Az esővíztároló használata és karbantartása

A tároló karbantartása

Használat közben, az évek folyamán, a tároló fenekére iszap rakódik le. Ez a jelenség, még igen hatásos ülepítés és derítés esetén is elkerülhetetlen. Az esetek túlnyomó többségében ez az iszap nem okoz semmi gondot. Amikor már túl sok iszap halmozódott fel, a benne lévő nem lélegző baktériumok erjedést okozhatnak, ami a víznek gyengén sárgás színt és kellemetlen szagot kölcsönöz. Ilyenkor kell csak elindítani a víz levegőztetését az akvárium buborékoltatóval és a rákötött buborékszóró tányérral. Ez a berendezés a legtöbb esetben a problémát néhány nap alatt megoldja. Az akvárium buborékoltató helyett tavi buborékoltatót is használhatunk, amit kertészeti áruházban néhány euróért már lehet kapni. Ha két hét alatt a levegőztetés nem hozott eredményt, jobb a tárolót kitisztítani. A szagokra még visszatérünk a « Kellemetlen szagok a begyűjtött esővízben » c. fejezetben.

Teljes karbantartás

Ha a szagok nem jelentenek különösebb nehézséget, a tároló karbantartását a nyári hónapokra kell beütemezni, amikor a víz szintje alacsony. Így a tisztításnál kevesebb vizet veszítünk. Egy búvárszivattyú segítségével a tárolóból a vizet részben eltávolítjuk. Kb. 15 – 20 cm vizet hagyunk a tisztításra. Szivattyúzás közben a tisztítás befejezésére egy hordóban vagy vödrökben 100 – 200 liter vizet hagyunk. Gumicsizmával felszerelve lemegyünk a tárolóba. A fenéken lévő vízzel a tároló falait egy kemény súrolókefével tisztára mossuk. Súrolókefe helyett nagynyomású tisztítóberendezést (Kärcher) is használhatunk. A piszkos vizet a mélyponton lévő zsomp-ba helyezett búvárszivattyúval eltávolítjuk. A szivattyúzás vége felé a tároló csempeburkolatos alját úgy takarítjuk ki, mint egy konyha vagy fürdőszoba kövezetét. Utolsó « simításra » a hordóban vagy vödrökben félretett tiszta vizet vagy (ha van a házban) városi vizet használjuk. Amikor a tároló tiszta, a búvárszivattyú segítségével a derítőmedence tartalmát a tárolóba átszivattyúzzuk. A derítőben lévő iszap felzavarása nélkül, a szivattyút kb 20 cm-re a fenék fölé lógatjuk a vízbe. Az iszap a derítőben marad. A derítőnek itt fedezzük fel a másik fontos szerepét: karbantartás után a derítőmedencében lévő víz képezi az « aranytartalékot » aminek a segítségével, a következő záporig sem maradunk esővíz nélkül.

A karbantartás tervezése

A karbantartás gyakorisága minden berendezésnél más. Itt lehetetlen egy gyakoriságot előre tanácsolni. Van olyan hely, ahol 10, sőt 20 év is eltelik két karbantartás között, míg másutt minden második, vagy harmadik évben szükségessé válik. A fenéken felhalmozódó iszap mennyisége a levegőben lévő pormennyiségtől, valamint a derítőmedence előtt lévő szűrők hatásosságától függ. Amíg a szagok nem jelennek meg a vízben, az iszap jelenléte nem képez problémát.

Fontos tudni, hogy a szagok forrása nem mindig a fenéken lévő iszap. Lehet az a szivattyútelep után elhelyezett 25, vagy 10 mikronos szűrőelemben lévő visszatartott szennyezés, ha szűrő nem volt idejében karbantartva.

Szagok megjelenése esetén az első dolog annak a meghatározása, hogy a szag a tárolóból közvetlenül, vagy a házi vezetékrendszerből származik. Ennek érdekében a tárolóból közvetlenül (tehát nem a szivattyútelep segítségével) egy vízmintát emelünk ki (pl. egy kis tiszta vödörrel) és azt megszagolni. A szag nemcsak a tárolóban, hanem a csővezetékekben, a szivattyúban vagy a bojlerben is kialakulhat.

Használjunk-e klóros vizet (hipót) a tároló tisztítására?

Hipót, padlómosószert, vagy más vegyi fertőtlenítő anyagot a tároló karbantartásánál lehetőleg ne használjunk. A fertőtlenítés hatását az egészségre « A víz fertőtlenítése » c. fejezetben tárgyaltuk.

A tároló mozdulatlan vizében és a fenéken lévő iszapban nagy mennyiségű, túlnyomórészt ártalmatlan, baktérium él. Ehhez adódik a tároló falán mindig keletkező biofilmben élő, egyensúlyban lévő baktérium tenyészet [1].

Egy életölő (biocid) fertőtlenítő szer jelenléte ezt az egyensúlyt teljesen felborítja. A hipóban lévő szabad klór minden baktériumot megöl, legyen az hasznos, vagy kórokozó. Az elpusztított nagy mennyiségű baktériumok teste szétnyílik és a benne lévő néha mérgező anyagokat (endotoxinokat), valamint a genetikai állományukat a vízbe dobja. Amint azt már a fertőtlenítésnek szentelt fejezetben jeleztem, a klór a vizet oxidáló közeggé alakítja, rH₂ értékét megnöveli. Oxidáló közeg a vírusok robbanásszerű szaporodásának az eszményi körülményeit teremti meg. Az elpusztított baktériumok genetikai állományán nagyszámú baktériumevő (bactériophage) vírus fejlődik ki. Ha ezek a vírusok magukban ártalmatlanok is, szervezetünkbe kerülve az élő sejtekben mutációval kórokozókká alakulhatnak. Hacsak ivóvizünket nem fordított ozmózissal állítjuk elő, a vírusok az összes szűrőelemen átmennek. Fertőtlenített víz ivása szervezetünk nedveinek az rH₂ értékét növeli, amivel ott is a vírusok számára eszményi közeget teremt. Általában a klór és az oxidáló (fertőtlenítő) anyagok bevétele – még a bőrön keresztül is tisztálkodás közben – szervezetünk immunrendszerét fokozatosan leépíti.

A csecsemők és a fiatal gyermekek a klór élettani hatásaira rendkívül érzékenyek. A városi vízről az esővízre való áttérés után számos család jelezte allergiás bántalmak csökkenését, néha a teljes megszűnését. A csecsemő mindennapi fürdője a klórozott városi vízben nem egy « ajándék » neki... Sok gondosan táplált, orvosilag állandóan ellenőrzött csecsemő náthából torokgyulladásba, onnan köhögésbe, stb. megy át egész télen, sőt máskor is. Az orvosok nagy része nem is sejti, hogy a baj eredete, a klórozott városi víz. Ha nincs módunkban a baba fürdetésére esővizet használni, tegyünk egy aktívaszén szűrőt arra a csapra, amelyik a baba fürdőjének a vizét adja.

Betontároló tisztítására csak akkor használjunk hipót, ha abban előtte szennyvizet, vagy hígtrágyát tároltak. Amikor ilyen tárolókat akarunk esővíztárolóvá átalakítani, (pl. régi tanyák felújításánál), fertőtlenítés után belsejét cementben gazdag, szürke folyami homokkal készített malterrel kel lesimítani.

Kellemetlen szagok a begyűjtött esővízben

Bár szagok megjelenése TELESŐ rendszerekben (szerencsére) viszonylag ritka jelenség, mégis azt mondanám, hogy ez a rendszer egyetlen, eddig még megnyugtatóan meg nem magyarázott hibája. Belgiumban, ahol a rendszert kidolgoztam, senki sem volt hajlandó egy mikrobiológiai tanulmányt ebben a témakörben finanszírozni, pedig egy ilyen tanulmány, társadalmilag nagyon hasznos lenne.

A következőkben a szagok okait és a rendelkezésre álló megoldásokat elemezzük.

Nem folytonosan használt rendszerek

A tárolóban lévő víz folytonos folytonos és állandó használata a szagok megjelenését elég hatásosan megelőzi. A szagproblémák többségében a rendszert csak időszakonként használták.

Nyaralókban és hétvégi kis házakban a probléma gyakrabban fordul elő. Olyan családoknál is előfordul, ahol a kicsi tető, vagy tároló miatt a rendszert csak időlegesen használják.

Amikor egy TELESŐ rendszer heteken vagy hónapokon keresztül nem működik, az újraindításnál a szagok gyakran megjelennek. Ekkor a tárolóból közvetlenül egy pohár vizet merítünk és megszagoljuk. Az esetek túlnyomó többségében ezen a szinten nincs szag. Az észlelt szag, a szivattyú tartályában és a csővezetékekben kifejlődött nem lélegző (anaerob) baktériumok hatására jelenik meg. A probléma megoldásához elég a ház összes csapjait kinyitni és a vizet néhány percig folyatni. Ha a szag még ekkor sem szűnik meg, el kell indítani a buborékoltató berendezést, ami a vizet oxigénnel telíti. Az oxigénnel telített víz a szagokozó baktériumokat elpusztítja, de néha ez több napot is igénybe vehet. Amint eltűnik a szag, a levegőztetést meg kell állítani.

Van aki a levegőztető készüléket egy programozható kapcsolódugasz aljzat segítségével mindennap egy vagy két óráig üzemelteti. A levegőztetést lehetőleg az éj elejére programozzuk, amikor a buborékok által felkavart iszapot a szivattyú nem továbbítja a csőrendszerbe. A levegőztetés megszűntével a felkavart iszap néhány óra alatt leülepedik.

A tárolóban leülepedett iszap

Amint azt már említettem a szagok gyakran az iszapban keletkeznek. Az bejövő iszap mennyiségét jobb csökkenteni. Az ereszeket évente legalább kétszer (az ősz és a nyár végén) ki kell takarítani. Poros vidékeken a tárolót 3 – 5 évenként tisztítani tanácsos.

A szagokat az iszapban, vagy a biofilmben elinduló nemlélegző erjedés okozza. Az erjedésért felelős baktériumok a levegőztetés folyamán a vízben oldott oxigén hatására elpusztulnak. A vízben egyidejűleg megjelenő sárga szín is eltűnik. A levegőt szóró tányért olyan mélyre eresztjük a vízbe, hogy a buborékok még ki tudjanak jönni. A buborékoltatást egy vagy két hétig üzemeltetni kell. Ha a szag még megmarad, a tároló tisztítását be kell programozni. Egy másik megoldás a viszonylag gyenge akváriumbuborékoltatót egy nagyobb teljesítményű tavi levegőztető szivattyúra kell lecserélni. Nagyobb (30 – 50 m³-es) tárolókba, nehezen megfékezhető szagok esetén, már egy víztisztító berendezéshez gyártott buborékoltatót jó elhelyezni. Jó barkácsolók a levegőztetést egy kimustrált hűtőszekrény kompresszorára kötött buborékszóróval oldják meg. A buborékszóró nem más mint egy nagy tölcsérre kifeszített gumi, vagy műanyag fólia, amit tűvel likacsossá tesznek. A tölcsér « csőrét » egy tömlővel a kompresszorra kötik. A buborékszórót nehezékkel tartják a víz fenekén.

A vízmelegítő bojler, mint a szag forrása

A szagok egy mások forrása a bojlerben, vagy a vízmelegítőben keresendő. Ha a víz hőmérséklete állandóan nincs 50°C felett, a hőkicserélőben lévő biofilmben jelenik meg a szag. Az ott kifejlődő baktériumok szerencsére teljesen ártalmatlanok, csak az általuk okozott szag és szín kellemetlen.

Ügyelni kell tehát arra, hogy a bojlerben vagy a vízmelegítőben a hőmérséklet álladóan 50 fok felett legyen. Van aki a vízmelegítő hőmérsékletét hetenként egyszer 24 óráig 70 fokra fűti fel.

A nem megfelelő tetőburkolat

Amint azt már a tetőburkolat kiválasztásánál elmondtam, mesterséges anyagok, mint a kátrány, bitumen, aszfalt, vagy más műanyagtető esővíz begyűjtésre kevésbé alkalmasak. A begyűjtött víz, főleg a nyári hónapokban, kátrány, vagy gumiszagú lesz, amit még aktívszén szűrővel is nehéz eltávolítani. Az évek folyamán a kátrány, bitumen és aszfalt tetők öregedéssel már nem adnak a víznek szagot. A tetőről származó szagokat a víz levegőztetése nem szünteti meg. Az aktívszén szűrők üzemeltetése a víz önköltségi árát megemeli.

Állati tetemek a tárolóban

Bomlásban lévő állati tetemek (madarak, egerek, patkányok, békák, stb.) szaga nagyon különbözik az iszapban kifejlődő szagoktól. Ügyelni kell tehát arra, hogy ezek az állatok soha ne kerülhessenek be a tárolóba. Az ereszben minden lefolyó fölé rácsot kell helyezni, valamint a tároló túlfolyó csövére is. A tároló csapóajtaja is természetesen jól kell hogy záródjon.

Állati tetemek jelenlétében a tároló vizét ki kell dobni és a tárolót alaposan kitakarítani. Ebben az esetben a tárolót kivételesen fertőtleníteni is kell pl. hipóval. Fertőtlenítés után a tárolót alaposan ki kell öblíteni.

Néhány levelezőm számolt be ilyen természetű problémáról. A tetemek jelenlétét néha hónapokig nem észlelték. Egyeseknél a szag meg sem jelent és a tároló rendes karbantartásánál derült ki a probléma. A kerámia mikro-szűrő és a fordított ozmózis a kórokozó baktériumokat az ivóvízből, még erős szennyezés esetében is, teljesen eltávolítja. Esetleges veszély a tisztálkodásnál jöhet elő, amikor a nem ivásra szűrt vízből fürdés, vagy zuhanyozás közben iszunk nagyobb mennyiséget. Itt egy teljesen elméleti veszélyről van szó. A gyakorlatban a kórokozó baktériumok szaporodása a nagy víztömegben nagyon lassan halad. Olyan lassan hogy a használók egy immunitást fejlesztenek ki a betolakodók ellen. Sajnos a látogatókra és a vendégekre ez nem vonatkozik. Számukra van valami csekély, de létező veszély.

Az olvasást az Esővíz szűrése c. fejezettel folytatni.

ELEJÉRE