VÍZGAZDA - avagy a fenntartható vízgazdálkodás alapelemei

Hagyományos szennyvízkezelés és a VÍZGAZDA rendszer

Biomassza, biotömeg vagy életanyag?

Eleinte a « biomassza » – idegen nyelvekből szolgaian átvett szót – « biotömegnek » fordítottam. Rájöttem viszont arra, hogy egy hibrid szót alkottam, ami nyelvészeti szempontból nagyon hasonlít egy korcs kutyára: fele idegen, fele magyar. Amikor a francia « biomasse » szó jelentését tanulmányoztam, világossá vált az is, hogy a magyar nyelvnek erre a fogalomra két szava van: az élőanyag és az életanyag.

Élő szervezetek anyagát, természetesen az élőanyag képezi. Az élőlény elpusztulása ill. halála után viszont az élőanyag életanyaggá változik; kiköltözik belőle az élet.

Egyes hagyományok szerint az élet nem más, mint valami anyagtalan, bár szervezett valami, amit étertestnek is hívnak. Olyan ez, mint egy anyagtalan számítógépes program, ami létezik, de csak egy adathordozón válik megfigyelhetővé és használhatóvá. Nem túlzás azt állítani, hogy az élet is csak egy nagyon bonyolult informatikai program, ami az élőlény fogamzásakor, vagy csírázásakor az anyagba beíródik.

Pl. a tőzeg az elpusztult növény és a lignit közötti átmeneti állapot, ami idővel kőszénné válhat. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az ásatag energiahordozók is még életanyagok, ugyanis több millió évvel ezelőtt az élővilág szerves részét képezték. A szén ugyanis az élővilág kulcseleme, amibe még a légkör széndioxidja is benne van. Ez a feltevés képezi a klímaváltozások megfékezéséről írt rövid esszém egyik alapgondolatát.

A hagyományos szennyvízkezelés

A hagyományos szennyvízkezelés valós tartalmát a fogalom megjelölésére használt francia « assainissement » vagy az abból képzett angol « sanitation » szavak jobban tükrözik. Jelentésük magyarul: egészségessé tenni. Ez a mérnöki tudományág a 19. század végén divatossá vált higiénikus felfogásnak a gyakorlatba való átültetése. Eredeti célkitűzése az emberek által lakott terek (házak, városok, falvak) egészségi feltételeinek a megteremtése volt, a környezeti hatások figyelembe vétele nélkül. A fekáliában lévő, « kórokozónak » minősített baktérium tenyészet lett az első számú közellenség, amit az emberek közvetlen életteréből minden áron el kellett távolítani. Erre a feladatra hozták létre a vízöblítéses vécét és a szennyvízcsatorna hálózatot. A víztisztító állomások csak később jelentek meg. A baktériumok elleni küzdelem legfontosabb eszköze a vegyi fertőtlenítés lett.

Eleinte a csatornák a szennyvizet, kezelés nélkül öntötték a folyókba. A környezeti behatások első jele a folyók szintjén jelent meg. A szennyvíztisztító állomások alkalmazására csak a múlt század végén került sor, amikor számos európai folyó gyakorlatilag hatalmas szennyvízelvezetővé alakult át. A 20. század végén már a sűrűn lakott területeken a folyókat, bekötött szemmel, a szagot követve meg lehetett találni.

A hagyományos vízmérnöki tudomány tehát mindig a felvetődött problémák gyors megoldására összpontosított. Legfontosabb jellegzetessége a keletkezett károk kijavítása volt és most is az. A problémákat a forrásnál megelőző megoldásokat meg sem vizsgálták, és ezt még ma sem teszik. A mai vízmérnöki tudomány egyetlen célja a termelt szennyvizek leghatásosabb tisztítása. Egy másik jellegzetessége a berendezések méreteiben nyilvánul meg: az igen nagy méretű közületi berendezések részesülnek mindig előnyben. A kisméretű, decentralizált megoldásokra csak ott kerülhet sor, ahol a közületi berendezéseket már semmilyen érveléssel sem lehet a vidéki önkormányzatokra ráerőszakolni.

A hagyományos szennyvízkezelés ma a víztisztítási technológiákra korlátozódik. A tisztított vizet lehetőleg a legközelebbi folyóba öntik ki. A keletkezett szennyvíztisztítási iszap kezelésének a környezeti behatásairól lehetőleg nem beszélnek. A berendezések minőségének a felmérésére csak a tisztítási hatásfokot veszik elsősorban figyelembe. A berendezések elbírálásánál a környezetvédelmi hatásfok soha szóba sem kerül. A legjobb esetben egy berendezés elhelyezése előtt egy környezet behatási tanulmányt készítenek.

A környezetvédők által annyira reklámozott növényi víztisztítás is a hagyományos technológiák körébe tartozik. Alapelve azonos: a szennyvíz leghatásosabb tisztítása, a többi környezeti behatás teljes figyelmen kívül hagyásával.

Amikor a lakosság vízellátásáról van szó, mindent a víztakarékosságra összpontosítanak. Itt is csak a « tessék-lássék » megoldásokra:

• Víztakarékos vécéöblítő;
  
• Vízszivárgások megjavítása;
  
• Víztakarékos zuhanyrózsa és csapok;
  
• Fogmosás és szappanozás közben a csap elzárása;
  
• Tele mosógéppel való mosás;
  
• Cseppenkénti öntözés a kertben;
  
• Stb.

A vízfogyasztást jelentősen csökkentő megoldások rendszerint szóba sem kerülnek, mint:

• Száraz toalettek, amelyek a családok vízfogyasztását 25 – 35 százalékkal lecsökkentenék;
  
• Teljes esővíz-hasznosítás minden háztartási alkalmazásra (a lakóházak tetejére eső csapadék vize globálisan a családok vízszükségleteinek 60 – 80 százalékát kielégítené);

Fenntartható vízgazdálkodás a VÍZGAZDA segítségével

Itt a vízgazdálkodás egy teljesen újszerű szemléletéről van szó, amelyik az előző fejezetben ismertetett hat főtétel alkalmazásán alapul. Alkalmazási területe nemcsak a lakott területekre, hanem a mező- és erdőgazdaságra is kiterjed. Amint azt már az előbbiekben is kifejtettem, az eljárás kulcsa a víz- és az életanyag együttes kezelésében rejlik.

Városi szennyvízkezelésnél figyelembe vesszük a kezelés környezeti behatásait a víztisztítás előtt és az után is. A javasolt műszaki megoldások és berendezések kiértékelésére, a tisztítási hatásfok mellé meghatározzuk a berendezés környezetvédelmi hatásfokát is. Ez utóbbi meghatározásánál tűnik elő a hagyományos szennyvízkezelés és a VÍZGAZDA alapelvei szerint épített berendezések közötti különbség.

Az új megoldások egyik legfontosabb eleme az emberi ürülék cellulózban gazdag növényi életanyagokkal való kezelése. Ezen a szinten valósul meg a háztartási tevékenységek hulladékainak a helyes visszavezetése a víz, a szén, a nitrogén és a foszfor nagy természetes körfolyamataiba.

A hagyományos szennyvízkezelés ezeket a körfolyamatokat megszakítja, ill. « rövidre zárja », ami igen komoly környezetkárosodáshoz vezet. Nem túlzás azt állítani, hogy a jelenleg javasolt szennyvíztisztítási berendezések működése, a VÍZGAZDA főtételeinek az ismeretében, egy elsődleges környezetrombolásnak minősül.

A víz természetes áramlása egy adott körzetben, ill. élőrendszerben

Ezt a későbbiekben csak « vízáramlásnak » fogjuk nevezni. Ez természetesen nemcsak a folyókban, vagy csatornákban való áramlásra vonatkozik, hanem a csapadékok talajba szivárgására, felszíni csorgására, vízárjára (azaz földalatti vízáramlásra) és elpárolgására is. A vízáramlás tehát a természetes körforgás szerves részét képezi.

A hagyományos szennyvíztisztítás okozta vízáramlás

A hagyományos vízkezelés csak a háztartásokban felhasznált vízzel foglalkozik: azt kezeli használat előtt és után. A természetes földalatti és felszíni tartalékokból kiemelt víz, kezelés után vezetékes szétosztásra kerül, majd használat után csatornán és a víztisztító állomáson keresztül a felszíni vizekbe öntik ki.

A csapadékok vize, a vízhatlanná tett felületekről (tetők, teraszok, járdák, utak és úttestek) szintén a csatornába kerül és onnan igen gyorsan a folyóba. Ennek az egyik következménye a szennyvíztisztítás megzavarása. Nagy záporok esetén a csatornában és a víztisztító állomás medencéiben lévő szennyvíz minden tisztítás nélkül a folyóba ömlik. A másik következmény a természetes, legtöbbször földalatti, vízkészletekből kiemelt víznek a gyors folyóba ömlése. Ez a természetes vízáramlás egyszerű rövidre zárása. A csapadékok egy jelentős része nem kerül vissza a természetes földalatti vízkészletekbe.

A szakemberek ezen a szinten jelenleg csak hatástalan megoldásokat javasolnak. Ilyen például zápor esetén a hígított szennyvíz közvetlen folyóba eresztése, vagy a csatornahálózat megduplázása: a szennyvízcsatorna mellé egy másik, az esővizet elvezető csatornát építenek. Teljes esővíz hasznosítás helyett viharmedencéket helyeznek el.

Teljesen érthetetlen módon, a vízügyi szakemberek a teljes esővíz-hasznosítást hevesen ellenzik. Franciaország erre egy nagyon jellegzetes példa, ahol az esővíz házon belüli használata törvényileg tiltott. A szakemberek számára a csapadékok vize nem egy vízforrás, hanem egy elkerülhetetlen ártalom, amit a lehető leggyorsabban a folyóba kell ereszteni. Ezzel párhuzamosan az esővíz használatának a korlátozására a fertőző betegségekkel riasztják a félretájékoztatott lakosságot.

Az eredmény: A csapadékok vize, felhasználás helyett gyorsan a folyóba kerül. Ez a sorsa a földalatti vízkészletekből kiemelt víznek is. Egy város lakói által fogyasztott és szennyezett víz mennyisége egy kisebb-nagyobb folyó hozamával egyenértékű. Ennek kiszámítására elég a naponta és személyenként fogyasztott víz mennyiségét (Európában ez 150 – 180 liter/nap/személy) a város lakóinak a számával megszorozni. A kiöntött vízmennyiség, áradáskor a folyó szintjét is növeli.

Vízáramlás a VÍZGAZDA rendszerben

A VÍZGAZDA alapelveinek a figyelembe vételével megértjük azt is, hogy a természetes vízáramlást az ember által okozott zavaroktól lehetőleg óvni kell. Víz-erőforrásaink jó állapotát, csak ez szavatolja. A hagyományos megközelítéssel ellentétben, itt:

• Nagy gondolt fordítunk a háztartási tevékenységek következményeinek a nagy természetes körforgásokba való visszavezetésére; beleértve a víz körforgását.
• Minden eszközzel elősegítjük a csapadékok vizének és a szennyvizeknek a talajba való beszivárogtatását.
• A természetes vízkészleteinkre való nyomás csökkentésére magunkévá tesszük a tetőkről lefolyó csapadékok vizének a teljes felhasználását. Ami azt jelenti, hogy ezt a jó minőségű vizet a háztartásban mindenre felhasználhatjuk – ivásra elsősorban ivásra. Természetes körforgása folyamán a víz akkor a legtisztább, amikor a felhőkből leesik.

A VÍZÖNELLÁTÓ rendszerrel felszerelt házat már eleve úgy tervezzük, hogy a teteje a lehetőségekhez képest a lehető legtöbb csapadékot gyűjtse be. Pl. tető-teraszról, füvesített-, és nádtetőről vizet nem lehet begyűjteni. Alomszék használatával a vízfogyasztás 25 – 35 százalékkal csökken. A háztartásban termelt szürke-vizet, tisztítással vagy anélkül, a talajba visszavezetjük, vagy kertöntözésre hasznosítjuk.

A természetes vízáramlás és vízszennyezés szempontjából egy VÍZÖNELLÁTÓ ház mintha ott sem lenne: a tetőre eső víz, használat vagy/és kezelés után, szennyezés nélkül visszatér a kert talajába.

Ha a tető eléggé nagy, városi vízhálózatra sincs szükség. Hasonlóan, a csatornahálózat sem szükséges, legfeljebb az úttestről lefolyó esővíz elvezetésére. Ebből következően víztisztító állomásra sincs szükség. A vízhez kapcsolódó költségek sokkal kisebbek.

Javítási- és megelőzési technikai megoldások

A hagyományos vízkezelési felfogással ellentétben a VÍZGAZDA a gondokata forrásnál megelőző megoldásokat részesíti előnyben. Például a fekáliás feketevíz tisztítása egy tipikusan javító technológia. Ezen a téren az alomszék használata képezi a szennyezést a forrásnál megelőző cseremegoldást. Hasonlóan, a teljes esővíz-hasznosítás a forrásnál csökkenti a felületi feszültséget csökkentő szerek szennyvízben lévő mennyiségét. A szűrt esővíz ivásával megelőzhetjük a műanyag palackok kidobásával és a visszaváltható üvegek szállításával és mosásával keletkezett környezetkárosodást , nem is beszélve egészségünk hatásosabb védelméről.

Fenntartható szennyvízkezelésnél kerüljük a csatornák által a folyókba juttatott nagy mennyiségű víz kiöntését. Külvárosokban és falvakban a szürke-víz közvetlenül a kertek talajába szivárog. Városok szürke-vize egy nedves természetvédelmi körzeten keresztül kerül csak a folyóba. A VÍZGAZDA rendszer szerint működő városok lakói sokkal kevesebb vizet fogyasztanak, és élővizeket egyáltalán nem szennyezik.

Egy ilyen város esővíztárolóinak a teljes térfogata (1 négyzetméter tetőhöz 160 liter tároló térfogat) felér egy hatalmas viharmedencével, ami a víz természetes áramlását hatásosan szabályozza.

Tisztítási- és környezetvédelmi hatásfok

Tisztítási hatásfok

A tisztítási hatásfok egy víztisztító berendezés működését jellemző dimenzió nélküli szám. Értéke 0 és 100 között van és a berendezés által a vízből kivont szennyezési teher százalékban kifejezett hányadát fejezi ki. Amikor a tisztítási hatásfok értéke nulla, az azt jelenti, hogy a berendezésbe táplált és az abból kifolyó víz szennyezési terhe azonos, más szóval, nincs tisztítás. Amikor ez az érték 100, akkor a kijövő vízben már nincs szennyezés, a tisztítás tökéletes.

η = (1 – X_ki/X_be).100

ahol:

η = tisztítási hatásfok;

X_ki = a berendezésből kijövő szennyezési teher, ill. koncentráció;

X_be = a berendezésbe bemenő szennyezési teher, ill. koncentráció;

Egyáltalán nem működő berendezéseknél a bemenő X_be és kijövő X_ki szennyezési teher azonos: X_be = X_ki , tehát η = 0.

Tökéletesen működő berendezések esetében a kimenő szennyezési teher nulla, Xki = 0, tehát a hatásfok η = 100, azaz száz százalék.

A ki- és bemeneti szennyezési terhet számos tényező segítségével mérhetik. Ilyen pl. a KOI, vagy kémiai oxigén igény, a BOI, vagy biológiai oxigén igény, a szerves nitrogén, nitrát, foszfát vagy bármely szennyező anyag koncentrációja. Egy berendezésnek annyi tisztítási hatásfoka van, mint a mennyi tényezővel mérték azt. A leggyakoribb mért tényező a BOI és a KOI, amelyek a vízben lévő szerves anyagok mennyiségét jellemzik.

Környezetvédelmi hatásfok

A környezetvédelmi hatásfok számbeli meghatározása nehezebb, ugyanis értékét számos tényező segítségével együttesen határozzák meg. Matematikai meghatározása előzetes megegyezés tárgyát képezi, amit törvényileg szabványosítani kell. Minél több tényező képezi meghatározásának alapját, a számított érték annál jobban tükrözi a valóságot.

Víztisztító berendezések környezetvédelmi hatásfoka

Víztisztító berendezések környezetvédelmi hatásfokának a meghatározásánál olyan tényezőket veszünk figyelembe, mint:

• A tisztításkor felhasznált, a tisztításhoz szükséges, az iszap szállításakor és kezelésekor, valamint a berendezés karbantartására felhasznált energia mennyiségét;
• Az üzemeltetéskor és az iszap, vagy más kellékek szállításakor keletkezett szag- és zajártalmak szintjét;
• A víztisztítási iszap szállításakor, a kezelésével és a kiöntésével keletkezett környezeti károkat;
• A tisztított vízzel és a tisztítási iszappal a befogadó közegbe juttatott nitrogén mennyiségét; ezt a mennyiséget kilogramm nitrogénben fejezzük ki, személyenként és évente;
• A folyóba juttatott felületi feszültség csökkentő és maradék anyagok kilogrammban, évente és személyenként kiszámított mennyiségét;
• A befogadó folyó vízáramlásának a kiöntött vízzel való megzavarását; itt a csatornából kifolyó víz és a folyó hozamát vetjük össze;
• A fekete-vízben lévő és a tisztításkor szétrombolt, nitrát szennyezéssé alakított szerves anyagok biológiai és ökológiai értékét;

A fent említett tényezők egy része már a jelenlegi környezeti behatás tanulmányokban is szerepel. Ezzel szemben az utolsónak említett és a legfontosabb tényező, a fekete-víz szennyezési terhének az ökológiai értéke ezekben a tanulmányokban soha nem jelenik meg.

A különböző toalettek környezetvédelmi hatásfoka

A kereskedelemben hozzáférhető különböző száraz és vízzel üzemeltetett toalettek környezetvédelmi hatásfokának a meghatározásánál is egy sorozat tényezőt kell figyelembe venni, mint:

• Az ürülék eltávolítására, illetve kezelésére felhasznált víz mennyiségét, köbméterben, évente és személyenként kifejezve;
• A mezőgazdasági értékesítés előtt a vizelet hígítására felhasznált víz mennyiségét évente és személyenként, köbméterben kifejezve;
• A toalett szellőztetésére, az ürülék szárítására, valamint az ürülék esetleges szállítására, szivattyúzására felhasznált nem felújítható energia mennyiségét kilowattórában évente és személyenként kifejezve - köbméterben;
• A tárolt vizelettel, (az esetleg szárított) fekáliával a környezetbe juttatott nitrogén mennyiségét nitrát-, nitrit- és ammómium ion formájában, kilogramm nitrogén per év, per személyben kifejezve;
• Az esetleges (felszíni, vagy kupacos) komposztkészítéssel keletkezett rögzített (stabilizált) humusz mennyiségét, kilogrammban, személyenként és évente kifejezve;
• A toalett üzemeltetésére és az ürülék kezelésekor értékesített növényi eredetű hulladékok (szennyezett papír, karton dobozok, háztartási-, kerti-, mezőgazdasági-, ipari-, erdészeti hulladék) évi, egy főre eső mennyisége.

Háztartási szennyvizek

Fekete- és szürke-víz

A háztartások által termelt szennyvíz két, nagyon különböző, részből tevődik össze: a vécékből kifolyó fekáliás-, fekete-víz, és a szappanokat, mosó-, mosogató és egyéb háztartási szereket tartalmazó szürke-víz.

A hagyományos szemlélet szerint a szürke- és a fekete-vizet össze kell keverni és együtt kezelni. A VÍZGAZDA alapelveinek ismeretében tudjuk, hogy a « mindent a szennyvízcsatornába » elv tudományosan legalább olyan helytelen, mint a « mindent a szemétládába » szemlélet. Egyik sem tartozik a fenntartható fejlődés elemeihez. A szürke- és fekete-víz vegyi- és biológiai összetétele nagyon különböző. Keverékük kezelése nehéz és több gondot okoz, mint amennyit az együttes begyűjtés megold. A VÍZGAZDA első főtételének az értelmében a két fajta vizet külön kell begyűjteni és kezelni.

A háztartási szennyvizek jellemzői

A kiöntési technikák jelentősége

Szennyvizek kezelésénél a kiöntési technikáknak sokkal nagyobb a környezeti behatása, mint a tisztítási technikáké. Fenntartható szennyvízkezelésnél tehát minden eszközzel kerülni kell a tisztított, vagy nem tisztított víz, folyóba, vagy felszíni vízbe való kiöntését.

Még igen hatásos tisztítás után is, a maradék szennyezési teher a befogadó folyó vízi élőrendszerben, nagy károkat okozhat. Helyes talajba szivárogtatás esetén az esetek túlnyomó többségében környezeti károk nem is jönnek létre.

Talajba való szivárogtatás esetén (pl. szikkasztóba eresztés esetén, vagy a kerti növények öntözésekor), csak a fekáliát tartalmazó víz jelent veszélyt az egészségre és a földalatti vízkészletek minőségére. Szürke-víz helyes talajba eresztésekor, semmilyen környezeti kár nem jön létre, még akkor sem, amikor a vizet minden tisztítás nélkül szivárogtatjuk a talajba. Legrosszabb esetben csak a rendszer dugulásától tarthatunk, amit egy hagyományos emésztő elhelyezése megelőz.

Bármilyen víztisztító rendszert használunk, a fekáliás fekete-víz kiöntésének a környezeti behatásai mindig jelentősek. Ez az ürülékben lévő nagy mennyiségű nitrogén következménye, ami mindig nitrát szennyezés formájában jelenik meg. A víztisztítást követő nitrát szennyezés annál jelentősebb, minél hatásosabb a fekáliás víz tisztítása. A legkorszerűbb szennyvíztisztító berendezések a nitrogén 70%-át nitrogén gázra (N₂) redukálják. Ez a nitrogén már nem vezethető vissza az élővilágba. A fekáliás víz talajra való kiöntésekor, és talajba szivárogtatás esetén, a környezeti károk csökkentése érdekében, kerülni kell a víztisztítást. Fekete-víz kiöntésénél (amit kerülni kellene) a környezeti károk akkor lesznek a legkisebbek, amikor a vécéből kifolyó vizet egy lefolyástalan, növényekkel teli árokba vezetjük.

A fekete-víz kezelése

A fekete-víz egyedi tisztítása

A fekete-víz bármilyen tisztítása a környezetvédelem szempontjából semmilyen körülmények között nem jelent előnyt. A fekáliás vízben lévő szerves anyagok természetéből adódóan, nincs és nem is lehet olyan tisztítási rendszer, ami a környezetet hatásosan kíméli vagy védi.

A károk csökkentésére vannak lehetőségek, de ez nem a hagyományos víztisztítás. Amint azt az előző fejezet végén jeleztem, a fekete-víz lefolyástalan növényi árokba való vezetése a károkat korlátozza.

Fenntartható szennyvízkezelésnél a fekete-víz termelését száraz toalettek használatával lehet elkerülni. Városokban, a gazdaságos öblítőkkel felszerelt vécékből kifolyó fekete-vizet, szelektív begyűjtés után, alomátitató telepeken komposzttá alakítják.

A fekete-víz talajba eresztése

A fekete-víz szennyezési terhe nagyrészt nitrogént és foszfort tartalmazó makro-molekulákból áll. Viszonylag nagy elektromos dipólus nyomatéka miatt ezek a nagy molekulák a talajrészecskékre igen jól tapadnak, adszorbeálódnak. A talajban magától kifejlődő baktériumtenyészet ezeket a molekulákat lassan leépíti és a keletkezett szervetlen nitrogént és foszfort fokozatosan, a növények rendelkezésére bocsátja. Ebből kifolyólag lép érvénybe az aranyszabály, ami szerint, ha minden áron vécét akarunk használni, fekáliás vizet, csak növényi gyökerek által átszőtt talajba szabad beszivárogtatni. Ez a megoldás, bár nem tökéletes, de a környezetet hatványozottan jobban kíméli és védi, mint a legdrágább elektromechanikus egyedi szennyvíztisztító berendezés, aminek az elhelyezését nem csatornázott körzetekben a törvény előírja.

Ezek a villamos-energia faló, és méregdrága berendezéseka fent említett szerves molekulákat oxidálják. A bennük lévő nitrogén, ezalatt nitráttá alakul. Ebből adódik az a kézenfekvő tény, hogy az ilyen víztisztító egyedi rendszerek minél hatásosabban működnek, annál jobban rombolják és szennyezik a környezetet. A károk enyhítésére a berendezést tápláló áramot jobb kikapcsolni – kivéve, amikor a tisztított víz egy folyóba ömlik.A fenntartható szennyvízkezelésnél tehát a fekáliás víz talajba szivárogtatása előtt kerülni kell a víz tisztítását. A ma javasolt elektromechanikai tisztító berendezések használatát, a környezet érdekében, szigorúan be kellene tiltani.

Ha a tisztított fekáliás vizet a folyóba öntjük ki, a tisztított vízben lévő nitrát- és foszfát ionok a vízben az algák burjánzását serkentik. Ezzel a folyó vizének az oxigén készletét emésztik fel, ami a vízi élővilágot « fojtja meg ». A jelenség eutrofizáció néven ismert.

A fekete-víz talajba szivárogtatása természetesen a károkat csak korlátozza, de nem képez megnyugtató megoldást. A vízöblítéses vécék alomszékre való felcserélése tartozik a VÍZGAZDA műszaki megoldásai közé. A másik megoldás a vécéből kifolyó fekete-vizet (szürke-víz nélkül) egy szippantható tartályba vezetni és onnan egy alomátitató telepre vinni.

A növényi szennyvíztisztítás

Célját és megítélési követelményeit illetően, a növényi víztisztítás a hagyományos rendszerek körébe tartozik. A cél a leghatásosabb víztisztítás a többi környezeti behatás figyelembe vétele nélkül.

Megfelelő információ hiányában, környezetvédők a növényi víztisztítást a fenntartható szennyvízkezelés technikái közé sorolják. Nem veszik észre azt, hogy a növényi szennyvíztisztítás csak akkor indokolt, amikor nem tudunk lemondani a vízöblítéses vécé használatáról. Holott a vízöblítéses vécé nem tartozik a fenntartható vízgazdálkodás technikái közé. Helyes száraz toalett, mint az alomszék, használata esetén fekete-vizet nem termelünk. Szürke-víz kezeléséhez nincs szükség növényi víztisztításra. Szürke-vizet kertöntözésre, minden előzetes kezelés nélkül használni lehet. Talajba szivárogtatásának nincs környezeti behatása. A háztartásban keletkezett szappanos (szürke) vizet kertünkben nagyon olcsón kezelhetjük, ill. felhasználhatjuk.

A tárgykör jobb megértésére olvassa el a nővényi víztisztítást leíró fejezetet.

A szürke-víz kezelése

A szürke-víz egyedi kezelése

Alomszék használata esetén a háztartásban fekete-víz nem keletkezik. Ilyenkor a szürke-víz kezelésére a család igényeire és lehetőségeire testre-szabott megoldás kiválasztása viszonylag egyszerű.. Az ilyen technikák használata, utolérhetetlen környezetvédelmi hatásfokuk ellenére, csatornázott körzetekben törvényileg tiltva van. Sem a törvényalkotó, sem a hivatalnok szakemberek nem tudják elképzelni azt, hogy egy háztartásban ne legyen vízöblítéses vécé. Sajnos itt is, a fekáliát tartalmazó szennyvíz tisztítására alkotott, elektromechanikus berendezések elhelyezését teszik kötelezővé.

A műszaki részletek a szürke-víz egyedi kezelésére szentelt fejezetben olvashatók.

Eutrofizáció

Az eutrofizáció nem más, mint a növények és algák természetes vizekben (folyókban, tavakban, tengerben, stb.) való ellenőrizhetetlen burjánzása. A jelenség oka a vízben lévő nitrátszennyezés, bár megjelenéséhez egy kis mennyiségű foszfátion is szükséges.

Egy eutrof folyó, vagy tó vize lehet teljesen átlátszó, mintha kristálytiszta lenne. Súlyosabb esetekben a víz sárgás vagy zöldes színt vesz fel, és felszínén békalencse a belsejében békanyál úszik. Az eutrofizáció kezdetét a mederben lévő köveket és kavicsokat borító nyálkás és csúszós lepedék jelzi. A kövekre ezután fonalszerű algák telepednek. A jelenség különböző fázisa természetvédelmi területeken figyelhető meg a legjobban. Ember által nem lakott helyeken, pl. forráshoz közeli hegyi patakokban, a mederben lévő kövek és kavicsok tiszták. Az eutrofizáció első jelei a patakba kiöntött tisztított szennyvíz nyomán jelennek meg. Egyetlen családi ház, tisztított szennyvize egy kis hegyi patakban már komoly károkat okoz, még akkor is, ha a vizet egy nagyon hatásos berendezéssel tisztítják. A közületi szennyvíztisztító állomások kifolyó csöve alatt az eutrofizáció különös erővel jelenik meg. A jelenség oka a fekete-víz tisztításakor mindig megjelenő nitrát- és foszfát ionok képezik. Ezen még az un. harmadrendű tisztítás sem változtat, amely a nitrátot és foszfátot hívatott a szennyvízből kivonni. Fekete-víz jelenlétében még a foszfátot tartalmazó mosószerek mellőzése sem hoz semmilyen eredményt. Az eutrofizáció megelőzésére a VÍZGAZDA ötödik főtétele értelmében szennyvizet élővizekbe, még hatásos tisztítás után sem szabad kiönteni. Ennek elősegítésére, nem csatornázott körzetekben még két döntés szükséges és elégséges:

• A fekáliás víz nem termelése, a vízöblítéses vécék kiküszöbölésével;
• Ahol a vécé használatáról nem tudnak lemondani, ott a fekete-vizet egy szippantható tartályba begyűjteni, ahonnan az további kezelésre kerül.

Ilyen döntések hiányában, bármilyen hatásos legyen is a víztisztítás, a természetes vizek élővilága lassú pusztulásra van ítélve. Hosszútávon pedig, a jó minőségű ivóvíz készleteink tűnnek el.

Az eutrofizáció a vízben lévő oldott oxigént felemészti. Ilyenkor a folyó, vagy a tó « megfojtásáról » beszélnek. Oldott oxigén hiányában a halak lassan elpusztulnak. Elsőként a pisztráng fajták (mint a lazac) tűnnek el a vízből.

Másrészt az eutrofizáció, a természetes felszíni vizek öntisztulási folyamatát indítja be. Növekedésükhöz az algák és a vízi növények a vízben oldott nitrát- és foszfát ionokat fogyasztják és vonják ki a vízből. Víztisztító állomások kiöntési csöve alatt a folyók eutrofizációja néhány kilométer után lassan csökkenni kezd. Ha a folyó hozama nagy, és a víztisztító sem önt ki túl sok vizet a folyóba, az eutrofizáció el is tűnhet. A gyakorlatban a folyóparti települések víztisztító állomásainak a sorozatából kiöntött szennyezési teher a folyó öntisztulási képességét mindig meghaladja.

A nitrát- és foszfát tartalmú műtrágyák használata is hozzájárulhat a folyók eutrofizációjához. A fekete-vízből a víztisztító állomás által kivont nitrogén és foszfor egy része az iszapban marad, aminek a « mezőgazdasági értékesítése » a természetes vizek nitrát- és foszfát szennyezését csak áthelyezi, de nem szünteti meg. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a ma mindenütt kierőszakolt víztisztítás nem más, mint az emberi ürülékben lévő, igen értékes szerves anyagok nitrát- és foszfátszennyezéssé való átalakítása. Amikor a tisztított víz a folyókba és az iszap a földekre kerül, a közületi szennyvíztisztítás egy elsődleges környezeti ártalommá válik.

Az a tény, hogy a legkorszerűbb víztisztító állomások a szennyvízzel betáplált nitrogén kb. 70%-át bonyolult és költéseges de-nitrifikációs folyamatokkal nitrogén gázzá N₂ alakítják, az előző kijelentésen semmit nem változtat. A biológiailag nagyon értékes szerves nitrogén két-harmada az élővilág számára véglegesen elvész.

A száraz toalettek használata

A közhiedelemmel ellentétben a különböző száraz toalettek környezeti behatásai nagyon különbözőek lehetnek. A vizelet és a fekália elválasztásával működő (u.n. skandináv) toalettek környezeti behatásai nem a legelőnyösebbek. A száraz toaletteket több szempontból lehet osztályozni, mint pl. a belső és külső komposztálás szerint. Helyesebb viszont a működési elv szerinti osztályozás, amiben a száraz toalettek három nemzedékéről beszélünk.

Mint a problémákat a forrásnál megelőző berendezés, a helyes száraz toalettek, mint az alomszék, a VÍZGAZDA technikáinak a szerves részét képezik. Használatuk három célt szolgál:

1. A fekete-víz nem termelésével a folyók szennyezésének a megelőzése;
2. Víztakarékosság;
3. Az ürülékben lévő szerves anyagok visszavezetése a nagy természetes talajképződési körfolyamatokba.

Az első célt miden száraz toalett megvalósítja. Az un. « skandináv » toalettek a második célt csak részben, a harmadikat egyáltalán nem érik el. A vizelet felhasználás előtti hígításakor a második cél kissé megcsorbul. A helyesen nem komposztált ürülék és vizelet talajba vitele azonos környezeti ártalmat okoz, mint a hígtrágya használata. A világszerte egyre terjedő alomszék használata az emberi ürülék által okozható minden környezeti ártalmat megszűntet. A komposzt termelésével viszont a környezetet építi.

A tárgykörben további ismeretek az alomszék használata c. fejezetben olvashatók.

VÍZGAZDA a városban

Számos város kertes negyedeiben a folyók nyitott szennyvízcsatornákká alakultak át. Szag után meg lehet őket találni. A probléma felszámolására ma teljesen hatástalan és igen drága megoldásokat javasolnak. A szennyvízkezelésbe befektetett összegek itt is a nyert környezetkíméléssel fordítottan arányosak.

Egy kertes városnegyed szennyvizének a hagyományos kezelése

Itt a szennyvízcsatorna kiépítése és a víztisztító állomás elhelyezése legjobb esetben is csak egy tüneti kezelésnek tekinthető. Környezetvédelem szempontjából kedvezőtlenebb, mint a szennyvíz lefolyástalan árokba eresztése, ami viszont sokkal olcsóbb lenne, bár ez sem egy megnyugtató megoldás. A víztisztítás ellenére, a folyó vizének az eutrofizációja marad. A keletkezett iszap másutt szennyezi majd a környezetet. Ehhez adódnak még a csatorna karbantartási- és a víztisztító állomás üzemeltetési költségei. A legnagyobb ártalmat viszont az emberi ürülék nem visszavezetése a nagy természetes körforgásokba képezi.

VÍZGAZDA egy kertes városnegyedben

Egy kertes városnegyedben a teljes esővíz-hasznosítás, az alomszék használata (kerti komposztálással) és a szürke-víz egyedi kezelése, ill. kertöntözésre való felhasználása olyan környezetkímélést valósítana meg, amiről ma a szakemberek még álmodni sem mernének. Mindezt, a mai megoldásokhoz képest elhanyagolható költséggel.

Az úttestekről és a járdákról lefolyó vizet csak egy erre kialakított, nem vízhatlan és esetlegfedett beton árokba kellene vezetni. Természetesen ebbe az árokba szennyvíz nem kerülhetne. A vízhatlan szennyvízcsatorna nem elhelyezése és karbantartásának a hiánya már igen komoly költségmegtakarítást engedélyezne. Ehhez a megtakarításhoz adódna a víztisztító állomás meg nem építése és üzemeltetési költsége.

A család által termelt szürke-vizet a legegyszerűbb a kerti növények tövébe vezetni egy vagy több hajlékony tömlővel. Amikor öntözővízre nincs szükség, akkor az emésztőbe vezetett szürke-vizet csak a talajba kell szivárogtatni, pl. egy szórógödör segítségével. Az alomszék « termelésének » a kerti komposztálása a konyhai és kerti hulladékokkal, az elszállítandó háztartási hulladék tömegét legalább a felére csökkentené. A nyert komposzt kerti használatával a talaj vízvisszatartó képessége növekedne, ami az öntözés vízigényét csökkentené. A komposzttal kezelt kertekben, a műtrágya és a növényvédő szerek használata fokozatosan megszűnne, vagy erősen lecsökkenne, ami szintén hozzájárulna a szennyezés csökkenéséhez.

Az esővíz-hasznosítás a TELESŐ rendszerrel, a vezetékes víz igényeket pl. egy kertes külvárosi negyedben, vagy falvakban hozzávetőlegesen 80 százalékkal csökkentené. Az esővíz ivása és főzésre való felhasználása viszont a palackozott ásványvizek vásárlását tenné feleslegessé. Az ebből eredő hulladék-, és költségcsökkentés sem lenne elhanyagolható. A lágy esővíz használata a mosó-, mosogató- és takarító szerek fogyasztását is jelentősen csökkentené, és ezzel a velejáró szennyezést és energiafogyasztást is. A VÍZÖNELLÁTÓ rendszer alkalmazása, különösen száraz vidékeken, jelentene öntözővíz megtakarítást.

Ebben a témakörben, franciául tudó olvasóimnak ajánlom egy Andalúziából küldött üzenet elolvasását [1].

Az itt leírt megoldásokkal a közeli folyó, ipari szennyezés hiánya esetén, kevesebb mint két év alatt, visszanyerné eredeti tisztaságát. Azokon a vidékeken, ahol a folyók vize elég hideg, mindenütt pisztrángokat lehetne horgászni, ami a helyi idegenforgalmat csak élénkítené.

A mindenki által elfogadott tévhit szerint, a VÍZÖNELLÁTÓ rendszer városközpontokban nem alkalmazható, ami természetesen nem igaz. A VÍZGAZDA városi alkalmazásának a lehetőségei a VÍZÖNELLÁTÓ a városban c. fejezetben olvashatók.

A talaj fenntartható karbantartása

Nincs VÍZGAZDA, fenntartható talajkarbantartás nélkül. A vízzel és a talajjal való gazdálkodás egymástól elválaszthatatlanok.

A talaj keletkezési folyamata

A talaj kétlépcsős folyamatban keletkezik: az alapkőzet morzsolódása után a baktériumok, gombák és más élőlények, a növényekkel együtt veszik birtokukba a helyet. Az élővilág természetesen döntő szerepet játszik az alapkőzet aprításában. Évszázadok, néha évezredek szükségesek néhány centiméter vastagságú termőföld keletkezéséhez. Növényi takaró hiányában a víz és a szél a termőtalajt viszonylag gyorsan elviszi: csak kősivatag marad a helyén.

A televény (humusz) fontossága

A talajban lévő televény, vagy humusz minden szárazföldi élet alapja. Ez a sötétbarna, igen bonyolult szerkezetű szerves anyag, ami legtöbbször a talajjal egy időben keletkezik. A humuszt gyakran a « föld aranyának » nevezik. Ez a kifejezés egyáltalán nem túlzott. Humusz nélkül a talaj teljesen terméketlen. A sivatagképződés a televényföld, a humusz eltűnésének a közvetlen következménye.

A humusz [2] szerves anyagok igen bonyolult átalakulásával keletkezik. Ebben a folyamatban a baktériumok, a mikroszkopikus gombák és sok más élőlény, mint a giliszták fontos szerepet játszanak. Vegyi szempontból a humusz, térháló szerkezetű, proteinekkel rokon, igen nagyméretű polimer molekulák halmaza. Elektromos dipólus szerkezetüknek köszönhetően ezek a makromolekulák a talajrészecskékre vegyileg és fizikailag erősen tapadnak. Pl. az agyagokban lévő alumino-szilikátokkal a humusz igen stabil komplexet alkot, bár a humusz a kvarc (homok) részecskére és a szulfátokra (gipsz) is szívesen tapad (adszorbeálódik). Karbonátok (mint a mészkő) a humuszt lazábban rögzítik. Az így keletkezett komplexek [3] alkotják a talaj termőképességét.

A futóhomokot és a homokos földeket a televény megköti és védi a szél és a víz eróziójától. A televényben gazdag homokos talaj a vizet is jobban megőrzi: nehezebben szárad ki. A nehéz, agyagos talajt a televény, ill. humusz porhanyóssá, könnyen művelhetővé teszi. A humusz a talajban, minden esetben szivacsként viselkedik: a vizet magába szívja, és a növények részére tárolja. Egy gramm humusz kb. 50 gramm vizet képes tárolni. A növények által fel nem vett vizet a humusz lassan a földalatti vízrendszerbe juttatja. Televényföldeken az esővíz nagyon nehezen csurog a folyó felé, inkább az altalajba szivárog és a kutakat, forrásokat táplálja. Televényföldes gyűjtőmedencében a folyók csak igen ritkán okoznak árvizeket és hozamuk aszály esetén is elég nagy marad. Ezeken a földeken a növények öntözővíz szükséglete is jóval alacsonyabb.

Azt is jó tudni, hogy a humusz a talajban természetesen bomlik, miközben a benne lévő tápanyagokat, mint a nitrogént és a foszfort, lassan a növények rendelkezésére bocsátja. A hőmérséklet emelkedésével a humusz természetes bomlási sebessége exponenciálisan (igen erősen) növekedik. A humusz bomlási sebességét a talajban lévő víz elektrolit (vízben könnyen oldódó sók) tartalma is erősen növeli. Az elektrolit koncentrációt elektrokémiában az ionerősség fejezi ki. A humusz bomlási sebessége a talajban lévő víz ionerősségének a négyzetgyökével exponenciálisan növekedik. Ezért van az, hogy a talajba juttatott műtrágya mész, vagy fahamu a terméshozamot annyira növeli: a humusztartalék gyorsabb bomlásával a növények több tápanyaghoz jutnak. A műtrágya, mész és a fahamu sok elektrolitot juttat a talajba. Viszont ez a talaj humusztartalékainak a rovására történik. Azért mondják az öreg belga parasztok: « a mész az apát gazdagítja, míg a fiát koldusbotra juttatja ». Ma már a mezőgazdasági szakemberek ezt a bölcs megállapítást nem veszik figyelembe és a városi hulladékból előállított komposztot, felhasználás előtt mésszel vagy fahamuval kezelik.

A műtrágyák is tulajdonképpen vízben könnyen oldódó elektrolitok, amelyek a talaj humuszkészletét gyorsan « elégetik ». Belgium legértékesebb mezőgazdasági vidékein, pontosan az ipari jellegű mezőgazdasági tevékenységek miatt, a termőföldek humusztartalma 50 év alatt egy tizedére csökkent. Kevés humuszt tartalmazó földeket, az eső könnyen elviszi. Nem ritka az a látvány, hogy egy nagyobb zápor után pl. egy burgonyaföld, még igen enyhe lejtőn is több méterrel lejjebb csúszik. Egy másik következmény az árvizek növekvő súlyossága és gyakorisága. Műtrágyával agyontömött növények könnyebben megbetegednek és a kórokozók könnyű martalékává válnak. Ez viszont a növényvédő-szer igényeket és a vízszennyezést is csak növeli.

A jelenlegi agrártudomány a humusznak sajnos nem adja meg az őt megillető helyet.

A humusz növényi- és állati összetevői

A szénben gazdag növényi életanyag mellett a nitrogénben gazdag állati életanyag is az élővilág szerves részét alkotja. A komposztkészítéssel, két fajta életanyag együttes kezelésével lehet a talaj humusztartalmát mesterségesen növelni. A komposztkupacban a hulló levelű erdők talajképzési folyamatát utánozzuk.

A mindenütt elterjedt tévhittel ellentétben, a talajba nyersen beszántott vagy beásott növényi- vagy állati életanyag nem növeli (vagy kivételes esetben csak igen kis mértékben) a talaj humusztartalmát. A beszántott növények szénben gazdag életanyaga a talajban lévő stabilizált humusz nitrogén készletét mozgósítja, ami legtöbbször a humusztartalom rovására történik. A jelenséget « nitrogén éhség » néven ismerik. Nem komposztált állati életanyag (pl. friss istállótrágya, vagy a skandináv toalettek szétválasztott vizelete és fekáliája) talajba juttatása a benne lévő nagy mennyiségű nitrogén segítségével a stabilizált humuszból szenet vesz fel. A földre kiszórt szerves életanyagban lévő nitrogénfelesleg ezután nitrát-, nitrit- és ammóniumion formájában jelenik meg. Ez ugyan rövidtávon a terméshozamot növeli (ezzel indokolják a skandináv – vizeletet és fekáliát szétválasztó – toalettek « környezetbarát » jellegét), viszont hosszútávon a talaj teljes romlásához és vízszennyezéshez vezet.

A helyes komposztkészítés

A humusz mesterséges előállításához a növények szénben gazdag cellulóz és lignintartalma, a nitrogénben gazdag állati életanyagfehérjeszerű anyaga + az urea (karbamid) együttes jelenléte szükséges [4]. Vigyázat, a helyes komposztkészítés mindig lélegző (aerob) folyamatok összessége. Ezért nem tanácsos ládákat, vagy műanyag tartályokat komposztkészítésre használni. Levegő hiányában, gödörben sem készül jó komposzt. A helyes komposztálás mindig egy, közvetlenül a földre helyezett komposztkupacban történik, ahol a talajban lévő élővilág egy döntő szerepet játszik, amit nem szabad kikapcsolni. Komposztot lehetőleg ne készítsünk beton talapzaton [5]. A növényi- és állati életanyaghelyes adagolásával a kupac szén/nitrogén (C/N) arányát kezdetben kb. 60-ra állítjuk be. Az érett komposzt C/N aránya 14 körül van.

Kell-e mérni a szén/nitrogén (C/N) arányt és a nedvességtartalmat?

Ezek természetesen csak hozzávetőleges (elméleti) számok, amelyektől a mindennapi gyakorlat legtöbbször eltér. Mezőgazdasági kutatóintézeteken kívül a C/N arányt egyáltalán nem szükséges mérni. A komposztkupacot mindig a rendelkezésre álló anyagokból építjük. Csak az állati- ill. növényi anyagok nagy feleslegére ügyelünk. Túl sok növényi anyag, vagy a nevesség hiánya (kiszáradás), a komposztkészítés idejét megnöveli. Az állati életanyag (trágya) felesleg viszont a kupacból a levegőt kiszorítja. A kialakult nemlélegző (anaerob) folyamatok, kellemetlen szagok kíséretében, csak rothadást hoznak létre. Tehát bűzlő komposztkupac helytelen komposztálás jele.

A víztartalom is egy igen lényeges szempont: a helyesen épített komposztkupac nem túl nedves, nem túl száraz. Több-kevesebb szalma, vagy más száraz növényi anyag beépítésével a kupac belsejének a levegő ellátását szabályozni lehet.

Nedvességtartalom mérő nélkül is be lehet állítani a kupac nedvességtartalmát. Lábunkat az épülő komposztkupacra téve, amikor a csizma vagy cipő felemelésekor cuppanást észlelünk, sok a nedvesség. Túl száraz komposztkupacban viszont pincebogarak szaladgálnak.

Kerti komposztkészítésnél a szénben gazdag kerti hulladékokhoz tanácsos nitrogénben gazdagabb konyhai hulladékot, de leginkább az alomszék « termelését » is hozzáadni, ami a C/N arányt csökkenti, és a nedvességtartalmat növeli. Állati (emberi) eredetű nitrogén nélkül, a kerti hulladékot nehezebb komposztálni.

Egy éves emésztés után a kupacban keletkezett kellemes illatú, sötétbarna színű, televényföld még nem humusz, csak annak az előfutára. A keletkezett gyengén savas kémhatású humuszsavak a talajba jutva a talajrészecskékre tapadnak (adszorbeálódnak): a keletkezett bonyolult molekulaszerkezet humusz-agyag komplex néven ismert. Ezek a komplexek határozzák meg a jó termőtalaj helyes állagát: a homokos talaj tömörödik, az agyagos fellazul.

Mindent összevetve, a komposztkészítés nem annyira tudomány, mint művészet. Annyi komposztkészítési módszer van, mint amennyi kertész. A helyes eljárást a mindennapi gyakorlat alakítja ki, amit tapasztalatcserével gazdagíthatunk. Minden vidéken, talajon és éghajlat alatt másként kell komposztot készíteni, és mindig a rendelkezésre álló anyagokból.

Amint azt már említettük, a kupacban való komposztálás csupán a természetben lejátszódó folyamatok utánzása. Viszont a természet nem kupacokban komposztál, hanem mindig a talajon, és legtöbbször vékony rétegben. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a felszíni komposztkészítés, talajélesztés szempontjából a leghatásosabb és életanyagban a legtakarékosabb.

Régi ipartelepek szennyezett talajainak a felélesztése

Ipari tevékenységekkel vagy balesetileg nagyon szennyezett talajok újjáélesztését néhány éves felszíni komposztálással méregteleníteni lehet. Erre az egyik lehatásosabb és legolcsóbb megoldás szabadtéri rendezvényeken, építkezési területeken közületileg használt alomszékek « termelésének » a felszíni komposztálása. Bizonyos komposztkészítési adalékanyagokkal talán még a talajban lévő nehézfém szennyezést is hatástalanítani lehet. A nehézfémek a talajban maradnak, de a növények nem veszik fel őket. Ez a megoldás még csak kísérleti állapotban van.

A fenntartható életanyag-gazdálkodás

Biomassza, biotömeg, vagy életanyag?

Amint azt már egy előző fejezetben is kifejtettem, az idegen nyelvekből szolgaian átvett « biomassza » szót eleinte én « biotömegre » fordítottam. Rájöttem viszont arra, hogy ez a hibrid szó, olyan mint a korcs kutya: kétfajta elemből áll. Amikor külföldön a biomasse szót használják az egy olyan fogalmat jelöl, amit a magyar nyelv két különböző szóval fejez ki: az élőanyag és az életanyag.

Az élőlények testét az élőanyag képezi. Ez az anyag, ami az életet hordozza. Az élőlény elpusztulása, ill. halála után a testében lévő élőanyag életanyaggá alakul. A kettő között nincs éles határvonal. Pl. egy állat elpusztulása után a tetem még bizonyos mértékig hordozza az életet. A benne kialakuló baktériumtenyészetek még egy ideig élnek. Hasonló a helyzet az állati vagy az emberi ürülékkel is. Egy fáról levágott ág elvileg már nem él. Viszont hordoz egy bizonyos életformát. Földbe dugva, gyökeret ereszt és bimbókat növel.

Tekintettel arra, hogy az ásatag (fosszilis) energiahordozók is, évmilliókkal ezelőtt az élővilág szerves részei voltak, a kőszén, a kőolaj és a földgáz is életanyagnak minősül. Az égetésükkor felszabaduló széndioxidot fotoszintézissel a növények vezetik vissza az élőrendszerbe, különösen akkor, amikor azt megfelelő életanyag-gazdálkodással felélesztjük.

Ez a felfogás képezi a klímaváltozásokról írt esszém alapgondolatát.

Az életanyag-gazdálkodás területe

Mindenki által ismert tény, hogy az emberi beavatkozás az élővilágban a bioszférában eddig nagy károkat okozott, amelyek ma már az emberi civilizáció túlélését is veszélyeztetik. A folyamat szerencsére nagyrészt visszafordítható. Ehhez tudomásul kell vennünk azt is, hogy a bioszférát a földi élet hozta létre. Ha újra élhetőbbé akarjuk varázsolni szélesebb értelemben vett környezetünket, a tönkretett életfolyamatokat kell újjáéleszteni. Amint azt már az előbbiekben is kifejtettem, minden szárazföldi élet elsődleges alapja a talajban lévő televény, ill. humusz. Az emberi civilizáció, életteréből pontosan a humuszt tüntette el világszerte. Nem túlzás azt állítani, hogy az emberiség történelmét az élettér talajában lévő, vagy nem lévő humusz irányította. Történelmünk folyamán, a humusz kimerülése okozta a népvándorlásokat és a legvéresebb háborúkat. Számos olyan sivár, sivatagos lakatlan helyet ismerünk, ahol még történelmi időkben virágzó civilizációk voltak (pl. Karthágó). Földünk lakossága ma már olyan szinten van, ahol már nincs meghódításra váró termékeny szűz terület. A régebben ostobán lerombolt, kizsigerelt területek élővilágát, megfelelő hozzáállással újjá lehet éleszteni és a még mindig szaporodó emberiség számára új életteret teremteni. Ez csak egy világméretű fenntartható életanyag-gazdálkodással lehetséges.

Első lépésben fel kell ismerni azt, hogy az állati és emberi ürülék nem egy zavaró, kellemetlen hulladék, amit vízbe vezetve el kell tüntetni. Egy igen értékes alapanyagról van szó, ami azoknak az élőrendszereknek a szerves része, amelyek élelmiszerünket termelik. Amit eszünk és állataink fogyasztanak, végső fokon a talajból jön. A nagy körfolyamatok helyrehozására tehát kézenfekvő az, hogy az emberi és állati ürüléknek is a talajba kell visszakerülnie (és nem a vízbe). Vonatkozik ez a növényvilágra is. A növényi életanyag nagyméretű égetése energiatermelés ürügyén egy valóságos merénylet az élővilág ellen. A növényi- és állati életanyag együttes kezelésével, a szárazföldi elpusztított élőrendszereket újjá lehet éleszteni. Jelenleg az ipari jellegű mezőgazdasággal, az esztelen erdőpusztítással, és hulladékgazdálkodással, valamint a szennyvizek tisztításával a még rendelkezésre álló életanyagot vízszennyezéssé alakítjuk, miközben, pontosan ennek következtében, életterünk is elpusztul.

Minden kilogramm növényi anyag (beleértve a papír- és karton hulladékot) elégetéséből nyert energia értéke alacsonyabb, mint az így elpusztított életanyag biológiai értéke. A nagyméretű életanyag égetéssel a közeljövő sivatagjainak a helyét készítjük elő. Ezen a téren nem az a lényeges, hogy a « zöld » energiatermelésre szánt földeken nem élelmiszert termelünk, hanem az, hogy az életanyag égetésével a termőföld is fokozatosan eltűnik.

ELEJÉRE