megfigyelt dioxinok a kéményben lehűlt gázokban keletkeznek.

Elemzési kampányaink alatt egyetlen betontárolóból kiemelt vízmintában nem találtunk az ivóvíz szabványait meghaladó mennyiségű nehézfémet. Városi vizekben, ezzel szemben még a törvény is megenged időleges érték túllépést.

Előregyártott betontárolók

Előregyártott betontárolókat rendszerint hengeres, vagy ovális-hengeres formában árulják. A rezgetett vasbeton a használatnak megfelel, bár néha kisebb módosítások hasznosak lehetnek. Ha a belső falak nem elég simák, malterral le lehet őket simítani. Nagyobb tárolókban hasznos a «padlózatot» a mélypontba helyezett zsomp kialakításával módosítani. Erre a témára még visszatérünk.

Ügyelni kell a lejárati nyílás nagyságára, amelyen még egy testes embernek is könnyen át kell férnie, még akkor is, amikor egy létrát is leeresztettünk a tárolóba. Az igen nehéz beton fedőnyílást, könnyebben felemelhető, erősített alumínium lemezzel, vagy acéllemezzel kell helyettesíteni.

A tároló(k) elhelyezése

A tárolt víz minőségének a megtartásához, állandó hőmérséklet kell. Ezt csak a tároló eltemetésével lehet elérni. Számos tervező a tárolót a ház melletti terasz alatt építi ki. Ha ez nem lehetséges, akkor a tárolót lehetőleg a ház közelében kell elhelyezni. Tervezésnél ügyelni kell a lefolyó csatornát és a tárolót összekötő cső helyes lejtésére. Ezt a csövet a fagytól nem kell védeni, mert csapadék esés idején kívül mindig üres. A benne lévő víz hőtehetetlensége miatt, a tároló sem igényel különösebb fagyvédelmet.

A tárolót az épület alá is el lehet helyezni. Helye lehetőleg nem lakott helységek (garázs, kamra, mosókonyha, stb.) alatt van [4].

[4]
Németországban számos cég 1000 – 2000 literes műanyagtárolók pincehelységekbe való elhelyezését tanácsolja. Az ilyen berendezésekben sem az állandó hőmérséklet, sem a víz semlegesítése nincs biztosítva.

Már létező épületeknél a tárolót pl. egy utólag megépíthető mellékhelység (garázs, félszer, tűzifa raktár, kerti szerszámos faház, stb.) alá is el lehet helyezni. A tárolóknak a kerti pázsit alá való helyezésekor jó tudni, hogy egy 12 – 20 cm földréteg takaróra telepített gyep gyorsan kiszárad: a másutt zöld pázsiton egy téglalap- vagy kör alakú sárgás folt lesz.

A tároló tervezésnél egy pót-befolyót is elhelyezhetünk az esetleges, még építendő kerti épületek (félszer, üvegház, szerszámos, tűzifa tároló, stb.) tetejéről lefolyó víz utólagos begyűjtésére.

Sziklás vidékeken egy tároló földalatti elhelyezése nagy nehézségekbe ütközik. Egy előregyártott beton-, ill. műanyag tartályt, vagy egy épített tárolót a felszínen is el lehet helyezni. A tárolt víz hőmérséklet ingadozásának az elkerülésére, ezeket a tárolókat hozott földdel kell befedni, gyepesíteni, esetleg bokrokat ültetni rá.

Egy, vagy sorozatba kötött több tároló?

Előregyártott betontároló elhelyezése egy kertben néha nehézségekbe ütközik. Pl. 20 vagy 30 köbméteres betontárolókat csak különleges, erre tervezett hatalmas tehergépkocsik szállíthatják és elhelyezésükhöz nagy darukra van szükség. Már beépített kertes városnegyedekben ilyen gépek ritkán hatolhatnak be a kertekbe. Ebben az esetben három lehetőség kínálkozik:

1. A kertben kőművesekkel építtetünk egy tárolót. Ez eléggé költséges megoldás lehet, bár kalákában is kivitelezhető. Ilyenkor pl. vasbeton talapzatra, bontott téglákból építjük a falakat, amelyeknek a külső felületét kell, megfelelő kencével (pl. kátránnyal) vízhatlanítani. A födémet bontott mennyezeti betonlapokból is ki lehet alakítani.
   
   
2. A tervezett tárolási térfogatot több, kisebb méretű betontároló sorozatba kötésével valósítjuk meg.
   
   
3. Egy kisméretű beton- vagy téglatároló (amit derítőnek fogunk használni) megépítése után több, sorozatba kötött, 2 – 3 köbméteres műanyag tárolót temetünk el, amelyekben a, derítőben semlegesített, vizet tároljuk. Ez a legolcsóbb megoldás, de a célnak nagyon megfelel.
   

A tárolók felszerelése

A rendszer tervezésénél a tervszerű és megelőző karbantartás (TMK) lehetőségét biztosítani kell.

Alapfelszerelés

A hajlékony szívócső átmérője legalább egy colos legyen. A végére egy úszó lábszelepet helyezünk el.

A tárolóban esetleg megjelenő szagok elkerülése végett, a vizet néha buborékok segítségével levegőztetni kell [5]. Nem szabad tehát elfelejteni a rendszer levegőztetéséhez szükséges szerelvények elhelyezését sem. Egy díszmedence buborékoltató üzemeltetéséhez elektromos vezetékek, egy kapcsoló és a levegőztető cső elhelyezése is szükséges.

A buborékoltató szerkezetét közvetlenül a tárolóba lehet elhelyezni, ekkor nem kell a levegőt vezető csövet kívülről a tárolóba vezetni. A buborékoltató szórótányérját a tároló aljára kell tenni, lehetőség szerint a csapóajtó alá. Ez utóbbit kinyitva a szórótányér működése ellenőrizhető. Ha a buborékoltató berendezést nem is helyezünk el, a tároló elhelyezésénél, jó a helyét és áramellátását előre kialakítani.

Nagyon fontos! Ha ivóvizünket fordított ozmózissal állítjuk elő, a membrán öblítő vizét vissza kell vezetni a tárolóba. A visszafolyó csövet tehát el kell helyezni. Jó minőségű ivóvíz előállítására, jelenleg (2015-ben) a legjobb és magasan a legolcsóbb megoldás az akváriumok feltöltésére árult fordított ozmózis berendezés.

Egy tároló túlfolyóját a szennyvízcsatornára lehetőleg ne kössük rá. Onnan kellemetlen szagok és patkányok jöhetnek be. Állandó használatban lévő, és helyesen méretezett tároló túlfolyója gyakorlatilag nagyon ritkán működik. Egy viszonylag kisméretű szikkasztó, vagy szórógödör [6] erre elegendő. Vigyázat, a rágcsálók behatolásának a megakadályozására a túlfolyó csövére egy fémrácsot is lehet elhelyezni.

A karbantartáshoz szükséges eszközök

Talán magától értetődő a dolog, de karbantartáshoz a tárolóba le kell tudni menni. Van aki a tároló falába, már az építésnél, fémlétrát erősít. A lejárat tehát elég nagy lesz ahhoz, hogy egy létra is elférjen, valamint egy személy a létrán egy vödörrel a kezében a tárolóból ki tudjon jönni. A tároló aljára, de csakis az aljára, olcsó sima burkolólapokat helyezünk, ami a karbantartást megkönnyíti. Így a tároló tisztítása nem lesz nehezebb, mint a konyha felmosása. A szennyes mosó víz a tároló mélypontján elhelyezett zsompban gyűlik össze, amit egy olcsó búvárszivattyú segítségével a tárolóból kiemelünk. Ennek hiányában egy, pl. 10 m³-es tároló tisztítása után, kb. 50 vödör szennyes vizet kell létrán a tárolóból kicipelni.

A tároló csapóajtaját könnyűre kell kialakítani. Egy beton zárólap kiemeléséhez komoly izomerőre van szükség, ezért a csapóajtó sokkal könnyebb acél, vagy bordázott alumínium lemezből készül. Fogantyúja is könnyen kezelhető lesz.

Nagyméretű tárolók karbantartásához a mennyezetre jó egy vagy két vízhatlan lámpát erősíteni. Ezeket a lámpákat a házban elhelyezett, jelzőfénnyel felszerelt, kapcsolóval lehet be- és kikapcsolni. Mennyezeti lámpák hiányában, lábakkal a vízben, hordozható lámpák használata életveszélyes.

A ház belső vízvezeték berendezése

A házi szivattyútelep

A házi szivattyútelep a vizet a házi vízvezetékbe nyomja bele a megfelelő (3 – 5 bár) nyomáson. Üzemeltetéséhez legalább egy 350 wattos motor kell. A dugattyús szivattyúk nagyon jól működnek de viszonylag drágák. Ezenkívül elég nagy, kb. 200 literes tartály kell a működésükhöz. Az is igaz, hogy egy ilyen nagy tartály egyenletesebb üzemeltetést biztosít, valamint az indításkor szükséges áramfogyasztási többletet is lecsökkenti: a gép csak ritkán indul be. A centrifugál szivattyúk olcsóbbak, bár ezek is jól működnek. Üzemeltetésükhöz egy 25 – 30 literes tartály is elegendő, bár áramfogyasztásuk a tartály térfogatának a növekedésével csökken. Egy 200 literes tartály elhelyezését az áramfogyasztás csökkenése, néhány év alatt kifizeti. Amikor ivóvizünket nem kerámia mikro-szűrővel, hanem fordított ozmózissal állítjuk elő, a szivattyúhoz a nyomáskiegyenlítő tartály elhelyezése kötelező. Ennek hiányában a szivattyú percenként többször is, igen rövid időre beindul, fogyasztása nagyon megnő, míg élettartama lecsökken. A tárolóból kiemelt esővíz nyomás alá helyezésére a kereskedelemben viszonylag olcsó házi vízműveket árulnak.

A kutakhoz használt búvárszivattyúk üzemeltetésére sajnos sem tapasztalatom, sem ismereteim nincsenek. Csak azt tudom, hogy ilyen (sokkal drágább) szivattyú csak 7 méternél mélyebb kutaknál elkerülhetetlen, esővíztárolókban használata nem indokolt.

Nagyobb keresztmetszetű cső a belső vízvezetékhez

Amikor városi vizet használunk, házon belül egy félcolos csőrendszer elegendő. Amikor a ház vízellátását egy házi szivattyútelep végzi, egy colos csövek elhelyezése nagyon ajánlott. Több csap egyidejű kinyitásakor vékony csövekkel a nyomás a rendszerben leesik. A nagyobb belső átmérőre való áttérés a csővezetékek elhelyezési költségeit csak kissé növeli. A legnagyobb költség a munkaerő.

Külön csővezeték a városi- és az esővíznek?

A mindenütt tanácsolt megoldás helyett, hangsúlyoznunk kell, hogy a TELESŐ rendszerben nincs szükség két különböző vízvezeték rendszerre, ahol az egyikben csak eső-, a másikban csak városi víz folyik. Innen adódik az, hogy a rendszer használatához a házban már meglévő vízvezeték hálózat, minden átalakítás nélkül használható.

Minden más esővízhasznosítási rendszerhez kötelező két, egymástól elválasztott csőrendszert kialakítani. A kereskedők által ajánlott megoldások mindig jóval drágábbak és kevésbé hatásosak, mint az itt leírt rendszerben. Vásárlás előtt nagyon ajánlott a teljeskörű tájékozódás. Ha egy kereskedő a TELESŐ rendszert nem ismeri, a tanácsai alapján kiépített berendezés mindig drágább lesz. Sokszor teljesen felesleges, vagy nem kihasznált drága kellékek vásárlására ösztönzi a vevőt.

A városi vízművek két csőrendszer kiépítését kérik. Elképzeléseik szerint az esővizet legfeljebb kertöntözésre és vécéöblítésre lehet csak használni. Néhány szakember az esővíz mosásra való felhasználását még elképzelhetőnek tartja, bár nem tanácsolja. Így érthető az az állítás, ami szerint a TELESŐ rendszer elhelyezése a használó részéről egy mélyreható gondolkodást igényel és egy újszerű filozófiai hozzáállást. Ismétlem: a TELESŐ rendszer egy igen szigorú tudományos elméleti és gyakorlati eljáráson alapul. A TELESŐ rendszerrel kilépünk az intézményesített felelőtlenség társadalmából és ivóvizünket felelős vízgazdálkodó módjára magunk állítjuk elő.

Amikor nincs elég esővizünk

Amikor a tető túl kicsi ahhoz, hogy az esővíz a család szükségleteit ellássa, a ház belső vízvezetékeinek a táplálását a városi vízhálózatból kell kiegészíteni [7]. Első lépésben a vécét (ha mindenáron ragaszkodunk hozzá), a kerti- és a garázsban lévő csapokat állandó jelleggel rákötjük a városi vízórára. Ezzel a döntéssel a család belső vízszükségleteit 30 – 40%-al lecsökkentjük. Ilyen körülmények között az esővíz a szükségleteket nagyobb eséllyel fedezi.

Ha ennek ellenére sincs elég vizünk, más műszaki megoldások kínálkoznak. A tárolóban lévő víz szintjét ekkor jobb figyelemmel kísérni, hogy egyrészt ahhoz igazítsuk vízfogyasztásunkat, másrészt meghatározzuk a pót-vízforrásra való áttérés időpontját [8].

Egy elektromos vízhiány jelző , elektromos vízszintjelző vagy légszintmérő segítségével mindenkor ismerjük a még rendelkezésünkre álló víz mennyiségét. Ezeket a műszereket a konyhában, vagy bárhol a házban el lehet helyezni. A fűtőolaj tartályokban lévő folyadék szintjét is légszintmérő segítségével ellenőrzik. Esővíz tárolókban is ez a legolcsóbb megoldás. A kereskedelemben 50 és 170 € között van az ára.

Akik szeretnek elektronikus műszerekkel és számítógéppel játszani, a tárolóban lévő víz felméréséhez és a városi vízre való automatikus átváltáshoz elhelyezhetnek egy műszerfalat. Ez a megoldás természetesen igen drága. Egy olyan úszóhólyag segítségével, mint amilyen a vécéöblítőkben van, elektromos jelfogók segítségével automatikusan ki lehet nyitni és bezárni azt a tároló túlfolyó szintje fölé helyezett városi vízcsapot, amelyik esővízhiány esetén a következő záporig való fogyasztásra egy-két köbméter városi vizet enged a tárolóba.

A legolcsóbb megoldás egy néhány méter locsolótömlő vásárlása, aminek a segítségével a vízóra melletti csapról vizet öntünk a tárolóba.

A legelegánsabb és legcélszerűbb megoldást a vízművek szigorúan tiltják. Ez nem más, mint a házi esővízhálózat vagy az esővíz szivattyú telepére, vagy a vízórára való közvetlen rákapcsolása. Az átkapcsolást az egyik rendszerről a másikra két elzárócsap segítségével bármelyik vízvezetékszerelő könnyen és olcsón megoldja. Biztonság kedvéért, ilyenkor jobb a vízóra kimeneteli csövére egy egyirányú elzárószelepet beépíteni. Ezzel megakadályozzuk a nem iható esővíz esetleges beáramlását a városi vízhálózatba.

Folytassa az olvasást az esővíztároló használata és karbantartása c. fejezettel.

ELEJÉRE