Az itt közölt cikk a jelenlegi szennyvízkezelésnek egy nagyon humoros elemzése.
Honlapunk olvasói számára Fuggerth Endre már nem ismeretlen. A VÍZÖNELLÁTÓ nagyon tömör összefoglalóját, a bevezető oldalon olvashatjuk. Jelen cikkében, vitriolba mártott tollával a víztisztítással foglalkozó szakemberek szemellenzős hozzáállását jellemzi. Az árnyalatok megértéséhez, a maró humorral megírt cikk minden mondatát ajánlatos kétszer is elolvasni. Megéri a fáradságot !
Az alanti cikk dokumentációs oldalunkon jelent meg először 2014 Augusztus 9-én. A cikk letölthető.
Frissítve: 2017-05-23
Fuggerth Endre eszmefuttatása
Gyarlóságaink bizony számosak, így célzatos javításukra tett minden lépés melegen üdvözlendő. Vannak irányzatok melyek a belátás közelebb-jöttét a test ostorozásával kívánják elérni – jómagam a meggyőzés eszközéül a logikát választom, mellyel az agyra kívánok célzott hatást gyakorolni, s mely eszköz kétségbevonhatatlanul hatásosabbnak bizonyult már mind-ama alkalmakkor mikor a megcélzott nem ugrabugrált veszettül miként-ha páni félelemben, avagy ült meredten blazírt nyugalommal a bizonyosság fölényes mosolyával is jelezve: nemigen szenvedhet kárt, hisz a célpont oly parányi.
Vezérelvem ezúttal is a fokozatosság: egyszerre csak egy gyarlóságot küzdjünk le. De sajna, még e mérsékelt megközelítés ellen is váratlan s csahos támadások érnek; veszett artikulációjuk azonban oly zagyva és dühödt hogy az sem világlik ki belőle: vajon ellenkezésük nem abból az aggodalomból fakad-e hogy – a lépésenkénti iramot sikerrel tartván – ha nem is hamar de eljő a nap mikor kifogyunk minden gyarlóságunkból, s akkor mily félelmetes űr tátong majd tévelygő lábaik előtt?
Mai gyarlóság-kezelő leckénk témája egy félreértés eloszlatása.
Essen szó az emberi szarról akárcsak érintőlegesen is, még a legjobb körökben is tapintható egyfajta elzárkózás, távolságtartási óhaj, rendreutasító-szándékú tekintet, megbélyegzési-kiközösítési igyekezet. Alább rámutatok ezen reakciók helytelenségére, mely alapvető folyamatok meg-nemértéséről tanúskodik; s az összefogottság kedvéért itt eltekintek annak elemzésétől, hogy a civilizálódás eddigi menete hol s mikor bicsaklott meg annyira hogy ezen allűrök a szarral szemben ma még feljebb helyezik önmagukat.
Nézzük a dolgot kicsiben. Vegyünk egy szelet nyers húst. Bármilyen éhesek is vagyunk, nem valószínű hogy nekiesünk nyersen felfalni: előbb megsütjük – azaz átalakítjuk – azután élvezetet is nyerve belőle elégítjük ki elemi szükségleteink egyikét. Vegyünk most egy kupacka friss szart. Ha pánikrohamunkban nem semmisítjük meg azonnal, megfigyelhető hogy elöregedvén – azaz bizonyos átalakulások után – mily szépen gömbölyödik közelében az a dinnye, mely édes-hűsítő levére nyaranta oly nyálcsorgatóan vágyunk.
Nem feledve e mikrokozmoszból nyert tanulságot, most vizsgáljuk meg ugyan e párhuzamot nagyban. Az emberiség haszonállatok tartásával-nevelésével gigantikus méretekben termeli a húst. Vajon azért, hogy az előálló nyershús-áradatot üdvrivalgások közepette, törvényi szankcióktól kordában-tartottan, technologizált cső- és kád-rendszerekben magas energiaráfordítással megsemmisítse? Nem ez az általános gyakorlat. A nyer-húst tudatosan, védő óvatossággal átalakítják ehető fogyasztási termékekké, hasznot hajtva ezáltal abban az értelemben hogy nem kell majd az éhezéstől szenvedjünk. Mindez megfogalmazható így is: a nyers-hús érték, bár ez megfoghatóbban csak az átalakítás után realizálódik. Még szerencse hogy EKKORA előrelátásra képesek vagyunk.
Mivel sokakhoz kívánok szólni a továbbiakban is, bátorságot kell öntsek beléjük, jelezve: az alább következő dolgok megértéséhez sem lesz szükség ennél nagyobb előrelátásra.
A Természet rendje szerint minden élőlény a táplálkozásával arányosan ürít. Állatok esetében az ürítés produktumára a tömör szar kifejezés a legáltalánosabban elterjedt, így a követhető közérthetőség kedvéért is e szóhasználatnál maradok. A földi élet hajnalán túl de még igen régen, a szárazföldön a növények térhódításával az állatok is megjelentek, lassacskán benépesítve a teljes szárazulatot, s vígan ettek és szartak – anélkül hogy bárki is takarított volna utánuk. Oly hosszú ideig működött ez a « rendetlenség » hogy ma csak fej-kapkodva bámulunk, azt sem tudva hogyan mentsük ki magunkat kérész-életű létünk mindennapjainak káoszából, melynek szerves része hogy saját szarunkat statáriális elrendeléssel mindenáron megsemmisítsük, szervetlen alkotókra bontva vissza. Ha már nem lőhetjük ki az űrbe, még az anyag-megmaradás ósdi, röghöz-kötő elve is itt van a nyakunkba. Hacsak észre nem vesszük: a szar érték. Melyet nem azért hozott létre láncfolyamatok eredőjeként a Természet hogy valamely aberrált erő azt megsemmisítse. Nem, a szar is (miként a nyers-hús) az átalakulása után lesz igazán hasznos, valójában nélkülözhetetlen. Nélküle megszűnik lassanként a talaj termőereje, mely így nem képes eltartani a terményeit fogyasztó állatseregletet, s a folyamat mindkettő kipusztulásával végződne. Az állatvédők megnyugtatására előre kell jelezzem hogy a tornyos városokba tömörült emberiség lesz e pusztulás első, s talán egyetlen áldozata: jelen igyekezet szerint minden szarmorzsát megsemmisít, és annyi élelmiszert rakat a kizsarolt földekről a polcaira amennyit már csak vegyszerek bevetésével képes kiizzadni a kiüresedő vidék.
Elfogadva tehát hogy a szar érték, mely átalakulása után megnövekedett értékkel bír le kellene nyelni a keserű-pirulát hogy az eddigi szarkezelési hozzáállás többet ártott az egyszerű szarkeverésnél, s helyet kellene végre adni annak a szemléletnek mely a szar és eddigi megsemmisítői között újraírja a helyes rangsort, valamint annak a gyakorlatnak mely a szar értéknövelő átalakulását nemcsak kézben-tartja és kiaknázza, de TUDATOS átalakító lépésekkel még-eredményesebbé is képes tenni.
Szerencsénkre, létezik egy alapvető munka, mely mind a szemlélet mind a gyakorlat kapcsán fenti értelemben nemcsak útmutató de részleteiben is kimunkált mű, mely azonban elveszne a Tudás Egyre Sokasodó Tárházában, ha a fixa idea pusztán e TEST tovább-hizlalása (a szak-zsargonban: publikálj vagy pusztulj), semmint kihúzni e roskadozó tömeg alól még idejében azt ami értékes. Erre irányul az én garabonciás tevékenységem is « Ó Világmindenség, kinek a Titkárod vagyok », mondom együtt Swifttel, midőn elárulom hogy e mű alkotója a Magyar-honból ’56 okán emigrált Országh József, ki 30 évnyi nem-szponzorált kutatás eredményével « vergődte fel » magát a tudományos csodabogárig az akadémikuskodásra hajlamosabb alkatúak mind-népesebb mezőnyében.
Ezért, anélkül hogy elvenném kenyerét – szerencsés véletlen hogy ennyit azért meghagyott számára a Tudósvilág; nekem (igaz, kissé más közegben) már nem volt ekkora szerencsém – nem ismételhetem el itt mind ama gondolatokat melyek művében olvashatók: legszerencsésebb az a fordulat ha az érdeklődő maga veszi kézbe.
A mű csúcspontján, katarzisként megélheti az addigiakat maradéktalanul megértő, hogy az értéktelennek gondolt biomassza átgondolt kezelésével akár a klímaváltozást kézben-tartható folyamat is a rendelkezésünkre állhat – ha közben okosan merítünk a szarunk adta lehetőségből. [Félreértések elkerülésére: a magyarázatnak nem része sem ezoterika sem misztika – és mégis meglepően kevés kémiai evidenciát igényel.]
Ám aki megáll az alkalmazások részleteinek megismerésénél, az is világosan fogja látni: Ha a szart a jelenleg uralkodó, szennyvíz-tisztításnak álcázott módszerekkel nem semmisítjük meg ezek után, akkor:
Ha mindezen kedvezőtlen – és jelen állapotok között sehogyan sem kezelhető – problémák eltűnnek, a talányos cím beváltja ígéretét: a valódi megtisztulás útjára léphetünk. Hogy ezeken túl mik a további pozitív hozadékai Országh József módszerének? Az aszfaltot róva, belőve, egy aktuális tüntetés béna résztvevőjeként úgyszólván semmi. Egyéb népcsoportokat pedig újfent a műve olvasgatására buzdítanék.
Dég, 2016. április 30.
Fuggerth Endre