Az éltető minőségű ivóvíz

Az « ivóvíz » fogalmáról

Az « ivóvíz » egy törvényileg rögzített jogi fogalom, ami az emberi fogyasztásra szánt víz minőségét pontosan meghatározza. Egy ilyen víz vagy ötven fizikai-kémiai és mikrobiológiai paraméter határértékeinek az összessége. A közhiedelemmel ellentétben, minősége a fogyasztó egészségének a megőrzését hosszútávon nem szavatolja.

A Klór és a víz c. fejezetben majd megvizsgáljuk a vegyi fertőtlenítés árnyoldalait. A baktérium mentes víz fogyasztásának az előírása határozza meg az « ivóvíz » törvényes szabványait. A határértékek szerint fekáliás baktériumok az ivóvízben még nyomokban sem lehetnek. Az ilyen szabványok a vegyi fertőtlenítést elkerülhetetlenné teszik.

Legjobb ismereteink szerint a baktériumok jelenléte határainak a megállapítását semmilyen járványtani tanulmány meg nem előzte. Ezeket a határértékeket nem egy egészséges egyén tűrési határának a megállapításával rögzítették, hanem a vegyi fertőtlenítés által megvalósítható lehetőséggel.

Amikor a bakteriológiai szabványokat a mindennapi élet valóságaival egybevetjük, egy sorozat következetlenséget fedezünk fel. A baktériumok nagyon érzékeny laboratóriumi észlelési eljárásait figyelembe véve, előzetes vegyi fertőtlenítés nélkül a valóságban nagyon nehéz ezeket a szabványokat a természetben fellelhető vízmintákra alkalmazni. A tapasztalat szerint még egy nagyon tiszta forrás- vagy kút vizét is könnyedén « nem ivóvíznek » minősítik, egy igen gyenge – sokszor a minta felvételekor keletkezett – baktériumfertőzés miatt. Egyetlen streptococcus jelenléte 100 ml vízben már elegendő a szigorú szabvány túllépésére, holott ennek a víznek a fogyasztása igazán teljesen ártalmatlan.

Franciaországban gyakran ez okozza sok tejtermelő kisgazdaság csődjét, amelyek nemzedékek óta termelik a jó minőségű tejet és tejtermékeket. Ha az egészségügyi hivatalnok a tanya kútjából felvett vízmintában egyetlen fekáliás baktériumot talál, a gazdát a városi víz bevezetésére kényszerítheti. A több száz méter, hosszú csővezeték elhelyezése a kistermelő anyagi lehetőségeit majdnem mindig meghaladja. A gazdasága emiatt dobra-, a tulajdonos pedig koldusbotra kerül.

Hacsak nem helyezzük szánkat a vízcsap alá, szabványoknak megfelelő ivóvizet a valóságban nagyon ritkán iszunk. A szabványok következetlenségét egy egyszerű elemzési próbával ki lehet mutatni. Elég erre két liter csapvizet egy nyitott és tiszta üvegkorsóba önteni, majd a korsót 12 órára a természetes nappali fényre tenni (pl. ablakba). Ezzel a vízben lévő klórt eltávolítjuk. Ezután töltsünk meg a korsóból 10 tiszta, de nem fertőtlenített, vizespoharat. Ivás helyett öntsük a poharak tartalmát gyógyszertárban vásárolt steril műanyag palackokba és küldjük el a mintákat vízvizsgálatra egy hivatalos laboratóriumba. A minták egy része nem lesz « ivóvíz »-nek minősítve.

Ha poharunkban és tányérunkban ragaszkodunk a törvényileg előírt szabványok betartásához, mosogatás után a poharakat és a tányérokat egy autoklávban legalább 120°C-on ki kell főzni. Terítéshez steril orvosi kesztyűt kell húzni, szánkra pedig egy steril maszkot felkötni. Természetesen az abrosznak és az evőeszközöknek is sterilnek kell lennie. Baktérium fertőzés elkerülése végett Jobb, ha a ház levegőjét is megfelelő szűrőberendezéssel kezeljük. Ilyen berendezéseket használnak a műtő termek szellőztetésére.

Az ivóvíz szabványokhoz való ragaszkodás a mindennapi valóságtól elrugaszkodott álláspont. A törvényileg előírt határértékek tiszteletben tartását csak a vízművek berendezéseiből kiáramló vízre kellene alkalmazni. Sajnos ezeket az előírásokat egyesek szeretnék, mint a francia törvényhozó azt már megtette, a fogyasztó poharában lévő vízre is kiterjeszteni, még Belgiumban is ahol a vízművek felelőssége a vízóránál megáll. Franciaországban, a magánéletet védő törvények lábbal tiprásával, a közegészség-védelemre hivatkozva, a hivatalnokok elvileg ellenőrizhetik a fogyasztó asztalán lévő víz minőségét, ha az érdekelt nincs rákötve a városi vízellátó hálózatra. Ezzel párhuzamosan a parlamentben tárgyalják a kábítószerek saját fogyasztásra való házi tárolásának az engedélyezését!

Az esővízhasznosítás « veszélyes » jellegéről szónokolni egyre kevésbé lesz hihető. Belgiumban több, mint 750.000 ember fürdik esővízben és több mint 100.000 issza évek óta.

Az « éltető víz »

Az « éltető víz » fogalmát Országh József indította útjára 1995-ben [1], a Vincent-féle Bio-Elektronika elmélete alapján.

Ez egy olyan ivásra szánt víz, amelyiknek a tulajdonságai más elvárásoknak felelnek meg, mint a törvényileg javasolt ivóvíz szabványok. Éltető víz fogyasztása legjobb tudásunk szerint még hosszútávon sem károsíthatja az egészséget. Az ilyen minőségű víz vegyi fertőtlenítéssel nem állítható elő. Ásványi só tartalma viszonylag alacsony (10 – 250 mg/l), gyengén savas, vagy semleges kémhatású, redoxi szempontból, a vegytiszta vízhez viszonyítva, indifferens (semleges), vagy gyengén redukáló, de sohasem oxidáló.

Ezzel szemben az éltető víz 100 milliliterenként néhány tíz fekáliás és néhány száz ártalmatlan baktériumot is tartalmazhat. Ilyen mennyiségű baktériumot az emberi szervezet nagyon jól elvisel. Sőt jelenlétük az immunrendszerre serkentően hat.

Az éltető víz meghatározására, mai tudományos ismereteink birtokában, szigorú szabványok helyett ajánlott határértékeket javasolhatunk.

Fizikai-kémiai előírások viszont sokkal szigorúbbak, mint a hivatalos ivóvíz szabványai. A következő táblázatban az ajánlott határértékeket foglaltuk össze az éltető- elfogadható és hivatalosan iható vízhez. Ezek a határértékek tudományos és jogi tárgyalások és döntés tárgyát képezhetik.

Az éltető víz ajánlott határértékei

Az életető víz molekuláris szinten rendezett szerkezetű. Ezt a rendezettséget az ionok elektrosztatikus erőterében lévő négy pólusú (kvadripoláris) vízmolekulák orientációja hozza létre.

Az élet a szintén rendezett, sós tengervízben jött létre. Ennek emlékét még vérünk szérumja is őrzi. A rendezett vízben lévő ionok az oldott ásványi sók elektrolitikus bomlásából – disszociációjából – keletkeznek. Az éltető vízben az összes vízmolekula az oldott ionok elektromos mezejében van, rendezett – orientált állapotban. Elektrokémiában azt mondják, hogy ilyenkor a víz teljes tömege az ionok hidratációs koronájában van, amit az amerikai E.W. Kosower « cybotaktikus » mezőnek nevez [2]. A hidratációs koronában a négypólusú vízmolekulák az ionok elektromos mezejében csillagszerű elhelyezésben rendeződnek el. Vegytiszta vízben a molekulák elhelyezkedése teljes rendetlenségben van.

Az ionok körül kialakult gömb alakú hidratációs korona sugara tíz Angström nagyságrendű. A vizet « rendezettnek » mondjuk akkor, amikor a szomszédos ionok hidratációs koronáik egymáshoz érnek. Ehhez általában az ionkoncentrációnak a kb. 10 milligramm per liter határértéket túl kell haladnia. A határérték felett a víz nem rendezettebb, csupán ionokkal túlterhelt. Ezt a határértéket a Debye-Hückel -féle klasszikus elektrolit elméletből számították ki. Az elmélet a vizes elektrolit oldatok viselkedését egy matematikai modell segítségével írja le.

Ezért van az, hogy az életető vízben legalább 10 mg/l ásványi só (elektrolit) kell, hogy legyen.

Ásványi sók a vízben

A csapadékok vize nagyon kevés ásványi sót tartalmaz. Ezek a vízben, oldott állapotban, csak a víztároló falain történő semlegesítés folyamán jelennek meg. Bár a tárolt esővíz ásványi só tartalma viszonylag alacsony marad, ez az életető víz minőségéhez szükséges vízmolekula elektrokémiai elrendezéshez elegendő.

Az ivásra szánt vízzel kapcsolatban gyakran vetik fel az ellenvetést az esővíz gyenge ásványi só tartalmát illetően, ami « a szervezet ásványi só szükségletét nem fedezi ». Ezen az alapon nem tanácsolják az esővízből készített ivóvíz fogyasztását, mert az a szervezet ásványi sókészletét felemésztené, ill. kioldaná.

Szakemberek között ebben a témakörben sajnos egy közös álláspont még nem jött létre. Egyesek ásványi sókban gazdag vizek fogyasztását tanácsolják, mások viszont ragaszkodnak az elektrolitokban szegény víz ivásához. A témakörben érdekeltek számára ajánlom a Mineralbrunnen folyóiratban 2005 október 27-én megjelent cikk elolvasását.

Ásványi sókban gazdag vizek fogyasztása tudományos szempontból erősen vitatható, ennek ellenére ezt a gondolatot számos, ásványvizet árusító vállalat reklámcélokra használja fel. Ezekben a reklámokban « ásványi só egyensúlyról » beszélnek, miközben szervezetünk kalcium, magnézium, kálium, nátrium, stb. napi szükségletét teszik közzé ami teljesen igaz. Az így megadott információ mellé az árult ásványvízben oldott ásványok mennyiségi összetételét adják meg. A fogyasztóra bízzák annak a mennyiségű víznek a kiszámítását (egy egyszerű hármasszabállyal), ami napi ásványi só szükségleteit fedezi. Itt egy adatelhallgatás miatt félrevezető reklámról van szó.

Szervezetünk az ivóvízben lévő ásványi sókat csak nagyon kivételes körülmények között építi be. Az így magunkhoz vett elektrolitoknak (vízben oldott sóknak) megfelelő mennyiségben, a szervezetünkből nagyon rövid idő (kb. 20 perc) alatt a vizelettel ugyanannyi ásványi só távozik. Szervezetünk beépített ásványi só szükségleteit az elfogyasztott élelmiszerekből fedezi.

Az ivóvíz elsődleges szerepe a vizelettel, ürülékkel és az izzadással elveszett víz pótlása. A testünkből a különböző utakon távozó víz a szervezet salakanyagait távolítja el. Amit megiszunk, a testünket « belülről kimossa » és tisztán tartja. A kevés ásványi sót tartalmazó víz ezt a szerepet hatásosabban látja el. Az ivóvízben oldott sók, a vízmolekulák rendezéséhez szükséges mennyiségen felül, a vese működését csak túlterhelik.

Nem szabad természetesen a másik végletbe sem esni, és keresni a gyakorlatilag vegytiszta víz fogyasztását. A kereskedők ebből az igényből is hasznot húznak. Például a legdrágább fordított ozmózis rendszerhez még egy műgyanta szűrőt is csatolnak, ami a szűrt vízből még a maradék kevés ásványi sót is eltávolítja. Az így készített víz a desztillált vízhez hasonlít, aminek a fogyasztásáról a továbbiakban lesz szó. Amikor városi- vagy esővizet szűrünk egyszerű és olcsó fordított ozmózis készülékkel, a szűrt vízben marad annyi ásványi só, ami az életető vízhez szükséges. Akváriumoknak árult fordított ozmózis rendszerek azonos minőségű vizet szolgáltatnak, de sokkal olcsóbban.

Szervezetünk az ivóvízben lévő ásványi sókat csak több mint egy hetes teles böjt után kezdi beépíteni. Amikor teljes táplálékmegvonás alatt csak vizet iszunk, akkor nem szabad ásványi sókban szegény vizet inni. Jobb ilyenkor sok szulfátot és magnéziumot, vagy más ásványi sókat tartalmazó « keserű » gyógyvizet fogyasztani.

Desztillált vizet inni?

A Vincent-féle bioelektronikára hivatkozva egyes kereskedők desztillált víz fogyasztását reklámozzák. Ez Louis-Claude Vincent tudományos gondolatának egy, elméletileg helytelen értelmezése. Desztillálás után a vízben ásványi só nem marad. Az ilyen, vegytiszta víz molekula szinten teljesen rendezetlen. A fentiekben kifejtettük azt, hogy az életető vízben mindig van legalább 10 mg/l elektrolit, ami a molekulaszerkezetet rendezi. A szervezetünkben lévő ionizált ásványi sókhoz, a desztillált víznek, legalább is elméletileg, igen magas az affinitása, ami elméletileg ionelvonásra vezetne. Annak ellenére, hogy a desztillált víznek ezenkívül igen magas az ozmózis nyomása, hatása a gyomorban vagy a bélrendszerben már nem érezhető. Megivásakor már a nyállal keveredve annyi elektrolitot vehet fel, mint amennyi pl. a fordított ozmózissal szűrt, « éltető minőségű » esővízben is van. A gyomorban, pontosan a gyomornedvek igen magas ionerőssége miatt a desztillált és fordított ozmózissal szűrt víz közötti különbségek eltűnnek.

A kereskedelemben beszerezhető desztilláló készülékeket főleg tengeri hajók mentőcsónakjaiba rendszeresített « túlélési készletekbe », helyezik el, bár használatukat egyes orvosok is tanácsolják.

A víz desztillálása nagyon sok energiát fogyaszt. A fordított ozmózissal előállított víz energia igénye gyakorlatilag nulla. Egy egyszerű fordított ozmózis készülék a szűrt vízben hagy elég ásványi sót, ami a vízmolekulák rendezéséhez szükséges. A legdrágább készülékekhez csatolt ion kivonó gyanta szűrő az ozmózissal kezelt vízből az utolsó milligramm ásványi sót is kivonja. Az így nyert vegytiszta víz már jobban hasonlít a desztillált vízre, bár több oldott gázt (oxigént, nitrogént, széndioxidot) tartalmaz, ami « emészthetőségét » kissé javítja [3].

Fontos megjegyzés: Baktériumokat a vízből sokkal egyszerűbb kivonni, mint a vegyi szennyezést, vagy megjavítani a fizikai-kémiai (oxidáns ill. anti-oxidáns) tulajdonságait. Egy kerámia mikro-szűrő a vízből a baktériumok több mint 99 százalékát kivonja, miközben a vegyi összetételét és a fizikai-kémiai tulajdonságait nem változtatja meg. A vegyi fertőtlenítés a víz fizikai-kémiai tulajdonságait a rossz (oxidáns) irányba tolja el. A tárolóban lévő esővíz vegyi összetétele és fizikai-kémiai tulajdonságai megfelelnek az éltető víz előírásainak.

Gyógyvíz mindennapi fogyasztásra?

A fentiekben kifejtett eszmefuttatás a gyógyhatású ásványvizekre nem vonatkozik. A legtöbb esetben pontosan a bennük lévő ásványi sók fejtik ki gyógyhatásukat. Gyógyvizeket viszont csak időlegesen, kúra formájában szabad inni. Hiba lenne ezeket mindennapi ivóvízként fogyasztani. Ebben az ügyben kérje ki orvosa tanácsát.

Amint azt már kifejtettük, 200 - 300 mg/l feletti ásványi só (elektrolit) tartalom a vesét már túlterhelheti, bár egy egészséges személy, minden egészségkárosodás nélkül, még 800 mg/l-t is fogyaszthat. Viszont előre nehéz tudni, kinek a veséje érzékeny az ásványi túlterhelésre. Ezt az érzékenységet gyakran idős korunkban fedezik fel – sokszor már későn. Az éltető minőségű víz mindennapi fogyasztása egy bölcs, bajokat megelőző döntés.

Az ivás művészete

A mindenki által elfogadott előírás szerint egy felnőtt napi vízszükséglete másfél liter körül mozog. A felvett víz, nemcsak a vizelettel, ürülékkel és izzadással elveszített vizet pótolja, hanem részt vesz szervezetünk élettani folyamataiban is.

Hosszú ideig én is azt hittem, hogy elég vizet iszom. A felvett napi mennyiségre nem figyeltem. Egészségi (szív) problémáim folyamán orvosom egy nagyon egyszerű tényre hívta fel a figyelmemet. Napi vízszükségletünk testtömegünk kb. harmincad részét teszi ki. Ebbe a mennyiségbe, az élelmiszerekkel felvett vizet jobb nem beleszámítani. Egy gyümölcslé, vagy cukrozott üdítő ital, kávé, tea, stb. ebből a szempontból már élelmiszernek számít. Ezeknek az italoknak az ozmózis nyomása, a vízhez képest alacsony [4], tehát a szervezetben egészen másként viselkednek. Az élettani folyamatoknak « szabad », tehát oldott anyagokkal nem túlterhelt vízre van szüksége. A jó minőségű ivóvíz fogyasztása az egészség megőrzését szolgálja.

Egy orvosi vélemény

Doktor F. Batmanghelidj egy nagyon figyelemreméltó könyvet írt a víz gyógyító szerepéről. A könyv magyarul is megjelent. Szerinte az emberi szervezet alkalmazkodó képessége rendkívüli. Egy személy, ivóvíz fogyasztása nélkül is évekig kihúzza látható betegség nélkül. A szervezet a létszükségleti vizet a táplálékból is képes kivonni. Viszont ebben az esetben lassan létrejön az állandó fiziológiai szomj állapota. Egy idő után még a szomjúságérzetünket is elveszítjük.

Az idült, bár nem észlelt szomj, a szervezet alapvető funkcióit támadja meg, ami olyan betegségekhez vezethet, amelyeknek az eredetét, ill. okát még gyakorlott orvosok sem képesek megállapítani. Minden szervezet másként válaszol az idült szomjra. Eleinte csak állandó fáradtságot és energia veszteséget észlelünk. Később migrénszerű fejfájás lép fel, aminek egyetlen orvosi elemzés nem leli meg az okát. Egyes személyeknél az ízületek kezdenek fájni, míg mások magas vérnyomásra, szív bántalmakra panaszkodnak, vagy idült székrekedésre, vagy gyomorfekélyre. Természetesen ezek a betegségek nem minden esetben az idült szomj miatt jelentkeznek, viszont az idült szomj ezeket mindig súlyosbítja, néha előidézi.

Az idült szomj a sejtek kiszáradását, idő előtti öregedését okozza. Az okot nagyon egyszerű kimutatni. Elég ehhez a szokásos italok (cukrozott kávé, tea, üdítők, stb.) ozmózis nyomását megmérni az éltető vízéhez képest. Ekkor derül ki, hogy az italok és a folyékony táplálékok hipotonikus (ozmózis nyomásuk alacsony) jellegűek. Ha egy cukros italt egy membrán (olyan mint a sejtfal) egyik oldalára, a tiszta vizet a másik oldalára helyezzük, ez utóbbi nyomása sokkal nagyobb, ami a membrán szakadásához is vezethet. A hipotonikus folyadékok az emésztő rendszerben egy nyomáscsökkenést, valóságos depressziót hoznak létre, ami a szervezet vizét a belek és a vese felé szivattyúzzák. A szervezet bizonyos értelemben « kiszárad ».

A közhiedelemmel ellentétben, az ásványi sókban gazdag víz ivása, pontosan az alacsony ozmózis nyomása miatt, a szervezetre káros lehet. Határesetben az ásványi sókban igen gazdag tengervíz ivása a szervezet teljes kiszáradásához és a halálhoz vezet.

Személyes tapasztalatom

Amint azt már az előbbiekben említettem, sokáig azt hittem elég vizet iszom addig, amíg kísérletezés céljából egy nap el nem kezdtem a megivott víz mennyiségét pontosan mérni. Az eredmény engem is meglepett: kevesebb, mint fél liter vizet ittam naponta... minden szomjúságérzet nélkül. Elhatároztam tehát, hogy mindennap másfél liter vizet iszom. Eleinte, szomjúságérzet hiányában, kényszeríteni kellett magamat az ivásra. A szomjúság érzete csak két hét után jelentkezett. A székrekedésre való hajlandóságom csökkent, szívműködésem is szabályosabb lett, vese fájdalmaim eltűntek.

A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása természetesen egyáltalán nem egy « egyetemes csodaszer », de egészségi állapotunkat javíthatja... néha igen erősen.

A tudományos tárgyilagossághoz más, a fentiekkel ellentétes szakvéleményt is meg kell említenem. Csak egyet kiragadva a sok közül, említem Alain Mahieu – élelmezéstudományi szakember – álláspontját [Forrás: Bioinfo, N°82, 2008 szeptember, 14.old. (francia nyelven)]: « Megfigyelték azt is, hogy a « nagy vízivók » nehéz lábakra, súlyfeleslegre (víz visszatartásra), haspuffadásra panaszkodnak. A sok víz fogyasztását tanácsolók pontosan ezeknek a tüneteknek az enyhülését ígérik olvasóiknak. »

Be kell ismernem azt is, hogy szervezetünk és a fogyasztott víz közötti kölcsönhatások rendkívül bonyolultak. Az egymásnak ellentmondó vélemények klinikai megfigyelésekre hivatkoznak. Még egy kiváló szakember sem képes a megfigyelések valódiságát ellenőrizni. A különböző megfigyelések mindig más személyeken történnek, akiknek a élettani funkciói és betegségei is nagyon különbözők lehetnek. Ismereteink még túl korlátozottak ahhoz, hogy ebben a témakörben valaki a « teljes igazságot » képviselje.

Az arany középút

Mint sokszor, most is az « arany középút » mutatja a legbiztonságosabb irányt. Ehhez természetesen szervezetünk mindennapos figyelése szükséges. Az eszményi mennyiségű víz fogyasztásához, kísérleti úton kell megtalálni az igazi szomjat. Sajnos ez az érzés a helytelen életmód és táplálkozás miatt sok embernél elveszett. Egy vízkúra folyamán a napi vízfogyasztást kezdhetjük pl. testtömegünk harmincad részével, vagy másfél literrel. Kétheti ilyen kúra senkinek nem árthat. Ezalatt figyeljük szervezetünk reakcióit. A « túl sok » és a « túl kevés » között, javuló vagy romló közérzetünk adja majd meg a helyes irányvonalat.

Egyheti kúra után, már a tervezett mennyiség elfogyasztása előtt szervezetünk « véleményt nyilvánít »: nincs kedvünk többet inni. Egy nagyon hatásos ellenőrzést jelent vizeletünk vizsgálata: túl világos = csökkenteni a vízfogyasztást; túl sötét = növelni a fogyasztott mennyiséget. A vizsgálathoz 24 órás « termelésünket » kell begyűjteni. Egy egészséges személy vizelete sohasem zavaros, mindig tiszta, bár halvány sárga színű; szaga sem lehet túl erős.

Minél több vizet fogyasztunk, minőségére annál nagyobb figyelmet kell fordítani. Ez az elmélet. Sok ember mindennapi gyakorlata egészen más. Talán egyeseket meg fogok botránkoztatni, de azt hiszem sokkal célszerűbb elegendő városi vizet (lehetőleg nyitott üvegkorsóban tárolva, hogy a klórtól megszabaduljon) inni, mint túl kevés « dinamizált », mágnesezett és csodaszűrőkkel kezelt vizet. Bizonyos minőségi határok között itt a mennyiség megelőzi a minőséget. Ez annál is inkább igaz, hogy bizonyos minőségi elvárásoknak, mint a víz « dinamikája », csak akkor van értelme, ha a fizikai-kémiai tulajdonságok már megfelelőek.

Megjegyzés: Úgy néz ki, hogy az élelmezéstudománnyal foglalkozó szakemberek – legalábbis francia nyelvterületeken – egyre növekvő hányada a Vincent-féle bioelektronika szerint ítéli meg az ivóvíz minőségét. Többségük megegyezik abban, hogy az « éltető víz » kevés ásványi sót tartalmaz (<200mg/l), semleges, vagy gyengén savas és gyengén redukáló kémhatású a vegytiszta vízhez képest.. Természetesen, ezt a nézetet nem mindenki osztja, a lúgos vizek (mint a Kangen víz) fogyasztásának számos híve van. A lúgos vizekről ezen a honlapon a lúgos vizek fogyasztásáról többet is olvashat.

Az ivóvíz « dinamizálása »

Bizonyos körökben gyakran lehet hallani a « dinamizált » ivóvíz csodálatra méltó erényeiről és a víz « dinamizálásáról ». Levelezőim gyakran kérik véleményemet a kereskedelemben található dinamizáló készülékekről.

A víz dinamizálásának fogalma az 1920-as években években jelent meg. A 20. század folyamán néhány kutató munkáinak nyomán különböző dinamizáló eljárások születtek meg. Ilyenek a mechanikai (az örvénylő mozgásokat felhasználó), akusztikai (zenei hangokkal), elektromágneses (« mágnesezett » víz), elektrosztatikus, elektrokémiai, és információ átviteli, stb. eljárások, amelyek a víz « eredeti vitális tulajdonságait » hivatottak visszaadni.

A dinamizált víz elvileg az emberi szervezet működését élénkíti és az egészségre kedvező behatással van. Jelenleg a kereskedelemben nagyon sok ilyen « csodakészülék » kapható. Mindegyik a maga sajátos eljárása szerint működik, bár hatásosságuk és hasznosságuk sajnos nagyon sok esetben megkérdőjelezhető. Közös vonásuk az igen magas ár. Még Ráth-Végh István írta az « Emberi butaságok kultúrtörténete » c. könyvében, hogy « az emberi butaság és hiszékenység a világ leggazdagabb aranybányája ».

A « dinamizásás » különböző alapelvei

A dinamizálás egyik útja az un « strukturális információ » vízre való átvitele. Ennek a matematikai alapjait Theodore Shwenk dolgozta ki. Molekuláris szinten, információt a vízbe csak az un. kaotikus, teljesen rendezetlen állapotban lehet bevinni. Az ilyen állapot viszonylag rövid életű, alig tart néhány másodpercig. Az információt pontosan ebben a pillanatban kell a rendszerbe betáplálni. Egy ilyen technikai teljesítmény jól kidolgozott és ellenőrzött örvénylő közeben hosszabban is fenntartható kolloid állapotot hozhat létre [5]. Ilyen készülékekkel műszakilag egyszerre két tényezőt kell « megszelídíteni »: a kolloidok fennmaradási idejét és a belevezetett információ természetét.

A mesterségesen létrehozott, vagy természetesen létrejött örvényekben elektromos potenciál különbségek alakulhatnak ki, amelyeket egy érzékeny galvanométer és két platina elektróda segítségével bárki megmérhet. A bioelektronikával foglalkozó körökben ismert « Jeanne Rousseau fürdőkádja » is ezen az elven működik; feltehetően számos « csodatevő » forrás is. Többek között az, amelyik a franciaországi Lourdes zarándokhelyen van. Ez is egy út a víz szerkezetének a módosítása felé, de a víz minőségi elvárásait itt is be kell tartani. Bármilyen vizet nem lehet dinamizálni. Talán ezen a szinten van sok « csodálatos »-ként (méregdrágán eladott) készülék csaló jellege. Aki bármelyik csapvízből dinamizált vizet ígér anélkül, hogy a vízből vegyileg nem készít először « éltető » minőségű vizet, az vagy nincs tisztában az információk átviteli körülményeivel, vagy célja csupán a könnyű pénzkeresés.

Kristályos anyagok, bizonyos esetekben felszíni elektrosztatikus hatással befolyásolni képesek a víz szerkezetét. Néhány ásványi anyag, mint pl. a természetes zeolitok, vagy a kolloid állapotban lévő kvarc erre képes. Ezzel magyarázhatók számos híres forrásvíz különleges tulajdonságai.

Egy másik úton az információk átvitele a magas frekvenciájú elektromos és mágnes terek együttes hatásával történik. Az információt először egy etalon mintáról egy ásványi hordozó anyagra (nagyon tiszta kvarc vagy mészkő porra) viszik át. Majd ezt teszik bele a kezelendő vízbe. Ennek a módszernek az egyik legismertebb képviselője a Plocher rendszer. A Rudolphe Steiner-féle biodinamikai készítmények is így működnek, csak az információ hordozó anyagokra más módszerekkel viszik rá az információt.

Az egyik legegyszerűbb és leggyakrabban alkalmazott módszer a víz érintkezése egy információt hordozó kerámia felülettel. Ezeket a kerámiákat elvileg nagyon különleges módszerekkel készítik és égetik ki. Égetés közben a hőmérsékleti profilt (a hőmérséklet időbeni ábrázolása a felmelegítés és lehűlés közben) nagyon pontosan be kell tartani. A kerámiát alkotó kristályok felületén a kristályrácsok indukált « hibái » helyén igen erős helyi elektrosztatikus mező alakul ki, ami a vele érintkező víz szerkezetét átalakítja. Az ilyen kerámiák pontos elkészítéséhez számítógépes irányítású elektromos kemencék szükségesek. Minőségi ellenőrzésükhöz – legalábbis a prototípus szintjén – elektron mikroszkóp és néha alagútmikroszkóp szükséges. Kétlem, hogy kerámia égető kézműves műhelyekben ilyen anyagokat képesek reprodukálható módon gyártani. Holott a piacon sok a kézművesek által gyártott ilyen termék.

A hiszékeny vevő kihasználása. Ezen a ponton volna egy megjegyzésem. A kerámiával közvetlenül érintkező víz valóban vehet fel információkat, bár ezek a víz tulajdonságait csak árnyalati nagyságrendben, tehát elképesztően kis mértékben változtatják meg. Ezeket a kis változtatásokat kivételesen érzékeny személyek a nyelvükkel érzékelhetik. Pontosan erre utaznak a csalók, akik fordított ozmózissal kezelt vizet « dinamizálnak » méregdrága készülékekkel. A jóhiszemű vevő kóstoláskor nem a dinamizálás, hanem az ozmózis kezeléssel felesleges ásványi sóktól megfosztott víz ízét észleli. Ha a vevő közvetlenül a fordított ozmózis készülékből kijövő vizet hasonlítaná össze a dinamizálás utáni vízzel, a javasolt dinamizáló készüléket nem venné meg. Nagy reklámmal árusítanak ilyen fordított ozmózishoz adott elektromos dinamizáló készüléket, potom 1800 euróért. Ebben a fordított ozmózis készülék önköltségi ára 50 és 100 euró között mozog. Ilyen készüléket már kb. 15.000 forintért bárki megvehet és szűrt vize már « éltető » minőségű lesz.

A hiszékeny vevőt pénzéért más, hihetetlen eljárásokkal is kábítják. Ilyen pl. az a « csodakerámia », ami nemcsak a víz, hanem bármilyen ital ízét fel tudja javítani külsőleges kezeléssel. A pohárban, vagy korsóban lévő italt elég néhány másodpercre a kerámia (« csoda ») lapra ráhelyezni és az ital « minősége » illetve íze máris jobb. Vásárokban igen nagy mennyiségben árulják ezeket a csodaszereket. Én is részt vettem több ilyen kóstolón. Hihetetlen módon az emberek többsége érezte a különbséget. Viszont sokat fogadnék arra, hogy a kóstolást « dupla vak » módszerrel vezetve, kiderülne a meztelen igazság. Ehhez számozott mintákat kellene kóstoltatni, amelyeknek a fele egy azonos kinézésű, de nem « csoda » kerámia lapon volt.

Tudományos elvekhez ragaszkodva készen vagyok minden ellenőrizhető és reprodukálható kísérleti adatot elfogadni. A dinamizáló módszerekkel az a probléma, hogy az eredmény laboratóriumban ritkán ellenőrizhető és ha ilyen van is, az ritkán reprodukálható. Többször találkoztam ilyen dinamizáló készülékek feltalálóival. Kérdéseimre kivétel nélkül, minden esetben, egy érthetetlen zagyva áltudományos halandzsát kaptam.

Egy jó találmány, még ha empirikus módszerekkel is jött létre és az elfogadott elméletekkel nem magyarázható, ha működik, egy eszmei tulajdonnak tekinthető. Mint ilyen, védelemre szorul. Erre szolgálnak a szabadalmak és a törvény által védett eljárások, ill. márkák. Szabadalmat bárki kaphat találmányára, de csak akkor ha a szabadalom leírásában a készülék működési elve is részletesen le van írva. Ennek hiányában semmilyen ellenőrizés nem lehetséges. Sajnos nem tudok olyan dinamizáló készülékről, aminek a működését szabadalom védené. A legtöbb esetben a készülék neve van törvényileg védve, ami viszont egy szabadalommal nem egyenértékű. Csupán azt jelenti, hogy bármilyen készüléket a védett név alatt senki más nem árusíthat. A védjegy magadásához a készülék működését senki sem vizsgálta meg. Például egy különlegesnek minősített konyhasó árusítására bárki levédhet egy kitalált nevet, mondjuk a « Kuku » szót. Ilyen néven konyhasót csak a védjegy tulajdonosa árulhat.

Beszéltem olyan feltalálóval, aki azzal indokolta a szabadalom hiányát, hogy a szabadalmi leírás alapján a találmányt bárki lemásolhatja. Az a valóság, hogy pontosan ezt akadályozza meg a szabadalom. Attól tartok, hogy a kérdéses találmányok egyszerűen nem szabadalmaztathatók, mert már ismert és sokszor elemi eljárásokat tartalmaznak.

A dinamizálás eredményeinek a laboratóriumi ellenőrzése

Az esetek túlnyomó többségében a víz minőségének a javulását vegyi és elektrokémiai, de még bioelektronikai elemzéssel sem lehet kimutatni. Ez természetesen nem zárja ki egy esetleges változás jelenlétét. Ezeket az elváltozásokat gyakran fraktális kristályosítással [6] mutatják ki. A probléma ott van, hogy a nyert kristály fényképeket (placer le lien) tárgyilagosan nagyon nehezen lehet megmagyarázni. A vízminta « történetében » lévő legkisebb befolyás, aminek a dinamizáláshoz semmi köze nincsen, már lényeges elváltozásokat mutat a kristály fényképén. A kép magyarázata teljesen szubjektív alapokon nyugszik. Igaz, kísérletek történtek a fraktális dimenzió számítógépes kiszámítására a digitális kristály fényképek alapján. Ezek a kísérletek tudtommal eddig még reprodukálható eredményekre nem vezettek.

A dinamizáló készülékek reklámjaiban gyakran találkozunk klinikai megfigyelések rövid leírásával, ami a kezelt víz gyógyító hatását hivatott bizonyítani. Ezzel lehet ugyanis a sokszor nagyon kicsi önköltségi áron gyártott készüléket méregdrágán eladni. Sajnos az említett klinikai megfigyelések túlnyomó többsége legjobb esetben orvosi anekdota szintjén áll mert nem áll mögötte egy hiteles kísérleti protokoll. Helyesebb azt mondani, hogy itt az un. placebo hatás tökéletesen működik.

Folytatni az olvasást a víz fertőtlenítése fejezettel.

ELEJÉRE